Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-05-26 / 22. szám

Tájoló FILM Ebben az évben Kladno városa adott otthont a Cseh és Szlovák Filmek XIX. Fesztiváljának. A játékfilmszemlén a ta­valy elkészült filmek, azok alkotói - ren­dezők, forgatókönyvírók, operatőrök, szí­nészek - mérhették össze erejüket. Az 1980-as év kiváltképp termékeny volt, 50 játékfilm készült filmstúdióinkban. Hogy beférjenek az ötnapos keretbe, a filmek vetítésére Mélník, Mladá Bo­leslav, Pribram filmszínházában is sor került. A Csehszlovák Film díját három film kapta: Jaroslov Bálik „Ritmus 34“ című filmje, amely a hormincas évek társadal­mi, politikai, művészeti életének „lükte­tését" idézi fel, Otakar Krivánek „Apa Így is. úgy is megver" című filmje és Jaroslav Soukup Romanetto című alko­N0 22 Peter Jilemnicky szlovák regényíró és publicista hot müvének címét találják rejtvényünkben. Az utolsó mü címét о számokkal megjelölt betűk össze­olvasásával kapják meg. Készítette: S. M. A 20. számú rejtvény helyes megfejtése: Rosmersholm, Trónkövetelők. Brand, Nóra, Vadkacsa, Solness építőmester. Peer Gynt, Hedda Gabler, Kísértetek. A tizennégy helyes megfejtés után könyvjutalomban részesült: Budai M., Rogyok (Radzovce), Dulai S., Fegyvernek (Zbrojníky), Kovács I., Kürt (Strekov), Kovács l.-né, Szőgyén (Svodín), Szalocsi R., Dunaszerdahely (Dun. Streda), Kasza J., Tornaija (Safárikovo). Bóján K„ Kassa (Kosice), Dohanyics F„ Köjál, Jandosek M., Helemba (Chfaba), Horváth T„ Diószeg (Sládkovicovo), Csető К.-né, Léva (Levice), Pelle E., Rimaszombat (Rim. Sobota), Mottajcsek I., Kéménd (Kamenin). Egészen, mumm tása, amely Jokub Arbes életét meséli. Nagy tetszéssel fogadták és különdijjol értékelték Jirí Svoboda Lány kagylóval című filmjét. A legjobb forgatókönyv dí­ját Antonín Kochlík érdemes művész kapta. Az operatőri dijat Jaroslov Kuce­­rának és Jirí Machánéknok oz „Egész éjjel virrodt" című film fényképezéséért ítélték oda. A filmzenei dijat Zdenék Liska kapta a Signum laudis és a Bella Visto foglyai című filmekhez szerzett ze­néért. A legjobb női alakítás díját Mag­da Vasóryová nyerte, a legjobb férfisze­repet pedig Josef Abrhám. A fesztivál számos más rendezvény színtere is volt: külföldi küldöttségek találkoztak a hazai filmesekkel, sor ke­rült a szocialista országok operatőreinek találkozójára és о fesztivál köszöntötte a cseh és a szlovák kinematográfia ki­váló egyéniségeit, Pafo Bieliket, a jubi­láló Hermina Tyrlovát, Otakar Vávrát és Karel Zemant. Ford. Kicsinyítő képző HANGVERSENY- lm -Az idén immár harminchatodszor rendez­ték meg fővárosunkban Európa egyik legrangosabb zenei fesztiválját, a Prágai Tavaszt. Május 12-én a fesztivál nyitó­­hangversenyén Smetana Hazám c. szim­fonikus költeménye hangzott fel a Cseh Filharmónia előadásában, június 4-én pedig Beethoven IX. Szimfóniája zárja a zene ünnepnapjait. A Prágai Tavasz programjából az idén sem hiányzik Mozart Don Giovannija és a gyermek­nap tiszteletére rendezett koncert. A ren­dezőbizottság Jan Seidel nemzeti mű­vésszel az élén, rendkívül sokrétű, gaz­dag programot állított össze, omely 92 hangversenyével felülmúlt minden eddigi fesztivált. Prágában 68, a zenei hagyományokkal rendelkező cseh váro­sokban pedig 8 hangversenyt, 15 opera­előadást, valamint a Prágai Tavasz tör­ténetét, nemzetközi jelentőségét és Bo­­huslav Martinű életművét érzékeltető kiállításokat rendeztek. Több koncertet a 100 éve született Bartók Béla műveinek, a kortárs cseh és szlovák zeneszerzők alkotásainak szen­teltek. s hangversennyel adóztak a CSKP megalakulása 60. évfordulójának. A fesz­tivál legértékesebb műsorai a rádió és о televízió közvetítésével minden zenét kedvelő emberhez eljutott és eljut. RÁDIÓ (ma) Gázolás címmel sugárzott rádiójátékot május 3-án a Csehszlovák Rádió mogyar adása. A szerző. Klimits Lajos bűnügyi történetbe ágyazott, emberi felelőtlensé­get és beosztással való visszaélést pró­bált elítélni. Sajnos, a közhelyek, a sab­lonok segítségével. Szereplői így lélek­telen bábuk maradtak, s a krimi alap­­követelményének - izgalmasság - sem tudott eleget tenni. A sematikus történet fordulatai előre kitalálhatok voltak, s ter­mészetesen úgy bonyolódott a cselek­Kis pálca mény, ahogy a mesék megkövetelik: a bűnös végül - lelepleződik. A rádió­játékban szereplő színészek is érezhették, hogy az elnagyolt figurák aligha tölthe­tők meg élettel. Legtöbbjük kínlódott, de hogyan? Vegyük például a „feleség" sé­mát: Vrábel mérnök neje csak hisztériás rohamaiban él. Először azért hisztis, mert férje szolgálati útra megy, s mivel a szolgálati út egyben kötelező feleség­­csalás is (o rádiójáték szerint), csak így bocsátható útra egy jó beosztásban levő mérnök. Csak az végképp érthetetlen, hogy a történéseket előre látó és meg­érző asszonynak miért kell a darab vé­gén - a bíróság előtt, tehát nyilvános helyen - újabb túlhajtott hisztériás ro­ham közepette elmondania: „én mindent előre tudtam, mindent előre megmond­tam”. .. A szerepeltetése az események szempontjából teljesen fölösleges. A kidolgozatlan, zavaros jellemek csak összekuszált történetet eredményezhetnek, némi rendet teremthetne benne egy konkrétabb befejezés, amelyben végülis kimondanák, ki a bűnös és miben: a gá­zolást elkövető, áldozatát cserben hagyó Vrábel mérnök, vagy a szolgálati kocsit neki „átengedő" sofőr. Persze ebben oz esetben kevesebb kerülhetett volna bele az örökké „vonzó" témákból. HELYREIGAZÍTÁS- 9Г­Gyönyör József, az SZSZ Kormánya Nem­zetiségi Titkársága dolgozójának szives elnézését kérem, amiért neve lapunk 17. számában közölt recenzióban tévesen - Gyönyör Istvánként - jelent meg. Sp. Szahara régebbi neve______ Jilemnic­ky-mü m is, Kettős mással­hangzó Marokkói város Grendel Ágota Vonulni Vissza: fájdalom Indián tőns Mexikói festő (Diego) Jilemnic­ky-mü

Next

/
Thumbnails
Contents