Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-04-07 / 15. szám

Csupa ünnepi évforduló! Bulgária az idén ünnepli fennállásána k 1300., a Bolgár Kommunista Párt megala­kulásának 90., valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom ve­zére, Georgi Dimitrov születésének 100. évfordulóját. Ezt az évet még jelentősebbé teszi a kommunista párt XII. kongresszusa, amely március 31-én ült össze Szófiában. Már néhány héttel a kongresszus előtt az össznépi és összpárti ülése­ken megvitatták a fejlett szocialista társadalom építésében elért eredmé­nyeket, valamint a további feladato­kat. Az elért eredményekre Bulgária igazán büszke lehet. A valamikor elmaradott mezőgazda­­sági ország ma már modern gépipar­ral rendelkezik, sőt felsorakozott a fejlett ipari országok élvonalába. Hadd említsük meg a világszerte ismert bolgár robotokat vagy a gép­ipari főiskola elektrotechnikai szakán kidolgozott tranzisztoros rezgésméröt. E fejlődés velejárója a nagyarányú építkezés is. A főváros, Szófia legjelentősebb új épületei közé tartozik a kultúra háza, melyet most a kongresszus küldöttei­nek fogadásával avattak fel. Szófiá­ban az idén megkezdték a metró épí­tését. Az első, nyolc kilométer hosszú szakasz Ljulint, Szófia legnagyobb lakónegyedét fogja összekötni a köz­ponttal. A kommunista párt XII. kongresszusának a tiszteletére az épí­tészek vállalták, hogy 1985-re ezt a szakaszt átadják. A felszabadulást követő társadalmi­­gazdasági változások a mezőgazdasá­got formálták elsősorban. A felszaba­dulás előtt a kis parcellákon a nők végezték a földművelés, a zöldség- és gyümölcstermesztés nehezét. Mert a föld nem biztosított megélhetést a sok­gyerekes családoknak, ezért a bolgár férfiak tízezrei vándoroltak külföld­re. munkát keresni. A mezőgazdasá­got elsősorban gépesíteni kellett, meg­teremteni a nagyüzemi gazdálkodás alapjait. Ma a legjobb termővidék Plovdiv környéke, a zöldségtermesztés centruma. Ide összpontosították a mezőgazdasági kutatóintézeteket is. A Plovdiv környékén lévő vállala­tok adják az ország paradicsomtermé­sének egy ötödét, a zöldpaprika egy negyed részét és a korai burgonya 40 százalékát. A mezőgazdasági nagy­üzemek méreteiről képet alkothatunk, ha tudjuk, hogy az ország zöldség­termésének 62 százalékát 13 nagyüzem produkálja. Ebből a bőséges termés­ből jut a mi asztalunkra is. Bulgária nem csak ipara és mező­­gazdasága fejlettségére büszke. Tuda­tosan ápolja történelmi hagyományait is. A Bolgár Tudományos Akadémia BULGARIA TAVASZA régészeti csoportja tagjai komoly ása­tásokat végeznek az ország minden területén. Jelenleg több mint 200 ob­jektumon folynak a munkálatok, amelyek túlnyomó része az 1300 éves bolgár állam történetével van össze­függésben. A kutatásokban külföldi szakemberek is résztvesznek. Például a bolgár-holland expedíció egy na­gyon érdekes temetkezési helyet tárt fel Djadovo mellett (szliveni járás). A bolgár és orosz régészek pedig hosszú ideig az azerovói őstörténeti településeket tanulmányozták. Nagy nemzetközi elismerésben ré­szesült az elmúlt évben a festői szép­ségű rílai kolostor, Szófiától délnyu­gatra. Rílába évente 300 000 látogató, turista érkezik, hogy megcsodálja a több évszázados műemléket, a kolos­tor belső díszítését, a festők és fa­faragók mesteri alkotásait. A FIJET nemzetközi szervezet elnöksége „ARANY ALMA“ díjjal jutalmazta a bolgár kormányt, amiért olyan nagy anyagi áldozatokat hozott s felmérhe­tetlen kultúrtörténeti jelentőségű mű­emlék karbantartásáért. Néhány sorban nehéz jellemezni egy országot. Nem is vállalkozhat rá sen­ki. Viszont sok mindent megérez és megért az a hazánkfia, aki olyan szí­vesen tölti szabadsága napjait a bol­gár tengerparton. KAROL HULMAN

Next

/
Thumbnails
Contents