Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-06-23 / 26. szám

kínos és fájdalmas kihallgatások. Újból és újból kérdéseket tettek föl neki, és ő mindannyiszor csak ugyanazt mondhatta: nem, semmi, de egyáltalán semmi olyasmit nem mondhat, ami a rendőrség számára akár a legcsekélyebb fogódzó is lehetne, ami nyomra vezethetne, ami valamilyen motívumra utalhatna. A rendőrség végül is rezignáltan közölte az anyával, hogy „a holttest megtalálása legföljebb negyedrészben járul hozzá a gyilkosság földerítéséhez”, s majd ismét jelentkeznek — ha valami nyomra lelnek . . .

Erre azonban Bell asszony nem volt hajlandó tétlenül várni. Talán már csak azért sem. mert tudta, hogy a fia holttestének megtalálása előtt három nappal bukkantak rá egy másik áldozat, a tizennégy éves Milton Harvey már oszlásnak indult tetemére. Ezt a fiút is megfojtották.

Három hónappal korábban találták meg a piac melletti szemét lerakodó helyen a tizenhárom éves Alfons James Evans és még ugyanazon a napon Evanstól alig ötven méternyire a tizennégy éves Edward Smith hulláját is. Az áldozatok bőre fekete volt, korukhoz képest aránylag alacsony termetüek, s ugyanannak a néger negyednek szegényebb családjaiból származtak.

Camille Belinek ez éppen elegendő okot szolgáltatott, hogy cselekvésre szánja magát: felvegye a kapcsolatot a meggyilkolt gyermekek anyjával. Az ő kezdeményezésére született meg az akció az „Akadályozzátok meg a gyermekgyilkosságokat”! jelszóval. Fáradhatatlanul ostromolta a rendőrséget, hogy állítsaiiak össze egy különbizottságot a gyermekgyilkosságok felderítésére. Végül — sok fölösleges és hátráltató huzavona után — létrejött a különbizottság: 52 férfitagja naponta 24 órás szolgálatot tart. Ma már az esettel a szövetségi nyomozóiroda, az FBI is foglalkozik, s az Egyesült Államok legjobb nyomozói tanácsadóként segítenek fényt deríteni a bűntény-sorozatra. Camille Bell már rég kilépett a szegény négernegyed névtelenségéből, a tévétársaságok sokszor hívják meg, hogy milliók előtt beszéljen a néger gyermekek ellen elkövetett borzalmas erőszakcselekményekről. Sammy Davis, a világhírű énekes jótékonysági hangversenyt adott, amelynek bevételét átadta a nyomozás céljaira. Sőt mi több. az atlantai rendőrség híres gondolatolvasók és médiumok szolgálatait is igénybe veszi. Az atlantai polgárok pedig 155 ezer dollárt gyűjtöttek össze a nyomozásra.

De nem maradnak csak a pénzadományoknál. Önkéntesek százai már hosszú napok óta minden hétvégén átfésülik az atlantai külvárosokat övező erdősített területek minden négyzetcentiméterét. Az atlantai tűzoltók, 300 fiatal rendőr és a nyugalmazott bűnügyiek hetekig jártak házról házra, hogy hosszúra nyúló beszélgetések során legalább néhány „morzsát” találjanak, amelyek nyomra vezethetnének. Abban is reménykedtek, hogy az atlantai börtönök foglyainak kihallgatása révén juthatnak esetleg némi támponthoz . . .

Ezerszámra nyomattak röpcédulákat a gyerekeknek, amelyben óva intik őket. hogy idegenekkel szóba elegyedjenek. A városi tanács este hét órától a kora reggelig kijárási tilalmat rendelt el a tizennégy éven aluli gyermekek számára. S ahogy telnek-múlnak a hetek, a hónapok, úgy csökken, szinte zuhanásszerűen az iskolák látogatottsága, mert egyre több szülő félti a gyermekét akárcsak egy lépésnyire is kiengedni a házból.

F.ltUntetett nyomok?

Pillanatnyilag az a helyzet, hogy sem a lettes fejére (egyébként a rendőrség úgy véli. hogy többen vannak) kitűzött rekordmagasságú vérdíj, sem a lakosság együttműködése, sem a nyomozásban résztvevő hatóságok, hivatalok stb. nem jutottak előbbre.

Atlantának tehát továbbra is rettegésben kell élnie: a lidércnyomás, a rémálom tovább tart. Minden újabb gyilkosság tovább feszíti a húrt. a lakosság pszichikai tűrőképességének húrját, mely ha elpattan, rendkívül veszélyes zavargásokat idézhet elő. És hogy eddig még fennáll a rend a ..Dél fővárosában”, mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a városnak már nyolc éve néger polgármestere van, s hogy mind a városi tanácsban. mind a közigazgatásban a négerek vannak többségben. Ám az a tény, hogy a rendőrségnek 1979 júliusától 1980 júliusáig — miközben már nyolc gyilkosság történt — egy egész esztendőre volt szüksége ahhoz, hogy rászánja magát az erélyes és szisztematikus cselekvésre, cáfolhatatlan bizonyítéka a faji megkülönböztetésnek.

Igaz ugyan, hogy az atlantai rendőrség testületében szép számmal szolgálnak feketék. de a gyilkossági csoportban zömében fehérek dolgoznak. S így könnyen lehetséges — állítják azok a bűnügyi szakértők, akik nemrég érkeztek Atlantába segíteni a nyomozásban —. hogy a kérdéses csoport nemtörődömsége miatt az alatt az egy év alatt számtalan, esetleges, ma már semmiképpen sem felderíthető nyom elmosódott, eltűnt.

Ha véget akarnak vetni Atlantában az iszonyatos rettegésnek, a rendőrségnek minél előbb eredményeket kell felmutatnia. Ehhez rendelkezésükre állnak a bűnüldözés legtapasztaltabb szakemberei és legkorszerűbb eszközei. Többek között felkérték együttműködésre az országos járványügyi (epidemiológiai) központot is, amelynek három dolgozója számítógépekbe táplálja az egyes esetekre vonatkozó ismert s rendelkezésre álló adatokat. Ma már több mint két hónapja azt vizsgálják. van-e valamilyen összefüggése, megismétlődő vonása ( az eddigi) huszonnyolc tragédiának. Robert J. Finton járványügyi dolgozó véleménye: „Ezeknek a bűncselekményeknek a terjedése járványszerű, s a mi módszereinkkel nagyon sokat segíthetünk ”

Feldolgozta: LÄNG ÉVA

HEINRICH BÖLL

КШ/ШЬ

BLUM

вЧбЩЬ

TISZKSS^

Hogy az asszony mivel loilotte a négy kérdéses napot, azt a nyomozás az időszak első napjai tekintetében gyorsan megállapította, csak akkor kezdett akadozni, amikor a vasárnap földerítése volt soron.

Ami Blornát illeti, ő szerda délután kifizette Katharina Blum két teljes hetibérét, 280—280 DM összegben, egyiket a tárgyhétre, másikat a következő hétre, mivel ő maga szerda délután feleségével téli üdülésre utazott. Katharina megígérte, sőt valósággal esküvel bizonygatta Blomáéknak. hogy egyszer végre szabadságot vesz ki, és végigszórakozza a farsangot, s nem vállal szezonmunkát. mint eddig, ki tudja, hány éve már. Örvendezve közölte Blornáékkal. hogy estére meg van híva egy kis magánmulatságba: a keresztanyja, barátnője és bizalmasa. Else Woltersheim rendez házi bált. aminek ő borzasztóan örül. hiszen már olyan rég nem volt alkalma táncolni. Dr. Blornáné azt felelte: „No, Kathrinchen, ha majd hazajövünk, rendezünk megint egy partyt, akkor táncolhatsz te is megint.” Katharina, mióta csak a városban élt, öt vagy hat éve, egyre azt panaszolta, hogy nincs lehetősége „egyszer csak ügy elmenni valahova táncolni”. Vannak azok a csehók. mondogatta Blomáéknak, ahol tulajdonképpen csak gátlásos diákok lesnek ingyenlotyóra. aztán van olyan bohémféle izé. ahol szerinte megint csak túl nagy a ricsaj, a felekezeti táncrendezvényektől meg éppenséggel undorodott.

Katharina szerda délután — ezt a vizsgálat könnyűszerrel megállapította — két órát még dolgozott a Hiepertz házaspárnál, ahol alkalmilag hívásra kisegített. Mivel Hiepertzék a farsang idejére szintén otthagyták a várost, és a lányukhoz utaztak, Lemgóba, Katharina az idős urat és hölgyet még kivitte Volkswagenján a pályaudvarra. Még ahhoz is ragaszkodott, pedig csak igen nehezen talált parkolóhelyet, hogy a peronig kísérje őket, és ő vigye a poggyászukat. („Nem a fizetségért, dehogy, ha ilyen szívességeket tesz, meg se szabad pénzzel próbálkoznunk, mélységesen megbántanánk vele” — magyarázta Hiepertzné.) A vonat, mint megállapították. 17 óra 30 perckor indult. Ha öt-tíz percet engedélyezünk Katharinának. hogy a kezdődő karneváli forgatagban megtalálja a kocsiját, további húsz vagy akár huszonöt percet, hogy a városon kívüli, zöldövezeti lakótelepi lakására hazaérjen, ahová tehát legföljebb 18.00 és 18.15 közötti időpontban léphetett be, akkor egyetlen perc hézag sem marad, méltányosan elfogadva, hogy megmosakodott, átöltözött, valami keveset evett is, mert körülbelül 19 óra 25 perckor már megérkezett Else Woltersheim partyjára. nem kocsival, hanem villamoson, és nem öltözött sem beduin asszonynak, sem andalúz lánynak, hanem csak egy piros szegfűt tűzött a hajába, piros harisnyát meg cipőt húzott; zárt nyakú, mézszínű blúzt és ugyanolyan színű, egyszerű tweedszoknyát viseli. Talán közömbösnek látszik, hogy Katharina

a kocsiján vagy villamossal ment-e mulatságba. de ezt meg kell említeni, mert ez a vizsgálat során nagyon fontosnak bizonyult. Attól a pillanattól fogva, hogy Katharina belépett a Woltersheim-lakásba. könnyebb volt nyomozni, mert 19 óra 25 perctől rendőri megfigyelés alatt állt, noha sejtelme sem volt róla. Egész este. 19.30 órától 22.00 óráig, amíg csak a lakásból el nem távozott, „kizárólag és bensőségesen” — utóbb így vallotta — egy bizonyos Ludwig Göttennel táncolt. Ne feledkezzünk meg itt a Peter Hach államügyészt megillető köszönetről, mert csakis az ő közléséből ismetjük azt az úgyszólván igazságügyi belső pletykát, hogy Erwin Beizmenne bűnügyi tanácsos attól a perctől fogva, amikor a fiatalasszony Göttennel elhagyta Else Woltersheim lakását, lehallgatta Woltersheimék és Katharina Blum telefonjait. Ez olyan módon történt, hogy talán megéri a közlést. Beizmenne ilyen esetekben fölhívta illetékes főnökét, és azt mondta: „Megint kellenének a dugaszaim. Most éppen kettő.”

Götten nyilvánvalóan nem telefonált Katharina lakásáról. Legalábbis Hach tudtával

nem. Annyi biztos, hogy Katharina lakását szigorúan megfigyelték, és miután onnan csütörtök reggel 10 óra 30 percig nem telefonáltak, és Götten sem távozott a lakásból, a rendőrség — Beizmenne türelme és higgadtsága fogytán is -1- nyolc állíg fölfegyverzeti emberrel behatolt a lakásba, szabályszerűen, a legszigorúbb óvatossági előírásokat betartva, megostromolta, átkutatta, Gotten! azonban már nem találta, csak a „rendkívül üde. majdnem boldognak látszó” Katharina állt a konyhapultnál, kávét kortyolt egy nagy bögréből. és egy szelet vajjal-mézzel megkent fehér kenyeret evett. Annyiban viselkedett gyanúsan, hogy nem meglepettnek, hanem egykedvűnek, „ha ugyan nem diadalmasnak” látszott. Margarétákkal hímzett, zöld pamut fürdőköpeny volt rajta, alatta semmi, és amikor Beizmenne tanácsos („elég nyersen". mondta utóbb az asszony) megkérdezte, hová lett Götten, azt felelte, hogy nem tudja, mikor távozott Ludwig a lakásból. Ő, úgymond. 9 óra 30 perc tájt ébredt föl. és addigra a férfi már elment. „Búcsú nélkül?" „Igen."

Itt most közölni kell valamit Beizmenne egyik rendkívül vitatott kérdéséről, amelyet Hach először kiteregetett, aztán visszavont, aztán még egyszer elmondott és másodszor is visszavont. Blorna szerint ez a kérdés fontos, mert szerinte, ha csakugyan elhangzott, akkor csakis itt és nem másutt kezdődik Katharina elkeseredése, megszégyeníttetése és dühe. Mivel Blorna és felesége jellemzése szerint Katharina Blum szexuális dolgokban rendkívül érzékeny, szinte prűd. mérlegelnünk kell itt azt a lehetőséget, hogy Beizmenne — akit szintén végsőkig feldühítelt. hogy Götten elillant, pedig már a markában érezte — föltette a vitatott kérdést.

(folytatjuk)

C02L