Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-04-21 / 17. szám

ban nincsenek benne azok a gyerekek, akik az utcákon rágógumit árulnak, az autók ablakait mossák vagy egyéb alkal­mi munkát végeznek. Ezek számát másfél millióra becsülik. Indonéziában a 6-15 éves fiúk 22,6, a lányok 15,6 százaléka állt munkában az ILO-vizsgálat idején. Pakisztánban a férfi munkaerő 38,34 százaléka volt 10- 14 éves. Indiában a legutóbbi népszám­láláskor 7,8 millió 14 év alatti fiú és 2,8 millió lány dolgozott, legtöbbjük a mező­gazdaságban.' Thaiföldön 759 000 7-14 éves munkást tartottak számon 1975-ben, más adatok szerint jelenleg több mint 900 000 11-14 éves gyerek dolgozik. S vé­gül egy afrikai ország, amelynek adatai régiek ugyan, de olyan kiugróak, hogy nem hagyhatók említés nélkül: másfél évtizede Nigéria 55,6 millió lakosának 20 százalékára rúgott a 6-15 éves dolgo­zók 16 millióra becsült serege. Nemrég a hamburgi Stern drámai ri­portot közölt a thaiföldi gyermekrabszol­gák sorsáról. A bangkoki rabszolga­kereskedők hetente mintegy 500 gyere­ket szállítanak az olcsó munkaerőt kere­ső vállalatoknak. Az éhező, sokgyerekes falusi családok közül sokan adják gyer­meküket a vidéket járó „toborzóknak", vagy egyszerűen fölteszik a vonatra, és elküldik Bangkokba abban a reményben, hogy majd csak boldogul valahogy a fő­városban, ahol több a munkalehetőség. A pályaudvart kora reggel, a vidéki vo­natok érkezésekor ellepik a gyermekre vadászó kufárok. A napi „fogást" azután továbbadják a textil-, játék- és üveg­gyáraknak, amelyek jutalékot fizetnek az emberkereskedőknek. Mendelievich soraiból, a száraz ada­tokból is kiérződik az iszonyat, amikor bemutat ilyen munkahelyeket. Faépület, föld- vagy cementpadlóval; a levegő füstös, forró, a világítás és a szellőzés rossz (ugyanezeknek az üzemeknek a ve­zetői légkondicionált szobákban ülnek). A gyerekek anyagmozgatással kezdik a munkát, majd egyre nehezebb feladato­kat kapnak. Örökös veszélyben vannak, hiszen nincs gyakorlatuk a gépek, szer­számok kezelésében (amelyeket egyéb­ként sem rájuk, hanem felnőttekre „szab­tak"). Munkavédelmi felszerelések, maszk, kesztyű stb. nélkül dolgoznak, s fejletlen szervezetük nem képes ellenállni a mun­kahelyi ártalmaknak. Az üveggyárakban például gyakran megvágják, megégetik magukat, a textiliparban naphosszat be­lélegzik a gyapjúport, amely tüdejüket ROBIN COOK A piszkos kesztyű a törlő-akasztó mellett álló szemétkosárba esett. Az akasztón véres törlőruhák lógtak, mint szennyes ruhadarabok a szárítókötélen. Az egyik nővér Bellows mögé állt, és kibogozta a steril köpeny nyakán a madzagot. Bellows az ajtó melletti fogasra akasztotta a köpenyt, és ki­ment. — No, Mark — szólt rá egy mély hang az asztal mögül, és mikor meg­fordult, látta, hogy Johnston jön feléje. — Hogy érzik magukat kedvenc me­dikusaid? Hallom, a lány sok bosszú­ságot okozott. Bellows nem felelt. Kérdőn széttárta a kezét. Még csak az hiányzik, hogy ezzel a hülyével tárgyaljon Susanról. — Mesélték a medikusaid, mi történt az éjjel az egyetemen? Életemben nem hallottam még ilyet. Egy pasas betört az Anatómiai Intézetbe. Nagy állat lehetett, mert kispriccelte az oltóanya­got a tűzoltókészülékből, leróncigálta a lepedőt az elsőévesek hulláiról, összevissza lövöldözött, bezárkózott a hűtőbe, és dulakodott a hullákkal. Jó párat le is akasztott a kampóról, és egy-kettőbe belelőtt. Jó, mi? — Johnston majd szétpukkadt a röhögéstől. A történet Bellowsra gyakorolt hatá­sa pontosan az ellenkezője volt. John­­stonra nézett, de Susanra gondolt. Susan azt mondta, hogy megint üldö­zőbe vették, és hogy valaki meg akarja ölni. Ez lett volna az az ember? Hogy került a hűtőbe? Egyre kevésbé értet­te Susant. Miért nem mondta ezt meg neki? — És megfagyott a pasas? - kérdez­te Bellows. Johnston alig tudott magához térni a röhögéstől. — Nem, legalábbis nem egészen. Egy ismeretlen telefonáló már az éjjel fölhívta a rendőrséget, de őzt hitték, valamelyik medikus hülyéskedik, és míg a reggeli műszak be nem ment, a fülük botját se mozdították. Mire odaértek, a pasas mór eszméletlenül üldögélt a sarokban. Tudod, mennyi volt a hőmérséklete? — 33 C°. De a belgyógyászoknak sikerült felolvasztani anélkül, hogy acidósist kapott volna. Nagy teljesítmény ez azoktól. Sajnos, engem csak két órával később hívtak át konzíliumra. — Túléli? — Persze. Csak itt-ott le kell vágnom egy kicsit belőle. — Megállapítottak róla valamit? — Hogy érted? — Hát, hogy mi a neve, hova valósi, meg mit tudom én. — A, semmit a világon. Volt ugyan nála egy személyi, de kiderült róla, hogy hamis. Képzelheted, a rendőrsé­get egyből érdekelni kezdte az ügy. Az ürge Chicagóról motyogott valamit. Furcsa, nem? — Azzal Johnston vissza­tért az asztalhoz. Bellows a betegéhez ment, és meg­nézte. Az életjelenségek stabilak voltak. Elolvasta a lázlapot: Reid fölírta a to­vábbi teendőket, minden rendben van. A hűtőben talált férfira gondolt. Bár­csak tudná, hogy ez a pasas üldözte-e Susant! De hogyan tudta a hűtőbe zárni? Mi a fenéért nem mesélte el neki? Nyilván azért, mert nem volt rá alkalma. Susanra gondolt, Az az őrült a hűtő­ben csakis az lehet, oki őt üldözte. És ha ez igaz, akkor Susannak meg kell tudnia, hogy az illetőt kórházba szállították, és hogy az állapota kriti­kus. Fölhívta az egyetemet, és a kollégiu­mot kérte. Tizenkettőt csöngetett ki a telefon, de Susan nem vette föl a kagy­lót. Visszahívta a kollégium portáját, és üzenetet hagyott Susannak, hogy hívja föl, ha megjön. FEBRUAR 26., CSÜTÖRTÖK, 16 ÓRA 23 PERC Susan enyhén szólva soknak találta a harminchat dollárt (plusz adó) a Bostoni Autós Motel ízléstelen szobá­jáért. De megérte. Kipihente magát, frissen ébredt — és biztonságban volt. A portás odafütyült egy taxit, Susan beszállt, és bemondta a címet: Dél- Boston, Déli Weymouth Street 1800. Aztán hátradőlt az ülésen. Raktár­épületek. kimustrált gyárak, sötét utcák követték egymást. Az utcalámpákból majdnem mindenütt hiányzott egy-egy körte. Kiszállt a taxiból. Mintha holt vidék­re érkezett volna. Egyetlen utcai lámpa égett, modern burája volt, és a fénye egy épület kapuját és a kapuhoz ve­zetőt utat világította meg. A kapun egy réztáblára azúrkék betűkkel ez volt írva: Jefferson Intézet. Az épület egy egész háztömbnyi te­rületet foglalt el. Susan a maga nemé­ben szépnek találta, de tudta, hogy varázsához nagyban hozzájárult a kör­nyék rondasága. Susan a kapuhoz ment. Mikor a kapu előtti gumisző­nyegre lépett, automatikusan bekap­csolt egy magnetofon, és egy mély, jó­indulatú, megfontolt hang kérte, mond­ja be a nevét és látogatása célját. Engedelmeskedett, bár látogatása célját illetően habozott. — Tudományos céllal jöttem — mondta végül is. Nem kapott választ. A mikrofon alatt kigyulladt egy négyszögletes piros fény, az üvegen megjelent a Várjon szó. A piros zöldre váltót, a Várjon-ból Lépjen be lett, a vaskapu zajtalanul jobbra siklott és -Susan belépett. Egy vakítóan fehér folyosón találta magát. Nem volt azon se ablak, se kép, se egyéb dekoráció. A világítás alulról, a tejfehér műanyag padlóból jött. Hatása egészen rendkívüli, szinte futurista „volt. Susan elindult előre. (folytatjuk) kárositja. Évente 5-6 szabad napjuk var mindössze. Veszélyeket rejtő munkaterület a gyer­mekek számára a mezőgazdaság is. Gya­koriak a műtrágyák, rovaröltö szerek okozta mérgezések, a parazitákkal terje­dő fertőzések, a légzőszervi és bélbeteg­ségek. Sokszor végzetes kimenetelű bal­esettel jár a modern gépek használata is. Nemcsak a gyerekek képzetlensége! gyakorlatlansága miatt, hanem azért is, mert koruknál fogva még nincs olyan koncentrációs képességük, ami a gépek, szerszámok kezeléséhez szükséges. Mivel a munkaköri balesetek és ártalmak ellen semmi sem védi az illegálisan alkalma­zott gyerekeket, az áldozatok száma fel sem mérhető; a statisztikai adatok csak töredékét tartalmazzák a valóságnak. A dolog eltussolása nemcsak a munka­adónak érdeke, hanem a szülőknek is, akiket a következmények a legkemé­nyebben sújtanak. Mindebből következik, hogy a gyerekek nem kapják meg azt a fizetséget sem, ami ugyanazért a munkáért a felnőttek­nek jár. Ha túlóráznak, csak a „normál" bért kapják, amely amúgy sem éri el az előírt minimumot. Ha nem a gyerek az alkalmazott, hanem felnőttel dolgozik együtt, akkor az utóbbi általában csak kis hányadát fizeti neki annak, amit a munkáltatótól felvesz. Gyakori eset, hogy a gyerekek csak szállást és ételt kapnak, fizetést egyáltalán nem. Persze, sok nyo­morgó családnak már ez is könnyebbsé­get jelent. Különféle visszaélésekre ad lehetősé­get az inasrendszer is. Rendszerint olyan munkára fogják be a gyerekeket, amely­nek nem sok köze van a kitanulandó szakmához. A gazda szolgaként kezeli, nemegyszer megalázza, meg is veri őket, fizetést nem ad nekik, ellátásuk rossz. Mivel a munkakörülményeket önkényesen szabja meg, tőle függ, hogy milyen dol­ga van a kisinasnak. Szerencsések azok, akik patriarchális felfogású mesterhez kerülnek, s jobb-rosszabb körülmények között, de megszerzik a szakmai képzett­séget. A nagyipar kis rabszolgáihoz ké­pest ők a boldogok. Az ILO jelentése szerint a megkérdezett ázsiai gyerekek közül sokan felelték azt, hogy körülmé­nyeikkel elégedettek, hiszen nincsenek munka nélkül, s mégis csak keresnek valami kis pénzt. Mintha semmit sem haladt volna a világ Marxnak a gyermek­­munkáról szóló döbbenetes Írásai óta.- Mg -

Next

/
Thumbnails
Contents