Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-06-30 / 27. szám
27. számunk riportja MEGYERI ANDREA Örökse HÁROM NEMZEDÉK TALÁLKOZÓJA - RENDHAGYÓ IDŐBEN Alig néhány héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogyan készült fel Kosút (Kosúty), a forradalmi múltú község a fél évszázaddal ezelőtti történelmi események felidézésére. Nem először írtuk le akkor, hogy „haladó hagyományunk, örökségünk Kosút". Annál is inkább hangsúlyozhatjuk ezentúl, mert immár nemcsak a történelemkönyv, a lexikon tárgyilagosságával, szűkszavúságával emlékezhetünk a tényekre, hanem végre méltó helyre kerültek a kor, és az emlékezetes történelmi események megmaradt dokumentumai. Múzeum őrzi azokat mindannyiunk számára ... A műalkotás is elkészült, Emil Venkov szobrászművész monumentális szoborcsoportja mementóként áll Kosút főterén, néhány lépésnyire az egykori tragikus események színhelyétől. A jubileumi ünnepségek és az egybeeső választások lehetővé tették, hogy kicsit közelebb kerüljünk a színhelyhez, a mindössze 1600 főt számláló kisközséghez, amelynek fejlődése eddig sem volt és — az új választási program szerint — ezután sem elhanyagolható tény. Joggal vetődött fel bennünk hát az a kérdés, vajon mire kötelez bennünket a továbbiakban haladó hagyományunk, örökségünk — Kosút? A válaszra, pontosabban a kezdeményezésre ezúttal nem is kellett várni. A nőszövetség galántai járási bizottsága — több társadalmi szervezettel együtt — megtette az első lépést. A „Három nemzedék találko zóját" az eddigi hagyományoktól eltérően itt és most rendezték meg a járás asszonyai, lányai számára. „Fölszántatom a kosúti főutcát..." — szárnyalt a régi forradalmi dal ünnepi megnyitóként. Mi más is adhatna hangot Kosúton, mint a hagyománytisztelet, a történelmi kötődés?! — S főleg ha olyan értékes találkozóra jönnek össze az emberek, mint ez a mai — erősíti meg gondolatunkat Mária Kristofíková, a hnb titkára, a helyi pártszervezet elnöke. — Most a választások előestéjén, a kosúti véres pünkösd ötvenedik évfordulóján és a CSKP megalakulásának 60. évében minden okunk megvolt rá, hogy méltóképpen ünnepeljünk és emléket állítsunk elődeinknek. Hiszen lassan eltávoznak közülünk azon nemzedéknek a tagja* akik a legtöbbet tudják annak a kornak szégyenéről, átkáról, nyomoráról. Bizony, ma, amikor a kosúti gyerek egy szépen elrendezett, fejlődő, már-már rózsakertnek nevezhető faluban születik, egyre kevesebb szó esik arról, ami egy emberöltővel ezelőtt még szomorú valóság volt. Persze jó a békének e tudata, de amíg a világon máshogyan is gondolkoznak, éreznek, cselekednek emberek, addig szükség van az emlékezésre, a mementókra, a történelmi példák örökség-befogadására, hogy hovatartozásunk érzése szilárd és megmásíthatatlan legyen. — Nagy szükség volt már erre a múzeumra — hangsúlyozza Vanyek Anna is, a nőszövetség járási bizottságának titkára. — Szép hagyományunk, hogy évente megrendezzük a „Három nemzedék találkozóját". Most — hagyományainknak új irányt adva — Kosútra jöttünk el, hiszen annyi megismerni való van járáson belül is. Új nemzedékek nőnek fel, történelemkönyvekből tanulják a múlt eseményeit, keresztül-kasul utaznak az országban, de ha szükebb hazájuk történelméből kellene vizsgázniuk, akadna még pótolnivaló. Katona Margit, noha nem a fiatal nemzedék képviselője, érti és igazolja Vanyek Anna szavait: — A közeli Királyrévböl (Král'ov Brod) jöttem ide az ünnepségre. Bevallom, bár csak néhány kilométer választ el bennünket Kosúttól, nem volt eddig ilyen valós elképzelésem a kosúti véres eseményekről. Pedig nekem illene már az unokáimat is megtanítani ... Meghatódtam, amikor megéreztem, mennyire él még a harcos szellem e forradalmi múltú faluban. Hogy a véres pünkösd eszméje ma is élő üzenet, hogy ötven év múltán síremléket állítanak az áldozatoknak, szobrot az eszmének. Hogy Major István mellszobrát gyakran díszíti friss virág, de főleg az, hogy egyszerű munkás-emberek milyen mélyen őrzik emlékét. S ami e talál kozónak ugyancsak pótolhatatlan értéke, hogy az egykori szemtanúk, az események résztvevői fáradtan, de változatlan optimiz mussal eljöttek ide közénk, hogy megosszák velünk már fakuló emlékeiket... Én négy fiút neveltem fel. Három már párttag belőlük. Mindig azon igyekeztem, hogy megtanulják, megbecsüljék haladó hagyományainkat, hogy erősítsem bennük a hovatartozás érzését, mert csak így lehet biztos alapokra építeni a jövőt. Az egyik fiamat most éppen képviselőnek javasolták. Talán sikerült valamit útravalóul adni nekik. Optimizmust, munka- és emberszeretetet, önzetlenséget, amit igen fontosnak tartok az új nemzedék nevelésében. Magan is igyekeztem — miután férjem meghalt, gyermekeim felnőttek — minél többet segíteni a társadalmi munkában. Képviselőként, népbíróként, könyvtárunk vezetőjeként szükségét is érzem annak, hogy mindenre odafigyeljek. Azt hiszem, a könyvtárosok, a falusi népművelők még sokkal adósak a felnövekvő nemzedéknek . .. Hogy mennyire Így van, igazolja a mostani „nemzedékek" találkozója is. Főleg a legfiatalabbak — a pionírok, a SZISZ-tagok — érezték leginkább szükségét annak, hogy eljöjjenek a színhelyre, és emlékező idős emberekkel beszélgessenek. Mennyivel masabb és főleg maradandóbb élmény, emlék EB12.
