Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-07-28 / 31. szám

Nadrágszerepben JURIJ JAKOVLEV Kész? Hogy vagy ott? — kérdeztem. vele ..De nem küldtem el a levelet. Antej hazajött. Ajándékokat hozott. Alik kedves és udvarias lett: szerette az ajándékokat, a ..külföldi cuccokat”. Úgy látszott, minden rendbejön. De ez látszat volt. Antej elutazott, és újból: ..Mi újság?“ — „Minden rendben.” Egyszer azt kérdi tőlem: — Mama. el tudnál menni a színhá­— Még nem egészen — hallatszott a kendő alól a tompa hang. Úgy látszik, nem alszik. Tehát belé­­legzi. Egyszerre félredobja a kendőt: — Kész! Az arca piros volt, a haja borzas, a szeme csillogott. Fogtam a fazekat, látom . . . üres. — Hol van a krumpli? — Megettem ... mindet. Azt hitte, hogy a gyógyuláshoz meg kell enni az egész fazék krumplit, hát megette. —• Most meggyógyulok? Elnevettem magam. De a torka rendbe jött. Antej hidrológus, állandóan egy ku­­tatöhajón utazik. Valahányszor haza­jön. mindig hoz valami ritkaságot: szá­rított homárt, ámbrás cet fogát, fa álarcokat. Egyszer egy kardhal kardját hozta el Aliknak. Készített hozzá mar­kolatot, kitűnő kard lett belőle. Mikor Alik lefeküdt, maga mellé tette a heve­­rőre. — Tudod, hogy a montcnegróiak fegyvert tesznek a bölcsőbe, a gyereke­ik mellé, hogy bátor harcosokká válja­nak? — kérdezte Antej. — Én is harcos leszek — válaszolt Alik. — Aztán majd színész leszek, mint a mama. Alik iskolás lett. Büszke volt rá, hogy a mamája színésznő. Ha alkalom kínál­kozott, szívesen mondogatta: — „A mamám színésznő!” Második osztályban a színésznő mellé odabiggveszteite: „híres”. Meg­kérdezték. mi a neve. s büszkén felelt: „Szemibratova Jelena Jurjevna.” Az­tán hozzátette: „Az apám: Antej.” Egyszer az egész osztály eljött a színházba. Amikor a színpadra léptem. Alik jobbra-balra kezdett suttogni: • Ez a mamám... A mamám ez Senki se hitt neki. A gyerekek hátat I ordítottak. — Hazudsz! Ez Gavrik, nem a ma­mád. Ne zavarj! De ő tovább suttogott: EB h] — Ez a mamám .. Valaki bokán rúgta. — Akkor is a mamám .. . De az első jelenet vége felé. ahogy beleélte magát a darabba, ő maga is elfeledkezett a mamáról. О is Gavrik­­nak hitte mint a többi gyerek. Büszke volt a művészetemre. Ö is színész akart lenni. Szerette a bronzo­roszlánt a színházunk ajtaján. Meg a kulisszák mögötti labirintust, a festék­szagol, a díszletek titokzatos világát. Az üres színpadot is, ami hajófedélzet­re hasonlít. Úgy szerette a színházat, mint én. ezt’örökölte tőlem, a színház szeretetét, mondhatnám, az anyatejjel szívta magába. Emlékszem, röviddel a születése után behoztuk a színházba a pöttöm­nyi emberkét, és a szünetben megszop­tattam a kulisszák mögött. . . Nem tudom, mikor változott meg a kettőnk kapcsolata. Egyre ritkábban találkoztunk. Neki saját ügyei leltek, nekem is megvoltak a magaméi. S bár egy fedél alatt lakiunk, a távolság ak­kora lett köztünk, mintha elváltunk volna, és messzi laknánk egymástól. A kérdésemre: „Mi újság?“, Alik majdnem mindig ugyanazt válaszolta: „Minden rendben.” Mindig minden rendben volt nála. Eleinte megnyugta­tott a válasza. Minden rendben, tehát nincs semmi baj. De hívattak az iskolába: Alik mu­lasztott. ketteseket szerzett, rosszul kez­dett viselkedni. A mandulái fájtak, ki kellett volna szedetni őket. de ő kö­­nvörgött. hogy halasszuk el. Sose volt elég a pénze, amit tízóraira, trolibusz­ra, mozira adtam neki. Későn járt haza. „Hol voltál?“ „A barátomnál.” Dohányszaga lett... De a válasza: „Minden rendben." Egyszerre rájöttem e válasz titkos értelmére. Alik szótárában a „minden rendben“ azt jelentette: „Hagyj békén, nem akarok veled lelkizni, nem óhaj­tom megosztani az érzéseimet.” Tollat ragadtam. írtam Antejnek, aki most is a világ körül utazott: „Mit legyünk Alikkal? Idegen lett és közö­nyös. Érzem, valami vaj van vele. És nincs időm komolyabban foglalkozni zatokból? A kérdés meglepett, késlekedtem a válasszal. — Hogyan... miért mennék el? Hiszen ez a színház a második ottho­nom. • Felnőtteknek való színházba. Játsszál ott. Ó, hál ez a baj! Alik nem szereti, hogy a gyermekszínházban dolgozom. Abban az életkorban van, amikor le­néz mindent, ami a gyermekkorhoz tartozik: nem olvas iljűsági könyveket, nem nézi meg az ifjúsági filmeket. Ha már az anyja színésznő, hát igazi szín­ház művésze legyen, ne holmi gyerek­­színházé. Nos, ez világos. — Miért akarod ezt. Alik? — kér­deztem lassan magamhoz térve. — Ne­kem jó a mi színházunkban. Más szín­házban nincs szükség rám, riadrágsze­­repek a gyermekszínházban vannak. — Ez igaz. De nem lehel örökké nadrágszerepeket játszani. Eljön a nap . .. Úgy éreztem, mintha marokra szorí­tanák a szívemet. Annyira, hogy nem kapok levegőt. — Talán nincs igazam? — Igazad van — mondtam tompán —. de ráérünk ezzel. Nyugodtan nézett. Mintegy felbe­csülve. És hidegen mondta ki. mint az ítéletet: — Honnan tudhatod . . . Különben, a te dolgod. Elment. Antej! Hol vagy most? Milyen ten­gereken és óceánokon? A Kanári-szi­geteken. a Zöld-fokon vagy a Tűzföl­­dön? Gyere, mielőbb. Antej! Védj meg a legnagyobb kegyetlenségtől, a fiam kegyetlenségétől. Hol vagy, Antej? Le­rogytam a díványra, és sírva fakadtam. Magamat sirattam. Elviselhetetlenül sajnáltam magamat, mint még soha­sem. A vállam rázkódott. A szívem erősen dobogott. Nyugtalan jelzéseket küldött a világ minden tájára. Hol vagy. Antej? Este játszanom kellett. Bementem a színházba. Az öltöző­asztalhoz ültem. Feltettem a parókát, majd bekentem az arcom olajjal, mint mindig sminkelés előtt. Aztán hozzá­­kezdtem a sminkhez. Vastag ecsetvo­násokkal raktam fel. De különös — a kölyök nem jelent meg. Egy szerencsét­len asszony nézett rám a vastag festék­réteg alól. Szemében a megszokott paj­­kosság helyett bánat ül. Éreztem, hogy a kölyök nem jön, de ha nem jön,'nem játszhatok. Hazugság lenne, nem játék. (folytatjuk) LADÁNYI MIHÁLY Mint a kenyér Kevés az öröm, mint a kenyér a Földön, de ha te jössz, nekem is törsz belőle, ha erre jössz, azt mondod csak: egyél és boldog szemem arany Napban' mosak­­szik. és éhes szám a szavakat feledve ízeddel lesz teli, és falja, falja az örömöt, mely egyre kevesebb, mint a kenyér a Földön.

Next

/
Thumbnails
Contents