Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-01-13 / 2. szám
VITA EGÉSZSÉGÜNK VÉDELMÉBEN NÉGYSZEMKÖZT Farmerpedagógia Előre kell bocsátonom, hogy nem az észak-amerikai mezőgazdászok neveléséről, hanem a farmerviselet és az iskola konfliktusáról szeretnék néhány szót szólni. Mit tudunk a farmerviseletről? Nadrágból és kabátból áll. Ritkább a farmerszoknya, szoknyanadrág és kötényruha. A leggyakoribb o nadrág. Tán elsősorban azért terjedt el annyira, mert szinte elnyűhetetlen erős anyag. Másodsorban azért, mert divat lett belőle. Amikor divat lett. akkor kezdődött meg a harc is ellene. A harcol azok szították, akik éveik miatt nem hordhatták ezt a fiatalos viseletét. Próbáltak társadalmi előítéletet is szítani a farmer ellen. Nem sok sikerrel. A farmer olyannyira általános ruhadarab, hogy korjelenségként még értékelhető ugyan, de társadalmi előíté'etet belemagyarázni inkább nevetséges. A farmer gazdaságos viselet, praktikus viselet és demokratikus is. tehát egyre terjedt. Saját iparunk is elkezdte gyártani, gondolom, elsősorban hazai vásárlói részére. Gyártják bölcsödés. óvodás, kamasz (tehát iskolás) és leliyőtt méretekben. Vonnak ugyan jogos érvek a former ellen. A szűkre szabott farmernadrágok károsíthatják az egészséget. De más alapanyagból gyártott szűk nadrágok is ugyanilyen eséllyel ártanak. Más kérdés — és a farmernél általánosabb —, hogy az agyonkopolt, agyonpiszkolt farmerek divatja teljesen ostoba jelenség. Elvetendő, mint más piszkos ruha. vagy zsíros haj és fekete köröm. A dolog eddig világos. Ezért is soroltam lel a farmerrel kapcsolatos észrevételeket. Meg azért, hogy a farmer-viselet újabban (és direktebben mint eddig) iskolaügyi. nóta bene nevelési (!) problémaként jelentkezik. Olyan hír kapott szárnyra, hogy ebben és ebben meg abban és abban az iskolában tiltják a (armer viselését. Bevallom, nem értem. Emlékszem egy ironikus filmre, mely egy isko'ában játszódott és az igozgató állandóan visszatérő szigor rohama a „bitlic" frizura ellen irányult. A filmben ez volt az eredendő rossz, akkora bűnnek számított, mint egykor a zárdoszabályzat áthágása. A „már megint egy bitlicfrizura" zeuszi mennydörgésként kísértett az iskolában és vo't hivatott rejteni az egyébb. súlyosabb pedagógiai elégtelenségeket. Ezért, míg helyeselni tudom az egészségtelen nadrágszabás, piszkos viselet stb. elleni offenzivát, nem helyeslem ellenességet, mint totalitást. Nem kerülhető el oz a szempont sem. hogy az iskolásoknak szinte valamennyinek, van otthon farmere. Szüleik vásárolták meg. mert közkedvelt, s tartás ruha. Közben textilgyárainkban sorozatban készülnek o farmerek, iskolásoknak voló méretekban is. Kirakatba? Szivfójditónak? Vagy azzal a „pedagógiai" céllal, hogy általuk egy felesleges aszkézist lehessen edzeni? SZERETNÉK RÁTALÁLNI Huszonkét éves, 175 rin magas, barna hajú és szemű, nem saját hibájából elvált, egy leánygyermek édesanyja. ezúton szeretne megismerkedni hasonló sorsú legény-emberrel huszonnyolc éves korig, aki kislányának szerető apukája, neki pedig hú életlársa lenne. Fényképes leveleket vár. Jelige: „KISLÁNYOM OROM!!:" •< x X Jó megjelenésű nő ismeretségét keresem, kisebb testi hibával harmincöt éves korig. Fényképes levelet várok. . Jelige: „SZIMPÁTIA“ XXX * Huszonöt éves. 165 em magas, beesüleles férfi szeretne megismerkedni komoly, becsületes lánnyal huszonhárom éves korig, aki nem kalandra, hanem boldog családi életre vágyik, úgy. mint ö. Nincs káros szenvedélye. Csakis becsületes lány levelét várja. Jelige: „HÁZASSÁG“ Gyógyítható-e a kancsalság Olvasónk kérdezi, gyógyítható-e a kancsalság, mert mindkét kisgyermeke így született. A kancsalság (strabizmus) lényege az, hogy a két szem tengelye nem párhuzamos egymással. Ezért az egyik és a másik szem által a retinára vetített kép nem kerül azonos helyre. Az eredmény: kettőslátás. Mivel az emberi tudat két képet nem tud egyszerre szemlélni, a kancsal ember az egyik szem látását akarva-akaratlanul elnyomja és csak a másik, nem kancsalító szemével néz. A szem ideghártyájának működése idővel csökken és a látás fokozatosan romlik. A kancsalság lehet veleszületett, de lehet a szem fénytörési hibájának következménye is. A kancsalságot úgy gyógyítják, hogy a fénytörési hibát szemüveggel kiküszöbölik. Ha a kancsalítás olyan súlyos, hogy az egyik szemet gyakorlatilag kizárja a látásból. akkor a jól látó szemet átmenetileg takart szemüveggel vagy kötéssel fedik el és így kényszerítik a nem használt szemet nézésre. Ritka esetekben sor kerül arra is, hogy valamelyik szemmozgató izom műtéti rövidítésével vagy hosszabbításával gyógyítják a kancsalságot. A kancsalság kezelésében lényeges, hogy már a korai gyermekévekben kezdődjék, amikor a kancsal szem látóképessége még nem romlott meg, mert a romlottlátású szem állapotát felnőtt korban javítani már alig lehet. Pej fájós, nehezen tanuló kisiskolásoknál sokszor a kisméretű, rejtett kancsalság okozza a szem, ill. a gyermek gyors elfáradását. Ilyen esetekben a szemorvosi vizsgálat, a megfelelő szemüveg segít, nem a szülők vagy pedagógusok indokolatlan keménysége. A kancsalság elhanyagolása vétkes könnyelműség, a szakorvos tanácsa dönti el, operációval. vagy szemüveges kezeléssel gyógyitják-e. KIHEZ FORDULJUNK? ..ÖRÖKSÉG" jeligére Az örökösödési illetéket mindegyik örökös a sajat örökrésze után, ennek értéke szerint fizeti. Ha az örökségüket képező '» házingatlan-részt nem használják, akkor mint társtulajdonosok igényelhetik a ház használatának értékesítéséből (bérbeadásából vagy a társtulajdonos általi használatból) eredő jövedelem elszámolását, és a kiadások levonása után mutatkozó tiszta jövedelemből az 14 tulajdonrészükre eső összeg kifizetését. A házzal kapcsolatos minden bevétel és kiadas a társtulajdonosokat illeti, illetve terheli a tulajdoni részarányuk szerint. K. M. olvasónknak: Panaszukkal csak a házkezelö vállalat vezetőjéhez fordulhatnak. A II. kategóriába sorolt lakás esetében is igényük van tűzhelyre. Most. hogy a lakásuk az engedélyezett központi fűtés bevezetése után az I. kategóriába került, természetesen ennek megfelelően villanytűzhelyre is igényt tarthatnak a régi tűzhely helyett. Ha a villanybojler beszerzését megengedték maguknak, akkor nyilván a vezetéknek megfelelőnek kell lennie. Ez azonban műszaki és biztonsági kérdés, ugyanis a villanyszerelésnek meg kell felelnie az érvényes előírásoknak (a csehszlovák normának). A házkezelő vállalat vezetője ellen panaszt a hnb helyi gazdálkodási ügyosztályához (odbor miest. hospodárstva) adhatnak be. Dr. B. G. Kedves Margaréta! Kétségeire, töprengéseire egyértelmű és százszázalékosan biztos választ nehéz adni. ahhoz mindkettőjüket ismernem kellene. De abból, amit leirt, arra következtetek, hogy lérjét olyan idegi-lelki megrázkódtatás érte. aminek sokféle következménye lett. Házaséletük zavarát is ez okozza. Férjének most végtelen türelemre, tapintatra, figyelemre lesz szüksége ahhoz, hogy a válságból kilábaljon. Részletesebb tanácsot ezzel kapcsolatosan a januári Barátnőben kap. Plasztikai sebészet - jeligére: Minden évben legalább négyszer közöljük a címet, de úgy látszik, ez is kevés. Az arcbőr rendellenességeivel. szemölcsök, anyajegyek eltávolításával a kozmetikai sebészethez forduljanak. (Cime: Clstav lekárskej kozmetiky, Bratislava, ul. Obrancov mieru 7.) A lül-, az orr-, a mellplasztikát a plasztikai sebészet végzi (Cime: II. chirurgická klinika, Bratislava, Portizónska 1.) Kedvezményes ellátásban részesülnek azok a páciensek, akiknek az ilyen és ehhez hasonló rendellenességek kisebbrendűségi komplexust vagy egyéb lelki problémát okoznak. és körzeti orvosuk beutalójával keresik lel az említett egészségügyi intézmények rendelőit. Több tanácstalan fiatal levelére válaszolva: Tizenöt-tizenhét éves lányok legnagyobb gondja, hogyan ejtsenek szerelembe valakit, hogyan levelezzenek az illetővel, milyen legyen találkozásaik jellege, mit jelent, ha a Hú nem köszön, mással áll szóba, ritkán ir. mással táncol stb. És hogy hol, mi módon kezdjenek az imádott fiúval nemi életet. . . A szülő, érthetően, az ilyen „szerelmes természetű“ lányt - nem az én meghatározásom, ők Írták Így - nem engedi szabadja- - ra, ellenőrzi, hol és kivel jár, mikor megy haza. Megváltozhatna a helyzet, ha a tanulás jól menne, ha a házimunkától sem idegenkednének a kislányok, ha baráti társaságuk nem egy fiúra korlátozódna, ha más is érdekelné őket, mint a titokzatos szerelem. Dehát, megértést várnak a felnőttektől! Nos, azt megérthetem éppen, hogy jó lenne többet tudni róla. Tessék olvasni! Hogy jó lenne tartozni valakihez: Tessék kialakítani a borátok-barátnők, oz egyforma érdeklődésűek csoportját! Itt módjuk lesz az emberi viselkedésformákat tanulmányozni, különbséget tenni rokonszenv és szerelem között; és kiderül az is. hogy mennyi minden érdekes van még, amiről beszélni lehet, amivel foglalkozni kell! Ha közben eljön a szerelem is, akkor jó. De ha csak tizennyolc-húszéves korban vagy később, akkor sincs semmi baj! Mennyi élményt jelenthet egy jó kirándulás, egy vidám születésnapi házibuli, egy-egy klubdélután, színházi este, az amatőr színjátszás, az irodalmi színpad, a táncház, az éneklés. Mert nemcsak diszkó van meg egy Hú, aki vagy beleszeret a lányba, vagy nem. Dehát ezek a levelek múló hangulotok hordozói inkább, mint mély bánatoké vagy gondoké! Hozzátartoznak Íróikhoz éppúgy, mint a homlokukon éktelenkedő pattonások. Majd kinövik őket! Az év végén felgyűlt sok levélből a „halaszthatatlon" válaszokat sűrítettem össze, hogy ne várjanak rájuk hiába. ■ Szeretettel