Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-01-20 / 3. szám

• .'ij. / i ' 1 i 1 b rt\ fVWA ^«ü _I tásban. Mór csaknem úgy volt, hogy nem folytatom a tanulást, amikor a nyári szünetben elkerültem Nyitrára (Nitra), ahol megtetszett a mezőgazdasági fő­iskola és a diákszállója. Falusi lány vol­tam, addig nem sokat jártam nagyváros­ban, vonzott a környezet. Kedvem lett volna állattenyésztést tanulni, de lebe­széltek, ez nem lánynak való. A köz­­gazdasági szakra kerültem. 1970-ben vörös diplomával végeztem. Elmosolyodik. Arcvonásainak kemény­sége lassan megenyhül az emlékezéstől.- A vörös diplomám azóta sem érde­kelt senkit. Az életben mással kell bizo­nyítani . . . Egy év gyakorlati időt kaptam itt a szövetkezetben. Minden szakaszt végigjárattak velem, hogy ismerkedjem az „élettel". Gondoltam, legalább átte­kintést nyerek a szövetkezet munkájáról. Fél év sem telt el, elém álltak: Bényben (Bina) közgazdászt keresnek. Téged aján­lunk. Rámondtám: vállalom. Csak ami­kor miniszoknyámban - akkor ez volt a divat — beállítottam a vezetőségi gyűlés­re, s az ott ülő ötven-hatvanéves férfiak végigmértek komoly tekintetükkel, szállt inamba a bátorság . . . Most újból olyan, mint egy gondtalan kislány. Csak az asztalon doboló ujjal árulják el belső nyugtalanságát.- öt évig maradtam ott. Lassan szok­tuk meg egymást, óvatosan épült a biza­lom. Eleinte megpróbáltak „átejteni". Például a jó észjárású kertész, hogy nö­velje a dolgozói bérét, egy napra irta be a melegágyak szellőztetését és lufto­lását is. Azt hitte, nem jövök rá, hogy mindkettő ugyanazt jelenti . . . Szerettem a munkámat, csak egy probléma volt. Az utazás. Bény 13 kilométerre van tő­lünk, én mégis reggel 5-től 7 óráig utaztam, mert csak Párkányon keresztül van csatlakozás. Este ugyanennyit vissza. Kevés idő jutott kisfiámra.- Tehát közben lérjhezment. Hd diplomával: iiZBHUSAZMSZ AMIKOR MEGLÁTTUK A SZÖVETKEZET IRODÁJA ELŐTT SORAKOZO SZOLGALATI GÉPKOCSIKAT, RÖGTÖN TUDTUK: ROSSZKOR JÖTTÜNK. A RENDSZÁMOK SEJTET­TÉK, HOGY NAGY DOLGOKRÓL TÁRGYALHATNAK, AMELYBŐL AZ ÜZEM­GAZDÁSZ SEM MARADHAT KI. PAKOS KORNÉLIA MÉRNÖKNEK MA ALIGHA LESZ IDEJE SZAMUNKRA. — Mérnöknő, vendégei vannak - szól be érte az egyik munkatársa. Belesek az ajtórésen. Látni: a sok férfi között egyetlen nő ül. Magas, vékony fiatal­asszony. Mentegetőzik: valóban rosszkor jöttünk, területrendezésről tárgyalnak a Párkányi (Stúrovo) Állami Gazdaság vezetőségé­vel ; ötszáz hektár távol eső területet akarnak a szövetkezetükhöz csatolni. Nem jó „üzlet" ez számukra, mert elha­nyagoltak, rosszul müveitek, csökkentik gazdaságuk belterjességét. Dehát el kell vállalniuk. Mindezt egy szuszra mondja el, ómig lelérünk az emeletre. Az épületben min­den tiszta, az irodában szinte félve lépek a vastag szőnyegre. A berendezés kor­szerű és ízléses, egy személy részére ki­csit fényűzőnek tűnik a tágas helyiség.- Alig két hete költöztünk ide. Végre megértük, hogy új épületben, rendes körülmények között dolgozhatunk. De va­lahogy nem tudok hozzászokni ehhez a kényelemhez; a régi íróasztalom nem illett volna ezek közé a bútorok közé, ez meg olyan kicsi, mint a játékasztal, semmi sem fér el benne. Mást sem csi­nálok, csak keresgélek, nem találják a dolgok a helyüket. Azt hiszem, mégis visszaállítom a régit. . . A szögyéni (Svodin) Barátság szövet­kezet kilencszázhetven dolgozója között ő az egyedüli diplomás nő. Idén lesz harmincnégy éves, egy éve irányítja a gazdasági részleget.- Hogyan jutott el ilyen fontos be­osztásig? Cigarettát kotor elő táskájából, s mi­közben rágyújt, lopva órájára pillant. (Tudom, tudom - gondolom -, kevés az idő most arra, hogy ilyen messziről kezd­jük a beszélgetést.) — A Párkányi Magyar Tannyelvű Gim­náziumban érettségiztem. A tanáraim orvosira ajánlottak, nekem nem volt sok kedvem hozzá, a szüleim munkások, ők nem akartak befolyásolni a pályaválasz­- A férjem Szőgyénben volt üzem­gazdász. Itt ismerkedtem meg vele, annak ellenére, hogy ő is Nyitrán vég­zett. Ez nekem szakmailag sokat jelen­tett, mert ő már több éves gyakorlattal rendelkezett, mestere volt a munkájának. Bármiben tanácsot, segítséget kérhettem tőle. Mégis úgy határoztunk, az utazás miatt fe'adom a beosztásomat és otthon elvállalom a baromfiágazat vezetését. Tízmillió korona nyerstermelést adó ka­csatenyészetünk van, évente háromszáz­­ezer darab kiskacsát keltetünk - ennek az ágazatnak az irányítása szintén szak­tudást, felelősséget igényel. Valamikor úgy is zootechnikus szerettem volna len­ni. Gondoltam, legalább egy kicsit bele­kóstolok. Hát nem volt könnyű ... Az előző munkahelyemen csupa férfi, itt meg nyolcvan nő! Azt hittem, a nőkkel könnyebb lesz. Nagyot tévedtem. Elég volt, ha az egyikre szebben néztem, mint a másikra, vagy véletlenül kedvesebben szóltam, már megsértődtek. De aztán megszoktuk egymást. Nem volt nekem velük semmi komolyabb bajom. Érdekelt a munka, úgy építettem ki a farmot, hogy ez perspektivikus munkahely lesz. Négy és fél év után mégis otthagytam . . . Újból cigaretta után nyúl. Már a har­madikat szívja, nemcsak én tartom sok­nak; vannak napok, amikor kivételesen sokat dohányzik, mondja.- A férjem a járáson kapott tisztsé­get. Én ismertem a szövetkezetét, a gaz­daságirányításban is volt már némi ta­pasztalatom, engem választottak a he­lyére. Nem egész egy éve töltöm be ezt a funkciót... Az igazat megvallva, nem nagyon volt kedvem hozzá. Eddig csak­nem ötezer hektáron gazdálkodtunk, most még ötszázat kapunk hozzá. Ma­gasak a követelmények, még nagyobb a felelősség. Arra nincs idő, hogy gyakran kijárjak a termelésbe. Az információt másodkézből kapom, el kell fogadnom, öt év alatt, amíg a farmon dolgoztam, a könyvvitelben is jelentős változás tör­tént. Bevezettük a gépi könyvelést; eddig ott állt az ember mellett a kártyákkal teli láda, azt húzta ki belőle, amire éppen szüksége volt, egyedül is tudott vele bármelyikünk dolgozni. A gépi könyvelés rengeteg adatot szolgáltat, amit sajnos még nem tudunk kellőkép­pen felhasználni. Most mindenki csak a maga szakaszán ismeri a kódrendszert, egyik a másik nélkül mozdulni sem tud. Bekövetkezett amitől tartottam. Az el­nök szigorú hangon szólt be az ajtón:- Mérnöknő, szükségünk van magára az ülésen!- Most már mennem kell. Máskor sem lett volna több időm. Évzárás, tervezés, az ötéves tervidőszak kezdete — nyakig vagyunk a munkában. S ehhez a sok társadalmi kötelesség is: a helyi nőszer­vezet alelnöke, a járási nőszövetség elnökségi tagja és a mezőgazdasági szakbizottság elnöke, a CSEMADOK és a Vöröskereszt helyi szervezetének veze­tőségi tagja, a járási nemzeti bizottság képviselője, a járási népi ellenőrző bi­zottság tagja vagyok. Még felsorolni is sok. Érzem, néha már az elnökünk is sokallja, de ha szól érte, majd megmon­dom: amikor az első évi munkámat érté­kelte, azt kifogásolta, hogy nem kapcso­lódtam be a társadalmi munkába. Már hóna alatt tartja az iratcsomót, búcsúzna, s alig tudtam meg valamit a családjáról, Hóról, szabad idejéről.- Hét közben csak este vagyunk együtt. Sokszor a gyűlések miatt még akkor sem. Gyors vacsorafőzés, lecke­ellenőrzés. Aztán tévénézés, olvasás. Rengeteget olvasunk. A nálunk szereplő színtársulatokat is megnézzük. Sokáig vezettem a CSEMADOK tánccsoportját, egy műsort sem hagyok ki. A családdal való igazi együttlét a hétvége. Ekkor mosunk, takarítunk, dolgozunk a kertben és a szőlőben. Mindezt egyenjogú meg­osztással. A főzést is szívesen átengedem a férjemnek, engem nem nagyon köt le a konyha. Nam hiába mondják rólam, hogy nem vagyok nőies típus...- Mérnöknő, nagyon hálás lennék, ha végre befejeznék a beszélgetést! - hang­zik a folyosóról az elnök hangja, s ne­kem torkomon akad a következő kérdés. Mert ez már több, mint udvarias figyel­meztetés . . . Amíg lefelé tartok az irodaház már­ványlépcsőjén, összegezem gondolatai­mat. Diplomás nő, a falubeliek, a szö­vetkezeti tagok felnéznek rá. Huszonkét közvetlen beosztottja van. Szereti és érti a munkáját. A férfi vezetők egyenrangú kollégaként kezelik. Elérte, amit sok ha­sonló adottságokkal rendelkező nőnek nem sikerült elérnie. H. ZSEBIK SAROLTA Könözsi István felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents