Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-16 / 7-8. szám
Nagy László (elvételei — Tanulnék és tar" Mert csak most tua,-*, milyen hibáka. követtünk el tudatlanságunkkal. Kezdetben például a férjek voltak a szövetkezeti tagok, a feleségek is az ö nevük alatt dolgoztak. A betegbiztosítást sem fizették, előfordult, hogy amikor a házhoz mentem beszedni, kivertek az udvarból. Most pedig a nyugdíjintézéskor jönnek siránkozva: Marika, te jól tudod, mennyit dolgoztunk akkor; tudom, de mit csinálhatok, ha ez mind a férjük nevén van? Az akkori kezdők, akik igazán megküzdöttek minden koronáért, minden lépés előrehaladásért, most mennek nyugdíjba. És ki segíthet rajtuk? Ma a nők munkája már egészen más. Kertészet, dohány, melléküzemág biztosítja nekik az egész évi tevékenységet, a nyugdíjalapot. A munkakörülmények is sokat javultak. Csakhót emellett nem lenne szabad megfeledkezni az alapító tagokról, a kezdőkről sem! Az alelnök Azt mondták, a lányok közül talán Horákné Zsigó Vera vitte a legtöbbre. Igaz, nem a szövetkezetben. Mert kezdetben őrá is hasonló sors várt, mint a többiekre. Hat évig volt könyvelő, majd férjhezment, három fiút szült. S a gyerekek mellől - mivel sem nagymama, sem óvoda nem volt — nem mehetett állásba. Bedolgozó munkát vállalt a kosórkészítő kisipari szövetkezetben. Majd amikor a gyerekek iskolások lettek, kosárfonó munkásként dolgozott a műhelyben. Kezdeményező, aktív munkájáért 1971- ben műhelyvezetővé választották. 1977- ben a személyzeti osztályra került mint előadó. 1969-től üzemi pártelnök, hnbképviselő és az SZLKP galóntai JB póttagja. 1979-ben a mór új nevet viselő seredi Novoplast kisipari szövetkezet alelnöke lett.- Az a háromhónapos tanfolyam és a hat év, amit a szövetkezetben eltöltöttem, jó „iskola“ volt számomra. Megtanultam felelősséggel dolgozni. Fiatal lány voltam még, amikor 17 millió korona vagyonú szövetkezet felett rendelkeztem. Meg kellett tanulni elkülöníteni a fontosat a kevésbé fontostól, a hasznosat a ráfizetésestől. S erre a későbbiekben is szükségem volt. Megnyerni az emberek bizalmát, segíteni rajtuk, egyben figyelemmel kísérni az üzem érdekét. Mindig ezt tartottam szem előtt. III. öten azok közül, akik hórom évtizeddel ezelőtt felnőtt fejjel ültek az iskolapadba. hogy elméleti tudást, alapot szerezzenek egy új, eddig ismeretlen folyamat elindításához. Ők és a velük egy sorban járók a kor hősei voltak, akik vállalva az újat, a bizonytalant, reményekkel és lelkesedéssel leküzdve az akadályt, megbirkóztak a szövetkezetesítés minden negatív jelenségével egészségük, magánéletük feláldozása árán. Sokan mégse mondtak le róla. Főleg a férfiak nem, akiket nem kötött annyira a gyermeknevelés, a családi gond, mint a nőket; akiknek nagyobb lehetőségük adódott továbbképzésre, szaktudásuk bővítésére. Ma már tudjuk, nélkülük, az ő kitartásuk, bátor hozzáállásuk nélkül nem juthattunk volna el mostanáig. De azt is tudjuk, nem mindenhol lett az alapítótagok, funkcionáriusok számláján a tartozik és követel oldal kiegyenlítve. Pedig ez minden könyvelési tételben — minden ember életében - elengedhetetlen. Fontos, hogy ennek tudatában nézzünk rájuk, e szerint értékeljük munkájukat, életüket. EE7] A kolozsnémai könyvelői tanfolyam résztvevői. Az ülők sorában balról az első Gajdos Rozália, mögöttük, a harmadik sorban balról a negyedik Zsigó Vera, a nyolcadik Takács Ilona, a kilencedik Mayer Mária, a tizenegyedik Holík Etel. Kotrbáné Mayer Mária én sem értettem hozzá többet, mint ők... Akkor még nem volt számológép, Írógép, mint ma. Hárman kaptunk egy asztalt, egy-egy ceruzát. Mégis ment a munka. A gépekről nem is beszélek. A férjem traktoros azóta is, néha felhozzuk, hogyan szóntottak-vetettek akkor, hogyan ma. Magunk sem hisszük már el, hogy az igaz volt, valamikor. . . Kötényébe törli nedves kezét, lemondóan legyint.- Végül is asszonysors lett az enyém. A férjem még abban az időben megígérte: ha egyszer meglesz mindenünk, nem enged dolgozni. Mert volt úgy, hogy reggel és este fejtem, napközben az irodában voltam, itthon meg két gyerek és a férj várta az ebédet, vacsorát, tiszta ruhát. Építkeztünk, kellett a pénz. Amikor egyesítették a szövetkezetét, oz új helyre mór nem mentem velük. Azóta hívtak az irodába dolgozni, de szívesebben eljárok én mór a mezőre kapálni, szüretelni... Fiataloknak, iskolázottaknak való az a munka, nem nekem. A bérelszámoló Az öt felkeresett könyvelőnő közül csak Kotrbáné Mayer Máriát találtuk eredeti munkahelyén és munkabeosztásában, a vágai (Vóhovce), illetve ma már egyesített galóntai Május 9. szövetkezetben. — Zsigó Verával együtt dolgoztunk a Horákné Zsigó Vera dohányban, amikor értünk jöttek, hogy nem akarnónk-e tanfolyamra menni. Együtt kezdtük a könyvelést is, aztán később Józsa István elvégezte a tanfolyamot, hát egyikünknek el kellett menni. Verára esett a választás. A könyvelővel ketten lettünk a szövetkezet mindenesei, jobbon mondva csak én, mert a vezetőség minden tagja építkezett, a maga dolgával volt elfoglalva, én meg mint lány ülhettem reggeltől estig az irodában. A velem egykorúak még ki is nevettek, hogy ilyen kevés fizetésért ilyen sok a munkám, ők a konzervgyárban ledolgozzák a nyolc órát, s többet kapnak, mint én a tizenhat óráért. A könyvelés akkor még egyszerű volt, sokkal áttekinthetőbb. Az igények évről évre növekedtek, szaporodott a kimutatások száma, az adminisztratív munka. Én a bérelszámolásnál maradtam. Valamikor ez számunkra embert, napot, koronát jelentett. Ma a gépi könyvelés idején a szám mögött elvész az ember, nevek helyett is számok állnak. Harminc évvel ezelőtt, amikor megtanultuk a könyvelés alapjait, még álmunkban sem gondoltunk arra, hogy valamikor ez ide fejlődik ... A tizenhét éves kislány előbb a számokkal jegyezte el magát, aztán a vasutassal, s ma mór azt mondja: mindkettővel végigéli az életét. S ha mégegyszer elölről kezdhetné, még egyszer így folytatná — csak még okosabban, körültekintőbben. Bozsikné Holík Etel Nyomorúságos évek voltak azok még nagyon. Egyesítették a szövetkezetét, s az öt község összevonásával több mint négyezer hektáros lett a dunaszerdahelyi szövetkezet, az első könyvelőnőről meg is feledkeztek. Mert közben felnőtt egy új nemzedék, közép- és főiskolai végzettséggel, s a gyorsan növekedő igényekhez már nem volt elég a hóromhónapos könyvelői tanfolyam, még akkor sem, ha ezt az élet kemény iskolája követte.- Akkor pedig továbbtanulásra nem volt sem idő, sem lehetőség. Ma már beletörődtem sorsomba. A gazdálkodás szeretetét amennyire egészségem engedi, szerződéses állattartással elégítem ki. Nyulakat, anyasertéseket nevelek. A háziasszony Amikor Bozsikné Holik Etelnek megmutatom a fényképet, nagyot néz: ez vajon honnan kerülhetett elő?- Anyám özvegyasszonyként állt be a szövetkezetbe. Engem a mezőről küldtek el a tanfolyamra. Először voltam el a faluból . . . Sok mindent megtanultunk, de azért itthon a gyakorlatban mégis másképpen kellett ezt csinálni. Tíz évig voltam a felsőjányoki (Horny Janik) szövetkezetben. Idős bácsi volt az agronómus, a zootechnikus is, mindennel hozzám jöttek; csináld lányom, neked van iskolád, te értesz hozzá. Pedig sokszor
