Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-08-25 / 35. szám

JURIJ JA К О VI. El

Nadrágszerepben

Odanyújtollam neki a doboz amerikai cigarettát. címkéjén az egypúpú tevével. Lassan nyújtottam, mondhatnám, úri gesztussal. Még nem is vette szájába a cigarettát, mái kattintottam a Rollensszal. Rágyújtott, s éreztem, érdeklődve néz.

— Úszó az apád? — kérdezte, nyilván az amerikai cigaretta eredetét keresve.

— Helyén legyen az ember esze. és mindene lesz — válaszoltam —, Marlboro is meg Philip Morris is.

— Természetesen — helyeselt a legény ■ Természetesen .. .

Ekkor a többiek is, mintha kelletlenül tennék, kacsázva odajöttek hozzám. Szó nélkül nyújtottam nekik a dobozt. Hallgatva vettek egy-egy cigarettát. Felkattintottam az öngyújtót. Surik. akinek a nadrágja nagy volt. köhögni kezdett: világos, hogy kezdő dohányos. A sovány, keskeny ajkú Genka rendesen dohányzott. közben szúrós, hideg tekintettel nézett. Azt hittem, rájött a titkomra, vagy éppen nyomon van.

Az egész társaság füstölt, és nagyon büszke volt rá. Én pedig ott álltam középen, függetlenül, és időnként oldalra köptem. Ez jól szokott sikerülni a színpadon.

Apróságokról fecsegtünk és dohányoztunk. De a keskeny ajkú Genka nem vette le rólam szúrós, figyelmes tekintetét. Valami rosszat érzett. Azt hittem, már-már leleplez.

Hirtelen élesen mondta:

Na jó, a viszontlátásra!

Hogyhogy viszontlátásra? — kérdeztem.

Úgy nézett rám, mintha mindent tudna, és azt mondta:

— Kellemes találkozásunk véget ért.

Nem mozdultam, bár megértettem, hogy

képes megütni, és a többiek majd segítik, hiszen ők is verekedős hangulatban voltak. Nem ijedtem meg. Alikra gondoltam, nem magamra.

— Tágulj innen! — parancsolta keményen.

Éppen ez volt. amit nem tehettem.

— Ne bomolj! — feleltem élesen és dühösen. már amennyire tőlem tellett, és a szeme közé néztem. Jó kifejezési találtam. Pontosat. Elhallgatott, megfordult. Akkor, hogy enyhítsem a dolgot, azt mondtam:

— Ne járjunk egyet?

Merre? — kíváncsiskodott azonnal Surik.

Gondolkodtam.

Közeledett az idő. amikor Aliknak ki kell jönnie a stúdióból. Óra nélkül is tudtam, a halántékomon verte egy láthatatlan inga. Cselekedni kellett. Elhatároztam, megpróbálom elvinni a gyerekeket innen. Megtisztítom az utat Aliknak.

— Akaijátok, hogy színházba vigyelek benneteket?

A gyerekek összenéztek.

— Ismerősöm van a színházban . . . mindent elintéz.

A gyerekek egy kis időre elbizonytalanodtak. nem voltak képesek határozni. De éreztem. hogy nagy a csábítás, és most már minden Arszonyijen múlik. Ő meg sehogy sem tudta elhatározni magát, hogy a bosszú vagy a színház mellett döntsön.

— És mi lesz a barátoddal? — „bomlott" megint Genka.

— Meglesz valahogy — vontam vállat.

— Természetesen meglesz valahogy — helyeselt Surik, hármójuk közül ő akart leginkább színházba menni.

De Arszenyij még nem mondta ki a döntő szót. Nyilván Alikra gondolt, aki valamivel megsértette őt és a barátait.

— Rendben van. egye fene — mondta végül. — Majd máskor... megvárjuk.

— Máskor — sóhajtott megkönnyebbülten Surik, és helyére rántotta a nadrágját.

Látszott, a társaság megegyezésre jut. Csak Genka hallgatott.

— Gyerünk! — kiköptem a cigarettát, egyenesen kilőttem. Ezt a mozdulatot is jól kidolgoztam. — Itt van nem messze.

Választ se várva lépkedni kezdtem az olvadt, fagyos hóban. Arszenyij mellettem jött. Surik és Genka mögöttünk.

Egy kis jégdarab került a lábam elé. Belerúgtam, és az csigaként pörögve lendült előre. Aztán Arszenyij rúgott bele. A kis jégdarabbal játszva haladtunk a színház felé. Már a fele úton voltunk, amikor megfogtam a magas Arszenyij karját, és megkérdeztem:

— Ti is vártatok valakit?

Igen. beszélni kellett volna egy fiúval. Miről van szó?

Arszenyij a homlokát ráncolta, és ezt mondta:

Megütötte a húgomat.

Allát?

Arszenyij csodálkozva nézett rám.

— Honnan ismered Allát? Egy iskolába jársz vele?

— Olyasmi — morogtam.

Egyszerre elvesztettem az érdeklődésemet

a három fiú iránt, s már az sem érdekelt, ami miatt hanyatt-homlok iderohantam a színházból.

Megütött egy lányt! Az én fiam. Alik megütött egy idegen lányt. Az ütés rajtam csattant, a szívem keserűséggel telt meg. „Megütötte a húgát/ Egy lányt. Kezel

CS.il

emelt egy nőre." Minden összezavarodott bennem. Vissza akartam fordulni. Hadd fizessen az aljasságáért. De anya vagyok, mindent megbocsátó anya. Nem mehetek el. Játszanom kell a szerepemet.

Nem tudtam, mit kell tennem, megzavarodtam. A gyerekek megérezték zavartságomat. Összenéztek. A göndör Genka megkérdezte:

Nem késünk el?

— Nem, nem — válaszoltam sietve. Természetesen, elviszem őket a színházba,

ha egyszer megígértem.

Rajtam van a szőke paróka, hű sisakom, amelyben csatába indultam. Meg a smink. A kölyök álarca. De maga a kölyök eltűnt. Drága hasonmásomnak nincs kedve csatába menni olyan emberért, aki egy kislányra emelt kezet. Nem akar, és semmilyen erő sem kényszerítheti. Miért rejtőzöm idegen álarcban? Félelemből? Szégyenemben? Eljöttem. hogy megvédjem a fiamat, de kiderült. hogy felelősségre kellett volna vonnom. Megálltam. Ők is megálltak.

— Én. persze, nem tanulok Allával egy osztályban — mondtam —, a fiam tanul vele.

— Hogyhogy a fiad? — kiáltott fel Arszenyij. — Te nős vagy? Gyerekeid vennak?

Genka elfintorította az arcát és elfordult. Surik nevelni kezdett. Azt hitték, ostoba tréfa. És akkor lassan felemeltem a kezem, és levettem fejemről a parókát. A gyerekek szeme kerekre nyílt.

Még nem tértek magukhoz, én is kábult voltam, mintha megütöttek volna. így topogtunk a sötét hóban, egyformán zavartan. Nem értettük, mi történt, és hogyan lesz tovább.

Éreztem, hogy mindent meg kell magyaráznom nekik.

— Tudjátok, gyerekek, színésznő vagyok. Nadrágszerepeket játszom. A színpadon srácokat alakítok ... Ti bizonyára voltatok már a színházunkban. Láttátok Gavrikot? Én játszom. Meg Tom Sawyert meg a Kis herceget.

A gyerekek értetlenül néztek. Én mondtam nekik a magaraét, ők gondolták a magukét.

Nem tudtam, mit tegyek. A bánat egyre erősebben szorította a szívemet. Az agyamat fájdalmasan foglalkoztatta az a gondolat, hogy a fiam kezet emelt egy lányra . . . egy nőre.

Hirtelen eszembe jutott, hogy ezek a fiúk is megüthettek volna. De ők nem tudták, hogy asszony vagyok. A fiút látták bennem. De Alik előtt, egy lány állt. minden smink nélkül.

Furcsán, ügyetlenül topogott körülöttem a három fiú. Hívtam őket a színházba. A színház nem változott.

—^Gyerekek, menjünk! Most már itt az idő. Tíz perc múlva kezdődik az előadás. . .

A gyerekek nem mozdultak.

Az átalakulásom keltette csodálkozás zavarrá változott bennük: egy felnőtt nő. az ellenség anyja behatolt világukba, megismerte ügyeiket, kamaszos titkukat.

— Már késő van — mondta hirtelen Surik. és helyrerántotta szerencsétlen nadrágját.

Várnak otthon — csatlakozott hozzá

Genka.- Mi, kérem, nem megyünk színházba - dörmögte Arszenyij. — Köszönjük a meghívást. Majd máskor.

— Máskor •— mormogtam én is.

A fiúk elmentek. Tudtam, hogy már nem mennek a stúdióhoz.

(folytatjuk)

Pallida mors aequo pulsat pede pa uperum tabernas regumque turres.* Élt egyszer egy király, és volt annak egy beteg fia. A felcserek körültapogatták a herceget, gyógyítgatták őt mindenféle füvekkel, de nemcsak füvekkel, hanem sóval, füsttel és egyebekkel is, ám, nem segített rajta semmi. Egyszer aztán egy vándor jelentkezett a hatalmas királyi vár alatti kocsmában, s azzal állított a kocsmárosnak, hogy ő majd tudni fogja, hogyan kell a herceget kigyógyítani a bajából. A kocsmáros erre azonnal kihallgatásra jelentkezett, s ott aprólékosan beszámolt mindenről, amit csak hallott. ATvándort erre tüstént hívatták a hatalmas királyi várba és egyenesen a herceg szobájába vezették. Itt elmondta, hogy Frugilegusznak hívják, s hogy annak a nyavalyának, ami a herceget a betegágyhoz köti, egy mérgező fa az oka, amely az ö hazájában található. Ez a bizonyos fa nagyon öreg már és egészen a felhőkig ér, úgyhogy a szél minden égtáj felé szétviheti a lombjaiból ezt a betegséget. És ez a fa azóta mérgező, amióta meghalt a felesége, aki közönséges emberlánya volt. Furcsa dolgok ezek, bizony ismeretlenek a király előtt!

Frugilegusz tehát bement a herceghez, leült melléje és mesélni kezdett neki. A herceg azt gondolta, hogy álmodik. Arca megtelt vérrel, a szeme csillogni kezdett. „Hol vagyok?" — kérdezte Frugitegusztól, aki erre nyomban kinyittatta az ablakokat: a betegség sürü-zöld fellege elszállt a nyirkos szobából, s a herceg már egészséges is volt. A boldog és kíváncsi király örömében egy egész álló napig tartó lakomára hívatta össze a várbelieket.

Miután a herceg felépült, elindult feleséget keresni magának. Talált is egy gyönyörű menyasszonyt, a szomszédos hatalmas birodalom királyának a lányát. Ennek a hercegnőnek szép, fekete szeme volt. Amikor azonban beült a hintóba, hangosan fölsóhajtott, s egy ismeretlen férfi, anélkül, hogy a herceg valamit is észrevett volna, elkapta és magával ragadta öt. Azt majd megtudjuk, hogy merre és hova. A lány helyébe a hintóba maga a Halál ült, aki éppen arrafelé ténfergett. Egy ugyanolyan szép, fekete szemű hercegnővé változott át, amilyen az igazi menyasszony volt.

Azután, hogy a Halál férjhez ment, nem járta többé a világot. Ettől kezdve az emberek és az állatok nem haltak meg: örökéletűvé váltak. Háborúk sem voltak, nem is lehettek, hiszen a katonákat sem lehetett megölni. A hatalmas királyi várhoz közel! hegyekben élő sárkányoknak seregnyi csemetéjük volt, s ezek a sárkányfiak elhurcolták és rabszolgasorsba kényszerítették az embereket, és mindenféle szolgamunkát végeztettek velük. A sárkányokat sem lehetett legyőzni, hiába indultak ellenük akár kardokkal és kópiákkal, akár ágyúkkal és puskákkal a harcokban edzett, vagy éppen újonc sárkányölök. Attól kezdve, hogy a Halál férjhez ment, az emberek nem tudtak meghalni többé, csak éltek-éldegéltek, tengették életüket, és a gonosz dolgoktól sem riadtak vissza, relata refero, csak azt mondom, amit hallottam. A herceg magához hívatta a bölcs Frugileguszt, hogy tanácsot kérjen tőle. Afelöl faggatta öt, hogy mi is legyen a teendője, ha már így elszaporodott a gonoszság a földön. Frugilegusz eleinte nem akart válaszolni, de végül mégiscsak megszólalt: „Ha kiszúrnád a feleséged szemét, minden rossznak vége szakadna." Frugilegusz tudatában volt annak, hogy ezzel a herceget nagyon magára haragítja és vérig sérti, ám mégis elismételte: „Ki kell szúrnod asszonyodnak, a te törvényes feleségednek a szemét. A rossznak vége szakad akkor." A herceg fel-