Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-07-07 / 28. szám

tükörképe lesz a rátarti kirájyi család igé­nyeinek. Ezt az igyekezetüket siker koro­názta, mert Drezdából valóban földrészünk egyik legszebb városa lett — egészen 1945-ig —, amelyben a műemlékek össze­függő városrészeket alkottak. A látnivalók zöme az Elba bal partján fekvő városmagban az egykori királyi szék­hely közelében, az Altmarkt, a Neumarkt és a Színház-tér körül volt található. Közülük is kiemelkedett a Zwinger, a híres múzeum és levéltár, a csodálatosan szép barokk palotaegyüttes, amely vonzotta a turistákat a világ minden tájáról. S az emlékezetes bombázás pontosan ezt a pótolhatatlan kincset tette a földdel egyenlővé. Ma már — az NDK párt- és állami szervei, az egész dolgozó nép odaadó és tervszerű munkája nyomán — lassanként feltámad ez a városrész. A legelső helyreál­lított épület a Zwinger volt, amelyet sok ezer régi fotó, rajz, visszaemlékezés alap­ján építettek újra az NDK restaurátorai, pontosan olyannak, amilyen a pusztító bombázás előtt volt. A Képtárból, a Törté­nelmi Múzeumból s az egész sor egyéb érdekességből álló épület kétségkívül a leggyakoribb turistacél Drezda városában. Mindenkit elbűvöl a Zwinger építészeti stí­lusának csodálatos tisztasága, a barokk pompa, az összhang tökélye. A példásan felújított és karbantartott épületegyüttest, a szebbnél-szebb kiállítási termeket látva, az ember el sem akarja hinni, hogy mindez romokban hevert, hogy a csodálatos oszlo­pokat, szobrokat s egyéb értékeket dara­bokból szedték össze, kitartó türelemmel és odaadással. Maga az épület megálmo­dója, Daniel Pöppelmann — a 250 éve élt mester — is minden bizonnyal elégedett lenne a restaurátorok munkájával. A Zwinger megtekintése egésznapos program, ha egyáltalán megtekinthető. Hi­szen nem olyan egyszerű elszakadni Tizian, Raffael, Rembrandt, Van Dyck, Rubens, Dürer, Velasquez és a többi festőnagyság képétől. Az óramutató azonban könyörte­lenül rohan, s a látogató kétségbeesetten jön rá, hogy jóformán semmit sem látott a Zwingerből. Talán majd legközelebb. Mert a város többi részét is meg kell ismerni. A látogató türelmesen várakozik a Körnerplatzról induló felvonó előtt, hogy a város fölötti magaslatról, a TV-toronyból is megnézze a lüktetű életű, sebeit gyorsan begyógyító, egyre szépülő Drezdát, amely­ben alig találkozni öregekkel, ám annál több a gyerek, a babakocsit toló apuka (NDK-specialitás?) s a fagylaltot nyalogat­va mellettük sétáló anyuka. A kékesszürke vizű nagy folyón, az Elbán egymást éri a hajók, sok közöttük a csehszlovák felség­jellel úszó vízijármű; a hidakról járókelők integetnek a hajók utasainak. Gyors moto­rosok siklanak a hullámzó víztükrön, a parton párocskák andalognak önfeledten. Valamilyen belső nyugalom és biztonság árad a drezdaiakból. Az okát kutatva, arra gondol az ember, hogy ez a békéből, a békés élet tényéből ered. Mert ezek a mai drezdaiak a dantei poklot csak a város irodalmi színpadjairól ismerik; ok már nem élték át, mint szüleik, nagyszüleik közel négy évtizeddel ezelőtt. Az eltakarított ro­mok (még mindig akadnak) helyén épülő modern lakóházakban az NDK fiatal polgá­rai laknak, ők népesítik be esténként a város központjának számitó gyönyörűen kiépített Prager strassét. (Prágai utcát); ők csevegnek gondtalanul a békés élet biz­tonságával az Astoria presszójában, ők gyönyörködnek a pompás látképében a Loschwitzer-magaslaton az étterem tera­szán, ök igyekeznek a város számos szín­házába, mozijába, koncerttermébe, ha az Elba partján leszáll az este, és az utcákat ragyogó fényárba vonják a színes lámpák, reklámcsövek. Csak az a fontos, hogy Dante poklának bugyrai a jövőben maradjanak meg a re­mekműben, és soha senkinek ne legyen alkalma arra, hogy valahol, valakikkel az életben is „eljátszassa". Mint Drezdában, Lidicében, Oradourban vagy Sztálingrádban. Szöveg és képek: Agócs Vilmos HEINRICH BÖLL KMH/IRIMb BLUM (MSZTETT TISZTESSÉGÉ Gemmelsbroichban laktunk, ahol hét végén, ha nagy volt a kirándulóforgalom, alkalmi konyhai kisegítő, néha felszolgá­ló is voltam a Kloog vendéglőben. Már egy fél év múlva leküzdhetetlen ellen­szenvet éreztem a férjem iránt. Erről részleteket nem szeretnék közölni. Ott­hagytam a férjemet, és beköltöztem a városba. A válást az én hibámból mond­ták ki. hűtlen elhagyás miatt, és így újra felvettem a leánynevemet. Eleinte Else Woltersheimnál laktam, aztán néhány hét múlva álláshoz jutottam dr. Fehnern hites könyvvizsgáló házánál mint házve­zetőnő és mindenes. Fehnern doktor úr lehetővé tette, hogy esti meg továbbkép­ző tanfolyamokra járjak, és letegyek egy szakvizsgát, vagyis gazdasszonyi állam­vizsgát. Fehnern doktor úr nagyon ked­ves és nagyon nagyvonalú volt, ott is maradtam nála, miután letettem a vizs­gát. 1969 végén a doktor urat letartóztat­ták tetemes adócsalásokkal kapcsolatban, amiket azoknál a nagy cégeknél állapí­tottak meg, amelyeknek ő dolgozott. Mi­előtt elvitték volna, átadott nekem egy borítékot, háromhavi fizetéssel, és arra kért, hogy ezután is lássam el a dolgomat, visszajön ő hamarosan, mondta. Én még egy' hónapig maradtam, elláttam az al­kalmazottait. akik adóhivatali emberek felügyelete alatt dolgoztak az irodájában, tisztán tartottam a házat, rendben a ker­tet, és a mosásra is volt gondom. Mindig hordtam Fehnern doktor úrnak a tiszta fehérneműt a vizsgálati fogházba, enni­valót is, leginkább ardennes-i pástéto­mot. amit még Gerbers hentesnél tanul­tam csinálni, Kuirban. Utóbb az irodát bezárták, a házat lefoglalták, ki kellett ürítenem a szobámat. Fehnern doktor úrra, úgy látszik, sikkasztást meg csalást is rábizonyítottak, és szabályos börtönbe került, ahol továbbra is rendszeresen meglátogattam. Visszaadtam volna neki azt a kéthavi béremet is, amivel még tartoztam. Ezt valósággal megtiltotta. Nagyon hamar találtam állást, dr. Blor­­náéknál; őket Fehnern úr révén ismer­tem meg. Blomáék a Südstadt-kertvárosban lak­nak. egy bungalóban. Kínálták, hogy lakjak ott. de nem vettem igénybe, végre független akartam lenni, és foglalkozáso­mat inkább mint szabad foglalkozást folytatni. A Blorna házaspár nagyon jó­ságos volt hozzám. Dr. Blornáné segített hozzá — egy nagy építészeti tervezőiro­dában dolgozik — az öröklakásomhoz, a déli bolygóvárosban, amit azzal a mottó­val hirdettek, hogy „Folyóparton lakni elegancia”. Blorna doktor úr mint ipari jogász és Blorna doktorné mint építész jól ismerték a tervet. Blorna doktor úrral kiszámítottuk, hogy mibe kerül, kama­tostul meg részletestül egy nyolcadik emeleti kétszoba-konyha-fürdőszobás la­kás. és mert én időközben félre bírtam tenni 7000 DM összegű megtakarított pénzt, a Blorna házaspár meg jótállt nekem 30 000 DM hitel erejéig, 1970 ele­jén már beköltözhettem a lakásomba. Eleinte havonként minimum 1100 DM terhet viseltem, de mert a Blorna házas­pár az étkezésemet nem számította be, sőt Blornáné mindennap még juttatott is nekem egy kis ételt-italt, nagyon takaré­kosan tudtam élni, és hamarébb letör­­leszthettem a hitelt, mint eleinte számí­tottam. Négy éve vagyok a házvezetőnő­jük, önállóan vezetem a háztartást, mun­kaidőm reggel hét órakor kezdődik, és körülbelül délután tizenhat óra harmin­cig tart, addigra megvagyok a házi mun­kával meg a takarítással, a bevásárlással, előkészítem a vacsorát. Az egész mosást, mosatást is én intézem. Tizenhat óra harminctól tizenhét harmincig a saját háztartásommal foglalkozom, aztán álta­lában ledolgozok még másfél-két órát Hiepertzéknél, egy nyugdíjas házaspár­nál. Szombati és vasárnapi munkáért mind a két helyen külön pénzt kapok. Szabad időmben alkalmilag a Kloft-féle közvetítőnek dolgozom, vagy fogadáso­kon, estélyeken, esküvőkön, vacsorákon, bálokon segédkezem, többnyire mint egyénileg szerződtetett gazdasszony, áta­lány ellenében és saját kockázatra, néha meg a Kloft cég megbízásából. Kalkulá­ciós, szervező és tervezőmunkát végzek, néha főzök meg felszolgálok is. Havi bruttó bevételem átlag 1800—2300 már­ka. Az adóhivatalban szabad foglalkozá­súnak számítok. Adómat, biztosításomat magam fizetem. Ezt az összes ügyet.. . adóbevallást stb. a Bloma-iroda intézi nekem, díjtalanul. Van egy Volkswage­­noni. 1968-as típusú, ezt Werner Klor­­mer, a Kloft cég szakácsa adta el nekem, kedvező áron. Nagyon körülményes volt már a különböző és változó munkahe­lyekre tömegközlekedési jármüveken el­jutnom. És a kocsival olyan jól bírok mozogni, hogy távolabb fekvő szállodák­ban rendezett fogadásokon meg ünnep­ségeken is bedolgozhatok.” (folytatjuk) Ш ^

Next

/
Thumbnails
Contents