Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-16 / 7-8. szám
Vendégünk A KUCKÓ KÉT ILLUSZTRÁTORA Évek óta ismerhetik rajzaikat az olvasók, Janiga József festő, a Nemesócsai (Ze- fikus, a Madách Könyv- és Lapkiadó Vállalat képszerkesztője. Munkájukról igy mianska Olca) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusa, Varga Lajos gra- vallanak: pici korukban forgatták a képes meséket. Talán ez is ösztökél egy kicsit, örömet szerezni a legkisebbeknek. A legnagyobb elismerés és jutalom az illusztrátornak - ha sikerül elérnie. Nagy felelősség is a szép, az esztétikus, a nemes iránti fogékonyságra nevelni; olyanokat, akik ebben élhetnek, és olyanokat, akik körülményeik miatt távol vannak ezektől a fogalmaktól, más értékvilágban fejlődnek. Lányaim kritikus VARGA LAJOS nyegest, hogy elősegítsem a megértését. Az illusztrátor nem érheti be azzal, hogy utánozza az írót; hogy jó illusztráció készüljön, önmagából, saját élményanyagából is hozzá kell adni valamit az eredetihez. A gyerekek számára készített illusztrációknál fontos szerepet kap a szín. A színek kezdik elveszteni jelképrendszerüket, jelentésük csak attól függ, hogy milyen összefüggésben használjuk őket. Az arany a fény, a sárga a nap, a kék az ég színe általában. De a gyerekek számára nem biztos, hogy ugyanazt jelentik, hiszen a holdutasoknak iS' a kék a Föld. JANIGA JÓZSEF „Ügy vagyok vele, hogy ha megkapok tíz verset, mesét, este elolvasom, nekiülök, és oddig föl nem kelek, amíg meg nem rajzoltam mindent. Határtalan öröm és izgalom kerít a hatalmába, hogy gyerekeknek dolgozhatom. Nehéz erről beszélni. A zenésznek a hangszer, a képzőművésznek az ecset, a toll, a ceruza a legjobb segítőtárs gondolatai kifejezésére. Vannak ugyan kivételes egyéniségek, amilyen Bernáth Aurél, akik nemcsak festeni, írni is csodálatosan tudtak. Nem kenyerem a szó. Talán hétnyolcéves lehettem, amikor tudatos elhatározás érlelődött bennem: festő leszek. Sokáig nem mertem nyíltan hangoztatni, magamban hordoztam. Ez a belső érzés mind jobban hatalmába kerített, és egyre többet foglalkoztam a rajzolással. Festeni később kezdtem. Főképpen a kamarafestészet vonz, a természet, a táj, a vidék, szülőföldem szépsége ösztökél arra, hogy megfessem. A mesevilág szépségével, fantáziagazdagságával hat rám. És így a gyerekeknek is üzenhetek egy-egy magyar népmese, mondóka, vers illusztrálásával. Gyermekkoromban a képeskönyveket szerettem. Ezt tapasztalom két kislányomnál is. Már szemmel bírálják munkámat, de mint minden gyerek, ők is szívesen rajzolgatnak, festegetnek, minden erre a célra használható anyagot telerajzolnak, könyveket is illusztrálnak, ha a rajzokat nem találják elég kifejezőnek. A munkámat nagyon komolyan veszem. Szeretettel és nagy tisztelettel végzem. Hogy miért festek, rajzolok? Nehéz elmondani. Belső szükséglet, kényszer, gondolataim kifejezésére. Ebben sok ember segítsége, ösztönzése is közrejátszik. A legtöbbet a feleségemnek köszönhetem. Ö vállalja az otthoni munkák oroszlánrészét, hogy többet dolgozhassam. Sok jó szándékú emberrel találkoztam, akik az első ceruzát, könyvet a kezembe adták és útnak indítottak, bátorítottak, biztattak. Ha neveket mondanék, úgy érzem, igazságtalan lennék azokkal szemben, akik valahol, valamikor - talán tudtomon kívül — jót tettek velem. Igy senkit sem hagyok ki, mindig szeretettel gondolok rájuk, hálás vagyok nekik. Hogy bizalmunk nem volt alaptalan, egyre több jó munkával szeretném bizonyítani. Olyan képekkel, amelyek méltók arra, hogy mások elé tárjam őket.- A népmesék leggyakrabban ezzel a mondattal kezdődnek, hogy „Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl volt. . .“ Ez a mondat vezeti be az olvasót a mese birodalmába, ahol minden lehetséges. A mese illusztrációjának is ebből kell kiindulnia. Lehet, hogy azért szeretem a meséket (és szívesen is illusztrálom), mert otthon én is a legkisebb gyerek voltam. A mesében pedig a legkisebbnek minden sikerül. Grafikus vagyok, fekete-fehér színekkel dolgozom. Egy-egy mese illusztrálása változatosságot jelent. Egy könyv megtervezése vagy illusztrálása külön öröm számomra. Lehetőség arra, hogy az álmaimat valóra váltsam, és másokat is beavassak titkaimba. Mindig szorongással várom az eredményt, amikor a kéziratból a nyomda és a szerkesztők segítségével könyv lesz. A kézirat elolvasása után egy-két napig játszadozom a gondolattal, keresem azt a bizonyos lé-Tavaly a Madách Könyvkiadó jóvoltából egy közös vállalkozásba kezdtünk nyolcéves fiammal. Tóth László: Akombákom c. azóta már megjelent könyvét közösen illusztráltuk. Munka közben megfigyeltem, hogy a fiam (meg kell jegyeznem, hogy a kislányom is) sokkal szorgalmasabban és felszabadultabban dolgozott. Ezt tapasztaltam, már akkor is, amikor Ipolybalogon (Balog n. I.) tanítottam. Ha közösen készítettünk valamit, a gyerekek fantáziája sokkal jobban megmutatkozott, mint amikor egyedül dolgoztak. Az együtt rajzolás mozgalmasabb, lehetőségük van a gyerekeknek a rajzi és fogalmi megközelítés összehangolására, a megoldások több figyelmet és ötletességet igényelnek. A rajzon megjelent új folt, alak, új impulzust ad a másik gyereknek. Elképzelhetőnek tartanám egy nyári rajzolótábor megvalósítását, egy-két megfelelő képzőművész irányításával. Varga Gábor (8 éves) és Varga Lajos illusztrációja Tóth László Ákombákom című könyvéhez.
