Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-01-20 / 3. szám

Borosné Endresz Teréz nevét sokan ismerik. Nagyon sok könyvben látható fotó egyedülálló filcmunkáiról, és a Magyar Televízió Csak ülök és mesélek cimü műsorában is bemutatták. Hatvanegy éves korában is dolgozik. Zuglói - egyszobás - lakása szerényen húzódik meg egy bérház második emeletén.

Teri néni ismertté válásában két kérdést felvető érdekesség is van. Az egyik, hogy filcből készíti képeit, amihez hasonlóval eddig nem találkoztunk a naiv művészek között, és az, hogy túl volt az ötvenedik életévén, amikor kísérletezni kezdett, hogyan lehetne képeken megmutatni azt a küzdelmes világot, amelyet ö még gyerekként élt át.- Hatgyerekes parasztcsaládban születtem a Veszprém megyei Nagyesztergárban. A paraszti munkából kijutott nekem is. Dolgoztam a mezőn, a tehénvezetéstől az aratásig. Kapáltam, markot szedtem, fontam. A kötélkészitést is otthon tanultam meg. Az első babákat, bábukat mi, gyerekek kukoricaháncsból csináltuk, de agyagból is szívesen formáltam. Édesapám például faragott nekünk játékokat, figurákat, télen, mikor ideje engedte. Volt egy padja és azon nagyon sok mindent megfaragott, igy jutottunk mi mozgó bábukhoz is. Már akkor belém rögződött a művészet szeretete, minden széphez vonzódtam. A gyerekeimnek is csináltam annak idején rongybabákat, mert a háború után pénzszűkében voltunk. Ötvenöt éves voltam, amikor az első filcképet megcsináltam. Édesapám képe volt. Megpróbáltam megrajzolni, azután filcre akartam elkészíteni, de azon gondolkodtam, hogy az ember az apját csak nem teszi rá filcre. Azután mégis olyan vágyat éreztem, hogy muszáj megcsinálni. Elkészült, és teljesen őrá hasonlított. Nagyon sok figurával jártam azután igy, hogy megcsináltam, azután rájöttem, hogy valakire nagyon hasonlít. A Favágó cimü képemen megismertem a készéi papot, a Rözsehordó pedig az édesanyámra hasonlit.- Hogyan került a kezébe a filc, és miért ezzel az anyaggal kezdett dolgozni?- Varrni is tudtam, bár nem tanultam. Nagyon szerettem az anyagot, és azt mondják, hogy nagyon sokat kitaláltam a magam fejitöl. Az unokáknak csinálgattam filcből bábot, babát, kitömtem őket, volt egy egész bábszínházra való. Egyszer egy disznóölöt csináltam, mókás figurákkal, azután a Hófehérke és a hét törpét, varrtam boszorkányt, de az olyan jól sikerült, hogy elkezdtem gondolkozni. Mondom, ha nem csinálok neki ilyen nagy orrot, akkor parasztasszony lesz belőle. Ettől kezdve már a boszorkányok helyett parasztasszonyokat csináltam, és mind előjöttek a gyermekkori emlékek. Mikor megtudták a Széchenyi Könyvtárban - ott dolgozom -, hogy ilyeneket készítek, mindenki rendelni akart. Persze, az már nem lett volna jó. Viszont anyagot azóta is nagyon sokan hoznak nekem, akik tudják, hogy mire használom. A témákból a legjobban a kenyér-sorozat izgatott. Az, hogy milyen keserves-nehezen dolgoztunk meg régen a kenyérért, most meg ugye nagyon sokat ki is dobunk. Ez izgatott, hogy meg kéne mutatni a gyerekeknek, milyen volt azelőtt az élet,