Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-01-13 / 2. szám

ÜZLET A IMG VÁSÁRÁN- * & + ff lA í Gabriella Brum nem sokáig viselte a ..Világszépe" koronáját — 1H óra sem lelt el azután, hogy a londoni Royal Albert Hall közönsége elölt a zsűri neki ítélte a „Miss World 110 ' címet, s hogy szőke fejére tették a szépségkirálynőnek kijáró koronát, nos, a nyugatnémet színekben indult ifjú hölgy egyhamar lemondott. . . Miért? A kósza hírek szerint nem nagyon felelt meg az erkölcsi köve­telményeknek, de nyilván az is kifo­gásként volt felhozható, hogy Kali­forniában él, tehát kevés oka-joga van az NSZK szépnemét képviselni. „Vőlegénye", aki az apja is lehetne, bizonyos Benno Bellenbaum, pornó­filmek producere Kaliforniában. Az 52 esztendős úriember állítólag gyá­­moltját és szerelmét kamerák és fényképezőgépek lencséi előtt is meg­örökítette — természetesen üzleti cé­lokból. Az ilyesfajta üzleti vonatkozásokat a szépségkirálynő-választások szerve­zete mégsem nézheti el. Ha már azt is megköveteli, hogy csak leányok, nem pedig asszonyok vagy elvált asszonyok vonulhatnak fel hazájuk képviseletében, akkor valamelyes er­kölcsösség látszatát is meg szeretné adni annak a cirkusznak vagy kar-EISTT] nevátnSk, amely természetesen üzleti vállalkozásként is jelentős. Ha csak arra gondolunk, hogy a vi­lágban (a nyugati világban!) több százmillió ember nézi végig a tévé képernyőjén a londoni „választás" show-müsorát, s annak közvetítési jogáért a nyugati tévétársaságok szép summákat fizetnek, akkor máris ért­hetővé válik, hogy hol és miként té­rül meg a szervezőknek a szépség­királynők minden évben visszatérő felvonulása. Ha Londonban van a „Világszépe" kijelölése, Amerika sem maradhat el: a tengerentúl ..Miss Universe“ vá­lasztással vigasztalódik, nyilván nem­csak a Föld, hanem a Hold. a Jupiter és a Vénusz „legszebbje" is az, akit az USA-ban tartanak a legszebbnek. (Talán fölösleges megemlíteni, hogy a szocialista országokból senki sem vesz részt a tőkés világ e fajta ren­dezvényein.) Még az egyes nyugati országokban is rivalizálnak egymással különböző szépségkirálypő-menedzserek. Poirot de Fontenay asszony Párizsban már 1947-től kezdve magának követeli — valamely háború előtti szervezet jog­utódjaként — a legszebb francia lá­nyok versenyeztetésének jogát. Utóbbi nevezte be a mostani londo­ni versenyre a 17 éves Patricia Bar­­zikot. A Belfort-ból való lány szinte favoritként indult legalábbis fény­képei alapján a fogadó kedvű ango­lok a bukmékereknél főként rá vol­tak hajlandók kockáztatni fontjaikat. Mégsem ő nyert, hanem a már említett Gabriella Brum. Patricia csak harmadik helyen végzett. A favorit francia lány, Patricia, talán azért nem került az élre, mert — fehér menyasszonyi ruhában lépett színre. Szép-szép a tisztesség ilyen hangsúlyozása, de hát a zsűri nyilván a szexisebb fellépést jobban honorál­ta. A pornófelvételeken edződött Gabriella Brum mindenesetre elvitte a pálmát (no meg a szépségkirálynői koronát és a jogart), még akkor is, ha később mindezeket letenni kény­szerült. Patrícia, illetve a mamája, valamint a menedzsere nyilatkozataikból meg­tudni, hogy az eddigi „Miss France" máris szépen keresett: egyre-másra meghívták gálaesteken való fellépé­sekre^ átlagban heti két alkalommal jelent meg fürdődresszben magát mu­togatva a világot jelentő deszkákon, esténként 700 frankos fellépti díj ellenében — természetesen divatbemu­tatókon is részt vett —, most viszont abban bízik, hogy a jövő évi elnök­­választási kampány idején választási gyűléseken is felhasználják szépsé­gét ... A menedzser máris meglobog­­lathat mindenki előtt képeket, ame­lyek Patríciát a köztársasági elnök társaságában ábrázolják a párizsi autókiállításon. „Mindenesetre jobb ez, mint zöld­babot árulni a piacon" — lakonikus egyszerűséggel fogalmazta meg vála­szát Patricia anyja, amikor a párizsi képes hírmagazin, a Paris-Match in­terjút kért tőle és ..másodvilágszép" leányától. A szépségkirály nőség persze irigy­ség tárgya is. Pletykák szövődnek a „Miss Ilyen" és „Miss Olyan" rová­sára. A mostani féligbotránv felidézte például annak emlékét, hogy volt egyszer egy Muguelte Fabrice neve­zetű szépségkirálynő, akiről ellenfelei azt terjesztették, hogy — műmelle van. A híresztelésekkel szemben a megvádolt szépségkirálynő erélyesen fellépett, pert indított a rosszindulatú rágalmak kiagyalói ellen. A bírósági tárgyaláson a bizonyítási eljárást so­kan érdeklődéssel várták. Ezt meg­előzően azonban Muguette Fabrice — gyorsan férjhez ment, nem várva meg a bíróság ítéletét. A „hiúság vására" minden évben megismétlődik, többször is, több he­lyütt is. A bulvárlapok igényét épp­úgy segít kielégíteni, mint a divat­házakét. a televíziók egynéhány órás látványos műsorhoz jutnak, a részt­vevők. a versenyzők dédelgethetik a reményt, hogy a szépségkirálynő mivoltuk megnyitja előttük az utat a film, a színház előtt, vagy éppen egy gazdag kérőhöz, adakozó kedvű baráthoz. Hallani bíráló hangokat, hogy álta­lában csak fehér bőrű leányok szá­míthatnak igazán sikerre (még ha egyszer-másszor kerültek is kreolok az első három közé), a szépségverse­nyek szakértői azt várják, hogy előbb­­utóbb fekete lány is dobogóra kerül. ffifÖOTÍ mmm A kislány szép volt. Szeme nagy, sö­tét, a haja a vállára omlott, a fejét büszkén tartotta. Masenyka karcsú, nyúlánk alakja a csinos, élénk színű ruhában külö­nösen föltűnő volt itt. az országos gyermeksebészeti, -aneszteziológiai és -reanimációs központ halijában. Hi­szen a kórtermekben mindenütt beteg gyerekek feküdtek, akik vagy súlyos műtéten estek át. vagy előtte álltak. Mascnykát a sebészek ellenőrzésre hívták be. Éppen egy év lelt el a kis­lány végleges gyógyulása óta. és most a sebészek hívására ellenőrző vizsgá­latra jelentkezik, bár meggyőződése, hogy egyáltalán nincs szüksége orvosi segítségre. Nemrég még Masenyka is olyan volt. mint azt a kisfiú: görbe hátú. beesett mellű. A besüppedt mellkas a gyerekek egyik veleszületett fejlődési rendelle­nessége. Eleinte, míg kicsi a gyerek, a szülők nem tulajdonítanak jelentő­séget ennek a fogyatékosságnak, de az évek során a mellkas egyre inkább beesik, összébb szorulnak a belső szervek, a szív, a tüdő. a gyomor mű­ködésében zavar támad. Az effajta rendellenesség nemcsak fizikai, hanem lelki szenvedést is okoz a kicsinek: annyira különbözik a többiektől. A sebészek régebben is igyekeztek segíteni az ilyen gyerekeken. A be­­siippedt mellkast különféle módsze­rekkel igazították helyre. De mind­ezek a módszerek szenvedést, traumái okoztak, és egy bonyolult és kétséges kimenetelű mütétsorozatra épültek. Különösen nehezen viselték el a gye­rekek az operációt követő időszakot. És ebben a központban, a 2. számú Moszkvai Orvosi Egyetem gyermek­­sebészeti tanszékén, amelyet Jurij Iszakov, a Szovjetunió Orvostudomá­nyi Akadémiájának tagja vezet, új módszert dolgoztak ki. Ha bepillantunk abba a műtőbe, ahol ilyen operációt végeznek, meg­lepő látványban lesz részünk. Egy asztalkán két mágnes van előkészítve. Az egyiket a beteg szegycsontja mögé helyezik, a másikat egy olyan külön­leges fűzőbe szerelik be. amely szoro­san fogja körül a mellkast. Annak a sebésznek, aki a fűzőbe beszereli a mágnest, a szokásos sebészeti mű­szerek helyett esavarkulcs van a ke­zében. A fűzőnek pontosan követnie kell a beteg alakját, ezért a Gyógyá­szati Segédeszközök Moszkvai Intéze­tében a mellkas formájának és mére­tének megfelelően minden gyerek számára külön készítik el. A fűzőt ugyanis több mint fél évig kell visel­ni, amíg a mágneslemezt a mellkas­ból el nem távotítják. Ez alatt az idő alatt a két mágnes egymással kölcsön­hatásban mintegy kiegyengeti a be­süppedt mellkast, kiigazítja a defor­mációt. A gyerekek hamar megszokják a

Next

/
Thumbnails
Contents