Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-05-26 / 22. szám

Kuckó Amikor Mátyás király a törökkel hada­kozott, egyszer tábort vert a török császár tábora közelében. Mindjárt kémeket kül­dött a török táborba, de sehogy se volt elégedett a kémek jelentésével, ezért el­határozta, hogy ő maga nézi meg, mi­képpen él a török császár. Ahogy ezt elhatározta, mindjárt török ruhát hozatott, abba átöltözött, és be­állt azok közé, akik ételt hordtak a török táborba. így lopózott be Mátyás király a tábor­ba. Ott a császár sátorával szemben le­telepedett, és egészen napestig órulgatta az árpát. Amíg a zsákból az árpát árul­ta, mindent jól szemügyre vett, még azt is megfigyelte, hány tál ételt vittek a csá­szárnak ebédre. Este aztán minden baj nélkül visszaért a saját táborába. Mindjárt írószert hoza­tott, és ilyen levelet íratott a török csá­szárnak : „Bizony agg ebül őrződ a táborodat! Tegnap mind ott ültem a sátorod előtt, árultam az árpát, és közben kikémleltem a tábort. És hogy ebben ne kételkedj, felsorolom neked az ételeket abban a rendben, ahogy neked ebédre felhord­­ták." Fel is sorolta szép rendben az ételeket, egy sem hiányzott a sorból. A török császár megértette Mátyás le­veléből, hogy a táborát kikémlelték, és félni kezdett a magyaroktól. Estére any­­nyira eltöltötte a félelem, hogy tulajdon táborából úgy orozkodott ki, mint a tol­vaj, s nemsokára az egész török sereg utána vonult. LENGYEL DÉNES MÁTYÁS KIRÁLY ÁRPÁT ÁRUL Heltai Gáspár krónikája nyomán CSORBA BÉLA RAJZ kettest kaptam mert átfestettem a felhőt a margón hiába mondom hogy ez egy nagy felhöbika azt mondják figyelmetlen vagyok és mama szerint is csak a rosszon jár az eszem a tűzön sem égnék el és egyszer még szíjat hasítanak a hátamból de én már tudom hogy többé soha de soha nem húzok margót és azt se bánom ha egyessel lesz tele a füzetem és azt se hogy meghúzzák érte a fülemet Nagy Zoltán illusztrációja ПЕН KULCSÁR FERENC KISLÁNYOM FURFANGOS TERVEI Ha én egyszer nagy leszek, olvasok nagy, tiltott könyveket, Petőfi bácsi-verseket, Arany bácsi felnőtt dalait, olvasom aranyló szavait, Jókai, Gárdonyi s Illyés bácsit, s apuka majd nagyokat ásít, mert apuka akkor kicsi lesz, s olvas majd gyermekverseket, zöldeket, sárgákat, kékeket, egészen kicsi lesz a keze meg a lába, s jár majd, jár majd óvodába, ha megeszi a levest, a húst, a fánkot, veszek neki szép nyakláncot Én leszek a farkas, ő a bárány, nem is, inkább Piroska lesz apu, én meg éhes, éhes leszek nagyon és Piroska-aput, hamm-hamm, bekapom! KEDVES GYEREKEK! Június elsején benneteket ünnepelnek a felnőttek, mert ez а пар a világ valamennyi gyermekének ünnepnapja. A gyermeknapon az óvodában bizo­nyára szép ünnepi műsorral vagy bábszínházzal köszöntenek benneteket az óvonénik, talán ajándé­kot is kaptok. Ha kint játszotok a kertben, az udvaron, akkor ott rendezhettek vidám gyermeknapi műsort. Lehetne például utazást játszani. Utánozhatjátok az autó, a repülő, a vonat vagy a kerékpár mozgá­sát, hangját, berregését, pöfögését. Mondhattok egy­másnak verseket is a járművekről, az utazásról. Amikor elfáradtatok a játékban, s amikor már az egész világot bejártátok autón, szekéren vagy rakétán, akkor a délutáni pihenő után rajzoljátok le mindazt, amit délelőtt játszottatok. A rajz címe ez lehetne: Utazni jól, vagy ez: Játszani jó! Munkátokat küldjétek be címünkre: a Nő szer­kesztősége, 897 36 Bratislava, Martanovicova 20. A legszebb rajzokat természetesen közöljük és ké­szítőjét könyvvel jutalmazzuk. Jó játékot és jó utazást! Hausleitner Mária rajza: Játszunk

Next

/
Thumbnails
Contents