Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-05-26 / 22. szám
A kelet-szlovákiai kerületi verseny fesztiválújságjában jelent meg egy szám mottójaként: „Nem azért csináljuk, hogy itt legyünk: azért vagyunk itt, mert csináljuk." Ronkay Ágnest idézték az újság szerkesztői, aki a bélyi (Biel) alapiskola Kincskereső kisszínpadát hozta a versenyre.- Hat éve kerültem ide tanítani, megváltó szándékkal, mert miért lettem volna én más. A valóság sok mindenre ráébresztett. Nem kiábránditott, ráébresztett. Nagyon jó kollektíva volt és van itt, furcsa is volt kezdetben, hogy minden órám után megkérdezték, nem volt-e valami bajom, miben segíthetnének. Akkor néha elhallgattam gondjaimat, összeszorított fogakkal próbálkoztam egyedül, mígnem meggyőztek arról, ez nem puszta udvariaskodás, nem is kíváncsiskodás; egy a célunk, s azt csők közösen lehet megvalósítani. Az iskolának kitűnő tánccsoportja is van, a pionírszervezetnek különböző körei, a tanulók nyelvi és szaktantórgyi vetélkedőkön szerepelnek, jól felkészítve. Évente esztrádműsort is állítanak össze. A Kincskereső mint gyermek-kisszínpad három éve létezik, azelőtt szovolókórusként működött egy csoport. Mi vezérelte Ronkay Ágnest arra, hogy a végeken, ahol évekig kifogásoltuk az ilyen csoportok hiányát, kisszinpodot alapítson, vezessen, remélhetőleg hagyományt teremtve, szellemi-nyelvi folytonosságot biztosítva?- Először is: még mindig gyerekcipőben jár a mozgalom, ha egyáltalán szabad mozgalomnak nevezni. Ketten járunk a „végekről" tanfolyamra a fővárosba, ketten, ha jók az információim, Kassára (Kosice). Amilyen kicsi az érdeklődés a tanfolyamok iránt, olyan a munka iránt is. Itt hárman kezdtük csinálni: Salamon Márta, Kovák Éva és én. De sokkal pontosabb, ha azt mondom: a tanítói kar. Megnézik a műsort, ötleteket adnak az összeállításhoz, a zeneszakosok, illetve az énekléshez jobban értők tanítják a gyerekeket, a koreográfiát is segítenek összeállítani, elsősorban Papp Ferdinánd, aki a tánccsoportot vezeti. Bármelyik kolléga bármikor helyettesit, Pandi Sándor, az igazgató, teszi mindezt lehetővé, s azt is. hogy tanfolyamra járjak. Hagyományteremtés? Szándékaimban inkább a folytonosság megteremtése szerepelt, a szellemiség gazdagítása, s a tudat, hogy ezek a gyerekek felnőnek, s ha semmi mást, emlékeket, élményeket visznek magukkal, néhány gyönyörű gyerekverset, amelyeket nem lehet elfelejteni, s továbbadják. Még középiskolás koromban, Nagykaposról meglátogattuk a kórházban súlyosan betegen fekvő Fábry Zoltánt. Egyetlen mondatot mondott, s ha úgy tetszik, az vezérel: Végvári vitézek vagytok, emberséggel védjétek a maroknyi magyar becsületét. Közben gyülekeztek a gyerekek, akik kedvünkért ezúttal a szabadban játszották el Hónap-soroló című összeállításukat, amelyet a Játékkoszorú című kiadványban találtak. 15 hetedikes gyerkőc felszabadultan énekel, kering, forog, pörög - játszik.- Tőzsér Árpád egyik útravalója az volt, hogy tanítsuk meg játszani a gyerekeket. Egyszer eszembe jutott, s egy szabad foglalkozáson azt mondtam a gyerekeknek, játsszanak. Magam is megdöbbentem. Hosszú latolgatás után indiánosdit kezdtek játszani. Körbe ültek, békepipát szívtak. És ezzel be is fejeződött a játék. Semmi ötletük nem maradt. A kisszinpad erre is jó. Sőt, ami szokványos, kevésbé sikeredett ötlet von az összeállításban, az származik tőlem. Teljesen о gyerekekre bíztam, mikor mit tegyenek, mozgással, gesztusokkal, a napernyő használatával mit fejezzenek ki a versből, énekből. Nekem már csak a kordában tartásuk maradt, a jelrendszerek tisztítása. Alkotó kollektíva tehát a tizenöt gyerek és a tanító. Vagy játszó-alkotó kollektíva, vagy éppen kultúrát terjesztő. Mert társaikat is bevonják a játékba, mert óvodákat, iskolákat látogatnak műsorukkal, Vendégünk mert családjukat, testvéreiket is szoktatják egy újfajta igényességhez.- És még valami ez a közösség, egyáltalán az ilyenfajta munka a gyerekekkel: lelki gátlások feloldója, felszabadító erő. A mostani csoportban is szerepel egy kislány, aki ötödikes koráig szlovák tannyelvű iskolába járt, holott a szülei magyarok. Visszahúzódó, félénk, beteges gyerek volt, végül az orvosok és a pszichológus ajánlatára hozzánk íratták. Ez a kislány most már második éve szerepel a csoportban, s mondhatom, nyoma sincs levertségének, visszahúzádottságának. Egy sor jó ötlettel segítette a mostani műsort is, s játékán végképp nem látszik, hogy ez a gyerek sokáig kereste a neki megfelelő közösséget, önmagát. Sokáig kifogásoltuk a Bodrogközben a különböző gyerekcsoportok hiányát, szidtuk a pedagógusokat, akik nem tudtak népnevelőkké, népművelőkké válni. Kifogásoltuk ezt a Jákai-napokon, ahol elvétve szerepelt e vidékről csoport, vagy egyén, kifogásoltuk a Dunamenti Tava-A KINCSKERESŐ szón, mert nemcsak a csoportok hiányoztak, a meghívott pedagógusok is ritkán jöttek el. Az iskolák körzetesítése folytán - a tervezetet itt, a terebesi (Trebisov) járásban valósították meg a leggyorsabban, legintenzívebben - faluk maradtak iskolák nélkül, megfogyatkozott a magyar tannyelvű iskolák száma. Ma a Bodrogközt mégis két csoport képviseli a Dunamenti Tavaszon, a bélyin kívül a bolyi (ВоГ) alapiskola csoportja. S ha ezidáig azért nem voltak felnőtt csoportok, mert az iskola nem adott alapokat, nem nevelte az igényt növendékeibe, a mai húszon-, harmincévesekbe, hadd legyen bennem a bizodalom, hogy rövidesen a Jákai-napokon is két-három csoportot üdvözölhetünk e vidékről. S ha nem, akkor bízzam, hogy sok-sok csoport fog dolgozni a Bodrogközben - s Ronkay Ágnesre utalva: nem azért, hogy versenyeket nyerjenek, „csak" önmaguk és a folytonosság megtartására, о szocialista társadalom igényeinek megfelelő kulturális-szellemi életért. N. S.