Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-02-10 / 6. szám

Családi kör

KENDI MARIA

Alapvető változat - metszésre és párhuzamosságra, a metsző párhuzamosságig

Mottó:

„Legyen vállalható

aki átlátható,

legyen fölfogható,

aki elfogható,

legyen elrejthető

aki megköthető,

legyen ámori báb-csecsemő,

mert vagyok eltörhető is,

májusion szétfröccsenő.”

(Nagy László)- »Először bevallom, hogy boldog vagyok."- Bárkit vett volna el a fiam, csők ne ezt a büdöst!- Világéletemben koraérett, zárkózott és gyámoltalan voltam. A szüleim házassága keserves. Félig ösztönösen azt hajtogattam : úgy elmegyek, meglátjátok ... Szomorú népdalokat szoktam énekelni. „Túl a vizen van egy malom, bánatot őrölnek azon. Én vagyok annak mónárja.. .*- A fiam még iskolás korában havonta utazgatott hozzá az isten háta mögé. Irkáit az újságba, amit kapott érte, vonatozásra költötte. Akkor mondtam a fiamnak, ha neked van pénzed könyvekre meg utazásra, legyen ingre is meg gatyára! Mondta neki az apja eleget, annak is két lába van, mint a többinek, minek olyan messzire menni utána. Mondtam én is, arra a célra találsz itt is. Nem kell azt annak az orrára kötni. Biztos, hogy a férfi az más... Ha meg egy lányt el akar venni, annak hagyja meg a becsületét. Az üzletben is előbb fizetni kell az almáért, csak aztán lehet beleharapni, jól mondta a fiamnak az apja.- így költő, akit addig sosem láttam, azt irta rólam: „nehéz őt megfogni! Ballada-éjfél is van benne, meg égő délidö is".- Szerelem, szerelem... A szerelem múlandó. Mindenki szereti a családját. A szerelemből nem lehet megélni.- Tizennyolc évesen meghívtak a fővárosba egy tudósitótalálkozóra. Karcsú barnaságban szőke hajat láttam esni. Tizenhét éves volt. s okos, irt, írókat ismert testközelből. Meg akart csókolni. Levelet irt. Egy év múlva csókolóztam először, övele. Mielőtt eljöttem otthonról, anyám szeme láttára együtt mostuk ki a lepedőt. Otthagytam a főiskolát. Egy héttel karácsony előtt összeházasodtunk. Albérletben, egy valószinűtlenül keskeny ágyon talált ránk az ünnep. Dolgaim közt nem tudtam elhelyezni, mindent beburjánzott a szerelem. Gyorsan fenyőágat szereztünk. Almomban otthon jártam, kökényvirágzáskor. Behívták katonának.- A katonaság előtt minek megnősülni!

Ha nem ment volna hozzá oz a büdös, most nem kéne a fiam utón mászkálnia. Itt van a fiam gyerekkori barátja: már leszerelt, de spórolni akar egypár évig, hogy legyen értelme megnősülni. Pedig mór a katonaság előtt udvarolt a lánynak. Csehországban jóban volt egy asszonnyal, dehót melyik katona nincs jóban?

Megbolondította o fiamat. Szaladgált hozzá a kórházba, meg aztán is a kaszárnyába. Nem tudom, honnan volt rá pénze. Más asszony, míg az ura katona, berendez egy háromszobós lakást, aztán vehetnének autót is. Elrabolta a legkisebb fiamat, akire öregségünkre szómitottunk. Volt képe idejönni azzal, hogy a fiam beteg, «összeroppant“. Nem csoda, hogy megcibáltam. Elrohant a télikabátjával. De én megírtam a fiamnak! Egy évig felénk sem nézett, ott nyomorgóit egy lyukban. Mikor o fiam hazajött, meghívtam őket ebédre. A fiam elcipelte magával. Annak a büdösnek meg volt pofája úgy köszönni, hogy jónapot meg viszontlátásra. Hát mi vagyok én neki?! Én a gyermekeimet arra tanítottam, hogy csókolom.- Egy évig olvasni sem bírtam. Eleinte kapaszkodtam egyesekbe. Szülőfalumtól ötszáz kilométernyire végképp az odúmba bújtam. Népművelő voltam. Anyám megírta, hogyan kell a gyengepaszulyt, amit küldött, behabarni. Apám meg azt irta: Tebenned csak azért gyönyörködöm, mert nem vagy nagyravágyó, önző, elégedett e rothadt krompéval is, a társadalom ügyét, tehetetlen emberek kiáltását hordod, sebeit akarod kötözni - szép, tehát elindult a nagy kerék, és aki a szíj alá kerül, az bizony csak csonkán szabadul meg, nehogy félreérts, sok a következtetés, nyugodtan dolgozz! Kedvesem azt irta: az első hóhullás. Én azt írtam: küldök egy új hajtást, le ne törd!

— Nem kell annyira egymásra akaszkodni, mert még baj lesz belőle. Mert a fiam igen megváltozott. Összeházasodnak, azt mondta. Beállítottak gyűrűvel az ujjúkon, mi meg gondolhattunk, amit akartunk. Azok a marha szülei küldték a támogatást a lányuknak az iskolába járáshoz, ők meg abból vették meg a jegygyűrűket meg ruhát a fiamnak. Rögtön írtam az apjának, hogy ezt a házasságot meg kell akadályozni! Az apjáék ideutaztak, aztán szépen megbeszéltek minden! Hát akkor csak állják az esküvői költséget is! Nekem semmi közöm hozzá. A templom előtt is ott akartam hagyni őket, a fiam meg azzal állt nekem, hogy a mi kedvünkért csinálták a ceremóniát, de megbánták. Megbánnak ők még mást is! A fiam kérte az olvasólámpát. Azt mondta, ő vette az írásaiból. Nem érdekel, hogy miből vette, akkor még itthon evett. Nekem is kell

a lámpa a subázáshoz. A szomszédok mindig igazat adnak nekem.- Gyerekkoromban válaszolnom kellett arra a kérdésre: anyám buta-e, vagy róka. Úgy éreztem, a butaság sajnálatra méltó, és sokkal beeézhetőbb, mint a lompos vörös róka. Bebeszéltem az öcsémnek: a kiserdőben van egy rókabarátunk, velünk sétál, megsimogatjuk. Fünek-fának elmeséltük, el is hittük. Hintázás közben rókát láttunk repülni az égen. Ezt sem cáfolta meg senki. Azóta már tudom: a butaságtól lélni kell! A butaságnak mindig melege van. A butaság agyoncsaphatatlan, nem csípi meg a dér. A butaság körmöt növeszt, képeden mászik.- Tanulni, csak azt fújják. Pedig buták, mint a tök. Nem való oz semmire. Marhaság egy nőnek magasiskolába járni. Szép emlékverseket mindenki ír. míg fiatal, az övét meg a tyúk se érti. Mondták a szomszédok is. Egy rendes asszony a családjával törődjön! Tanuljon meg főzni! Megkérdeztem, mit ettetek? Tojást. Tojásból nem lehet megélni. Olyan sovány szegén fiam. Az anyósa húslevesét dicséri előttem ... meg hogy milyen különleges levest főzött ő a feleségével, mert titokban mind a ketten beleszórták a kedvenc fűszerüket. A szerencsétlenek!- ,Kapóra" jött minden. Nem bánok meg semmit. Hiszek. Igazolásomul kaptam a megfogalmazást: a langyosokat az isten is kiköpi. Más vagyok? Sündisznó vagyok. Melltartót sem viselek. Nem szeretek puszilkózni. Gügyögni sem tudok a kicsiknek. Nem ismernek? Dehát mindenki más! Másokat ismernek? és sajátmagukat?! Tücsköt-bogarat összebeszélnek, kigyót-békát kiabálnak. Pedig még a bölcsességeknek is csak helyi értékük van olykor. Mondjuk: ki mint él, úgy ítél. Az álszentek gyakran fátylat borítanak a múltra. A fátyol alól sandítanak. Kicsinyes ösztönnel meggyalázzák a tisztaságot, a hűséget. Az ártatlanság az ő szemükben - mindig gyanús. A látónak — akár tapintatból, akár kényelemből - szabad alkalmazkodnia a vaksi oktondisághoz, a bűnös ostobasághoz? Akár lesütnie a szemét? Teszem azt, a családi „béke" kedvéért... Rendre megaláztatni, hétrért görnyedtetni. Megtorpedózni minden haladást... A dolgok adottak, de lehetséges, sőt kényszerű választanunk. A választás — változtatás. Megértéssel közeledem a világhoz. Vannak dolgok, amelyeket nem fogadok el, nem élhetek velük. A megalkuvás is legyen jóravaló elmozdulás.- Csupaszon alszik vele, nincs ezekben szégyenérzet, bármikor rájuk nyithatok. Elég marhák voltak amazok is, hogy megtűrték ott a fiamat. Olyan marha ruhákban jár, két szoknyát is felvesz.

hogy az egyik direkt kilógjon, meg holmi lyukas mellényeket horgol. Azt hiszi, az mindenkinek tetszik. A szomszédok is kinevetik, olyan csendes kis mimóza.- A gyönyörű kin - tarthatatlan állapot? Megtermékenyít: megszülheted emberséges önmagod. Olyik embernek az egész élete ihletett. Súlyos. Szerelmesen hordozza a vállalt terhet. Ű az, aki feltalálja a kereket, csigát szerkeszt. Gyermeket még nem akarok szülni, nem érzem az anyaságra érettnek magamat. „Haláloson" játszom és szeretek — helyette is. A növényi értelmen túl - sem akarok gyümölcsfélén, vánnyadt gyümölcsű fa lenni.- Egyszer a szomszédasszony rájukkérdezett: hol dolgoztok? Otthon, azt felelte a fiam. Otthon?! Az iró otthon dolgozik, mondta rá az a szamár. Azt sem tudtam, hová legyek. Dolgozni kell. mert különben lecsuknak. Meg hogy pénzt keress. Hát nem jól mondta a fiamnak az apja? És én nem jót mondtam neki? Először rendezkedjetek be. aztán vehettek könyveket. Másnak is van a vitrinben, ne higgyétek, hogy csak nektek. Mindig kitalálnak valami divatot. Mindig visszajön a régi.- Az ember ősi vágya mederbe terelni a kiismeretlent. Csakhogy nem minden teknőben lehet folyni. Csöbörnek érzik a saját életüket, de miért akarják ivadékaikat vödörben tárolni? Akarsz-e hát pocsolyacsiga lenni? Meg nem esznek: itt és most a csigapörkölt nem „divatos".- Mi becsüljük a családot, elvárjuk, hogy velünk legyenek. Az a büdös ellakhatott volna nálunk is, míg lakást kapnak az államtól, igaz csak két szobánk van. Valami pénzt ide lökött volna, ott meg rengeteget fizet. Mondtuk neki, nézzük szépen együtt a tévét, mert lemaradnak a világtól. A menyemnek hangos volt a tévé. Mi úgy szoktuk meg! Bebújtak a hálóba, vagy a fürdőszobába, ott sustorogtak. Meg olvastak. Meg mászkáltak az országban. Am abból nem lehet megélni. Hiába mondta nekik az uram, minek annyit gondolkodni, fárasztja az idegeket. Én mondom, bárcsak egy gyereket se szültem volna!- „Fájok: vagyok!" S ha elolvassa az anyósom, megérti-e? Magára ismer? És rám - kazalnyi ősz hajszálam elöszámlálása nélkül... ? A fiára, a páromra ismer - szeretetének nyalakodó bizonygatása nélkül? Ránk ismer? (Egyszer sirógörcsöt kaptam. Párom kétségbeesetten vigasztalt, nyugtatgatott. Váratlanul így szólt: emlékszel rá, mikor felborultunk a biciklivel, s valaki azt kérdezte, élünk-e még? Láva-fénnyel ragyoghattam, mert izzó- szilárdulón ő ■ is felragyogott. Egymásba forrva, szabadon sirtunk.) Ránk ismer?

Fotó: BORZI LÁSZLÓ