Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-08-25 / 35. szám

35. számunk riportja H. ZSEBIK SAROLTA Előző számunkban a dunaszerdahelyi (l)un. Strcda) járás kiskertészeinek termelői és érté­kesítési problémáiról írtunk. Most a szomszé­dos a galántai (Calanta) — az ország második legnagyobb zöldségtermelő — járásba látoga­tunk cl. KIT KÖTELEZ A SZERZŐDÉS Nádszegen (Trstice) tegnap a kiskertészek szervezetének raktára előtt zsákokba rakott paprikával torlaszolták el az utat. Akkor kel­lett volna átvenni a paprikát, de nem érkeztek meg a ládák, nem volt mibe kirakni. Akadt, aki éjszakára hazatolta, volt, aki otthagyta. Ma reggel jöttek a szállítók, s mire mi odaértünk, már a harmadik kocsit rakták. Lassan csende­sedett az utca. ürült ki a hatalmas raktár. — A mai nap folyamán 300 mázsa paprikát vásároltunk fel — tájékoztat Juhos Olga. a felvásárlónők egyike. — Egyszer a láda kevés, másszor az autó nem jön. az emberek meg majd szétszednek: miért nincs, mikor lesz, mennyiért vesszük át? Mintha én ezt tud­nám! ... Sajnos, semmit sem tudok pontosan. Az előre kiadott árjegyzékre nem támaszkod­­hatom, elviszik a zöldséget, s közben csökken­tik az árát. Nagyon sok gondot okoz a megren­delés is. Termelőink pénteken bejelentik, mennyi zöldséget szállítanak hétfőn. Leadom a kínálatot, de csak hétfőn 11 órakor tudom meg. mennyit vesznek át, s még aznap este mennyit szállíthatok. Ez azt jelenti, hogy ha a termelőket azonnal értesítem, szedhetik a pap­rikát, dél alatt és a délutáni órákban, a legna­gyobb forróságban kell leszedni a termést. Amíg beszélgetünk, szinte percenként kér­dezi valaki, mikor lesz a következő szállítás. Juhosné próbál udvariasan válaszolni, de lá­tom rajta a tehetetlenség kínját: — Sajnálom ezeket az embereket. Megdol­goznak a pénzükért, s még nekik kell könyö­rögniük, hogy vegyük át tőlük a termést. Középkorú asszony, Erdélyi Mária álldogál mellettünk nem állja szó nélkül: — Nyolc mázsa paprikát szeretnénk most leadni, ennek a leszedésére négyünknek a napja elmegy. Csak azt tudnám, mikor fog­junk hozzá .. . Negyven mázsára kötöttünk szerződést, eddig 13 mázsát adtunk el. A kiskertészek nádszegi szervezőiének 380 tagja van. idén összesen 5947 tonna zöldség eladására kötöttek szerződést, ebből 3000 ton­na a paprika, 1100 tonna a salátauborka. 800 tonna a paradicsom, a többi zeller, fokhagy­ma, kelkáposzta, karalábé, retek, tök, cseresz­­nyepaprika. A szervezet tagjai társadalmi munkában építették a zöldségraktárt, hogy „kulturáltabb” legyen a felvásárlás. ÉRDEMES — NEM ÉRDEMES? — Húszezer korona fölött nem érdemes ter­melni — panaszkodik Gútai Boldizsárné. — Olyan nagy az adó utána, hogy a költség többre rúg, mint amennyi a nyereség! Nekünk tavaly 34 ezer korona bevételünk volt, ebbői 11 100 korona volt a hivatalos termelési költ­ség. a 22 900 korona bevételből pedig 6205 korona adót kellett fizetnünk. Ha 19 ezer lett volna, adó címén csupán 1200 koronát fize­tünk . . . Ezért a pénzért nagyon meg kell dolgozni. De ha legalább zökkenőmentesen eladhatnánk ... A férjemnek a mai napra szabadságot kellett kivennie, hogy végre túlad­hassunk a 8 mázsa leszedett paprikán . . . — Március 30-tól július 21-ig 2 millió 200 ezer koronát fizettünk ki a zöldségért — mondja Menyhárt Ida felvásárló. — A szerző­déses mennyiséget átvesszük tagjainktól, ami ezen felül terem, annak a sorsa kérdéses. Mi csak annyit szállíthatunk, amennyit a Zelenina rendel. Ha többet hoznak — s ez csaknem mindenkinél előfordul —, a Zelenina már nem köteles átvenni tőlünk Szabó István, a kiskertészek helyi szerveze­tének elnöke csoportosítja a problémákat: — A legtöbb gond a ládákkal van. Kétkiló­­soknak kellene lenniük, de 1,40—2 kg-ig vál­tozik a súlyuk. A ládakészítők anyagot takarí­tottak meg, de a .súlykülönbséget nekünk zöld­ségben kell „pótolnunk”. Nincsenek kis para­dicsomosládáink. tíz kilónál többel nem tehe­tünk a nagy ládába sem. azzal csak félig telik meg. A szállítókocsi teherbírása így nincs kihasználva. Ha a paprikát nagy ládákba rak­juk, az oldalán kibújik, kihull vagy összenyo­módik, útközben veszít mennyiségéből, és mi­nőségéből is. A legnagyobb baj azonban, hogy se ilyenből, se olyanból nem kapunk eleget. Pedig nálunk nincs „felhalmozás”, ,mi a ládá­kat nem adjuk ki a termelőknek, zsákokban hozzák a/ árut. és csak itt rakják át a ládákba. A szerződésben pedig az is ott van. hogy a Zelenina időben és megfelelő mennyiségben szállít ládákat, deltát nem lehet ezt tőlük számonkénti ... A szerződésben pontosan fel van tüntetve a ЕЕ ' szállítandó zöldség mennyisége, ideje, módja. Meghatározva a feltételek a termelő és a .felvásárló részéről. A baj csak az. hogy ezeket a feltételeket csupán a termelőt illetően veszik komolyan, a forgalmazótól nem kérik számon a betartását. — A zöldségszállítás minden problémája megoldódna, ha a kiskertészek szövetsége — úgy. ahogy ezt a raktárt felépítette — saját ..erejéből” adhatná el az árut is. Találnánk mi magunknak vevőket, hiszen Észak-Szlováki­­ában vagy Csehországban a jelenleginél sok­kal több zöldség fogyna. INGYEN IS ADNÁNK. CSAK VI GYÉK Nádszegtől néhány kilométerrel odább. Far­­kasdon (Vlcany) szinte valószínűtlen kép foga­dott bennünket. A falu közepén lévő „szemétdombon” ha­lomba hordva a rengeteg uborka, de kertvége­ken, kerítések mellett, udvarokban, fóliák alatt csaknem minden háznál is ott áll kupacokban megsárgulva, megöregedve. Az állatok már ráuntak, a termelők nem tudnak mit kezdeni vele. Mert még ontaná a termést, egy-két hónapig még lehetne szedni, ha tudnák hová lenni. De nem kell a salátauborka a kutyának sem. Szibila Ilona a bölcsőde főnővére kezét tördelve sóhajtozik: — Adunk már ingyen is bárkinek, csak vigye a háztól. Mi még áprilisban felajánlottuk a nőszövetség központi bizottságának, hogy nö-1. Bukovszkv István: Az a haj. hogy a termelők nem azt termelik, amire szükség van 2. Szibila Ilona: Sok a rothadó uborka 3. Komlósi Ferenc (jobboldalt) és Ciernik Ondrej: Itt megy tönkre az uborka, mert senkinek sem kell. Hát már így pazarolhatjuk az emberi munka gyümölcsét? 4. Nádszegen a szövetkezetnek is gazdagon termő kertészete van. 5. Zsákokban került a nádszegi raktárba a paprika. Csak láda legyen elég. hogy elszállít­hassák Könözsi István felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents