Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-25 / 35. szám
Kuckó Aranykarperec és gyémánt nyakék Élt egyszer réges-régen egy nagyon szegény özvegyasszony. Nehezen, özvegyi kenyéren nevelte kilenc gyermekét. Öt fia volt, és négy leánya: Bizony néha alig akadt betevő falatjuk, szegényes eledelüket tíz felé kellett osztaniuk. Egyszer egy sovány, nyeszlett kiskutya jelent meg udvarukban. Keservesen, szívszaggatóan vonított, nagyon éhes volt. Jankónak, a legkisebbik fiúnak megesett a szíve rajta, simogatni kezdte, ölbe vette és bevitte házukba. Édesanyja összecsapta kezét: — „Csak nem akarod megtartani ezt a kis állatot, mikor magunknak sincs mit ennünk?" A kiskutya azonban olyan szívettépően nyöszörgőit, Jankó meg olyan hangosan zokogott, hogy édesanyja végül is engedett. — Nem bánom, megtarthatod — mondta —, de te fogod etetni. Jankó mindennap megosztotta eledelét a kiskutyával. Kormosnak nevezte el, mert olyan fekete volt, mint a korom. Egy este kivitte vacsorája felét Kormosnak. Kormos vidáman ugrándozott, ízlett neki az étel, Jankó azonban éhes maradt. Korgott a gyomra, forgolódott az ágyában, sehogysem tudott elaludni. Egyszeresek — úgy éjfél felé — kutyaugatásra lett figyelmes. Kilopózott a sötétbe egy lámpással, hát látja, hogy a Kormos eszeveszetten túr a vén hársfa alatt, ás egy lyukat. — Biztosan játszik — gondolta magában Jankó és visszament aludni. Másnap azonban ugyanez történt: Megint odaadta suttyomban vacsorája felét a kiskutyának, újra nem tudott elaludni. Amikor a kutyaugatásra kiment, ismét ott túrt a Kormos a vén hársfa alatt. Amikor már harmadnap is megismétlődött az eset, ásót ragadott és kiment a nagy hársfa alá. Ásott, ásott, egyszer csak egy kemény tárgyon koppant meg ásója. Óvatosan körülásta a tárgyat, hát látja, hogy az egy agyonrozsdált vasládikó. Bevitte a kis ládikót a házukba, testvéreivel fölfeszítette — hát egy meseszép aranyszelencét talált benne. A szelence mellett egy kis aranykulcsocska volt. Kinyitották a kis kulccsal az aranyszelencét; gyönyörű látvány tárult eléjük. Csillogó-villogó aranykarperec és szikrázó gyémánt nyakék volt a szelencében. Úgy ragyogtak a kincsek, hogy még a szemük is káprázott tőlük. Édesanyjuk elvitte a városba a talált kincseket, eladta az aranyművesnél. Annyi pénzt kapott értük, hogy minden gyermekének új cipőt, új ruhát vásárolt, és annyi finom eledelt tett a batyujába, hogy alig bírta hazacipelni. Otthon aztán megvolt a nagy öröm, még a Kormos is kedvére jóllakhatott. Ettek, ittak örömükben — és még mindig annyi pénzük maradt, hogy boldogan éltek belőle —, még a legkisebbik, de legjobb szívű fiacskájukat, Jankót is felnevelték a talált kincsek árából. Varga Gábor fi О éves) illusztrációja SOMLYÓ ZOLTÁN A FÖLD (részlet) A föld azoké, akik rája lépnek, A föld hazája minden népnek. Van rajta sok völgy, sok halom, sok bánya, gyár és sok malom. Van rajta tenger, folyó és patak, a vizekben szép kövér halak. A tenger tükrén nagy hajók, és messze partok, elérni valók. És már tudom, hogy e világ, mindenkié, ki belelát. Nincs gazdag már és nincsen úr, nincs senki felül, sem alul. GHjíIj Gyimesi Gyöngyi padányi (Padán) 2. osztályos tanuló rajza: PARTIZÁNÖSVÉNYEN. MIKULIK ÉVA P.J. Safárik Gimnázium III. D. Rozsnyó (Roznava) JANKOVICH FERENC KÁNON Tegnap éjjel álmomban, rózsák nyíltak ágyamban, a zöldbékák kánonban énekeltek a lombban. Tegnap éjjel álmomban a zöldbékák kánonban énekeltek a lombban, rózsák nyíltak ágyamban. Tegnap éjjel álmomban a zöldbékák ágyamban énekeltek kánonban, rózsák nyíltak a lombban. Tegnap éjjel álmomban rózsák nyíltak kánonban, énekeltek ágyamban, tegnap éjjel álmomban
