Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-01-20 / 3. szám

KERTÉSZ ERZSÉBET VILPI7I DOKTOR/ISSZOrTY — Doktornő vagyok, ez o címem — felelte Vilmo —, és nem bán­tott meg, kedves, egy cseppet sem bántott meg. Megértem, hogy csodálkozik rojtam, hiszen én vagyok az első orvosnő, akit lát. Külföldön már többen van­nak, ott. ahol én tanultam, min­den évben százával iratkoznak be a nők az egyetemre, s a leg­többől orvos lesz. Miért ne ta­nulhatnánk meg mi, nők, ugyan­azt, amit a férfiak meg tudnak tanulni? Mi sem vagyunk butáb­bak náluk!- Igaza van, nagys .. . doktor­nő — felelte fülig pirulva az asszony —, én sem vagyok bu­tább az uramnál, pedig az hány­szor legorombít engem. Ha oda­jön a stondomhoz, mindent ösz­­szezavar, rosszul ad össze, aztán velem pöröl, mintha én tehetnék orról, hogy nem tud számolni. Egyébként is az urom, ha józan, még csak elviselhető, de amikor felönt a garatra, akkor. .. De hát nem azért jöttem ide, hogy panaszkodjam az uramra; a há­tamban meg a mellemben érzek szúrást, meg éjszakánként izza­dok, ez az én fő bajom. Csak Antal Verona, aki ideajánlott, elmondotta, hogy a nagys... hogy a doktornő olyan türelme­sen meghallgatta, s olyan jó ta­nácsot adott. Nemcsak a gyo­morfájása múlt el. hanem azóta az urával is jobban elboldo­gul . .. Antal Verona, Kanyó Eszter, Béres Mariska, hányán voltak, akik testi panaszaik mellé el­hozták a .lelki szennyesüket” is, és az Ősz utcai rendelőben te­regették ki, szégyenkezve, sok­szor sírásba fullodtan, de a vé­gén megkönnyebbülten néztek Vilmára. Vilma irt nekik orvos­ságot. s mondott néhány szót is. néhány megszívlelendő taná­csot, amit eddig ezek a lányok, asszonyok sohosem hallottak. És ha fizetésre kerül a sor, akkor az előbb még bölcs doktornő hirtelen zavarba jött — hogy fogadjon el pénzt oz egyiktől, akinek részeges a férje, s min­den keresetét elissza, a másik­nak gyenge a tüdeje, és nem telik bőséges táplálkozásra, a harmadik férjhez szeretne men­ni, éjszaka is varr, hímez, hogy ezzel a különmunkával keresse meg a kelengyérevalót. Mert a vőlegény édesanyja addig nem engedi a fiát megnősülni, amíg nincsen kész a „stikkelt kelen­gye". Vilmának, amikor szinte pirul­va mondta, hogy a páciens sem­mivel sem tartozik, eszébe jutott Káváss, a kótai orvos meg a zü­richi főnövér. Mindketten hibá­jául rótták fel, hogy túlságosan együttérző szíve van. Igazuk van. Nehéz erről leszokni. Hiszen ne­ki is szüksége van pénzre; most, hogy érettségizni akar, tanköny­veket kell vásárolni, az érettségi díja is pénzt visz el, a tüzelőt már most kellene beszerezni, akkor még száraz fát kapnak. És já lenne elköltözni ebből a szűk lakásból. György—mindig morog, hogy ki sem mer menni oz előszobába, idegenekbe bot­­lik bele. A múltkor is panaszko­dott, hogy olyan, mintha börtön­ben lenne. Igaza van, de hót ki tehet róla? Beletelt egy hét is, amíg el­jutott a Dorottya utcai Eggen­­berger-könyvkereskedésbe, Annát is magával vitte, ketten hozták haza a gimnáziumi tankönyve­ket. Lelke mélyén boldog öröm ficánkolt, já érzés volt, hogy újra tanulhat. Amikor este körülbás­tyázta magát a sok friss, nyom­­daszagú könyvvel; férje kis cso­dálkozó pillantással kérdezte:- Már'megint minek ez a nagy kazal könyv? Mit tanul új­ra? Nem tanult még eleget? — Érettségizni fogok, György! — felelte Vilma vidáman. — Kép­zelje, megengedték, hogy le­érettségizzem! Akkor csak fel­vesznek az egyetemre! — Érettségizni fog__brr___— Szilassy elfintorította az arcát. — Még mindig végigfut a hideg a hátamon, ha az érettségire gondolok! A latin meg a gö­rög ... ozok a fránya betűk ... Csodálom a kitartását meg o szorgalmát. De kór, hogy nem született férfinok, kedvesem! így csak kínlódik, vergődik, rengete­get tanul, aztán a végén a fejé­hez vágják, hogy .bába”! Látja, ezért nem merek én sehová sem menni, mert engem is csúfolnak, a kaszinónak még a tájékát is elkerülöm ...- Hát ha majd elismerik az orvosi diplomámat Pesten is, okkor talán a nagyméltóságú urak nem csúfolják azzal, hogy bába vagyok - mondta Vilma egykedvűen, és tovább lopozott a könyvekben. Az arcán tökéle­tes közöny ült, pedig ágaskodott, forrt benne oz indulat. Mennyi mindent tudott volna felelni fér­je szovaira . . . Megkérdezhette volna, hogy a kaszinóbeli urak, akik segítettek elverni György vogyonát, neki nem vágnak semmit sem a fejéhez? Nem kérdik meg. hogy hová tette a birtokát, mi lett a hires Szilassy­­vagyonból. s azt se kérdik, hogy miből élnek? Miből telik lak­bérre, élelemre, tüzelőre, ruhára, miből taníttatják a fiukat? És vajon ha a kaszinó elegáns urai megfelelő tapintattal bánnának Szilassy Györggyel, semmit sem kérdeznének, honnan vennék a kaszinói tagdíjat? Vagy azt nem szégyellné a férje, hogy a .bá­ba” keresetéből fizeti? Nem kérdezte Vjlma. hallga­tott. Hallgatva nézegette a köny­veket, jólesően bólintott, amikor a latin nyelvtant forgatta, min­denre emlékezett. Az aranyos Schultess tanár úr becsületesen tanította, és lelkesen magyaráz­ta a holt szöveget. Ovidius sze­relmes szavai mögé bújt. ahe­lyett, hogy saját érzelmeiről be­szélt volna. Igaza volt a kis Isa­­belle-nek: a kopaszodó tanár kicsit szerelmes volt belé. Meny­nyire más világ volt ott, mennyi szellem, jóság, megértés volt a legtöbb emberben. Miért is nem maradt ott? Miért jött haza? — gondolta elkeseredetten. Elkeseredése másnap még csak fokozódott, amikor elment a II. kerületi gimnáziumba. A minisz­teri engedély ezt a helyet jelölte meg, ott kell érettségi vizsgát tennie. Dr. Lutter Nándor, a gimnázium igazgatója meglehe­tős fölényesen bánt vele: kije­lentette, hogy nemcsak latinból, görögből is kell érettségit ten­nie, és azt is közölte, hogy akár­hány vizsgát is tett mór le, o vizsgabizottság nem lehet elné­ző, nem tekintheti sem Vilma rangját, sem o zürichi orvosi diplomát, ugyanazzal a mérték­kel kell ót is mérni, mint bár­mely érettségiző diákot. — Nem kértem elnézést, nem emlegettem sem a diplomámat, sem a rangomat — felelte Vilma látszólag nyugodtan. — Miért gyonúsit, igazgató úr, olyasmi­vel, omire nem is gondoltam? — Kérem .. . kérem__— igye­kezett az igazgató visszakozni — örülök, hogy méltóságod ko­molyan fogja fel az érettségit. Mert az érettségi - bizony nem gyerekjáték! A görög nyelv tu­dósát éppen úgy megköveteljük, mint a latinét! De hát gondo­lom, mindez könnyen megy — tette hozzá kárörömmel, amikor látta Vilma arcán az elképedést a görög nyelv említésére. Vilmát valóban meghökkentet­te. amikor hallotta, hogy görög­ből is kell érettségiznie. Tegnap György is borzongva emlegette a görög ábécét. Ezt nem tudja könyvből megtanulni. Tanárt kell keresnie. Újabb kiadás! - gon­dolta kis sóhajjal. — És hol ke­ressen tanárt? Itt nincsenek diáktársai, akik útbaigazítanák a tantárgyak bonyolult hálózatá­ban, úgy, mint Zürichben. (folytatjuk) HERVAY GIZELLA Hazatérés mert nem mindegy Hogy milyen úton jöttél máshová nem mehetsz csak ahol életrekelnek újra a holt diófák kopár dombok hegyek ahol másokért indulhatsz útra ahol közösség a szerelem az árvák elfulladó hangját vak kutak közt nem felejtheted csak azzal élhetsz aki utadon járt aki ugyanúgy összerándul veled egy elhagyatott sóhajtásért akinek nem vigasz a szerelem de közös munka a konok csönd ellen amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek azt a kenyeret ketté törtük amivel a szegénység megünnepelt azt a szőlőt együtt ettük amivel a szükség megkínált nem lehetsz hűtlen önmagodhoz a szerelem is rádkiált azokért élj akik küldtek azzal aki értük él terítse mindnyájunkra Mária-kendőjét az ég én ahhoz vagyok hü aki a tájhoz aki felnőttként felnevelt aki társam lehet a gondban virrasztásban nemcsak ünnepen aki rákérdez gondra örömre hogy megosszuk ami közös aki megtart tisztának hűnek ember az emberek között én csak a te utadon járhatok megfagyott iszapban szélben fák között napraforgók hadirendjében kiinni a szerelmes folyót szívünkön át az égre terelni a gyalogúton mezítláb menni virágok vére szívünkön áramlik át veled lehetek csak páros madár.

Next

/
Thumbnails
Contents