Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-12-18 / 51-52. szám

Bertháné S. Ilona

*

Buda. Vámegyed. Mikor a törökverő, nagy csata emlékére delet kondit a Mátyás templom harangja, akkor nyomom meg kissé szorongva a csengőt a csöndes utca egyik házának lakásajtaján. Ajtót nyitnak, betessékelnek s ott állok egy kis müvészotthonban. A polgári kényelemnek nyoma sincs. A szükséges bútordarabokon kívül a falakon festmények, fényképek és évtizedek emlékeit idéző tárgyak sokasága mindenütt, erdélyi színes varrottasok, a sarokban festöállvány, s mindezek együttes légköre olyan jólesön otthonos. S ahogy kint őszies, aranyló derű, úgy itt bent is, meleg fényű, szorongást oszlató, kedves mosoly derül rám, ahogy ott állok szemben Dénes Zsófia írónővel. Csak az embert szerető tud ilyen egyszerű természetességgel közelíteni az ismeretlenhez. Meg a sokat megélt, sokat tudó. Helyet mutat, mondja, szólítsam Zsuka néninek, tegezzem. Szinte megszégyenít, ahogy az átadott néhány szál virágot dicséri, vissza is térve rá, milyen jól illik a környezetbe. Az életkorra terelődik a szó. Nevetve, női elégedettséggel említi: — Három évvel ezelőtt meghívtak bennünket Bécsbe az urammal. Útlevelet csináltatott. Tíz évvel kevesebbet írtak be nekem a születési dátumnál, mért nem akarták elhinni a koromat. Kilencvenhét éves vagyok! — Őszinte a bók a letagadható húsz évről.

Mi minden sűrűsödik ebbe a majdnem száz évbe! Történelmi korszakváltások, stílusirányzatok, a társadalom és az egyéni sors változásai! S mindez egy nagyon művelt, minden haladás iránt fogékony, érző asszony átélésében, aki azt írja valahol:......Egészen benne éltem koromban, minden évjárat azévi gyermeke voltam."

Milyen jó lenne vég nélkül hallgatni tanúskodását, de

ahogy történt...

LÁTOGATÓBAN DÉNES ZSÓFIÁNÁL

mégis csak időbeli korlátot szab beszélgetésünknek tiszteletre méltó kora.

A könyveiben olvasottak tódulnak elő az emlékezetből. Utal is rájuk többször beszéd közben.

(Életrajzi regényében, az Egyszeri kalandban írja: Aldunát szabályozó mérnök apja milyen csalódott volt az ő születésekor, hogy nem fia született.

Egy pillanatkép az életéből: Kislány még, mikor a millenneum előtt két évvel Kossuth Lajos hamvait hazahozzák Budapestre. Látni akarja ő is, de anyja félti a nagy tömegtől, szobaáristomra fogja. De francia nagyanyja kijelenti, a gyereknek ott a helye. És viszi magával. Sodródnak a tömeggel, fel a Múzeum lépcsőin az aulába, a virágdiszes, fellobogózott ravatalhoz. „Nézd" — mondta a nagyanyja franciául — „ez a te hazád hőse. Szabadságot akart" Elfelejthet ilyet egy gyerek?)

— Nevelésem olyan volt, hogy anyám nem engedett egyedül az utcára. Mégis, neki köszönhetem a többre vágyást, azt. hogy tanulhattam. Érettségiztem és beiratkoztam az egyetemre, művészet- és irodalomtörténeti szakra. Nő létemre! Nagy szó volt ez akkor! Előttünk csak Hugonnay Vilmáék jártak egyetemre. De még az egyetemre is csak kísérővel mehettem, anyám úgy féltett.

(Azután harcolni kellett a szerelméért, azért, hogy húszévesen hozzámehessen a súlyos tüdőbeteg Boháts Gézához. Apja megmondja, hogy nem lesz ott az esküvőjén. A nagyon életvidám ember az öregedéstől félve, a halálba menekül. Az esküvő előtti napon.) Ez a tény arra készteti, hogy néhány év múlva Bécsben elmenjen Freudhoz, az akkor divatba jövő nagy pszichoanalitikushoz, hogy nyomasztó kétségeire feleletet kapjon).

így lép ki fiatalon a védett polgári otthonból, hogy a maga útján járjon. Csakhogy ez még nem volt olyan egyszerű. Férje gazdag, befolyásos családja még sokkal merevebben ragaszkodik a polgári életformához, szokásokhoz. Megbotránkozást kelt, mikor újra beiratkozik az egyetemre, ezúttal az orvosira; a biológia érdekli. Boncoláson vesz részt, s mikor ezt apósáék megtudják, mélységesen megdöbbennek. A családi béke érdekében lemond a továbbtanulásról. Hat év beteg férjével. Szanatóriumok, majd az átmeneti javulás idején Kolozsvárra költöznek, ahol reprezentálnia kell bankhivatalnok férje mellett. Annak kiújuló betegsége ismét elsodorja őket egymástól, s nemcsak fizikai létükben. Férje a tengerpartra, ö egy rokoni meghívásra Párizsba utazik. Boldogan merül el ebben a világban. Azt írja: „Itt minden előre tört, dolgozott, lüktetett. Egy órának száz perce volt. .. Valaki régit otthon hagytam, itt új lettem ..." A Louvre, kiállítások, színházi esték hírneves művészek fellépésével. Szomjasan szívja fel ezt a világvárosi atmoszférát. Barátságokat köt. Mindenre figyel... „Hallottam sok mindent a munkásság fejlődő erejéről... és a másik irány, a militarizmus túlkapásairól ... És láttam egyszer elsiklani Anatole France vörös autóját, amelyen munkásgyűlésre sietett, hogy Jaurés mellé fellépjen az emelvényre ..."

< A fiatal Dénes Zsófia

Fotó: a szerző (1) és archív

(Azután ott áll özvegyen, kis örökségéből apósa által kifosztva, egy új élet kezdésének lehetőségével. Önálló akar lenni, dolgozni akar. A tekintélyes Pesti Napló nál jelentkezik, és kéri, hogy párizsi tudósító lehessen. Ismét Párizs. A legújabb irodalmi és művészeti irányzatok születésének közvetlen észlelése. Sok év múlva, a Szivárvány Pesttől Párizsig c. könyvében is rögzíti fiatalon gyűjtött élményanyagát.)

Azok az emberközelbe hozott, ragyogó portrék művészekről, tudósítókról, írókról, mintha az olvasónak is személyes ismerősei lennének!

—- Nagyon mélyen élnek bennem ezek az emlékek. Ott ültünk a kávéházban és körülöttünk az avantgarde képviselői, Picasso, Matisse és mások vitáztak az új stílusokról.

(Küldi haza a cikkeket, és közben szövődik a szép szerelem Farkas István festőművésszel. Éppen ennek akar véget vetni az édesanyja, és hazahívja. Gyerekkori barátnője összeismerkedett egy török orvossal, dr. Cosma bejjel. Jómódú férj, biztos egzisztencia, anyjának éppen ilyen az elképzelése. A bej kitartó. Eléri, hogy gyűrűt váltanak. De ő siet vissza Párizsba. Majd Pesten folytatja a munkáját egy másik lapnál, a Világ-nál. „Már egymagában a lap munkatársgárdája is biztosította szememben a világszemléletet és a színvonalat. Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár, Ady Endre, Bölöni György, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Balázs Béla, Nagy Andor, a parlamenti rovat vezetője és még egy sereg kitűnő tollú és felelős ember ebbe a lapba dolgozott." Felkérték a Nyugat-tói is egy művészeti tanulmány lefordítására, és dolgozott Kassák Lajos lapjának, a Tett-nek is. Baráti körét most már véglegesen a haladó gondolkodású művészekből, írókból, publicistákból alakította ki.)

És a legnagyobb élmény, a hatásában soha nem szűnő! Kérem, hogy erről beszéljen.

— Balázs Béla azt mondta nekem: Tudom, hogy maga imádja Ady verseit. El kell jönnie velem hozzá. Öli magát ivással, nőkkel. Maga tudna segíteni. És kivitt hozzá a Hüvösvölgybe, a Park-penzióba. 1913-ban volt ez, éppen egy nappal Ady születésnapja előtt. De ezt is megírtam a könyveimben.

Hadd idézek hát az Élet helyett órák című önéletrajzi könyvéből:

(„... Menjen előre! — suttogtam, s éreztem, izgalmamban alig tudok szólni. Abban a szobában Ady lakik. Ott van benn, tőlünk alig néhány lépésnyire. Vér és arany — futott végig rajtam. — Az Illés szekerén. Néhány pillanat és szemtől szembe állok vele."

Azután.......A szeme valósággal megbabonázott. Mindenki másnál bántott volna ez a vad legényéletre valló elhanyagoltság, melyet nála azon a reggelen tapasztaltam. Hanem a szeme eltüntetett mindent. . . Még soha nem láttam addig zseni szemét..."

Balázs Béla mint jóbarát, szemrehányást tett Adynak, hogy

nem vigyáz magára, rossz az orvosa..........Kis résen villant

ekkor csak ki a tekintet... a gödörrel jelzett áll gúnyosan mulatott a böjti beszéden, és azt felelte rá, hogy hozzá képest itt mindenki, aki vigyáz az egészségére,. .. méricskélő kispolgár. Ő úgy, ahogy van, és minden tettével a bőrét viszi vásárra ... egy pillanatra a gúnyt a gőg váltotta fel az arcvonásain. Annak a gőgje, aki egészen magányos... s akinek terjeszkedési területe nem a föld... rögtön utána feleszmélt — és most már nem volt más, csak szomorú. —