Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-04-21 / 17. szám
Vendégünk A monda szerint István király Kolonban (Kolínany) felejtette kanalát. Visszament érte, elvitte, vagyis csak elvitte volna, de a kanál annyira tündökölt, fénye oly messzire hatott, hogy a kanál emlékét őrző kápolna még ma is Kolon egyik büszkesége. Hallottam már koloni népdalt, Ágh Tibor gyűjtéséből ismerősét, tudtam a koloni csipkehorgolásról. Megpróbáltam elképzelni magát a falut, az ott élő embereket. Milyen hagyományok őrződtek meg, megmaradt-e a koloni nők ügyessége, s dalba kezd-e még a valamikor oly dalos Kolon? Ilyen, s ehhez hasonló gondolatok kísértek végig Kolonba vezető utamon. Kérdéseimre választ kaptam, a gondolatban megalkotott kép plasztikussá vált, amikor a koloni nőszervezet tagjaival megismerkedtem. Az elnöknő, Dolezsa Ilona a Nyitrai (Nitra) Agrokomplex állattenyésztői részlegén dolgozik mint szakelőadó. Ügyesen látott hozzá a nőszervezet összekovácsolásához, amely már öt éve nem működött. Hatékony módszert talált a helybeli asszonyok ösztönzésére, és megtalálta azt az utat, amely nemcsak a hagyományok megőrzéséhez, hanem ezek ápolásához is vezet. A nőszervezetnek jelenleg 103 tagja van és olyan emberekre támaszkodik, mint Süttő Anna, Erdélyi Mária, Balkő Éva, Jamrich Margit, Balkó Mária, Balkó Viktória és Nagyné Süttő Cecília. A szervezet nagyon fiatal, alig egyéves, de már két sikeres akcióról számolhat be. Még tavaly elősegítették az új óvoda átadását, az idén pedig egy minden várakozást felülmúló kézimunka-kiállítást rendeztek. Az iskola egyik termében 120 szebbnél-szebb térítőt állítottak ki. Voltak itt szőttesek, mindenféle színben térítők, mindenféle módszerrel kivarr’va — keresztöltés, „töltött“ hímzés, azsúrozás. Minden terítő mesterkézről beszél. Erdődy Mari néni kissé — ám indokolatlanul — restelkedve adja tudtomra, hogy ő inkább a régi, hagyományos mintákat, a halvány színek árnyalatait kedveli. Ahány ház, annyi szokás — gondolom magamban. Kolonban is van, aki a régiségekben leli örömét, s van, aki a legújabb ötletekért rajong. Nagyné Süttő Cecíliára az utóbbi jellemző. Mindent figyel, rendszeresen olvassa a képes lapokat, és ha valami szép, ötletes kézimunkára bukkan, addig nem nyugszik, míg a papírra vetett terítő a lakásba nem kerül, — A kézimunkázás nálunk már olyan családi hagyományféle — mondja Cecília édesanya, Süttő Anni néni. — Tízéves voltam, mikor anyám kezembe nyomta a tűt és a fonalat; ekkor készült el az első térítőm, azóta már a ruháim is magam hímeztem. A márciusban rendezett kiállításon a Koloni nőszervezet Anni néni népviseletes babái nyerték a különdíjat. Kérdeznem sem kell, máris sorolja, miből áll a koloni népviselet. Fehér alsószoknya, lánynak vörös, menyecskének bordó rakott kázsmérszoknya, kivarrott vászoning, ujján cölönkös puckon készített csipkével, füles pruszlik, fehér gyolcs nyakbavaló. Micsoda mesteri kéz, micsoda türelem szükséges egy ilyen nyakbavaló elkészítéséhez! Az aprócska mintákat először ki kell rajzolni, körülnyírni, és csak azután lehet kivarrni. Minden egyes mintácskának megvan a maga neve és sorrendje. Először jön a mesterkélés, a láncszem, azután egy eperlevél, a háromágú taliga, a bécsi varrások, a rendkívüli csillag, a hatágú taliga és a kukurka. A kendő szélét szintén puckos csipke díszíti. Anni néni 58 éves, tele életkedvvel, arcának éke a mosoly, s olyan lelkesen tud mesélni! — A lányok haját egy copfba, az asszonyokét kettőbe vagy koloni kontyba fésülöm. A parasztlánynak pedig csizma is kell, hát a bábuim lábára magamgyártotta, oldalt varrott csizmát húztam. S hogy Anni néni a falubéli férfiakat se sértse meg, készített egy koloni vőlegényt is. Emlékezetből tudja, mi szükséges egy szépszál vőlegény felöltöztetéséhez: zsinóros nadrág, fehér melles ing, kék gombokkal, mert az ünneplő ruha csak kék gombokkal volt az igazi, lajbicska, fekete kalap rozmaringgal, dorozsbapálca és mellre tűzött nefelejcs, amit Anni néni külön kihangsúlyoz. Anni néni a koloni nőszervezet lelke. A faluban semmi sem történhet jelenléte nélkül. Nemcsak kézimunkázik, énekel is. A Zobor Hangja vegyeskórus tagja. A zoboralji lakodalmassal felléptek már Gombaszögön (Gombasek), Galántán (Galanta), Bratislavában, Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) és Szencen (Senec). Majdnem szerepelt a tévében is. — Az úgy volt — kezdi Anni néni —, hogy nagyon megtetszett a televízió „Spíva celá rodina“ (Az egész család énekel) műsora. Az egyik lányommal és unokámmal elhatároztuk, hogy mi is benevezünk. A sok próba után végre a közvetítés színhelyére, Brnóba kaptunk meghívást. A főpróbán is megálltuk helyünket. Nagyon örültem; az egész ország meghallja, hogy Zoboralja hogyan énekel. De hát hiába mentünk Brnóba, a felvétel elmaradt. Anni néniben megtört valami, mosolygós arca elkomorult. — Azért még készítek népviseletes babákat, hadd ismerjék meg múltunkat, hagyományainkat. És hogy megmutassa, miről maradtak le a tévénézők, egy szép koloni népdalba kezdett. Belefeledkezte énekelt, miközben a nőszervezet további terveiről érdeklődöm. — .őszre gyümölcs-, zöldség- és virágkiállítást tervezünk, olvasókört, író-olvasó találkozókat, színjátszócsoportot, főző- és varrótanfolyamot szeretnénk létrehozni — mondja meggyőzően a nőszervezet elnöke, aki bízik a tagok cselekvőkészségében, és reméli, hogy közös munkával, akarattal egy helyiséghez is hozzájutnak. A koloni nőszervezet az útkeresésnél tart, de életrevaló. A megőrzött szellemi gazdagságot, a népi hagyományokat ápolni kell, míg mód van hallani Anni néni hangját, felidézni és továbbfejleszteni. BEDECS JUSZTINA
