Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-06-16 / 25. szám
Családi kör KOSZTOLÁNYI DEZSŐ HÁZI DOLGOZAT Pali tizenkét éves. harmadik gimnazista. Náluk vacsorázom. Vacsora után, mikor a vendégek a társalgóban poharaznak és füstölnek. tizenegy felé fényt látok a diákszobában. Bekémlelek az üvegajtón. A kisdiák ott gubbaszt a zöld viaszkosvászonnal vont asztalnál, kezében toll, előtte papír. Homlokát ráncolja, sóhajtozik. Rágja tollszárát, bele-belemártja a tintába. De nem ír. így múlik öt perc. Akkor nyitok be. Kezét csókolom.- Szervusz. Mi az, te még nem alszol?- Házi dolgozatot kell írnom, holnapra. Miről? Édesapámról.- Ajha! — mondom. - Az édesapádról? Arról - szól s elém tolja a füzetét. Cím: Édesapám. Az édesapa szerkezete a következő: a) bevezetés: leírása; b) tárgyalás: jelleme, szokásai; c) befejezés: mivel tartozunk édesapánknak? Leülök asztalához, vele szemben, s figyelem őt. Arca zavart, szeme lázas, szőke haja zilált, mint egy elborult lángelméé, aki az alkotás gyötrelmében hánykódik. Orra tintás.- Mit írtál eddig? - vallatom. Mutasd. kezik. Ez csak a piszkozat - mente-A „piszkozat“ valóban piszkos. Mindössze néhány paca van rajta, egy elmaszatolt állat rajza - kutya vagy disznó -, kérdőjelek, fölkiáltójelek s egyetlen szó: „édesapám". De utóbb ezt is áthúzta, kitörölte, mintegy megsemmisítette. Tehát nemigen haladt előre. A papírlapot némán visszaadtam. — Na, folytasd — biztatom. — Érted, hogy miről van szó. Édesapát mindenekelőtt három részre kell osztanunk. Várok türelmesen. Ismerem öt: értelmes fiú, kitűnő tanuló, korát meghaladó tudással, látókörrel. Megint csak bámul maga elé, ráncolja homlokát, sóhajtozik.- Nem jut eszembe semmi — sopánkodik. Csóválom a fejem. Szereted az édesapád? Hogyne - szól s elmosolyodik. Vagy nem szereted?- Dehogynem - szól, s újra elmosolyodik. Most részvétet érzek iránta, de egy kis kajánságot is, s kegyetlenül gonoszul élvezem vergődését, nyilván gyermekkori tusáimra emlékezve, melyeken már többé-kevésbé túl vagyok. Hallgatok. Ezt gondolom. „Mit írtam volna én tizenkét éves koromban édesapámról? Hegyláncnak láttam őt, sötét őserdőnek. Hangja mennydörgött. Reszketve imádtam, s kétségbeesve, dühöngve keltem föl az asztaltól, mikor észrevettem, hogy modoros szokása szerint kissé megszagolja a húst, a másik szobába menekültem, s ott hangosan ordítoztam, hogy ne halljam rémes gondolataimat. Néha féltem, hogy főbe lövi magát." Ilyesmik azonban nem férnek bele egy iskolai dolgozat keretébe. EES Később ezt gondolom: „Ha most Pali meg tudná írni, ami valóban benne él, ő lenne a világ legnagyobb írója, akihez mérve Shakespeare csupa elcsépeltség, Tolsztoj silány gyermek, a parttalan, korlátlan személyesség, melyet még nem határol a forma merevsége. De épp ezért nem tud személyes lenni. Megriad a benne lakó zabolátlan élettől. Félénk, szemérmetes. Mit ér az a sok láng, mely benne lobog? A tűzhányó kráterénél még senki se gyújtott rá egy cigarettára." Pali közben megivott egy pohár vizet, tüszkölt, köhögött, ismét leírta „édesapám“, és ismét áthúzta. Egy új papírlapot vett elő, mely irdatlan fehérségével vádlóan mered rá. Almosán pislog. A szánalom fog el. így sohasem készülünk el - nógatom. - Kezdjünk hozzá, fiam. Milyen az édesapád? írjuk le. Diktálok, eleinte elfogódottan, nagyon lassan: „Édesapám negyvenesztendős. Magas, izmos, férfias. Fekete haja a halántékán már deresedik, homlokát az évek redőkkel vésték tele Pali gyorsan, hibátlanul ír. Minden mondat után rám tekint, lesve megváltó szavaimat. Én is belemelegszem, bátorságra kapok, már gondolkozás nélkül, pimasz szemtelenséggel diktálok.- „Arca jóságos." Mi is a második rész? Mi is a második rész? Ja, a jelleme. Mondjuk egyszerűen, hogy „jellemes. Mindig egyenes, határozott. A szigort bölcsen egyesíti a jósággal. Ha elfáradt az élet harcában, esténként családja körében találja meg a vigasztalást, s akkor a lámpa fénykörében felderül..." A befejezést már rábízom. Itt a szókratészi módszerrel élek. — Remélem - mondom -, tudod, mivel tartozol édesapának? sen. Hálával - válaszol Pali gépie- Ügy van - bólintok —, hálával „azért a sok szeretetért, azért a sok áldozatért, azért a végtelen sok Éjfél van, mire befejezzük. Akkor visszamegyek a társalgóba, barátaimhoz. Hát te hol voltál? - kérdezi Pali apja. A fiadnál Mit csináltál?- Neveltem őt - feleltem. - Az életre neveltem. Megtanítottam hazudni. Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN
