Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-04-21 / 17. szám
Családi kör Élő szülők árvája A gyermekotthonba új lakó érkezett. Ápolónővér hozta a karján, egyenesen a szülészetről. Az új jövevény mindig esemény a gyermekotthon életében. A nővérek összefutották, az igazgatónő köré sereglettek. A pólyában békésen alvó, a világ dolgairól és saját sorsáról mit sem sejtő kisfiút fogadni kíváncsian és előlegezett szeretettel. Mert neki is sok-sok szeretetre lesz szüksége. A gyerek álmában mosolyog. Mintha remélné azt a sok gyengédséget, gondoskodást, amiben új otthonában majd részesítik. Vagy talán édes anyatejről, föléje hajló szerető édesanyáról álmodik? Péterkéhez nem csupán az anyja volt mostoha, hanem a természet is. Bal karja bár kifejlődött, de a másiknál jóval rövidebb. A gyermekotthonok anyjuk által eldobott lakóit meglopja az élet. A szülők hiányát semmiféle társadalmi gondoskodás sem képes pótolni. Társadalmunk a gyermekotthonok egy-egy lakójára havonta háromezer koronán felül áldoz. Ha számba vesszük, ilyen összeg a jó jövedelmű családokban sem jut minden gyermekre! Mégis!- Találok én neked jó szülőket - mondogatta az igazgatónő, ha szabad perceiben elidőzget Péterke ágyánál. Amit mond, eltökélt szándéka. Mert akadnak anyák, akik elhagyják gyermeküket, de akadnak házastársak, akiknek nem lehet gyermekük s az elhagyottakat felkarolják . . . Az igazgatónő pontos nyilvántartást vezet a jelentkezőkről. Az érdeklődés jóval meghaladja a gyermekotthon lehetőségét. Sok-sok kar nyúl az elhagyott gyermekek felé. Persze, a szándékok nem egyformák. Ahogy az örökbefogadásra jelentkezők és a gyermekek sem azok. Az igazgatónő az évek folyamán az örökbefogadás valóságos rendszerét dolgozta ki. Csak annyi kérelmezőt vesz egy évre nyilvántartásba, amennyinek igényét az otthon megközelítőleg képes kielégíteni. Az év közben jelentkezőket az új év második napjára rendeli be.- Akinek szilárd szándéka az örökbefogadás, biztosan eljön, s ez már biztató jel. Az örökbefogadás lebonyolítása természetesen nem egyszerű folyamat. Az- otthon lakói állandó orvosi és orvospszichológiai felügyelet alatt vannak. Az örökbefogadásra jelentkezőket is tesztelik. így próbálják megtalálni számukra a természetüknek, vérmérsékletüknek, elképzeléseiknek legmegfelelőbb gyermeket. Nem egy örökbefogadó hajlamos a gyermek arcvonásaiban, szemében, hangjában, viselkekdésében felfedezni saját hasonmását... Talán a gyermek javára. Vagy talán kárára? A legmegbízhatóbb lélektani érzelmi vizsga azonban az örökbefogadó és a gyermek első találkozása; az igazgatónő tekintete a felnőttek reagálását lesi. Persze, ilyenkor a gyermek még mit sem tud arról, hogy ezekben a másodpercekben további sorsa dől el. Akárcsak a szerelem, létre jöhet a „szeretet első pillantásra". Ha ez nem történt meg és a felnőtt gondolkodik, mérlegel, az igazgatónő azonnal tudja: gyermek és örökbefogadó nem találtak egymásra. Péterke szépen fejlődött. Lassan cseperedett, ö volt a legügyesebb, a legelmésebb. Ki tudja, a testi hibája miatti fokozott gondoskodás, figyelmesség következtében-e vagy örökölte e tulajdonságokat? A mama nem sokat törődött vele. Néha ugyan megjelent az otthonban, de inkább csak azért, hogy a törvényes előírásoknak eleget téve legalább évenként egyszer kimutassa érdeklődését, így megőrizve a gyermeke további sorsáról való döntés jogát. Az igazgatónő minden alkalommal próbálta ót meggyőzni, hogy fiát vegye magához. Felsorolta minden jó tulajdonságát, megpendítette az anyai érzelmek legérzékenyebb húrjait. Mindhiába. Az utolsó próbára készült. Az anya húsvétra bejelentett látogatását különös gonddal készítette elő. Az anya új partnerével (talán férjével?) érkezett. Míg beszélgettek, a megbeszélt jelre az igazgatói szobába bevezették a hároméves szépen felöltöztetett Péterkét. A fiúcska fűzfavesszőből font kis korbáccsal lépett be és húsvéti népszokás szerint jelképesen megsuhintotta a számára ismeretlen nénit. Az anya szemében harag lobbant. A fiúcska pedig csak állt tétován, nem tudta, maradjon-e, vagy távoznia kellene. Az igazgatónő elővett egy koronát és Péterke felé nyújtotta.- Tessék, a húsvéti korbácsolásért ... a né . . .nitől ... Az anya nem mondott köszönetét a jó szándékkal megrendezett találkozásért. Péterkének nem volt szerencséje sem az édesanyjával, sem az örökbefogadókkal. Hiába volt a legügyesebb. a legokosabb, s ki tudja menynyi „leg" még. Az igazgatónő minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. Nem talált számára jó szülőket. Valamennyi érdeklődőt visszariasztotta rövidebb karocskája, hogy „nyomorék". A szülői hivatásra vállalkozó örökbefogadók előre kiszemelhetik, kiválaszthatják az elképzeléseiknek megfelelő gyermeket. S hányféle kívánsággal rukkolnak ki! Gyakran nem is a már felelhető emberi tulajdonságok, hanem a külső megjelenése és a nem szerint választanak. A leányok a keresettebbek. Gyakori feltétel a zenei hajlam. Lehet, hogy egyesek örökbe fogadott kicsike lányukban már az énekesnőt, a pódium rivaldafényben tündöklő csillagát látják. Fotó: Z. Minácová Péterke maradt. Lassan letelt az otthonban töltött ideje. Az otthontól szomorú volt a búcsú. Harmadik évét betöltve átkerült a testi fogyatékosok iskolájába. Megkönnyezte őt az igazgatónő és a nővérek is, akiket ó mamának nevezzett. Sok mamája volt, mégsem volt egy se .. . A testi fogyatékos gyermekek iskolája a város peremén húzódik. Terebélyes udvarát alacsony kerítés választja el a külvilágtól. Az arra járók gyakran látnak ott egy fiúcskát a kerítésre támaszkodva merengeni. A fiúcska egyik karja rövidebb. Hosszan, órákon át az utcát lesi. Tekintete a távolba réved. Ilyenkor nem vesz tudomást környezetéről. Nevelői azt tartják róla. hogy különc, zárkózott. Valakit vár. NÁDASDI ÉVA CHloJ
