Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-25 / 35. szám
Hetedhét hatánwn át A csatorna a szökökútsorral Fehér éjszaka Európa ősi városaihoz képest mostani úticélunk nagyon is fiatal, még háromszáz éves sincs. A sors azonban, mintha csak kárpótolni akarta volna ezért, különösen gazdag és jelentős történelemmel ajándékozta meg. A cár parancsára jött létre a XVIII. század elején, régi negyedeinek uralkodó stílusa tehát a barokk és a klasszicista. Mindkettő fenséges és ünnepélyes, szervesen illeszkedik bele a fák és vizek megragadó összhangjába. A XX. század első negyedéig az egész birodalom fővárosa volt. közigazgatási, gazdasági és kulturális központ. Virágzó kereskedelméről, gazdaságáról messze földön híres volt; nevezhették volna a tudományok és a művészetek fellegvárának is, hiszen korszakalkotó tudósok, írók. festők éltek és dolgoztak itt. Az olvasó emberek jobban ismerik a hajdani várost, mintsem hinnék; olyan kalauzaik voltak, amilyenekkel nem sok város dicsekedhet: a klasszikus orosz irodalom nagyjai vezették végig először őket a nagyszerű sugárutakon, az óriási parkokon, az Bertolt Brecht drámája A növénytermesztés egyik ága Puha fém Mauna . . vulkán az USA-ban Francia festő (Pierre Auguste) A „Haza-Anyácska” szobra a Piszka rjovói temetőben egész várost behálózó csatornák és folyóágak mentén ... de nem csak a városalapító és a nagy írók. festők tették halhatatlanná. Ott volt az első győzelmes szocialista forradalom bölcsője is. Híres folyója egyik parlszakán mintha csak a történelemben járnánk, itt minden nagy forradalomra vagy a régebbi forradalmi megmozdulásokra emlékeztet. A volt Szenátus téren a dekabristákra kell gondolnunk, a Narvai kapu környéken a „véres vasárnap” áldozataira, a Szmolnij hosszú folyosóján pedig Leninre. „Ezen a helyen, amint megtudtam, valaha tizenöt kis tanya állott, amelyekben svéd halászok éltek. Miután ezt a helyet Moszkva elfoglalta, a kis falut felgyújtották, és a cár ezen a helyen egy kétszobás kis házat építtetett, amelyben ő maga élt. . . Ebben a házacskában vázolta föl a cár a város tervét, felmérte a folyó partjait, mellékfolyóit és csatornáit. Ez a város ma már hatalmas, és ha a cár valameddig még él, városóriást Görögorsz. fővárosa Apa tőrökül Római 1 Csehszlov. sakknagymester v. (1889— 1929) Béke szlovákul Rajnai tündér csinál belőle... Itt most sok minden épül”. így írta le a kezdetet egy lengyel követségi tisztviselő 1720-ban készült feljegyzésében. A nagy cár tulajdonképpen biztosítani akarta a Balti-tenger felé vezető utat, és parancsot adott, hogy az erősen megrongálódott Nyensanz vár helyett a Néva deltájának szigetein új erődrendszert építsenek. Ezt követően a cár parancsa úgy szólt, hogy az erődön kívül is építkezni kell. Húsz-harmincezer munkás dolgozott évekig megfeszített erővel, kivágták az erdőt, feltöltötték a mocsarat és a házakat gerendacölöpökre építették. A cár szigorúan bírált, de segített is, hiszen maga is értett a kétkezi munkához. A város szépítése érdekében a cár odahozatta a legjobb külföldi építészeket, és — a hagyomány szerint — elrendelte: ..mindazok, akik a városba újonnan érkeznek, kötelesek egy-egy építőkövet magukkal hozni"! A város legviszontagságosabb korszakát a második világháború idején élte át. A hitleri hadsereg 900 napig ostromolta és blokád alatt tartotta, de a városba nem juthatott be. Történelmi levegőjéből mit sem vesztett. A felszabadulás után a „Hős város” címmel és a Lenin-renddel tüntették ki. Képe csak a külső kerületekben változott meg, új hatalmas lakótelepek épültek, megnövelték a metróhálózatot, s múzeumai — a világhírű Ermitázzsal az élen — hiánytalanul megmaradtak, és felbecsülhetetlen értékekkel, műkincsekkel várják a látogatókat. KÉRDÉSEK: 1. Ki volt a város alapítója? 2. Mi a város régi és a mai neve? 3. Mivel csatornákra, folyóágak mentén épült, minek szokták még nevezni? Hetedhét hatén on át О Taro jós bemélyedés sziklákon Törökország fővárosa Lengyelorsi. város А г tolit szöveti változata Peru fővárosa? A Guinea- i közt. fővárosa NŐ/35 Rejtvényünkben Bertolt Brecht öt művének címét találják. Ezek megfejtését kérjük beküldeni. Készítette: M.M. A 33-as rejtvény helyes megfejtése: Vitézek, zsoldosok és huszárok, A kincs, A kutyafejűek, Mindenki ellen. Sötétség, Az apa. A tizennégy helyes megfejtés után könyvjutalomban részesült: Lelovics T.-né. Deáki (Diakovce). Senkár J.-né, Petőcz К.-né. Komárom (Komárno), Nagy M„ Diószeg (Sládkoviíovo). Petrík M.. Nagytárkány (VeL Trakany), Palkó J.-né. Nagykapos (Vek Kapusany), Terebessy V., Bratislava. Mészáros K.. Vágsellye (§аГа), Dorók M„ Nagydaróc (VeL Dravce). Bóján K„ Léva (Levice). Berkula J., Palást (PláSfovce). Jakab P., Ipolyság (Sahy). Molnár L., Lúcska (l.úéka). Széher V -ne. Dunaszerdalrely (Dun. Strcda). Vida E.. Bős (Gabcíkovo). Magyarics F.-né, Galánta (Galanta). Zachar É„ Tornaija (Safárikovo). Zahorec Z„ Ógyalla (Hurbanovo). Fél diktátum Brecht-Rendfőnök, perjel Angliai grófság Mutatósző fordítva Oboa közepe Gép lat. Romániai gk. jelz-Az indium vegyjele Menekülve futott Gusztáv HoHandio- i gk. jelzése______ Helyezte Fiat bet. felcser. Rege fele Szovjet rep. gép típus Magyar vezér volt Ida, Aliz Káros, rágcsáló állat Dehogy! őseinket Borit-e?