Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-12-10 / 50. szám
Családi kör A gyomrunkon nem spórolunk! Hányszor halijuk ezt és mondjuk is, büszkén és öntelten, önigazolásunk és jólétünk jelképezéseként nagyvonalú költekezésünket hétvégén és több napos ünnepek előtt! Vannak, akik történetinemzeti hagyományokra hivatkoznak, mások népi sajátosságként könyvelik el a tényt, hogy enni szeretünk, hogy szíveslátásunk mércéje a dúskáltató vendéglátás. Tény, hogy meséinkben Hencidától Boncidáig szóló lakomák szerepelnek, hogy irodalmunk tele van jóízű evészetekkel, tragikus éhséggel, hogy a kínai Zarándokének .testvére" talán széles-e világirodalomban csupán Sánta Ferenc Sokan voltunk-ja és az is tény - minden könyvkiadó tanúsíthatja - hogy legkelendőbb, legtöbb kiadást megélt könyveink a szakácskönyvek. Szívesen ízlelgetjük régi korok ételleirását, kedvvel cserélünk receptet, s a nő feleség-mivoltát, alkalmatosságát erre a hivatásra elsősorban azon mérik a magunkfajták, tud-e főzni. Komoly szociológiai felmérések és elemzések szögezik le ennek az evés-központúságnak a társadalmi és szociális okait, a tömegszemlélet máig élő szinoním fogalmát az evés-jóllakás-jólét-ünnepegyüttlét e hagyományosan életmódot, életvitelt meghatározó igényét, szokását. De erről majd legközelebb: most nem ennek az evés-központúságnak az indítékait akarom szemügyre vétetni, illetve venni, hanem a szemlélet önigazoló, felelőtlen konyhára-evésre összpontosító magatartás károsságát kicsit közelebbről megvizsgálni. Mégpedig abból az alapállásból, hogy a gyomrunkon nem spórolunk) Következésképpen a háztartások többségében nem is nagyon számolják, mi megy el kosztra, italra. Csak hónap végén rendeznek .fogyókúrás napokat", ahelyett, hogy beosztanának. A havi, heti költségvetés, vagyis ennek fegyelmezett betartása hiányzik. Kifogásolhatja a háziasszony — néhány héttel ezelőtt szóvá is tettem - hogy közellátásunk rugalmatlansága, megbízhatatlansága miatt nem lehet étrendet — költségvetést — készíteni, ki tudja, mikor mit kapni az üzletekben. Nos, ez a tényező valóban beleszólhat költségvetésünkbe. De hogy mindent felt borítson, ha gyakorlott háziasszonyról van szó, az kizárt dolog. Másról van szó. Arról, hogy a mai fiatal háziasszony nem, vagy alig tud főzni — tisztelet, mint mindig, a kivételnek. Ez a takarékosságot leginkább igénylő gazdasági helyzetben bújik ki mint zavaró szög a zsákból. Mert tud készíteni mondjuk kirántott húst sertéskarajból. marhahúslevest, paprikást- vagy csirkepörköltet, vízbenfőtt krumplit, palacsintát, tatárbifszteket, tud főzni virslit, lecsót, tojást - esetleg teát. és körülbelül ez így minden. Az ország - és a világ — gazdasági helyzetében tájékozott embernek nem kell hogy magyarázzam: még nem vagyunk élelmiszerből önellátóak, s hogy a sertésnek nemcsak karmonádlija és combja van, s hogy a szarvasmarha részeinek legkisebbik darabkája a vesepecsenye, tehát ritka és drága. Milyen az ábra a hentesüzletben? Jön a fiatal háziasszony. Dicséretére legyen mondva, rendszerint férjestől, sokszor a kisgyerekkel a karján. Karajt kér, combot, esetleg tarját. Nincs, mondja a hentes, és kínálja a csülköt, az oldalast, a belsőfészeket: a tüdőt, szívet, vesét. Tanácstalan töprengés után mennek tovább — nem vesznek semmit. Jobb esetben a hentes receptet is mond, tanácsot is ad. Például a többi vásárló s az eladó közreműködésével megtudhatják, hogy a csülökből, körömből kocsonyát lehet készíteni, hogy a csülök jó sütve-főzve, a tüdő savanyún, a vese velővel készíthető, hogy van körömpörkölt is. Sokszor voltam tanúja ilyen jelenetnek, amikor a fiatalok izgatottan, de megkönnyebbülve mentek el az áruval — és az új étel receptjével. Sajnos, kevés az idő, az ilyen hentes, a készséges vevőtárs. Dehát ott a sok jó szakácskönyv, telistele jobbnál-jobb ételleírásokkal! Hát ebből sem tanulja meg a kezdő háziasszony, hogy a húson kívül mást is lehet főzni? Elég Pelle Józsefné Nagy Szakácskönyvét átolvasni, csak a burgonyából készíthető ételeknek negyven receptje van benne, ugyanilyen változatosan és ízletesen készíthetők a tojásételek, a zöldségfélék. A húslevesen kívül rántott és habart levesek még olvasva is ízes receptjeit találja benne a háziasszony. Mégis - sok jó szakácskönyvünk ellenére - előfordul, hogy a füstölthús, a csülök főzővizét kiönti a kezdő szakácsnő, ahelyett, hogy levest készítene belőle, vagy főzeléket főzne meg benne. A főtt marhahúst kidobja, nem tud mit kezdeni vele, ugyanígy az ételmaradékot, akár rizs, akár burgonya, vagy zöldségféle. Kínlódik a kisgyerekkel, panaszkodik, hogy már únja a szalámis kenyeret, a kakaó-vajaskenyér reggelit. Egy kis leleményesség kellene pedig csupán, hogy a húsmaradék, a főtt tojás, a hagymával, a zöldpetrezselyemmel ínyencfalattá váljon, hogy a rántotthúsos vasárnapi ebédeket felváltsa az egészségesebb párolt, főtt hús, a szervezetnek olyannyira szükséges belsőrész. Orvosoktól hallottam, hogy sok fiatal család számára azért kénytelenek vitamin-tablettákat, injekciókat előírni, mert egészségtelenül táplálkoznak. A háztartásfelelős nem tudja, mi tartalmaz vasat, foszfort, mi C-vitamint és így tovább. Persze — kényelmesebb a hús-krumpli vagy rizs, a marhahúsleves készítése, mint a munkaigényesebb, olcsóbb ételé. Pedig a lebbencsleves, a rántottleves, a tejleves ízei nemcsak étkezésünk monotóniáját oldják fel. hanem olcsók s viszonylag gyorsan elkészíthetők. A paraj, a sóska, a kel, a savanyú- vagy paradicsomos káposzta, .nyersanyagai" csaknem állandóan beszerezhetők, s az idényben kapható gombával, salátával, karfiollal ma már étlapunk nélkülözhetetlen „szereplői" kell, hogy legyenek. Könnyű annak, aki már évtizedes . tapasztalattal válogat, alkalmazkodik, kombinál — mondhatják a fiatalok. Dehát mi idősebbek csak az édesanyánktól, nagyanyánktól tanulhattunk főzni - ők viszont nagyon megbízható, jó szakácskönyvekből is. De nekik túl sok idejüket veszi igénybe a főzőcske — érvelnek a fiatalok. Takarékoskodnunk kellene - s lehet is — a konyhán, a háztartáson elsősorban. Ezt mindenki bizonyíthatja, aki hétvégi Kurucz Sándor felvétele bevásárló táskát cipel, ünnepek előtti kosaras-beszerző kőrútokat végigjár és ácsorog, mert porciózni — ami más országokban, más népeknél természetes — mi nem szoktunk! Legyen elég! És van, dúlásig! Ahol pedig személyre számított adagok kerülnek az asztalra, azokat megszólják. Azt viszont már senki sem látja — és teszi szóvá -, hogy ahol nem így van, ott literszámra öntik ki a megsavanyodott levest, kaparják szemétbe a krumplit, a rizst, a hússzeleteket, a töltöttkáposztát, a megszáradt vagy megavasodott süteményt. Aki pazarlón kezdte, az bizony nehezen szokik rá a takarékoskodásra. Viszont aki főzni tud, szeret - és akar — az nem sajnálja a fáradságot és porcióz. Nem feltűnően — de jó szemmértékkel. Tudja, mennyi leves, hús, körítés fogy el- nem főz „Maradékot"! Semmi sem csábít nagyobb pazarlásra, mint a konyha, a „hasunk". Következésképpen takarékoskodni is lehet rajta, úgy, hogy „súlyunk-étvágyunk" se sínyli meg a változatosabb, körültekintőbb módon készített, ízletesebb ételeket. Igaz, hogy eleinte ez több időbe kerül- de azt rég tudjuk, hogy az idő pénz. S ha lehet, egy kis ilyenféle „háztáji" belterjes gazdálkodással miért ne takarékoskodnánk, ha lehet? H. MÉSZÁROS ERZSÉBET fTTOiol
