Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-04-21 / 17. szám
Álmunkból ébresztett a szél, de mi még annál is gyorsabban futottunk a sátrakhoz, hogy leföldeljük, védjük, ahogy tudjuk. Mert ha egy kis lyukat talál rajta a szél, úgy belekapaszkodik, hogy egyszerre lerántja róla a fóliát... S akkor vége az igyekezetünknek, szorgalmunknak. Ügy mondja, szinte belepirul az izgalomba, még egyszer átéli a nagy sietséget, kapkodást, csak erősebbek, ügyesebbek legyenek a szélnél, viharnál. — Már a sátrak felhúzásánál kell a szél erősségével számolnunk. Mi magunk készítjük elő a fóliákat, vasaljuk, ráerősítjük a vázakra, egy hét nehéz munka árán áll a huszonnyolc sátor. Ez április derekán történik, de május elsején már palántáktól zöldellnek a sátorok. Ezerkétszáz-ezerháromszáz darab paprika kerül egy sátor alá. Ennyiszer kell lehajolni, kiegyenesedni. Este már a tévétorna láttán is rosszul vagyunk ... Persze a kiültetéssel nincs vége a hajszának. Kapálni, ápolni kell a növényeket. S ezt mind kézzel. Még szerencse, hogy az öntözéshez elég egy gombnyomás. És a vegyszerezés ... Évente egyre több vegyszer kerül a földbe. Néha már aggódnak miatta. Mert bár szükséges és hasznos, ki tudja, nem okoz-e legalább annyi vagy még több kárt? A paprika szedésénél betartják a vegyszerezés utáni határidőt, de elég-e ez a teljes biztonsághoz? A kérdés nemcsak őket, a kertészeti dolgozókat foglalkoztatja, hanem a többi mezőgazdasági dolgozót is. A jó termés kárpótolja, feledteti a fáradságot, az aggodalmat. Mert hogy a fóliák alatt dolgozni nem könnyű, csak az tudja, aki már próbálta. A hőség, a páratartalom nehezíti a légzést, fárasztja a szervezetet. Ezért is szervezték úgy a munkát, hogy nyáron reggel héttől-kilencig dolgoznak a sátrakban, azután kint a szántóföldi növényeknél. A fóliák alá csak a késő délutáni órákban térnek vissza. Betakarításkor senki sem nézi az órát. A megrendelés a fontos és az, hogy időre meg legyen pakolva a kocsi, mert a szállítmányt várják, nemcsak a fővárosban, hanem az észak-szlovákiai és a morvaországi járásokban is. Nyáron nemhogy az órákat, sokszor a napok múlását sem tartják számon. Ha érik a termés, szedni kell. Ha szombat vagy vasárnap van is. Minden hatodik hétvégét szolgálatban töltik. Reggel hattól este hatig őrzik a kertészetet. így aztán, aki ezt a szakmát választja magának, nem sok szabad idővel rendelkezik. Csánó Piroska mégsem cserélné fel ezt semmi mással. Nemcsak megszokás ez nála. A szakma szeretete is. Tavaly hetedmagával elvégezte a szakmunkásképző tanfolyamot, hogy gyakorlati ismeretei mellé szaktudást is szerezzen. Szakmunkás-bizonyítvánnyal a kezében nem érzi magát kevesebbnek, mint bárki más, aki ipari szakmát tanult. — Az is előny, hogy itthon vagyok, még ha a szomszédos községben segítünk is a másik brigádnak. Az egy órás ebédszünetben hazajöhetek megetetni az állatokat, ellátni a családot. Az ebédet mér reggel megfőzöm, délben csak melegíteni kell. Igaz, ebédelhetnék a szövetkezeti konyhán is, de ha a családtagoknak úgy is főzök, a déli egy órát inkább itthon töltöm el. Nemsokára eggyel több oka lesz, hogy délben hazaszaladjon néhány percre. Várják az első unokát. Nagy esemény ez a családban. Örül neki, még akkor is, ha ilyen fiatalon, alig harminchét éves korában kerül a nagymamák sorába ... — Szeretem a gyerekeket. Szocialista brigádunk is az óvoda fölött vállalt védnökséget. Az enyémek már felnőttek. Lacika elsőéves autószerelő, nagy fiú, nem szereti a babusgatást. Ezért is várom úgy az unokát. Hogy több lesz a munkám, gondom? Ezt egy anya sosem érzi tehernek. A ház körül így is van mindig tennivaló. Mert Csilizközben nem lehet meg egy udvar sem fóliasátor, baromfi nélkül. Nekünk is ott terem meg a zöldség. A szövetkezetből csak a korai karfiolt vásárolják a falusiak. A többit már mindenki magának termeli. És újból a kertészetről beszél. Minden gondolata itt végződik. Pedig csak hat éve dolgozik a csilizközi szövetkezet kertészetében, ö azonban úgy érzi, az egész életét itt töltötte. A hátralévő éveket pedig el sem tudja képzelni nélküle. H. ZSEBIK SAROLTA A SZAK Itt A SZBRESESE Csánó Piroskával a csilizközi szövetkezet nőnapi ünnepségén találkoztam. Fent ült az elnökségi asztalnál, mint a harmincöt szocialista brigád vezetőinek képviselője. Szeme folyton az „övéit”, a Dclcsillag brigád tagjait kereste, akiknek asztalán nagy betűkkel ott állt: Patasi kertészeti csoport A brigádjukban összesen tizenheten vannak. Lányok, asszonyok, nyugdíjasok. De a munkában a korhatár nem mérvadó. Ott mindnyájan egyformák; a gondok, örömök is közösek, öt éve határozták el, hogy szocialista brigádot alakítanak. 1978-ban megkapták a bronzérmet, tavaly pedig az ezüstöt. Most már az is ösztönzi őket, hogy a szövetkezet huszonnégy aranyéremért harcoló szocialista brigádja közül melyik lesz az első? Mert nem mindegy az elsők, vagy az utolsók között lenni... Sőt azt is becsületbeli kérdésnek tartják, hogy a szövetkezet százhúsz hektáros kertészetének három szocialista brigádja közül melyik az első. Egészséges versenyzés ez, amely munkájuk eredményét hatványozza. Mint az is, hogy a brigádtagok egymás között elosztják a fóliasátrakat — mindegyiknek kettő-kettő jut belőle — kimérik a szántóföldi paprikát, paradicsomot. Hogy személyes felelősséget tudjanak fölötte vállalni, s hogy elmondhassák: ez az én munkám bizonyítványa. Ezután már úgy kezelik, mint a sajátjukat. Féltik a szélvihartól, a zivatartól, óvják a növényeket a betegségektől, a kártevőktől. — Tavaly bizony sokszor gondot okozott a vihar. GEH
