Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-07-28 / 31. szám

Й parasztasszony kétszer is elment férjéért a kocsmába, de az egyre csak azt felelte neki: „Eredj a dolgodra!" — és meg sem moccant. Az asszony mérgelődött, és amikor hazaért, látta, hogy a szomszéd tehene az ő szénaboglyájukból eszik. Felkapta az ösztökét, és olyan jól ellátta a tehén baját, hogy annak örökre elment a kedve az ő szénájuktól. Azután az asszony bement a házba, és megpillantotta a kutyát: egy bocskort rágott, a mancsai közé szorította, és ritkás szempillái közül laposan pislogott az asszonyra. Jól szabott, vadonatúj bocskor volt. Az asszony fejbe vágta a kutyát a piszkavassal, a piszkavas kettétört, a kutya meg behúzott farokkal iszkolt ki a házból, mert félt, hogy a farkára lépnek. A parasztasszony dühbe gurult, és a piszkavas nyelével hajkurászta a kutyát, de az nagyon gyorsan futott, átugrotta a kerítést, és eltűnt a szomszédos udvarokon.

Az asszony arra gondolt, hogyha a férje itt lenne, most rendet teremtene, és az is eszébe jutott, hogy újra érte megy, de azután letett szándékáról, mert hiszen megint csak azt hallaná tőle: „Eredj a dolgodra!" —' amint már kétszer is azelőtt.

Ekkor valami dübörgést hallott maga mögött. Megfordult, és látta, hogy a kosok verekszenek egymással. A juhok nyugodtan eszegették a leveleket a levágott faágakról, a két kos pedig, a fiatalabb meg az idősebb, hátráltak, egymásnak rohantak, és fejük csattanva ütközött össze. A parasztasszony odarohant, rávágott a piszkavas nyelével az öreg kos hátára, de az ügyet sem vetett rá. Megrázta magát, nekiiramodott leszegett fejjel a havas udvarnak.

— Uramisten! — kiáltott az asszony.

Mit csináljak ezekkel a megvadult állatokkal?

Tehetetlenül forgolódott, valamit kiabált a juhoknak, de azok. rá sem hederítettek, hanem tovább ették a faleveleket. Az asszony a két kos után vetette magát a havas udvaron, és közéjük állt. A két kos éppen állt akkor, remegve, akár a futók a start előtt, majd egymásnak ugrottak, és meglökték az asszonyt. Nem esett el, mivel mindkét oldalról egyszerre öklelték, de az jutott eszébe 1 rémületében, hogy bizonyára minden csontja összetört.

Pedig egy csontja sem tört össze.

Az állatok megzavarodtak, beleszagoltak a levegőbe, a havat szimatolták, farkukat csóválták, és lassan hátráltak, egyet-kettöt bégettek, és elvegyültek a faleveleket eszegető juhok között. A parasztasszony megmozdította a lábát, látta, hogy nem tört el, erre visszafutott a házba. Levett néhány füzér paprikát, az erős albán fajtából, berakta a kemencébe száradni, majd becipelte a cseresznyefa mozsarat, és a szoba közepére állította. „Eredj a dolgodra!" — ismételgette, miközben sürgölődött, és a kocsmában üldögélő férjére gondolt.

Érezte, hogy a kutya, a két kos és a tehén iránti haragja hogyan csapott át a férjével szemben érzett haraggá. Hadd üljön ott, fújja a füstöt, ameddig csak akarja, majd megtanítja rá és megmutatja neki, milyen asszony a felesége.

Kivette a paprikát a kemencéből. Megbarnultak, és erős csípős szaguk betöltötte a szobát. Néhányszor tüsszentett, belenyomkodta a paprikát a mozsárba,' és kezébe

vette a mozsárütőt. Az első ütésekre a paprikák ugráltak, felcsapódtak, de azután lassacskán lelapultak a mozsár fenekére és a mozsárütő szépen, lassan, ütemesen törte, miközben az asszony a térde közé szorította a mozsarat, és úgy zúzta-törte a paprikát.

A szoba visszhangzott a köhögéstől és tüsszögéstöl, de a parasztasszony szívós volt. Csak törte a mozsárütővel a paprikát, és minél tovább zúzta, annál jobban megkönynyebbült a szíve. Szinte nem is érezte a paprika maró szagát, és úgy tetszett neki, hogy nem is paprikát tör a mozsárban, hanem a kutya szűköt a mozsárban, az, amelyik megrágta a bocskort, és ritkás szempillái közül laposakat pislog rá, majd meghúzza magát az egyik sarokban, és a helyében két kos ágaskodik egymással szemben, az asszony meg a mozsárütővel őket tángálja, és azok bégetnek és nyögnek, de hiába, mert az asszony nem hatódik meg

rajta. Voltak pillanatok, amikor szinte azt hitte, hogy a férje kuporog a mozsárban, szőrös nyaka előbukkan posztóbekecse gallérjából — de elűzte magától ezt a gondola tot.

A parasztasszony később kiöntötte az öszszétört paprikát egy tepsibe, és újra megtöltötte a mozsarat. A torka kiszáradt, már egy egész korsó vizet megivott, de egyre csak törte a paprikát. Nem tudott hozzászokni a maró szaghoz, egyre csak köhögött és prüszkölt, de az járt az eszében, hogyha folytatja a munkát, a szoba úgy megtellik a paprika erős, fojtó szagával, hogy még egy szippantást sem lehet belőle kibírni.

S miközben törte a paprikát a mozsárütő vei, hallotta, hogy kaparásznak az ajtón. Megörült, hogy a férje az, de amikor fölnézett, látta, hogy csak a macska. A macska lihegett, és az oldala lüktetett a megerőltetéstől. Fejét az ajtónak feszítette, felnyávo-JORDAN RADICSKOV-haragja

Nagy Zoltán illusztrációja

gott, és újra kaparta a fát. Az asszony felállt, kötényével letörölte könnyeit, és az ajtóhoz indult. A macska még jobban összehúzta magát, de figyelte gazdasszonya minden mozdulatát. Az erős szagtól az állat szeme kék fényben villogott, és hátán felborzolódott a szőr.

A parasztasszony kinyitotta az ajtót, és a macska nyílként ugrott ki a szobából. Az asszony az ablakhoz lépett, és látta, hogyan hentereg a macska a hóban, majd felmászik egy fára, és meghúzza magát az ágak között. A fa mögött látta a néptelen utcát, férjének még híre-hamva sem volt.

Az asszony újra odaült a mozsara mellé, és megragadta a mozsártöröt. A levegőt annyira megtöltötte a csípős albán paprika pora, hogy már alig látott, minduntalan hunyorgott, és dörzsölgette a szemét. Időnként kék karikák lebegtek a szeme előtt, és összeolvadtak a mennyezettel, de az asszony nem adta fel a küzdelmet, hanem tovább zúzta a paprikát.

Közben azért hallgatózott, vajon nem hallja-e meg a havon közeledő lépéseket vagy a férje hangját. És míg így fülelt, egyszer csak valóban lépések nesze ütötte meg a fülét. Letette a mozsártöröt, elörehajolt és hallgatózott, a hó csikorgott, eleinte egészen csöndesen, majd egyre élesebben, amíg végül felhangzottak férjének nehéz léptei.

Valóban a férje érkezett meg. Megállt a ház előtt, szétnézett az udvaron, köhintett, és elindult a tornác lépcsőin fölfelé. Az asszony ott ült a szobában, és várta, mikor nyílik az ajtó, hogy megpillantsa férjét, aki kétszer is azzal küldte el öt a kocsmából: „Eredj a dolgodra!”, de meg sem moccant a széken, és az egész kocsma csak nevetett az asszonyon.

A férfi kinyitotta az ajtót. Az asszony nem látta jól, hogyan lépett a szobába, mivel a férfival együtt a hideg pára felhőként tódult be. Azután megpillantotta a férjét a párán keresztül. A férfi egy lépést tett csupán, és megállt, majd olyan erősen tüsszögött, hogy még az ablaküvegek is beleremegtek. Majd egyszer csak összegörnyedt, mellére szorította a kezét, nekidölt a falnak, lerogyott a tövébe, lába elörecsúszott, és egész teste megmerevedett.

Az asszony felugrott, a férfi meredten bámult rá, szeme meg sem rebbent, és borostás arcán végigcsorogtak a könnyei. Az asszony is sírva fakadt, de örömében sírt, mivel már oly sok keserűségben és megaláztatásban volt része, és most végre elégtételt kapott.

Nyitva hagyta az ajtót, amíg az egész szoba jól ki nem szellőzött, a férfi közben csak köhögött és trüsszögött, de olyan nehezen lélegzett, mint az újszülött csecsemők. Ekkor az asszony megsajnálta a férjét, megesett rajta a szíve, fölemelte öt a földről, és az ágyra fektette. Ott feküdt szelíden, mint egy gyermek, és sírt az erős szagtól, és ez meghatotta a feleségét — mindegyre körülötte forgolódott.

A paraszt a hátán feküdt, hunyorgott, és arra gondolt, hogy az asszonyok amilyen haragosak, olyan könyörületesek is, hiszen ezért asszonyok. Hogy arról ne is beszéljünk, hogy ezért is olyan gyönyörűek.

JUHÁSZ PÉTER fordítása