Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-11-24 / 48. szám
között több mint ezerötszáz kilométernyi, nagyobbára ősvadon terült el, s Guatemalából a Costarica! Cartagóig majdnem egy hónapig voltak úton a futárok. Ezen a csaknem 550 000 négyzetkilométernyi területen a spanyol gyarmati nemeség képezte az uralkodó osztályt, míg a munkaerőt a legszegényebb és legnépesebb réteg, az indián őslakosság adta; többnyire földművesek és kisiparosok voltak. A szegények között a leggazdagabb Salvador volt, aránylag jól megélt a balzsam és az indigó kitermeléséből. Olyannyira, hogy nem kapott állami támogatást a közigazgatás fenntartására, sőt egy alkalommal a spanyol korona Salvadortól kért és kapott 12 000 peso segítséget a napóleoni hadjáratok költségeire ... Persze ez a „gazdaság" csupán viszonylagos volt, hiszen a térség jóformán semmilyen iparral sem rendelkezett. Iparcikkeket csak spanyol kereskedők árusítottak errefelé, méregdrágán: amíg egy ló 8 pesóba került, addig egy női ruha 100—200-ba egy szarvasmarha 6 pesóba, egy gyapjútakaró negyvenbe, egy „fanega" (űrmérték, 55 liter) búzáért 2pesót fizettek, ugyanannyi kukoricáért pedig egy pesót... S talán mert egyúttal Salvador volt e földszoros legsűrűbben lakott területe, nem csoda, hogy itt alakult ki először a tőkés termelés, és indultak fejlődésnek az áru-pénz kapcsolatok. És így nem meglepő, hogy az öt közül Salvador volt az első, amely a múlt század elején elszakadt Spanyolországtól. A liberálisok 1811. november 5-én éjfélkor riadót fújtak és fölszólították a népet, hogy ne ismerjék el többé a spanyol koronát. De a nemzeti függetlenség eléréséért több-kevesebb sikerrel egészen 1823-ig kellett még küzdeni. 1823. július 1-én a közép-amerikai államok alkotmányozó nemzetgyűlése kimondta, hogy Közép-Amerika teljesen független Spanyolországtól és Mexikótól vagy az Ó- illetve Újvilág bármelyik más államától. Az új állam neve Közép-amerikai Egyesült Tartományok lett. Az új állam első elnökének Manuel Jósé Arcé salvadori politikust választották meg. Politikája azonban a középamerikai országok iegreakciósabb köreinek érdekeit védte, sőt még az egyházi tizedet is újból bevezette. Akkor, amikor a múlt század derekán Európában is forrósodni kezdett a levegő a forradalmak előszelétől, itt is, e keskeny földszoroson egy nemzeti hős vette kezébe a dolgok irányítását: Francisco Morazán, akit úgy tiszteltek, mint az egységes, szabad és virágzó Közép-Amerika jelképét. Salvador történelméhez szorosan hozzátartoznak az indián felkelések is. A függetlenség elérése ugyanis az indiánoknak nem kedvezett. Míg a spanyol korona rendeletekkel védte az őslakosságot, így biztosítva a zavartalan uralmat, addig a független tartományokban az indiánok teljesen ki voltak szolgáltatva a földéhes birtokosok kényének-kedvének. Az indián mozgalom 1833-ban kezdődött, és voltaképpen mind a mai napig tart... Közben azonban felbomlott az államközösség és megalakultak az önálló államok, amelyeknek határait a régi 1786-os függetlenségi dekrétum szerint vonták meg. Ezeket az államokat emlegetik ma „banánköztársaságokként". — Mit jelent ma az idegen befolyás Közép- Amerikában? Az El Salvador-i forradalmár Norma Guevara pontosan és szabatosan, nyugodt hangon válaszol, csak a sötét, kissé ferde vágású szemében villannak meg olykor az indulatok szikrái, és erőteljes altja — mely mintha nem is tartozna ehhez a törékeny, kislányos alkathoz — válik még mélyebbé, szinte komorrá. — Nehéz megmondani ennek a befolyásnak a mértékét, de egy biztos: lépten-nyomon érezzük. Gazdasági életünket a nagy multinacionális gyümölcsfeldolgozó monopóliumok tartják a kezükben. A Duarte-junta mellett száz számra működnek az Egyesült Államokból ide küldött katonaipolitikai tanácsadók, egy részük kiképző tiszt a junta hadseregében. Egy távoli, határ menti körzetben egy egész városkát tartanak tulajdonképpen megszállva ... Az amerikai nagykövet minden nagyobb akción, államaktuson jelen van, és fontos „diplomáciai" küldetést teljesít: ígérgetészületnek... sekkel rávenni a diktatúra tisztjeit, hogy maradjanak hűek a juntához. S abból is észrevesszük az idegen jelenlétet, hogy fokozódik a terror: már ezrekben számolhatjuk az eltűnteket, meggyilkoltakat és bebörtönzötteket... — És mint minden háborúban, a teherviselés oroszlánrésze az asszonyok vállára nehezedik. Például asszonyokból — elárusítónők, kalauznők, értelmiségiek — áll az a csoport, amely nemrég mindennél nagyobb feladatot vállalt magára: valamiféle nyilvántartást vezetni a meggyilkoltakról. Az életükkel játszanak, amikor éjféltől hajnalig felkutatják a meggyilkoltak tetemeit a félreeső utcákban, parkokban; ha lehet, azonosítják őket, de mindenképpen lefényképezik a kínzások nyomait, amihez a halottakat sokszor le kell vetköztetni, majd újból felöltöztetni. S ha van idejük rá, el is temetik őket, és természetesen értesítik a hozzátartozókat. Mindössze néhány óra áll rendelkezésükre, gyorsan kell cselekedniük, hogy megelőzzék a rendőrséget... Újabban a junta nyaktilóval — amit már csak a vágóhídon használnak — is gyilkol. Sokszor találunk holttestet fej nélkül, vagy fejet test nélkül... Ha egyegy esetben elegendő a bizonyíték, bíróságra adjuk az ügyet. így nemrég a bíróság is megerősítette egy lefejezett tizenkét éves kisfiú meggyilkolását, akinek a testén, a genitáliákon, a talpán a kínzás nyomait is világosan ki lehetett mutatni. — A félelem soha sem bénítja a kezüket? Soha sem ösztönöz arra, hogy bárhová, de elmeneküljenek ? — Nem. Nem menekülhetünk mindennapi életünk elől, mert ez a mi mindennapi életünk most. Már megtanultuk, hogy ne féljünk még a haláltól sem. — Azt kérdezték tőlem, milyen egy átlagos salvadori család élete? Hivatalos statisztikai adatot csak 1977-ből idézhetnék, de ezek az adatok már rég nem felelnek meg a valóságnak, mert a családok, egyáltalán az ötmillió salvadori, enyhén szólva rendezetlen körülmények között él. Megnövekedtek a létfenntartási költségek, az ipari termelés csak 50 százalékos. — Ott, ahol már a forradalom egységei vették az ellenőrzést, igyekszünk megszervezni az életet. Ez a szervezőmunka is többnyire a nők feladata, hiszen a férfiaknak harcolni kell. Szervezetünk — a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front — igyekszik ideiglenes oktatást bevezetni, megszervezni az egészségügyi ellátást, a mezőgazdasági termelést, a felnőttoktatást és így tovább. Ebben az egyház is segítségünkre van: a papságnak még ez előtt a népirtás előtt el kellett döntenie, ki mellé áll. Túlnyomó többségük a népet választotta, különösen azután, hogy mise közben meggyilkolták Romero érseket, később négy apácát és tizenhárom falusi papot, és több falusi templomot felgyújtottak. A felső papság több nemzetközi — jóllehet csak egyházi — fórumon, nyilvánosan is a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Frontot ismerte el a salvadori nép egyetlen törvényes képviselőjének. Azokon a területeken, amelyek még a Duarte-junta ellenőrzése alatt állnak, vagy ahol a harcok folynak, a lakosság állandó mozgásban van. Egész falvak menekülnek át hozzánk vagy térnek vissza a felszabadított területeken az otthonukba, s így aligha beszélhetünk normális családi életről... — Mozgalmunk, harcunk megerősödött, olyannyira, hogy már felajánlottuk a tárgyalást Duarte kormányával. Hadifoglyainkkal emberségesen bánunk, és a tárgyalások után hajlandók vagyunk átadni őket a Vöröskeresztnek. Persze, még nem tudjuk, milyen válasz érkezik kezdeményezésünkre, de tudjuk, hogy Duarte azt fogja csinálni, amit Reagan mond ... — Ha a félelmet és a halált megtanulták megvetni, az álmokat egy jobb életről talán nem lehet elűzni... Miről álmodik Norma Guevara? — Én indián vagyok (lakosságunk mindössze huszonöt százaléka félvér vagy fehér), és egyszerű parasztasszony voltam a forradalomig. Van egy két és fél éves kislányom, akit azóta, hogy egyszer fogságba ejtettek, ritkán látok. Jobb a családomnak, ha minél kevesebbet vagyok velük... Öt kell majd fölnevelnem, ha hazám fölszabadul; s ha másként nem határoznak felőlem, vissza szeretnék menni a földekre .. Azt mondják, hogy a civilizáció nem termel hősöket. Igaz. A hősök harcban születnek s nőnek föl olyan erkölcsi és emberi csúcsokig, amelyeket egykor, a sötét középkorban, egy francia parasztlány — Jeanne d'Arc — elért. LÁNG ÉVA CBH
