Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-07-28 / 31. szám
A VILÁG NÉGERE VAGY, ASSZONY A negyvenhat éves hivatalnoknő, Pablik asszony, a huszonegy éves Ute Kachel és a tizenhat éves Gaby Tattay nem ismerik egymást, ettől függetlenül egy cipőben járnak: mindhárman a hamburgi munkanélküliek több ezer fős seregét gyarapítják ... Frau Pablik, három kiskorú (11 — 16) éves leány anyja, már a múlt év februárjától munkanélküli. Az állását akkor vesztette el, amikor néhány napra kórházba kellett mennie. Mikor visszajött, már nem volt szükség rá. Sem ott, sem máshol, pedig nem egy órát töltött sorbanállással a hamburgi munkaközvetítő irodák előtt. Azonban mindenütt csak sajnálkozó vállvonogatással közölték vele: pillanatnyilag az ön számára nincs semmi... Ma már belenyugodott sorsába, s a riporter kérdésére, reménykedik-e még, hogy munkát talál, csüggedten feleli: Nem, már túl öreg vagyok. Szomorú és igazságtalan, hogy az ember negyvenhat éves korában egyik napról a másikra csak úgy fölöslegessé és haszontalanná válik. Dehát meg kell szoknom, ahogy a munkaközvetítők is mondják. Bármilyen munkánál természtesen a férfiakat részesítik előnyben. A hamburgi Pablik asszony sorsa szinte iskolapéldája a nők helyzetének a tőkés országokban, mindannak a szociális, gazdasági és — nem járunk messze az igazságtól, ha kimondjuk — állampolgári megkülönböztetésnek, amelynek ki vannak téve. És így van, mindannak ellenére, hogy politikai, állampolgári, szociális és gazdasági egyenjogúságukat csaknem valamennyi tőkés állam alkotmánya rögzíti. Sőt, a nő egyenjogúságát számos jelentős nemzetközi dokumentum is kinyilvánítja, egyebek között az ENSZ Emberi Jogok Kiáltványa 1948-ból és az ENSZ 1967-es Közgyűlésének kiáltványa a nők megkülönböztetésének felszámolásáról. A nők diszkriminációja gazdasági téren a legszembetűnőbb, a tőkés világ jelenlegi válsága sokkal jobban sújtja őket, mint a férfiakat. Ha bárhol elbocsátásokra kerül sor, mindenütt a nők az elsők. S míg a tőkés országokban a munkaerőknek mindössze 30—40 százalékát alkotják, a munkanélküliek légiójában arányuk nagyjából ötvenszázalékos. A harminckét fejlett tőkés országban az utóbbi időben összesen hétmillió nőt bocsátottak el munkából. Belgiumban kétszer több munkanélküli nő van, mint férfi. Franciaországban számuk 850 ezer, ami az összes munkanélkülinek (1,65 millió) 51,5 százaléka. Hasonló a helyzet az Egyesült Államokban, itt 150 százalékkal több a munkanélküli nő, mint férfi, Nagy-Britanniában közel egymillió munkanélküli nőt tartanak nyilván, a Német Szövetségi Köztársaságban szintén. Például a bonni tartományban a produktív lakosságnak mindössze 36 százalékát teszik ki, a munkanélküliek között arányuk már az 1977/ 78-as esztendő fordulóján 54 százalékra „ugrott". S közben a legrosszabbul a fémmegmunkáló-, textil- és a konfekcióiparban dolgozó nők jártak. És persze a hivatalnokok. Tekintettel az irodai munkák racionalizálására és automatizálására — írta nemrég az Arbeit und Wirtschaft osztrák lap — Nyugat-Németországban már a közeljövőben valószínűleg további 200 ezer hivatalnoknőt kell elbocsátani. A tőkés országokban azonban мЯ jTunehmende Frauenarbeitslosigkeitj mm von 100 Erwerbstätiger \ sind ein Drittel Frauen М£Й ■Ifi1 1977 sind »on 100 Arbeitslosen 54X Frauen Az Unsere Zeit c. düsseldorfi kommunista napilap szemléltető rajza a nők munkanélküliségéről: a felső sorban a nők aránya a munkaviszonyban levők között, az alsó sorban a nők aránya a munkanélküliek között Az egymást érő tüntetések egyike: Solingenben a szakmunkásképzők csökkentése ellen vonultak fel a fiatalok nemcsak a munkanélküliség, hanem egyéb megkülönböztetések is sújtják a nőket. így például többségük rövidített munkaidőben dolgozik. Az NSZK-ban a részleges vagy csökkentett munkaidejű alkalmazottaknak 90 százaléka nő. Japánban 85, Ausztráliában pedig 80 százalékos ez az arány. Nem jobb a helyzet e téren másutt sem. A nőket már szinte szabályszerűen szakképzetlen munkaerőként kezelik, olyan helyekre veszik fel őket, amelyek nem igényelnek különösebb képesítést, de keresetük még így is általában 20 százalékkal kevesebb, mint ugyanazon munkakörben a férfiaké. S ha megpróbálnak védekezni e megkülönböztető gyakorlat ellen, a munkaadó felmondással válaszol. Erről a huszonegy éves hamburgi Ute Kachel a saját bőrén győződhetett meg. Teherautósofőrként dolgozott egy cégnél, s amikor elégedetlenkedni kezdett, mert nehezebb munkáért kevesebb bért kapott, mint férfi kollégái, egyszerűen elbocsátották. Ma ő is hol ennél, hol annál a munkaközvetítőnél állja a sort, de hiába. — Már mindent megpróbáltam — mondja —, igyekeztem bejutni valamilyen átképző tanfolyamra is, hogy más foglalkozás után nézhessek, de ez sem sikerült ... Legalább két évet kell várnom, és ha addig javul a gazdasági helyzet, esetleg reménykedhetem! Már az öt évvel fiatalabb, a tizenhat éves, szintén hamburgi Gaby Tattay is szert tehetett hasonló tapasztalatokra. Gaby közvetlenül az iskolapadból került a A legtermészetesebb és legjogosabb követelmény: Egyenlő munkáért egyenlő bért!
