Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-06-16 / 25. szám
A SAINTBLANQUAT JELENTÉS и. Több fejlett országban kivételesen magas születési arányszámokat figyelhetünk meg. Ez elsősorban Dél- és Kelet-Európára, Észak-Amerikára és Japánra vonatkozik. A születési arányszámck értéke nagyon eltérő. így például 1978-ban az NSZK-ban 9,4 ezrelék, Lengyelországban 19 ezrelék, míg Izraelben 25,2 ezrelék volt a születési arány. Ezek az arányszámok azonban aligha tükrözik a népszaporulat tényleges helyzetét, melynek vizsgálatára a demográfusok az ún. „szintetikus termékenységi mutatót" vezették be. Ez a mutató az egy nőre jutó élveszülések átlagos számát tartalmazza az adott év statisztikája alapján úgy, hogy kiszámításánál о nők fogamzóképességének átlagos időtartamát veszik figyelembe. E statisztikai mutató jelentőségét az alábbi ténnyel világítjuk meg: az USA és Franciaország termékenységi mutatója közel azonos. Márpedig az amerikai születési arány jóval magasabb, mint a francia (1978-ban 15,8 volt 13,8 ellenében). Ennek oka a két népesség eltérő összetételében rejlik. Az amerikaiak átlagéletkora alacsonyabb, Így a termékenységi mutató szempontjából számításba vehető nők számaránya. A születések számaránya szinte valamennyi fejlett országban csökkenő tendenciát mutat. Ez a megállapítás az összes nyugat-európai országra vonatkozik, különösen azonban az északnyugati csoporthoz tartozó országokra érvényes, Írország és Izland kivételével (ezen országok születési arányszáma igen magas volt, de már itt is csökkenés mutatkozik). E csoport valamennyi országának termékenységi mutatója 2 alatt van. (A generációk pótlásához szükséges termékenységi mutató számszerű értékét 2,1-re becsülik.) Dél-Európában a helyzet nem ilyen egyértelmű. Olaszországban például erősen közeledik az északi „modellhez". (A termékenységi mutató 1965-ben 2,65, 1977-ben már csak 1,93 volt). A többi dél-európai országban is tapasztalható némi csökkenés, de továbbra is a generációs pótláshoz szükséges küszöbérték fölött maradtak. Kelet-Európa eltérést mutat a nyugati születéscsökkenési helyzethez képest; 1965 óta a statisztikai adatok változásai első pillantásra nem mutatnak egyértelmű tendenciát. Közelebbről vizsgálva azonban jól tükrözik az érintett országok kormányainak jelentős erőfeszítéseit a születési arány csökkenésének megállítására. Egyedül Lengyelország látszik 10 év óta eléggé stabilnak 2,2-es állandó termékenységi mutatójával. A generációpótlás csak az NDK-ban nincs biztosítva (1978-ban 1,89). A Szovjetunió helyzete különlegesnek tekinthető: területe demográfiai szempontból két részre osztható. Az egyikben főleg muzulmánok élnek. A termékenységi mutató számértéke az Oroszországi Föderációban 1,97, Ukrajnában 1,99, a hat muzulmán lakosságú köztársaságban viszont meghaladja a hármat úgy, hogy közülük háromban öt fölött van a számértéke. A mutató mindenütt csökken (kivéve Tádzsikisztánt), de a különbségek továbbra is fennállnak. Kanadában és az Egyesült Államokban a termékenységi mutató számértéke a francia mutató szintjére csökkent, de ezen országok fiatalabb demográfiai összetétele magasabb születési arányszámot biztosit. Ugyanez a helyzet Ausztráliában és Üj-Zélandban, ahol a mutató jelenleg a generációs pótlás szintjén van. Japán termékenységi mutatója azonos a franciaországival, de más történelmi körülmények között alakult ki. 1945 után a születési arány Európában viszonylag magas lett. Ez részben annak köszönhető, hogy a korai házasságkötések száma az előző időszakhoz képest egyre növekvő tendenciát mutatott. Az 1945 körüli években született korosztályok első házasságkötéskor betöltött átlagos életkora (Olaszország kivételével, ahol ez az életkor továbbra is magas maradt) a férfiaknál 24 év (Belgium) és 25 év (az NSZK) között változott. Ш 8 A nők házasságkötéskor betöltött átlagéletkora 22 - 22,5 év volt. Kétségkívül ezek a házasságkötési átlagéletkorok a legalacsonyabbak voltak, amelyeket valaha is megfigyeltek Nyugat-Európában. Később ez a tendencia megszűnt, és a hetvenes években az első házasságkötéskor betöltött átlagéletkor ismét növekedni kezdett. A születések száma a kétgyermekes családtípus elterjedését jelzi. Az 1945-1965 közötti időszak viszonylag magas születési arányán belül tapasztalható volt a 4 vagy ennél több gyerekes családok számának gyors csökkenése, amit azonban a 2, illetve 3 gyerekes családok számának növekedése ellensúlyozott. Ma már a 3 gyerekes család is egyre ritkább, sőt lassan a kétgyerekesek száma is csökken Milyen jelenségekkel függnek össze a változások? Mindenekelőtt nyugodtan elvethetjük a tablettás fogamzásgátlással vagy a különböző abortusztörvényekkel való magyarázatot: a modern fogalmzásgátló szerek nagyarányú elterjedése csak a csökkenés kezdete után következett be. Ami pedig az önkéntes terhességmegszakításra vonatkozó törvényeket illeti, azok általában akkor jöttek létre, amikor a születések száma már megközelítette a legalacsonyabb szintet. A demográfusok olykor különböző gazdasági jelenségek tükrében vizsgálják a népszaporulat alakulását. Ha például a fiatalok nehezen találnak állást, kissé tovább várnak a házasságkötéssel, a családalapítással. A demográfiai jelenségek kutatása szempontjából a nemzedéki problémák is fontosak. Az 1945 után született korosztályok egy új világban nőttek fel, a nagy világégés után, a gazdasági növekedés világában, amelyre a fokozódó társadalmi különbségek és az emelkedő életszínvonal paradoxona jellemző. Ugyanakkor új szemlélet alakult ki: úgy tűnik, „mintha a szexualitással és a szaporodással összefüggő minden kérdésben számos korábbi intézményesített ellenállás egyszeriben megszűnt volna; ma már mindenki önmaga dönt életmódjáról és cselekedeteiről, s a közvélemény egyre szélesebb rétegei vallják, hogy a szexualitással, a házassággal, a nemzéssel vagy a családdal kapcsolatos magatartás magánügy". Részben e szemlélet következményeként a házasságkötések arányszáma Észak- és Nyugat-Európában csökken. Am ha kevesebb is a házasságkötés, több az „együttlakás", s az együtt élő párok közül sokan évek múlva hivatalosan is házasságot kötnek, tehát nem mondhatjuk, hogy a házasságnak ma már befellegzett; a házasság intézménye napjainkban inkább csak átalakult, vagy ahogy Louis Roussel francia demográfus kutató mondta: „a házasság fellazult". A válások száma is egyre növekszik. A hivatalos statisztika szerint 1976-77-ben egy válás jutott öt házasságkötésre Franciaországban és Belgiumban, egy válás négy házasságkötésre Svájcban, egy válás három házasságkötésre Angliában, még ennél is több Dániában és a Szovjetunióban; közel egy válás jutott két házasságkötésre Svédországban és az Egyesült Államokban. A házasságkötések számának alakulása azonban egy másik, sokkal mélyebb változást takar, éspedig változást a házasság jelentőségében: azok számára, akik napjainkban kötnek házasságot, a „házasság" szó nem ugyanazt jelenti, mint az 1950-es évek házaspárai számára. A házasságot nem tekintik többé az együttélés egyetlen, szükséges és megváltoztathatatlan formájának, hanem csak kölcsönös megegyezésnek. Az erkölcsi normák, a közfelfogás és korunk arculatának fejlődése egyértelműen felveti a kérdést: milyen legyen a követendő népesedési politika? A harmadik világban a hivatalos politika a születések számának korlátozására, a fejlett országokban viszont azok emelésére irányul. De vajon milyen sikerrel? A harmadik világ azon országaiban, ahol a születési arány csökkent, joggal vetődik föl a kérdés, hogy ez a csökkenés menynyire tekinthető a hivatalos születéskorlátozási politika eredményének. A csökkenési folyamat ugyanis már jóval a politikai irányzat érvényesítése előtt megkezdődött. Ez volt a helyzet például Dél-Koreában. Másutt a csökkenés minden politikai támogatás nélkül is bekövetkezett - mint például Guayanában. Ezzel szemben Mexikóban és Pakisztánban a születéskorlátozási politika ellenére sem történt csökkenés. Az olyan népességben, ahol kevés gyerek születik, az átlagéletkor emelkedése következik be. Az átlagéletkor ott is emelkedik, ahol az emberek tovább élnek; ez az elöregedés jelensége. Néhány jellemző adat (1975-ös felmérések alapján) az összlakossághoz képest; a 65 évesek vagy ennél idősebbek aránya Franciaországban 13,3 százalék (100 évvel ezelőtt minössze 7,7 százalék); az NSZK-ban 14,9, Nagy-Britanniában 14,4, Belgiumban 14 százalék. Kérdés, hogy egy gyerek okozta megterhelés egyenértékű-e azzal, ami egy idős személyre vonatkozik. Itt elsősorban a nagyon idős személyek lélekszámát kell figyelembe venni (a 85 éven felülieket). Ugyanis ezeknek a korosztályoknak a gondozása a legköltségesebb: ők töltik a leghosszabb időt kórházban. Nos, éppen ezeknek az idős korosztályoknak a lélekszáma sokkal nagyobb mértékben növekszik, mint a többieké. Mór ma is szokatlanul sok a 85 éves, bár jóformán még csak az elöregedési folyamat kezdetén tartunk. Ez az aktív lakosságra háruló megterhelés kétségkívül a jövő egyik nagy problémája. Vajon osztályozni fogjuk-e a nem aktív népességet aszerint, hogy ezen belül egy idős személy átlagban 1,2-szer vagy 2,5-szer nagyobb megterhelést jelent, mint egy fiatal? Ehhez megfelelő vizsgálatokat, tanulmányokat kell végezni. Ma még nem tudjuk, milyen anyagi megterhelést jelent egy 65 évesnél idősebb vagy egy 85 évesnél idősebb személy például egy 20 évesnél fiatalabb, nem dolgozó személyhez viszonyítva. Azt sem tudjuk megmondani, hogyan alakulnak a „fiatalabb öregek"-kel, vagyis a 60-70 évesekkel kapcsolatos költségek, figyelembe véve azt, hogy ezek az emberek ma lényegesen kevesebb gondozást igényelnek, mint régebben. Az igazi problémák majd a XXI. században fognak jelentkezni, de gyökereik már napjainkban kitapinthatok. (Interpress)
