Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-25 / 35. szám
CSAK A MUNKA? Szeretem az őszinte embereket, akik az újságolvasók előtt is ki merik nyilvánítani, amit gondolnak. Horváth Gábor leveléhez azonban nekem is lenne hozzászólásom: Még mindig nagyon sok az olyan ember, aki nem fóliázik, mégsem ..lóg ki a fenekük” a nadrágból, van lakásuk is. és van mit a tejbe aprítaniuk. Olvasnak is. művelődnek is. tévét néznek és tájékozottak a nagyvilág dolgairól. Ez pedig úgy lehetséges, hogy újságot is olvasnak. Szorgalmas embereknek tartom a fóliázókat. akik a jövedelmük mellé még egy kis mellékesre is szert akarnak tenni. De ami sok. az már sok! Ha fiatal házasok fóliáznak, mert kell a ház. az autó vagy egyéb dolog, azt még megértem. De hány idősebb ember akar beleszakadni a munkába azért, hogy gyermekének még többet adjon, holott az nincs is rászorulva, mert jól keres, mindene megvan. De még több kell a flancra . . . Hát az öregebbnek már csak meló jár??? Pihenés nem? Igenis, az olyan fóliázókat pellengérre kell állítani, akik a sok mellé még többet akarnak, akik megszólják a vasárnap — paprikaszedés helyett — kiránduló embertársaikat. Hiszen amíg a fóliázást nem találták ki, addig is volt mit enni. voltak autók is. és voltak szép házak is. Az ún. „milliomos negyedek” nem csak ..fóliából" épülnek. Szép summákat ad ezekre a házakra szocialista társadalmunk a rászorulóknak. Miért kell megszólni azt, aki él ezzel az állam nyújtotta lehetőséggel?! Annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy ha valaki fóliázik is. azért még ne nézze rongyosnak és lustának azt az embert, aki nem fóliázik. Mert mi lenne, ha mindenki fóliázna? Lassan már virágokat sem látnánk meg kerti véleményt, mert mindent belepne a fólia . . . Fóliát húzunk a paradicsomra, a paprikára, az uborkára. De húzzuk le a fólialeplet a könyvekről is néha, mert ha kell a dolgos kéz, ugyanúgy kell az okos ész is. A tudás pedig a könyvekből meríthető! Van olyan ember köztünk is, akinek többet ér egy bőrönd könyv, mint egy bőrönd paprika! A fiataloknak meg ne teremtsenek meg mindent a szülök, mert ők akkor vajon miért fognak fóliázni?! Diszkóért és farmerért vagy értelmetlen dolgokért? Higgye el, kedves Horváth Gábor, jobban örül az ember annak, amiért saját maga gürcöl, mint annak, amihez nagyon könnyen hozzájutott. Tisztelettel egy nagyon kicsi fóliával rendelkező fóliázó társa Ivancsik Sámliimé. Buclafa VALÓBAN KOLDUSBOTRA JUTNÁNK? Nagy felháborodással olvastam Horváth Gábor k-i lakos „Fóliafalu”-visszhangját. Hogy lehet egy embernek ilyen felfogása?! Miért kell azokat megvetni, akik már húsz év óta nem építettek a házukhoz semmit?! Ha nekik ez elég, másnak semmi köze hozzá. A fizetését mindenki oda teszi, ahová jónak látja, ő dolgozik meg érte és nem Ön. Megérteném a felháborodását, ha az illető minden hónapban Önhöz menne pénzt kérni, mert egy jó könyvet nem tudott megvenni a könyvesboltban, vagy az üdülésre nem tudja befizetni a megszabott összeget. De hová tenné az áruját Ön. ha minden egyes városi lakos is a fóliák alatt dolgozna reggeltől estig, s annyi lenne a zöldségféle. Ifjú szemmel hogy senki sem venné meg a másét?! A mai világban mindenkinek van mit aprítania a tejbe, másoknak meg legalább van miről beszélni a fólia alatt.. . Abba sem kell beleszólni, mit csinál a városi fiatal munka után. Ledolgozza a nyolc óráját, van mihez nyúlnia és el tudja tartani a családját. Mi lenne akkor, ha mindenhol csak nyolcáras telkek lennének? Hogyan tudna azon öt-hat hatalmas fóliasátrat elhelyezni??? Ön szerint az emberiség koldusbotra jutna, ha nem volnának fóliák . . . Pedig a városi ember éppúgy megél, mint a falusi, csak talán ésszerűbben ki tudja használni a szabad idejét és az életet, önnek csak az a rendes szülő, aki emeletes házba várja vejéi. menyét, és még 100 000 korona is üli a fiatalok markát. Akkor ennek a fiatalnak mit kell még előteremtenie családja jövőjéhez? Vagy ő már azért dolgozzon, hogy harmincöt év múlva az unokájának autója is legyen? Fiatal házasok vagyunk. Emeletes házal építünk, de azért mi sem tudjuk ezt a házal állami kölcsön nélkül felépíteni. Szerintem azért vannak a kölcsönök, hogy ne kelljen húsz évig a házhoz bizonyos részeket toldani, hogy az a végén emeletesnek látsszék. Hárman vagyunk testvérek, de a szüleimtől nem kívánom el. hogy a takarékkönyv mellé még a házunkat is felépítsék. Nagyon sokat segítenek így is, és náluk rendesebb emberekkel még nem találkoztam. Tisztelettel: Egy felsőpatonyi lakos AZ ÉRTÉKRENDDEL BAJ VAN Igaz. hogy a harag nem jó tanácsadó, most mégis a harag, a jogos emberi megdöbbenés adta kezembe a tollat. Mi okozta ezt? Először az a közöny, amelyről Gál László népművelő írt „Fóliafalu” címmel, majd az erre reagáló visszhang Horváth Gábor tollából. Ilyen szélsőségesen fólia-párti nézettel még nem találkoztam, és remélem, hogy egyedi esetről van szó a sok fóliázó között. Levelem elején szeretnék néhány dolgot tisztázni. leszögezni: A fóliázás, a háztáji gazdálkodás szükségszerűségét, hasznosságát napjainkban nem kell külön fejtegetnem, hiszen nem ez a célom. A vele járó munkát, konkrétan az apróállattenyésztés gondjait, de örömeit is ismerem, hiszen aktív vezetőségi tagja vagyok a falunkban működő egyesületnek. Szándékosan írtam gondokról és örömökről. A tenyésztéssel járó munka csak addig ad örömet (gondolom, minden józan ílélőképességü ember egyetért velem), amíg nem válik kényszerű pénzhajhászássá. robottá. Nem vagyok a munkának, a célszerű és építő tevékenységnek az ellensége sem. hiszen tíz éve özvegyen maradtam két gyermekkel, akiket fel kellett nevelnem, akiknek kenyeret kellett adnom. Bizony, keményen helyt kellett állnom azokban az években, és tudom, hogy a munkám nem volt hiábavaló. Megdöbbentett hát Horváth Gábor válasza, amit, a ..rongyos módon” való élésről, a polcok könyvekkel való megtöltéséről, a „rendes szülőről” ír. Környezetem, barátaim, ismerőseim köre is „havi fixből” él. akárcsak az én családom. Mégis: bármerre fordulok, jót és otthont adó náluk a könyv, amit nem csak színre, díszként tartanak . . . Olvassák, s ez a könyv szeretelére mutat. Vajon Horváth Gábor és a többi hozzá hasonló fóliázó, ismeri-e azt az érzést, amit a könyv olvasása, egy-egy jó színdarab megtekintése ad? Vajon a permeten, a zöldségpalántákon kívül mit lát még a környező világból? Tudja-e, mi történik hazánkban, a világban, miért küzd. mit akar az emberiség? Érezte már valaha is egy közös „mászkálás”, kirándulás örömét? A fóliasátor alól hogyan lehet látni a világot, hogyan meri elítélni azokat az embertársait, akik másként, józanul, a társadalom és nem csak saját maguk hasznára, gyarapodására élnek? Úgy látszik, a fóliasátor nemcsak az eső, a szél ellen véd. hanem elsötétíti a tiszta emberi gondolkodást, elfojtja, lealacsonyítja az embert azok közé, ahol csak egyetlen gondolat van: Pénz, pénz. minél több pénz! VITA ÉRTÉKEK ÉS ÁLÉRTÉKEK Felvetődik egy másik kérdés is. mégpedig a „rendes szülő” fogalma. Úgy látszik, egyre torzul, egyre másabbá válik ez a fogalom. Mert vajon az-e a rendes szülő, aki látástól vakulásig dolgozik azért, hogy gyermeke emeletes házzal, ezrekkel induljon ki az életbe, vagy az, aki a munka szeretetét, a pénz megbecsülését neveli gyermekébe? A „gazdagon” útrabocsátott. pénzben úszó csemete vajon mit követel majd egyre fáradó, idősödő, gyengülő szüleitől, amikor már nem lesz elég az emeletes ház, a betétkönyv?! Hiszen évek múlva a most fóliázok nagyapák lesznek, s az a gyerek, aki ma munka nélkül elfogad százezres értékeket, nem úgy érzi-e majd, hogy az 6 gyerekének is joga van az ajándék ezresekre??? Úgy érzem, hogy az érték fogalma egyre jobban eltolódik, egyre ferdébb síkon halad . . . Mégis remélem, hogy még idejében megállnak ezek az emberek, és az érték nemcsak emeletes házat, autót, takarékkönyvet jelent majd. hanem mást is. Érték marad — vagy lesz újra — az otthonról hozott nevelés, a családban tapasztalható jó légkör, az embertársak iránti szeretet, megbecsülés. Aki így neveli gyermekeit, nem az öregotthonban fogja tölteni napjait, hanem családjában, gyermeke és szerető unokák között. S ezek a gyerekek a saját spórolt pénzükön vásárolt autón nem öregotthonban élő szülőket látogatnak majd hébehóba. hanem a családi otthont, a testvéreket, a barátokat. „Az ügyes, szorgalmas embernek ma van mit a tejbe aprítania, ez biztos” — olvasom Horváth Gábor sorait. Kíváncsivá tesz. Vajon mit ért az alatt, hogy „ügyes, szorgalmas”? Aki látástól vakulásig dolgozik, aki csak a nyárikonyha ajtajától a fóliasátor végéig látja a világot? Természetesnek tűnik számomra a kérdés: vajon ezeknek az „ügyes, szorgalmas” embereknek jut-e idejük arra, hogy a tejet ülve, kényelmesen megigyák, s közben érzik-e a tej ízét? Ugye, önként kínálkozik a válasz: nem! Szerencsére, szocialista társadalmunk biztosítja számunkra is a megélhetést. Igaz, hogy milliókat nem fogok adni gyermekeimnek. de ezt ők nem is igénylik, annál nagyobb örömet szerez majd nekik, ha az évek során felhalmozott kedves könyveiket tehetik új, jövendőbeli otthonuk könyvespolcaira. Nagyobb, igazibb, emberibb ajándék ez. mint a betétkönyv és az emeletes ház. A fóliázás, és általában az emberfeletti munka, kiöli a szépet, a jó utáni vágyat, kitaszítja az embert egy olyan nagy családból, amelyet úgy hívunk: társadalom. Kedves Horváth Gábor, jöttek-e már úgy haza az Ön gyermekei, hogy egy-egy kultúrműsor, fellépés után boldogan mesélték élményeiket? Vajon látta-e már a színpadról levonuló gyermeke arcán azt a csillogó örömet, boldogságot, amit akkor érez az ember, ha ad valamit, jót. szépet, maradandót? Mert igaz. hogy nincs fóliasátor az udvarunkon, de gyermekeimmel együtt hasznosan, dolgosán töltöm szabad perceimet: az amatőr kulturális mozgalomban. Vajon a pénz. a sok verejtékkel összekuporgatott pénz, csal-e örömet gyermekei arcára? S ha csal is, vajon hány alkalommal, és milyen összeg láttán? Ezer. tízezer, százezer? Vagy egymillió ad csak örömet? Ugye. nem. Én és embertársaim nagy része, büszkék vagyunk arra. hogy gyermekeink a szép és a jó szeretetét. az emberek megbecsülését viszik magukkal egy életre. S a kamatot majd unokáink arcán láthatjuk. Nem a pénz utáni sóvárgást, hanem a tiszta emberi kapcsolatokra, a szeretetre, a szépre, a könyv megbecsülésére való áhítozás. A mértéktelen munkában pusztuló értékrendünk ellen csak egy módon szállhatunk síkra: az írott és mondott szó erejével, a meggyőzéssel és a tompultságból való felrázással. Bízom abban, hogy a pénz csodálatánál, a pénz hajhászásánál erősebb lesz a „szellem napvilága”, s kívánom, hogy ez minden ház ablakán beragyogjon; hogy győzzön a józan, célratörő, munkás életmód. A agy László felvétele A ngyal Sándorné népművelő. Hodos (Vydrany) EST
