Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-12-18 / 51-52. szám

Denes Zsófia budai lakásában (1981)

Ezen akadtam meg ... Elöntött a részvét. Vigyázni kellene rá ... Felálltam. Leakasztottam a fogasról... öszikabátját, letakartam a vállát, s az ablakhoz mentem, hogy felhúzzam a redőnyt. Éreztem, hogy feszült figyelemmel figyeli minden mozdulatomat... A takaró szélén ott hevert a keze. Az erek kirajzolódtak rajta, szikkadt volt és néha megrezzent, .. Rátettem egy percre a kezem. Vigyáz egy kicsit magára?... Maga vigyázzon rám ... Akkor meggyógyulok . .. Szót fogadok magának."

És meghívta másnapra, a 36. születésnapjának előestéjére. Ady Lajosék, Móricz Zsigmond, Jászi Oszkár és felesége, Lesznai Anna, Kunfi, Papp Viktor, Schöplin Aladárék, és a párizsi jóbarátok, Bölöni György és a felesége, Itóka volt ott azon a nevezetes estén. Ahogy írja, Ady szelleme sziporkázott, Párizsról beszélt, írókról, ö volt a központ, mint mindig. Végül már csak Bölöniék, az öccséék és Papp Viktor maradt, aki Ady kívánságára elövette a hegedűjét és vég nélkül húzta a kívánt dalokat. Mint azon az éjszakán is, a „szekémótát”, a Léda utáni idő kiábrándult vallomását. A baráti kör észrevette, hogy Ady jól érzi magát... „Én ... én boldog voltam ... és büszke, hogy ő úgy látszik — ... nem akar maga mellöl elengedni. Vajon éreztem e a mellette maradásra elég erőt? Hogyne. Elég erőt mindenre: belészerettem."

Másnap elküldi érte a „kis titkárát", hogy hozzá kísérje. S egyben átadja fényképét, melyre ezt írta: „Andrea-Zsukának — Ady Endre — 1913, a legszebb novemberi napon".

Ady sápadtsága megijesztette látogatóját, aki tapintatosan, de határozottságával elnyerte beleegyezését, hogy egy

jó orvost küldjön hozzá. És akkor jött a vallomás........,ha egy

asszony szegődne mellém, aki pajtás is, ember is, aki tenne, venne a szobámban, szeretne, és jó volna hozzám, az csillapítóan hatna rám ... és várta a feleletet. „Tőlem vársz erre feleletet?" „Tőled." De hiszen nem is ismersz ... Dehogynem. Eljössz hozzám ? A szívem a torkomig vert. Eljössz hozzám feleségül?... Nem kaptam levegőt... Eljövök... s vérhullám szökött a fejembe. Elkapott, szorosan magához ölelt, reszkető kézzel megsimogatta a hajamat. Szája kereste a számat. De valami akkor még kífeszített; kissé elfordítottam a fejem ... Elváltozott hangon szólalt meg. Vészjóslón, tragikusan ... Azt mondták neked, beteg vagyok. Olyan beteg ... Hazugság ... Elhiszed? — Csendesen feleltem ... elhiszem. Karjába vett és megcsókolt. Visszacsókoltam. Köszönöm, hogy elhitted... nem válaszoltam, mert nem hittem el..

Később arra kérte, hogy amíg pihen, egyik novelláját olvassa fel neki. A Mihályi Rozália csókjá-t. ... „azután belékezdtem abba a gyönyörű és vakmerő írásba. „Kívánkozom elköltözni és lenni a Krisztussal, mert ez mindennél jobb." Abba a halálos forróságú önvallomásba, hogy kitől és hogyan kapta a mérgezett csókot, mely a vérébe ette magát és megrontotta az életét. És mikor nyomozni kezdett, kik és hányán üzentek ezzel a végzetes csókkal, a láncszemek csakhamar elkapcsolódtak Mihályi Rózái sírjáig, a kis vidéki kóristalányig. aki élt 26 évet... De Mihályi Rozália csókja ebben a tiszta áttételben úgy sírt fel bennem, mint egy Bach kantáta, mint a halálba indulás hegedüjátéka. Ady tett itt önvallomást... nem tűrte, hogy ö hazudjék nekem abban az órában, amikor arra kért, hogy maradjak vele . .. Bennem

felszakadt minden. Elkezdtem sírni, de úgy, hogy rázott... Olyan jó, hogy nem tudsz nekem hazudni. Megrendültén nézett rám ... s most elmész?" Most azután igazán nem megyek el. — így volt. Lehet egy délután többet átélni?)

Lekerült Cosma bej eljegyzési gyűrűje az ujjáról, visszaküldte, s így lett Ady menyasszonya 1913 őszén. És megszületett a megkérő vers.

Becéző, simogató kezed

Andrea asszonynak küldöm

Simogass csak, olyan jó a kezed,

Megint búcsúzom, megint elveszett A gőgös Ady minden dacos gőgje.

Életemen fél-versek szemfedője,

Hazug csókok emléke ajkamon.

Simogass csak, olyan jó a kezed,

Úgy bánom már sok ölő, makacs harcom,

Simogasd még ráncos vén gyermek arcom.

Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett.

Szegény ördög csak későn találtam meg Te becéző, simogató kezed.

Mikor talán már minden elveszett.

Sok jóságomból nem maradt meg semmi És nem tudom már magamat szeretni.

De itt van és olyan jó a kezed.

(Okulva az előzményekből, anyja felfogását ismerve, jegyességüket titokban tartja, bár a híre kiszivárog. Ady és öccse megírják Érmindszentre Édesnek. A legszűkebb baráti kör is tud róla. Távolabb állóktól jönnek az ijesztgetések, a lebeszélés. Milyen élet vár rá Ady mellett? Egy beteg ember mellett?

Számára más lett a világ ezekben a hetekben. A délutánok és az esték Adyé és barátaié. Bölöniék kísérik haza esténként. Ha nála van, kéri, olvasson fel neki. Sokszor a kedvelt bibliából. Séták, beszélgetések. S elviszi az őrültek házába, borzongató élmény. Legnagyobb bizalommal fordul hozzá lázas nyugtalanságban új kötete kéziratának nyomdába juttatása miatt. Telefonon, este. „A Hűvösvölgyböl a város közepéig a hófúvásban úgy vittem ezeket a lapokat, a Ki látott engem?-kötetet, meztelenül és cédulákkal megtüzdelten, hogy vizes se lett. A karomban vittem.. . Mint a kisgyermeket". Az a négy hét életem legforróbb élménye volt, életre szólóan egyedülálló, csupa idegfeszültség, tépettség, boldogság".)

Feszültség is, mert, igen ... közben is fogadja a kis női csukákat, akik utána mennek ... azután bűnbánat, virág. Ígéret. Ellenérzést szül ez, féltékenységet, de mégis, kitart.

— Azt mondta nekem: „Ugye, te megértesz. Édesnek nem merem elmondani, ő olyan tiszta lélek. Én nem tudok ellenállni ebből a garabonciás lelkem mélyéből fakadó kényszernek."

(Ady sürgeti az esküvöt. Megbeszéli a polgármesterrel, aki megigéri, hogy a szükséges okmányok bemutatása után két nap múlva összeesketi őket. A jegyesek megegyeznek, hogy az esküvő után Ady rögtön szanatóriumba vonul.

Anyja ismerősei körében értesül a készülő esküvőről. Kétségbeesik. Otthon szemrehányásokkal fogadja a lányát, reszket az indulattól. Vita reggelig, görcsös sírás és határozott nem. „Nem adlak annak a beteg embernek.")

— Anyám a páncélszekrényben őrizte irataimat, nem adta ki. A küszöbre mutatott és azt mondta, hogy csak az ő testén átlépve tehetem ezt meg. Kikényszerítette belőlem az ígéretet, hogy Párizsba utazom.

(Közölni kellett ezt Adyval. Azt, hogy másnap nem lesz esküvő s hogy ő Párizsba megy. Nehéz lépés volt. De nem mondtak még le egymásról. Úgy tervezték, Ady szanatóriumban kezelteti magát, ahogy neki megígérte, ő pedig elutazik, az ügyvédje beszerzi a házasságkötéshez szükséges iratokat, és Párizsban majd egybekelnek.)

„Ettől a naptól kezdve, nemcsak szeretet volt velem szemben Adyban, harag is. Viszont nemcsak harag, hanem — mindvégig — szeretet is. Mindvégig szeretet, úgy, mint bennem."

Párizsban az érzelmek, gondolatok kavargása, visszahúzódás mindentől és mindenkitől. S jön karácsonyra a küldemény, rózsák, levelek és a Nyugat egy száma, benne a vers:

Élet helyett órák

1. Énekek éneke így énekellek:

Nem jött el hozzám soha az én mátkám,

Nem jött el hozzám soha, aki kellett,

Időben-siker, pénz, háború, béke S egy teljes asszony szíve szívem mellett.

Legszebb ágyamban szerelmek nem dúltak Legjobb köntösim selymei fakultak S legjobb vágyaim a szívembe fúltak.

(Ellentmondó levelek is mennek,... „Szeress Zsukám, higyjél nekem, várj, mert sietek ...". Vég nélküli töprengések a távolban, és ezt a zaklatottságot csak egy-két jóbarát jelentkezése oldja fel. És a véletlen révén találkozás egy nagyon tisztelt költővel, Rainer Maria Rilkével. Az órákon át tartó beszélgetés után kikristályosodik benne a nézet, hogy az asszonyi élet mellett van más is. Ami olyan szükséglet számára, mint az evés és az ivás. Ez pedig az írás.

Öccse expressz levele szólítja hirtelen haza, könyörög, menjen, anyjuk idegbeteg, se nem eszik, se nem iszik. Utazik. Valóban ijesztő állapotban találja az anyját. Emiatt önmagát okolja. Végül is anyja eléri, hogy ő becsületszavát adja, Adyt ezentúl csak jó ismerősének tekinti, és rábeszéli, hogy keressen magának élettársat.

A Nyugatban újabb két Ady-vers jelenik meg: Utolszor még Párizsba és az Életbérem sírva panaszlom.

Újévkor találkoztak, váratlanul és nem a legszerencsésebben. Kiment hozzá a kórházba, ő ott ült a folyosón, jobbján, balján egy nö. .. . „Nem is emlékszem már szó szerint, mit mondtam ... csak azt tudom, őszinte voltam ... Mégis úgy, hogy ő nem vágott vissza haragosan, hanem megrendültén. Se férfi, se nö, eljegyzett élettársak, se induló szerelmesek... nem néztek akkor egymás szemébe. Csak ember állt már az emberrel szemben, és mindketten túlestünk valamin. És így, fájdalmon és várakozáson túl, így is tetszettünk egymásnak ... Ez a hang — szembenézés és tisztában levés egymással — ez a szeretet maradt meg köztünk mindvégig.)

A Nyugat egyik januári számában megjelent a vers:

Talán Hellász küldött

Asszony, szépséges és rontó.

Köszönöm, hogy fölébredtél nekem

A néhány boldog hetem

Úgy élhetem, mint egy szerelmes és bölcs.

Mintha Hellász küldött volna.

Hogy hadd beszéljen egyszerre velem A nő, a Szerelem,

S mannás ajkai a bölcsességnek.

Mindenkit el kell temetnem,

De Téged, az asszony-előkelőt Ha lesznek temetők.

Nem tudom, hogy kiként temesselek el.

(Fájt és boldoggá tette ez a vers. „Ilyen hát az én elbocsátó szép üzenetem." De üzenet egy másik vers is, a Vándortéli Hold, a megtartani akaró. Nem tudtak elszakadni egymástól. Keresték a találkozást. Rendszerint Bölöniéknél történt ez, az iróházaspámál, ahol élénk eszmecsere folyt a világ eseményeiről, irodalomról. S születnek a versek, az elszakadok, a magány kifejezései: A Nem csinálsz házat, Az öreg Árvaság, A nagy posványon át, a Kár volna érted, a Papp Viktor valceréhöz, az Én bús ibolyavetésem.

Megjelenik a régi vőlegény, Cosma bej. aki nem mondott le róla. Ady pedig április végén Erdélybe utazik Boncza Bertához, azaz Csinszkához, aki már évek óta ismeretlenül leveleket ír neki, melyekre választ is kap. Második látogatásakor, Pünkösdkor már eljegyzi Csinszkát. Június közepén vall róla levélben: „Zsukám, nekem talán egyetlen érző barátom, de asszonyom is, hallgass meg ... Kedvelek egy húszéves kislányt... tanácsolj nekem, mit tegyek..." És megy a biztató, okos válasz. És jön a hálás levél . .. „Zsukám,