Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-01-20 / 3. szám
Vendégünk A JELENLÉT IRODALMI ÉS KISSZÍNPAD Négy éve, amikor Párkánynánán (Stúrovo- Nána) elkészült az ifjúsági klub, joggal érezte úgy a falu lakossága: helyet, rangot kapott a kultúra is. Élni a lehetőséggel — ez volt a legfontosabb teendő. A CSEMADOK helyi szervezete védnöknek, hivatalos pártfogónak ajánlkozott, a SZISZ fiatalokat toborzott, hozott össze — szám szerint huszonötöt — az avató ünnepély műsorához és a további munkához is. Sokan tapsolták sajgóra tenyerüket az első irodalmi színpadi előadás után. A műsor róluk, értük beszélt; a sajgással azonban az első lelkesedés is elszállt. A csoportból csak Dániel Erzsébet maradt, irodalomszeretetével, tenniakarásával. Az ő fejében nem az járt, hogy nem érdemes próbálkozni, kezdeményezni, amikor egy kőhajításnyira a város a mozival és egyéb szórakozási lehetőségekkel, másfél órás vonatozással elérhető Bratislava és Budapest is, vonzóbb, színvonalasabb kultúrájával... A befogható távolságok közül ő a legnehezebben meghódíthatót választotta: az önmagunktól önmagunkig vezetőt, azt a sajátos kis peremvidéket, amely meghatározója nemzetiségi létünknek. Igaz, művészi alkotások egyetemes emberi értékeinek, kapcsolatainak-viszonyainak hordozói beszélnek rólunk is, életünket, gondjainkat azonban aligha tükröztetik teljességükben. *A készen kapott tükörkép valóság-elemeit vonatkoztatni önmagunkra jó, de nem alkotó tevékenység, s az sem biztos, hogy mindenki megpróbálkozik az értelmezésével. A befogadó van, de nem érezzük, hogy jelen van. A tudatos, tudatosítható jelenléthez tett kell. — Az első összeállításunk a szülőföldet próbálta szóközeibe hozni; mert új volt — hatott. Addig a faluban nem szavaltak tömegesen. A második három évvel ezelőtt született meg, az is rólunk szólt, a Jelenlét antológiából válogattuk a verseket, mert legkevésbé talán hazai irodalmunkat ismerjük. Túl közel van, oda sem figyelünk rá kellőképp, mint annyi mindenre, ami szervesen beépült életünkbe, még ha fonák dolog is. A műsorunk címe Jelenlét volt, azóta a csoport ezt a nevet viseli. Nyolcán vagyunk, egy éve rendszeres a munkánk, hetente találkozunk, próbálunk, műsort szerkesztünk, beszélgetünk. Hadd mondjam el, mert talán nem ez a jellemző, egyikünk sem iskolás (Csilla lányom a szurkolónk és a kritikusunk), többen két-három műszakban dolgoznak, mégis találunk időt, alkalmat az összejövetelekre. Nagyon szeretjük, amit csinálunk, az irodalmat, a verseket főleg. Csak négyen vagyunk nánaiak a csoportban, a többiek verseny, mert ellenfelünk sem volt — nem értették a bírálók, hogy mit csinálunk. Olyan volt a környezet — a volt Kassák-klub, mely inkább mosókonyha —, hogy mozogni sem lehetett rendesen, nemhogy bejátszani a teret... A Jókai-napokon ..rendes“ kritikát kaptunk, tanulságosat, és sokat tanultunk. — Talán akkor és utána éreztük először, hogy jelen vagyunk. A munkatársaim, a párkányi állami gazdaságban mindent elolvastak, amit az újságok írtak a versenyről — mondja Erős Eleonóra. — A rádió adását is figyelték, szurkoltak nekünk. Később is. A Harmadvirágzás irodalmi vetélkedőjének döntőjében második díjat nyert a Dániel Erzsi, Nágel Erzsi, Németh Mária összeállításban versenyző csapatunk. Kérdezgették tőlem, én miért nem mentem, miért maradtam ki . . . — Legtöbbünknél a munkahelyen oda sem figyelnek arra, hogy mit csinálunk szabad időnkben. Egy kicsit hóbortosnak tartanak bennünket, mert ezzel a „munkával“ nem lehet pénzt keresni. Legfeljebb még mi fizetünk rá, ha valami kell az előadáshoz, és egyikünk „ruhatáréban“ sincs felhasználható holmi. Arra persze kevesen gondolnak, hogy az irodalom szeretete összetarthat, összekovácsolhat egy társaságot. — Németh Mária jogásznak készült, de nem sikerült bejutnia az egyetemre. Nem akar leállni, szereplését az önművelés hatásos formájának tartja. Juhász Gyula az ipolysági (Sahy) gimnáziumtól — Vas Ottótól — kapta útravalóul a versmondás tiszteletét és szeretetét, Nagy Imre a komáromi (Komárno) gépipari irodalmi színpadtól; Bugyács Sándor vonzódik a művészetekhez (amatőr festő), Nágel Erzsébet versmondóként a Szólj költemény! döntőjében is részt vett, RNDr. Gubán József a csoport „zeneszerzője“ is, gitárjátékával színesíti az előadásokat. — A jövőben is a kisszínpadi előadásokkal próbálkozunk, szórakoztató és tanulságos egyfelvonásosokat akarunk bemutatni, így talán közvetlen környezetünkben is sikerül elfogadni, megértetni, miért vagyunk, mit, miért teszünk. 'A versösszeállításokról azonban nem mondunk le, reméljük, annak az ideje is eljön, hogy értékelni fogják. .. Most a gyerekekkel, az óvodásokkal foglalkozunk, gyermekműsort tanultunk be — Weöres Sándor verseiből —, bejárjuk vele a párkányi és a környező falusi óvodákat, a szlovák tanítási nyelvűeket is, hiszen zömükben ott is magyar nemzetiségű gyermekek vannak, akik közül nem egy magyar tanítási nyelvű iskolába kerül. Ismerkedjenek meg a magyar gyermekirodalom néhány szép darabjával. Ezt a munkát is folytatni szeretnénk, mert életünkhöz, jelenlétünkhöz tartozik. Egyszerre szeretnénk nevelni, tanítani, szórakoztatni felnőttet és gyermeket. GYURKOVITS RÓZA Könözsi István lelvételei Párkányból és a környező falukból járnak hozzánk, ezt csak szívvel lehet csinálni. Az érsekújvári (Nővé Zámky) járásban a mi csoportunk az egyetlen, amely tavaly eljutott a Jókainapokra, bár nem egykönnyen .. . Korábban is próbálkoztunk már a versenyzéssel, visszhangot szerettünk volna. Igaz, a falu mindenesei vagyunk, gyakran szerepeltünk alkalmi rendezvényeken, évfordulókon, ünnepségeken — alkalmi összeállításokkal, mert nincs már csoport a környéken, de irodalmi műsoraink nem arattak olyan sikert, nem kaptak olyan megértést, amilyet vártunk. Van még egy színjátszócsoport a falunkban, időnként bemutatnak egy-egy népszínművet vagy bohózatot, nekik van igazi sikerük; őket értik és igénylik, bennünket csak megnéznek. Egész estét betöltő műsoraink nincsenek, így máshová sem hívnak bennünket, legfeljebb esztrádműsorba, műsorszámnak. Az irodalmi és kisszínpadok központi tanácsa javasolta két éve, hogy próbálkozzunk inkább kisszínpadi formákkal, mert kevesen vagyunk a klasszikus irodalmi színpadi műsorhoz. A próbálkozás meghozta az első sikert. Bár a járási versenyen — mely tulajdonképpen a bemutatónk volt, s nem volt igazi
