Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-10 / 6. szám
Fotó: PETER ZAHRADNiK ltd diplontuvul: ttg»gSKHIERH$K Egészen másnak képzeltem. Amikor fehér köpenyében megjelent az ajtóban, egy kis diáklány, legfeljebb rajzolónő benyomását keltette. Mégis el kellett fogadnom: ő a szakmai körökben sokat emlegetett és dicsért Benyák Magda mérnök. Nem tudtam összerakni magamban a képet: a törékeny, alacsony termetű nő és a hatalmas erejű ipari robot. Mint törpe és óriás állt e két alak egymás mellett képzeletemben, s akár a mesében, a gyengébb, de okosabb legyőzi a gondolkodni nem tudó erősebbet. Ez a fiatalasszony „parancsol", műveleti utasítással látja el a hatalmas teljesítményre képes, de mégiscsak emberi irányításra szoruló robotot. A mérnöknő elmosolyodik.- Valóban így van. A gondolkodásra képes ember felülkerekedik mindennen. A robotot ma már sok mindenre meg tudjuk tanítani. Elsősorban olyan munkára, amely az ember számára fárasztó, kimerítő, esetleg egyáltalán elvégezhetetlen. De erre mi, emberek vesszük rá. a mi tudásunk, hozzáértésünk nélkül csak mozdulatlan anyaghalmaz lenne. Kilenc éve dolgozik a Presovi Fémipari Kutatóintézetben.- Amikor ide jöttem, bevezettek az irodába, ahol kilenc férfi dolgozott. Megkaptam a munkaasztalt és a feladatot. Abban a pillanatban úgy éreztem magam, mintha hirtelen lakatlan szigetre kerültem volna, ahol mindenben egyedül maradtam. Néztünk egymásra, s nem tudtam volna megmondani, melyikünk részéről volt nagyobb a bizalmatlanság. Ez az érzés nem volt egészen új számomra. Találkoztam már vele a főiskolán is, ott a fiúk egy fokkal mindig alacsonyabb helyre soroltak bennünket. Sokat kellett bizonyítanunk, amíg egyenrangú partnerként elfogadtak. A Kassai (Kosice) Műszaki Főiskolán egyszerre háromszázan végeztünk. De a diplomaátvevők között csak tizenöt volt a nő . . . Hogy a férfiak körében végül a munkahelyen is bizonyított, azt igazolja a tény, hogy már kilenc éve dolgozik az ipari robotok előállításán.- Mindig szerettem a matematikát, mindazt, ami logikát, rendszerességet követel. Mégis, amikor a műszaki főiskolára jelentkeztem a környezetemben mindenki csodálkozott. Nem nőnek való pálya - próbáltak lebeszélni róla. Hárman vagyunk leánytestvérek, a szüleim nekeim is „lányos" foglalkozást szerettek volna, végül rám hagyták a választást. S én örülök, hogy így sikerült. Buda professzor, akinél a fémmegmunkálási technológiát tanultam, belémoltotta a szakma szeretetét. ö ajánlotta ezt a munkahelyet is: Lányom, ez neked való munka lesz! - mondogatta. Mert az igazat megvallva egy kicsit tartottam tőle. A robotok gyártása nálunk még gyermekcipőben jár. A KGST keretében is csak nemrég szakosították. Szakirodalom alig van hozzá, többnyire a magunk elképzelése szerint dolgozunk. Ma még sok helyen, az üzemekben, gyárakban is bizalmatlanul fogadják a robotokat. Elsősorban az árát látják, mely ugyan nem alacsony - típus szerint 300-600 ezer korona darabja -, de három, legkésőbb öt év múlva megtérül a befektetés. Az élő munkaerő pillanatnyilag még olcsóbb, ám az alapeszközök jobb kihasználása, a gépi berendezések korszerűsítése és nem utolsósorban az egyre nagyobb gondot okozó munkaeróellátás szükségessé teszi az ipari robotok fokozott alkalmazását. Csehszlovákiában jelenleg összesen 30 helyen dolgozik ipari robot. Elsősorban olyan munkát végeznek, ami az embernek fárasztó, monotonsága könnyen balesetet okozhat, tűz- vagy gázveszélyes, nehezen megközelíthető helyeken pótolja az embert.- Az is előfordult már, hogy az üzem vezetői megrendelték a robotot, szakembereink azonban a helyszíni szemlén megállapították, hogy a körülmények nem felelnek meg a követelményeknek. A robotot ugyanis nem állíthatjuk munkába régi. elavult berendezésekkel felszerelt üzemekben. A robotok jövője a korszerű technológia . . . Vannak jó tapasztalataink: a kassai vasművekben a radiátorok sajtolósánál egy műszakban három munkaerőt helyettesít egy robot. Három műszakot számítva - kilenc munkaerőt. A dubnicai gépgyárban a transzformátorok szerelésénél 12 ezer normaórát takarítunk meg vele. Szeretnénk elérni, hogy 1985-ig 8000 munkaerőt, 1990-ig pedig 30 500-at helyettesítsenek a robotok. Amikor a tervekről beszél, szeme csak úgy ragyog a lelkesedéstől. Úgy beleéli magát mondanivalójába, olyan légkört teremt maga körül, hogy szinte már én is szurkolok a robotok jövőjének biztosításáért.- Csodálatos dolog megtanítani a gépet arra, amit akarunk tőle. Az ember a gyermeket is tanítja az első lépésre, vagy arra, hogyan kell kanállal enni, de a gyermek mégiscsak gondolkozásra képes élőlény, akinek fokozatosan kialakult az akarata is. A gép viszont csak azt tudja csinálni, amit beleprogramoztunk. Minden lépését, mozdulatát előre ki kell számítanunk. Előfordult már, hogy megfeledkeztünk egy jelentéktelennek tűnő apróságról, s az eredmény egészen más volt, mint amire számítottunk . . . Az első lépésre kit könnyebb megtanítani: a gyermeket vagy a robotot?- Sok munkát ad, amíg a robot megteszi az első lépést. A gyermeknél ezt még nem tudom felmérni. Eddig a munka volt az első. Félek a szakmából való kieséstől. Egy-két év ezen a területen sokáig behozhatatlan űrt jelenthet. Pedig már legfőbb ideje lenne, hogy szaporodjon a család . . . A férjem is gépészmérnök. Van egy kis kertünk a város szélén. A kapálás, gyomlálás jelenti számomra a kikapcsolódást. Es a labdarúgás. Ha tehetjük minden jobb mérkőzést megnézünk. A férjem a sabinovi kézilabdázók csapatában játszik. Én pedig ott vagyok a testnevelési egyesület vezetőségi tagja. A Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság kelet-szlovákiai bizottságában is dolgozom. Tehát bőven akad tennivalóm . . . Nem szívesen beszél magánéletéről. Gondolatai egyre a munka felé kanyarodnak. Mintha más nem is létezne számára, csak a kutatóintézet. A szakmában elismerték, mondhatnám elégedett ember. Csakhogy az ilyen szakmában nincs megelégedés, mert a ma újdonságai, eredményei holnapra könnyen elavulnak. Itt állandóan tanulni, fejlődni kell. Lépést tartani a világgal. Tétovázásra nincs idő. S ez feszültté, örökké nyugtalanná teszi az embert. H. ZSEBIK SAROLTA
