Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-02-16 / 7-8. szám

nem értem, mit csip rajtam Alex úr, jobb nem szólni róla; farom, akár a repülőtér, noha lábam, mintha két fagylaltkeverőn járnék; mi tagadás, a pompás velencei tűkor — mikor délelőtti magányomban elidőzgetek kissé előtte — vén csoroszlyát mutat, bár ez még nem ok, hogy Alex úr ízlése ellen kifogásom legyen; mióta gyómanyjául fogadott, itt élek vele és Muccal, a feleségével - haja sárga, körme villog, hangja búg, s ahogy a torka, liliomos pongyolát viseli, hát amiatt nem győzi ujja közé csípni az ajkam: anyám, most már igazán ne halljam többé, hogy nagysága, mert maga a mi kedves anyánk, úgyhogy a mosás, főzés, takarítás, s ami munka egy kétemeletes villában, s lent a lugas meg a kert körül akad, nem az én dolgom, hót nem is értem, mit csíp rajtam Alex úr, azt meg végképp nem, hogy mit nyert velem Muc, amíg ő — persze naponta új gumikesztyűben — mosogat, engem átparancsol a szobába, ahol egy hatalmas bőrfotelban — támlája gombra jár - heverészve töltöm a délutánt, csak azért, hogy este, ha összejönnek a vendégek, friss legyek és jó svádával szőjem a mesét a bakancsról, mikor eljön az ideje és Alex úr jelt ad a szemével; amióta eszem tudom, anyós még ilyen pompás, díszkutya életet nem élt, úgyhogy délelőtti magányomban óvakodom megsérteni ujjam a kötőtűvel, ez a drukk kissé mór a szívemre ment, de mi ez ahhoz képest, ha egyszer szisszenve ébrednék föl a gyönyörű álomból, s újra kis otthonomban találnám magam, ahonnan, ég tudja, miért, Alex úr magához emelt, és Muc, hónom alatt a kartondobozba csomagolt bakanccsal, kitörő örömmel fogadott, mert azért föl-fölbukkan a csöpp ház képe a hatalmas diófa alatt, ahol nyár végi éjszakákon az ágyból hallgattam, hogy hull tetőmre és töri a pa'át a nehéz, kemény héjú dió, akár a kavics; és karácsony, szilveszter, no meg húsvét tójón cédulát tettem az ablakomba, diót vegyenek, s mihelyt a zsákom kiürült, a dió árával nyakamba vettem a várost, én, a tűzhelyem szenvedélyes bolondja, a legnagyobb sütések idején, és palát vegyenek cédula után kutattam az ablakokban, de azért, ha jó volt a termés, az órából nehézség nélkül futotta elegendő palára, s még a tavaszi olvadás előtt sikerült is, mindig, rendbehozatnom a tetőt, úgyhogy nem panaszkodhatom, szépen telt, telegetett az életem, persze nem magához képest, csak akkorhoz képest, bár néha szorongva gondoltam arra, mi lesz, ha egyszer a fa nem ad elegendő diót, erre nem került sor, s az új, 937-es tetőm alatt zavartalanul kötöttem a vesemelegítőt Gábris öcsémnek, a rejtelmes Spanyolországba, ahol — miután meghal az ember, rá egy hetire küld egy csomagot; öreg portásunk világosított fel, hogy a háborús posta változó körülményei közt ebben nincs semmi különös, és vannak idők, mikor egy magamforma hajadonnak úgy kell a helyzetet felfogni, ahogy az magától kínálkozik; no igen, az idők járása, hát erről mondhatnék egyet s mást... itt van öreg postásunk, akinek éveken át minden szava betonigazság volt a számomra, s nem kiderült, hogy látszat az egész, porckopás van a farában, attól, s nem a becsületességtől oly megfontolt a járása, majd amikor az újságok szétvitték a hírt, hogy orosz kémnők settenkednek a városban, le is tartóztatták Szonyja Petroff néven, mert gyanút keltett, ahogy idegen konyhákban, előszobákban, lépcsőfordulók pihenőin titkokra lesve álldogált, úgyhogy a riadalmas hírek után, mihelyt megnyugodtam, eltűnődtem: mekkora szerencse, hogy a háborús posta titkaiba még idejében beavatott a vén kujon, mikor még nem tudtam, hogy minden szava csalás és szemfényvesztés, másképp, zavarbaejtő helyzetemben tanácstalan maradok; a gyásztávirat után rég elsirattom Gábrist, el is feledtem, hány imát rebegtem érte gyertyánál virrasztva, mikor déltájt, két sima, egy fordított között, a vesemelegítőt kegyeletből - meghát így olyan volt, mintha öcsém még mindig élne - továbbra is kötöttem, csomagot kapok, benne levél, „szálút Pannusom, engem száz halál közt sem fog a golyó, ezért markotányosnénak öltözve én hordom a hírt Frankó táborából, ott poroljuk rajtuk a nadrágot, ahogy tudjuk, itt szakad a hó, zúzmarában állnak a fák, tehát semmi kétség, megértem a telet, aggódás helyett küldd a vesemelegítőt, ha időben felköthetem, mérget vehetsz rá, hogy a tavaszt is megérem, sőt a nyarat, majd ismét az őszt, mert valóban nem fog a golyó, bizonyítéknak itt küldöm a bakancsot, ki ne pucold, a talpán valódi madridi sár, eltévedt golyó suttyant az orrába, de még idejében kapcsolt, kit is választott magának, és megállt a talp s a felsőrész között, Pannusom, nem a gőg küldeti velem a bakancsot, hiszen egy szóval sem említem, hogy kitüntetést kaptam, nyugtatóul szántam, hisz mindig gyatrán haladt a kötésed, ha valami rágott a telkedben, tehát ne aggódj, aki tudja miért van ott, annak fontosabb az eszme a golyónál, és ne feledd, hogy egy-egy történelmi pillanatban mi minden mú'hat egy vesemelegitőn" így szólt a levél, mojd kiemeltem papundeklidobozából a bakancsot, s lehóntva róla a hármas csomagolást, kezemben volt a bizonyíték, hisz egy hősi halott, ha vesemelegítöt kér, az inkább é'ő, mint halott, így került hozzám a bakancs, és illúziónak vagy kóprázat-FÜLÖP ANTAL

összefüggések vastörvénye szabja meg útirányát, merre induljon, következésképp hol fejezze be a napi munkát, mert amire abban a boldogító pillanatban rátekint, úgy megszépül, hogy oda ellenállhatatlanul visszavágyik ... csak példának említem, egyszer a május valahogy elvonta figyelmét, s a döntő két palackot egy örömház előtt kapta le kocsijáról, ezt követőn, hét napon át reggel, mint reggel a züllött ház elé hajtotta lovát, egy nappal hágva ót a teremtés istentől szentesített időhatárait, miközben bugyellárisa paráznák martaléka lett, majd a pénzből, zabból és hát a nadrágból kifogyva utcára került, aminthogy akkoriban sokan utcára kerültek, naphosszat csellengtek a piactér s a banksarok körül, délfelé átballagtak a népkonyhára, majd onnan komótosan vissza a köpködőre; itt szedte föl újra, lerongyoltságán elhűlve, Nejman úr, előbb azonban fogadalmat csikart ki tőle, hogy ezután új szódás lesz. így ő lett az új szódás, azóta kizárólag a Nejmancég kapuján tartva szemét, kapja le szekeréről a két utolsó szódát, s részesül o visszacsábító gyönyörűségben, s ha számba vesszük, hogy reggelenként itt üli meg kedélyét a munkakezdés szomorúsága, érthető, miért kapom délben, s pangottan a frissítőt. Alex furcsállotta asztalomon a bakancsot, de ahogy téglapadlós szobám hűvösében elkezdtem mesélni Gábris öcsémről, aki egyszál vékony kabátban, nyakában lobogó vörös sállal, tarisznyájában néhány palára diót csörgetve nekivágott a világnak, emerre a szive és eszméi vitték, pedig az ablakot már borotválgatta az őszi szél, meg arról, hogy a bakancs még nemrég egy golyóálló markotányosnét hordott a szabadság vérgőzös mezején, aki azóta is át-ótballag, pántlikás ládával a nyakában Frankó táborába, majd vissza a fölkelőkhöz, de a pertlik, brossok, féderveisz és gatyakötők alatt mór ott lapul a sok följegyzett hír,

ÜJ

nak még a gyanúját is cáfolva bőséggel ontotta természetes illatait, s mihelyt a szivemben megszűnt a mardosó féltés, kétszeres tempóban haladt a kötésem, és hát úgy délfelé megjelent az új szódós, az akkor még legényke Alex úr, kis otthonommal srégvizavi dolgozgatott, Nejman úrnál, és nyári hajnalokon az összekoccanó palackok muzsikája ébresztett, ahogy ő a hosszú bőrkötényben, a ládákat hasára szorítva hordta kifelé a Nejman-cég kapuján kocsijára a szódát, egy-egy éjszaka után szomjasan néztem a függöny mögül, más hánykolódós éjszakák után meg kimondottan epedve, az új szódással azonban nem volt szerencsém, az életről furcsa nézetei voltak, s ha jónak látta, szilárdan kitartott mellettük; miből állna, szóltam egyszer, ha felém, s nem tőlem elfelé kezdené a városkerülést, kész röhej, amit szegény lovával művel, ahelyett, hogy az első kapunál, nálam, könnyítene szekerén, és nekem is frissében, mikor a kívánat legnagyobb, hozná az enyhülést; nem, ő előbb körbedöcögi a várost, lankadtra hajszolja lovát a tűző napon, majd délfelé a két utolsó, immáron elpangott szódát én kapom; kizárt dolog, felelte titokzatos szemmel,

süvöltő golyók térnek ki előle, mert tudja, miért van ott, s fontosabb neki az eszme a golyónál, de akadhatnak szórakozott, sőt ostoba golyók, melyek későn kapcsolnak, kit is szemeltek ki maguknak, úgyhogy jó lesz vigyázni, s nem csak Gábrisnak, s menthetetlen aggódnék is, ha ez nem fékezné kötésem, Alex elbűvölten hallgatta, hogy a távoli földön tavaszra nyár jön, majd ősz és tél, nem úgy, mint nálunk, mintha előbb még nem is fintorgott volna o bakancsból fölszálló illatokra, önfeledten könyökölt asztalomra, állát tenyerébe támasztvo, s én azóta tudom, hihetetlenül hamar szokja meg és felejti el a bűzt az ember, ha jó a mese, hát így találkozott Alex a bakanccsal, s én először mondtam el róla a mesét, mely azóta a változó időkkel maga is változgotott, de közben többször is nyár lett, és hajnalonként az összekoccanó palackok muzsikáján kívül mór, furcsa dolgokra lettem figyelmes, Alex egy idő óta ímmel-ámmal hordta a ládát, disznóságokat és egyéb vallási szokásokat lobbantott Nejman úr szemére, aki mores dolgában, persze, hétszer okosabb volt Alexnél, s ez rögtön feltűnt galambősz haján, s azon,. ahogy szivarzsebében a töltőtoll csillogott, csak

mosolygott és szelíden annyit válaszolt, ne menjünk mi, Alex, a városházára sliccet kigombolni, nem derül ki ottan semmi titok, s mintha nem is ó szedte volna föl, kétszer is a köpködő pereméről, szemében nem villant harag, sem megvetés, úgyhogy csak arra tudtom gondolni, hogy Nejman úr nem tagadja meg magát, Alex hihet, gondolhat, sőt beszélhet akármit, ha már épp a ládahordóst választotta mesterségül, Nejman úr szemében annyit ér, amennyit naponta elhord, nem úgy, mint Galilei, ... mennyit beszélt róla Gábris, bár én azt hiszem, éjjel az ágyában fedezte föl, hogy forog a föld, mert ho lefekszem, magam is érzem a forgást, s ha meg jórok-kelek, csak holmi kávólygást érzek, gondoltam is, előállhatnék fölfedezésemmel, hiszen Galileit vagy inkább azt, amit mondani szeretnék, mifelénk jórészt el is feledték, nem azt, ami többnyire ürítkezéskor, a világ dolgain merengve jutogat eszembe, hogy a bíbornok atyák is inkább az ágyban űzhetnék hivatásukat, olyan talányok eldöntésekoc, forog-e vagy sem, ami forog, hanem, hogy a derék olasz értéke aszerint ingadozott a gyújtásfa és megbecsülés között, ahogy éppen beszél, de nem így Alexé, pedig a ládákat is mind gyatrábban hordta, gondolt egyet, s leült rakodás közben, ásított, vakarózott, cigarettát sodort, s ha Nejman úr feltűnt a közelben, rögtön szellentett, s erre is csak egy szelíd, szomorú mosoly volt a válasz ... a nevelés, az nevelés, így hittem magamban, óm egy napon Alex délben sem jött a szódával, estefelé Nejman úr balsejtelmek közt jegyezte meg, hogy a bekasszált pénz Alex zsebében maradt, nézek a naptárra. Jézusom, megint elvonta figyelmét o május, oz ég tudja, hol kapta le kocsijáról a sorsdöntő két utolsó palackot, gyülemlettek Alex feje fölött a vészfelhők, gyülemlettek, csakhogy nem őfelette, mihelyt egy szerdai napon, abban a frissen divatba jött maskará(SZKLER PANNI MONOLÓGJA)

ban megjelent, a karján karszalag kereszttel, és szuronyt szegezve behatolt a szódásüvegek közé a Nejmancég kapuján, rúgásain ellenszenv érződött, ahogy egy-egy palackot összetört már tudtam, melyik épület előtt ragyogott rá a munkavég boldogító pillanata, ahova most már, mint akit megétettek, visszavágyik, szép sárga ház, tágas pincével, gondolom, tisztára meszelve, mert ahogy éjszakánként, moziból jövet elsétál arra az ember, színdarabpróbák hangjai csapnak föl az utcára, amolyan tragédiaféíék, hogy jaj nekem, nincs már többé szemem, amire egy bortól férfias hang válaszol, két tűt a körme alá, ide a fogót; Dokkos és hát Alex Nejman urat abba a házba kísérte, mert hát így tavasszal, mikor a természet megbolydul, hasonlóan a zsenge lomb dalbakezdő modoraihoz, a kis méhekhez és pillangókhoz, Alexen is a nyugtalanság jelei mutatkoztak, vállán puskával szakadatlanul a városban koslatott, majd egy reggel hozzám is beállított, nos, kérdeztem, hogy van Nejman úr, de nem róla hozott értesüléseket, szaglászott kicsit a környéken, s bakancsillat csapta meg orrát az ajtóm előtt, amely mostanában, mondta, roppant kellemetlen arra-