Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-11-17 / 47. szám
47. számunk riportja NESZMÉRI SÁNDOR Tartalékaink Metsző szél kapkodja kabátunkat. A süppedő talajon meg-megbotlunk a térdnyi magas, termésétől megfosztott kóróban. Baktatunk a három „legény" felé, mert csak ennyi „van talpon a vidéken". A csöndesen szürke vidéken. Örömmel tölthetne el: október utolsó hetének egyik komor napján szinte üres a határ. Befejezéséhez közeledik a cukorrépa és a kukorica betakarítása, s ami „kint" marad — a zöldtakarmány utolsó mázsái —, az is jó hír. De ott motoszkál bennünk, milyen mezőgazdasági évet zárunk, s bizonytalankodás lep el. Hiszen nem lenne így, ha a bőségtől szállítási, szárítási, raktározási gondjaink lennének. Vannak azok is, de nem a bőségtől. Egyébként nem is ez a téma. Molnár József egy a „legények" közül. Nyugdíjas. Azért böngészik, hogy a konyhára szükséges baromfit legyen min felnevelni. És — azt mondja — ezzel segít a népgazdaságnak, hiszen kevesebbszer áll sorban húsért. Dicséri a szövetkezet vezetőségét, amelyik engedi összeszedni az „elhullást", így hasznosítani magát nyugdíjasnak, háziasszonynak. Nagy haszon ez. Igaz! S még nagyobb lenne, ha mindez állandósított, intézményesített formája lenne „az egy szem sem vesszen kárba" elvnek, meg a kisállattenyésztés (avagy háztáji állattenyésztés) rendszeresített, átgondoltan támogatott (szocialista szektorrá emelt) gazdálkodási formának! A deáki (Diakovce) szövetkezet nem nagy, mindössze 1450 hektáron gazdálkodik, az egyesítést sikerült elkerülniük. Nem mondják ki egyértelműen, de örülnek neki, együttműködni más szövetkezettel Így is lehet. Sőt, specializálódni is. amennyire a föld minősége, összetétele és az éghajlat engedi, megköveteli. Gabonát, kukoricát, cukorrépát és takarmánynövényeket termesztenek, sertés- és szarvasmarhatenyészetük jó, csirkefarmjuk van még. Ennyire szakosodtak, ettől jobban talán egyetlen (egyesített) szövetkezet sem. Bóklászunk a megkopasztott határban, s megtaláljuk azt a táblát is, amely miatt — elsősorban — ide jöttünk: a felégetett huszonöt hektár kukoricást, ahol mégsem érvényesülhetett az „egy szem se vesszen kárba" elv. Hogy is volt, van? — Mi engedjük böngészni az embereket. A korábbi években azzal próbálkoztunk, hogy az összeszedett kukorica egyharmadát le kellett adni. Sok konfliktusunk volt emiatt, az emberek kevésbé jártak a földekre, az idén már az böngészik, aki és amennyit akar. Végül is a veszteségek nem olyan nagyok. Volt néhány hektárunk, ahol kórokozók és betegségek miatt jobban ledőlt a kukorica, ott a jelenlegi technikával nem tudtuk megoldani a minél kisebb szemveszteséget. Ezek közé tartozik a kérdéses terület is. Топко Pál mérnök, a szövetkezet elnöke megfontoltan morzsolja a szavakat. Nyilvánvaló, közben sok mindenre kitérne, de fegyelmezetten a tárgyra összpontosít. — Az IKR-hez tartozunk. Panaszunkra-figyelmeztetésünkre eljöttek a bábolnai szakemberek, mintát vettek, megvizsgálták és azt javasolták, égessük fel a táblát, az egyetlen lehetséges mód elpusztítani a kórokozókat és a baktériumokat, amelyek a kukoricaszár tövét támadják meg, s már a kisebb szél is ledönti. Miután a kombájnok elvégezték a munkát, meggyújtottuk a táblát, hiszen jövőre újra kukoricát termesztünk ott. (Megjegyzés: IKR = Iparszerü Kukoricatermesztési Rendszer. A magyarországi Bábolnán évek óta ezzel a rendszer rel termesztik a kukoricát, érnek el kitűnő eredményeket. Lényege, hogy a talajmegmunkálástól kezdve a betakarításig pontosan meghatározott munkafolyamatok követik egymást, szintén meghatározott gépsorok alkalmazásával. A cél: minimális munkabefektetéssel maximális mennyiséget és minőséget elérni.) Jozef Dobry föagronómus még hozzáteszi, hogy a felégetéssel tulajdonképpen segítettek a böngészőknek, hiszen így CflizJ könnyebben találták meg a kukoricacsöveket, mert azok nem égnek meg. A corpus delicti (az égett kukoricacsövek) nem erről győz meg, így aztán könnyen egyeztünk meg abban hogy várhattak volna néhány napot a kukoricás meggyújtásé val. Mindezt megelőzően fejtette ki Bíró László mérnök, segéd agronómus a véleményét. — Összetettebb dolog ez. A gépparkunk enyhén szólva is hiányos. Járja a mondás, hogy a munka megvár, de — ugye — megegyezünk abban, hogy ez már nem aktuális jelszó, hogy bizony a munka nem vár meg, minél gyorsabban és jobban el kell végezni. A mezőgazdaságot továbbra is erősen befolyásolja az időjárás, s éppen az egyes munkafolyamatok elvégzését. Vannak már olyan növényeink, amelyek rosszabb időjárási viszonyok közepette is jó termést hoznak. De csak akkor, ha a talaj megművelt, és — komikusán hangzik, de a lényege nagyon komoly — a mag a földbe kerül. Előfordulhat-e hát olyan, hogy a böngészők miatt álljanak a gépek?! Más kérdés, hogy — tavaly még Tornócon voltam az állami gazdaságban, ez akkor volt — több helyen indoklás nélkül és számomra fölfoghatatlan okok miatt nem engedték az embe reket a földekre. Pedig népgazdaságunknak nagy szüksége van a kiegészítő termelésre, közérthetőbben a háztáji állatte nyésztésre és zöldségtermesztésre. Aztán Топко Pál kitér a „sok mindenre". — Komoly nevelő munkára van és lesz szükség, hogy az embereket megtanítsuk dolgozni. Pontosítok: a közért, a közösben is úgy dolgozni, ahogy otthon, önmagáért, családjáért teszi. Meg kell tanítani úgy viszonyulni a közéhez, mint a magántulajdonához. Konkrétan: hetente legalább egyszer agyonfényesiti személykocsiját a tulajdonos, de a szövetkezet több százezer korona értékű gépét elhanyagolja, megfeledkezik az olajcseréről, a két-, háromhetes sarat sem veszi észre rajta. Otthon szinte dédelgeti a háziállatokat, a szövetkezetben meg fegyelmit kaphat, mert elhanyagolja a rábízott teheneket. Pedig zöldségesünk csak azért és annyi van, hogy öt koronáért tudjuk adni az ebédet az üzemi konyhán. Minden részlegen van szociális helyiség, öltözők, zuhanyozók. És akkor már újabb adalék a közösségi viszonyhoz: ezek a helyiségek tele szalmával, sárral, mintha nem lehetne kint leverni a ruháról, a csizmáról. Böngészés. Az emberek számolnak, miből, mennyi hasznuk van. Kiveszi a szabadságát adott esetben a gyalogmunkás, ha össze tud szedni egy mázsa kukoricát, ami ugye közel háromszáz korona nyereség. A szövetkezetben meg állhat a munka. Természetesen, nem hárítok minden felelősséget a munka sokra, azok munkaerkölcsére. Mint mindenütt, a mi szövet kezetünkben is érvényes a jó munkaszervezés szükségessé ge, az egyenlő mérce alkalmazása, a következetesség, mert az embereket csak egyszer lehet becsapni,/nagyon nehéz aztán visszaállítani a bizalmat. Mi a cukorrépa böngészését szerveztük meg, ezt senki sem szedné össze, a kukoricát összegyűjtik a perediek, a széliek és a deáki háziasszonyok, nyugdíjasok. Leszántani nem akarjuk a termést, higgye el Kukucska Pál és Alexander Pelikán kombájnosok elégedettek a terméssel, főleg most, hogy „tiszta és álló kukoricát" arathatnak. Itt alig van veszteség, gyorsan telik a tartály, 150—200 koronát keresnek naponta, ráadásul — deáki szövetkezeti szokás szerint — a nyári és az őszi csúcsmunkák idején ök is ingyen kapják az ebédet. A hála? Hattól hatig dolgoznak. Önszántukból. („A takarmányalap létrehozásában kialakult idei helyzet megköveteli, hogy elsősorban a mezőgazdasági dolgozók fokozzák igyekezetüket, és mindenütt, ahol erre szükség van, a többi lakost is be kell kapcsolni a még határba^ levő termés maradéktalan betakarításába. Az idén különösen fontos, hogy minden ár kukorica termése, minden ár cukorrépa, burgonya és takarmány termése fedél alá kerüljön. Szükség van arra, hogy következetesen megszervezzék __az embereket csak egyszer lehet becsapni, nagyon nehéz aztán visszaszerezni a bizalmat. Könnyen egyeztünk meg abban, hogy várhattak volna néhány napot a kukoricás meggyújtásával. Járja a mondás: a munka megtár. Bizony hogy nem vár meg. minél gyorsabban és jobban kell végezni! a betakarítógépek után a földön maradt burgonya, illetve cukorrépa összeszedését, hogy így mentsék meg mindazt, ami az elmúlt években számos vállalatnál kihasználatlanul maradt. Mindenütt abból az elvből kell kiindulni, hogy a takarmánybázis megteremtésében felmerült problémák megoldása nem csupán a takarmánytermesztő feladata, nagy jelentősége van a takarmánybetakarítási veszteségek csökkentésének, a takarmányok jó minőségű tartósításának és tárolásának. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy fokozott figyelemmel és gondoskodással e téren vannak a leggyorsabban feltárható tartalékok". — Részlet Frantisek Pitra beszámolójából a CSKP KB 4. plenáris ülésén.) — A szálastakarmánnyal nem lesz gondunk, mint ahogy a zöldtakarmánnyal sincs. Ha az időjárás kedvező lesz, november közepéig friss zöldet kapnak a szarvasmarhák. A téli takarmányalapunkat gyarapítandó a répaszelet és a répafej közé tervezünk szecskarétegeket keverni, amit a két utolsó kukoricatáblánkról nyerünk. Ezeket a területeket így tulajdonképpen kivonjuk az IKR-technológiából, de kénytelenek vagyunk ezt tenni, hogy legyen elég szálastakarmányunk. W5
