Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-12-10 / 50. szám

eszmefuttatásokat is írt. S hogy miről? Az életről. A hazáról. A nemzeti sors­ról. Az anyonyelvről. A békéről.- Ebből a házasságból négy gyer­mekünk született - mutatja ujjaival a nagyobb nyomaték kedvéért. Ujjai, vé­konyok, eresek, de keze minden moz­dulattal valamit kifejez, valamit hozzá­tesz a kimondott szóhoz: mint pillangó szárnya, úgy érinti meg a tollat szo­rongató kezemet, és mosolyog: - írd meg, hogy boldog voltam mindkét há­zasságomban, mert kaptam és adtam, mert egy célért együtt, közösen küzdöt­tünk, egyenlő társakként... És megint Maleka: Bengálióbon nem volt az utóbbi évtizedekben olyan ha­ladó mozgalom, amelyben ne lett volna ott Szufia Kamal. Az Írásaival és sze­mélyesen. Függetlenségi küzdelmünknek nem volt olyan akciója, amelyben neki ne lett volna szava, akár a társadalmi haladásról, akár a közművelődésről, akár a bengáli nyelvről, akár a férfiak­ról vagy a nőkről volt szó. És ma is mindenütt ott van, ahol tenni kell vala­mit a haladásért, a rádióban vagy a televízióban nélküle nincs propaganda műsor I És a verseit megtalálni oz okta­tási intézmények tankönyveiben, mint a bengáli nyelv ragyogó iskolapéldáit... Maleka lelkesen magyaráz tovább: Nemzeti függetlenségünket 1971-ben nyertük el, akkor .szakadtunk el” Pa­kisztántól. A tíz év sok is, kevés is ahhoz, hogy népünk fölemelkedjék. Vannak nők például igen magas álla­mi hivatalokban, sőt miniszteri tárcát is betöltenek, vannak szinésznőink, újság­­irónőink, orvosnőink, ám a vidéki nők kilencven százaléka írástudatlan. De Szufia Kamal verseit o legelmaradot­tabb falvakban is ismerik: valaki egy­szer elmondjo, s a többiek megtanulják kívülről I- Mikor és miért kapta Madame Szufia a Lenin-dijat?- A bangladési-szovjet baráti társa­ság 196ó-ban nőnapra, meghívott Moszkvába. Akkor kaptam a Lenin­­dijat, de nem a verseimért... Egy kis könyvemért, amit angolra és oroszra is lefordítottak, a címe .About Liberation Movement in Bangladesch” — .A füg­getlenségi mozgalom Bangladésben”. S hogy miről szól, már Maleka mond­ja lágy taglejtésekkel kisérve a monda­tokat, melyekben alig leplezett rajongás és egy kis ünnepélyesség van: Ebben a könyvében irja meg Szufia Kamal, hogy mi a haza, miért kell küzdenünk a függetlenségért, a szabadságért, mit jelent számunkra Bengália... (S mig hallgatom Malekát, a lelkem mélyén halk rezonanciával, csendes áhitattal zeng a mi Szózatunk ... .Hazádnak rendületlenül légy hive ... bölcsőd ez s majdan sírod is ...”) Az óra letelt. Meghatott vagyok, s nem röstellem a könnycseppet, ami­kor búcsúzóul megcsókoljuk egymást Szufia Kamallal, akinek harmadik és örök szerelme Bengália, a hazája. LANG ÉVA ÉVKÖNYVE 1982 Hl MEGVÁSÁROLHATJA A HÍRLAPÁRUSNÁL KÉRJE A POSTAI kézbesítőnél LEPJE MEG VELE KÜLFÖLDI ROKONAIT KARÁCSONYI AJÁNDÉKAI KÖZÜL NE HIÁNYOZZON A NÖ ÉVKÖNYVE 1982 Másodszor nyújtjuk át évkönyvünket, hogy o népszerű kalendáriumok, szokkönyvek, szépirodalmi művek mellett a mi kiadványunkat is ott tartsák szómon és kezük ügyé­ben, ahol a többi kedvenc és hasznos olvasmányukat. Nem könnyű feladatra vállalkoztunk, amikor száz­hatvan oldalon versenyre keltünk népszerűségben a ha­sonló jellegű, kétszeres terjedelmű kiadványokkal, de tulajdonképpen nem versenyezni kívánunk. Minden saj­tóterméknek, kalendáriumnak más a küldetése. A mi évkönyvünkkel a család, az otthon, az öltözkö­dés, a háztartás mindennapi dolgaiban, gondjainak megoldásában szeretnénk segíteni. Egy kis izelitő A NÖ ÉVKÖNYVE 1982 tartalmából: Hasznos hobbyk (kertészkedőkről, kisállattenyésztőkről) Változó Dunatáj (A Gabcikovo-Nagymaros vízlépcsőrendszer helyzetéről, gondjairól) Milyen lesz a család 2000-ben? (írók, költők - és gyermekek vallomásai) Jelenetek a házasságból (Részletek Ibsen, Tolsztoj, Bergman, Jókai Anna műveiből) Cleopatra és Twiggy között (Különböző korok szépségideáljainak .kilóiról”) Gyógyszertár a kaptárban (A méz, a virágpor, a pempő és a propolisz gyógyhatásairól) Érdekességek a divat kulisszatitkaiból (Ami a divatlapokból kimarad) Az 1982-es divat színes képekben (Varrott, kötött modellek az egész családnak) Ügyes kezek (Egyszerű és nagyobb hozzáértést igénylő kézimunka: térítők, falidiszek, függönyök, diszpárnák leírása, le­számolható mintája) Éléskamra-nyitogató (Befőzés, aszalás, tárolás, száritás igényes háziasszonyoknak) Levesek, húsételek, főzelékfélék januártól decemberig Kozmetikai kalendárium Kvizek - Rejtvények - Érdekességek A Nő 1982-es évkönyvében. Megvásárolhatja a hír­lapárusnál, kérje a postai kézbesítőnélI Ara 20.- Kcs. Lepje meg vele külföldi rokonait, karácsonyi ajándékai közül ne hiányozzon A NÖ ÉVKÖNYVE 19821 CÉH

Next

/
Thumbnails
Contents