Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-11-03 / 45. szám

Amikor Else Woltersheim és Konrad Beiters vasárnap reggel fölkelt, a reggeli már ott állt a hívogatóan megterített asztalon, a melegítökannába már belecsöpögött a kávé, és Katharina, aki nyilvánvaló étvággyal reggelizett meg, a nappaliban ült, az asztalnál, és a SONNTAGSZElTUNG-ot olvasta. Erről alig van mit referálni, szinte csak idézni van mit. Igaz: Katharina ,.story”-ja már nem a címlapon jelent meg, nem a fotójával. A címlapon ez alkalommal Ludwig Götten jelent meg, ezzel a címmel:

NAGYIPAROS VILLÁJÁBAN KÉZRE KERÜLT

KATHARINA BLUM GYÖNGÉD SZERELMESE

Maga a stori terjedelmesebb, mint korábban. a 7—9. oldalon hozta a lap, számos képpel: Katharina mint elsőáldozó, apja mint hazatért őrvezető, a gemmelsbroichi templom, még egyszer Blornáék villája. Katharina édesanyja, körülbelül negyvenévesen, eléggé elgyötört, majdnem züllött jelenség. Gemmelsbroichban, mögötte az a parányi házikó, ahol laktak, végül annak a kórháznak a képe, ahol Katharina édesanyja péntekről szombatra virradó éjjel meghalt. A szöveg:

A rejtélyes, még mindig szabadlábon levő Katharina Blum első, immár bizonyítható áldozatának saját édesanyja tekinthető: nem élte túl a lánya cselekményei miatt elszenvedett megrázkódtatást. Maga az is éppen eléggé furcsa, ha egy lány, miközben az édesanyja haldoklik, meghitten, gyöngéden táncol egy bálban egy rablóval és gyilkossal, az viszont már-már a végletes perverzió közelében jár, hogy egyetlen könnye se hullott a halottért. Valóban csak .jéghideg és számító” volna ez az asszony? Hajdani munkaadói egyikének, egy megbecsült vidéki orvosnak a felesége így írja le: „Az az igazi dajnaféle volt. El kellett bocsátanom. a kamaszodó fiaim meg a betegeink miatt, meg az uram tekintélye érdekében is.” Nem részesedett-e Katharina В. esetleg a hírhedt dr. Felment sikkasztásaiból is? (A ZEITUNG annak idején hírt adott erről az ügyről.) Szimuláns volt-e az apja? Miért vált bűnözővé a fivére? Még mindig tisztázatlan

K. Blum gyors fölemelkedése és nagy jövedelme. Végleg tisztázódott, hogy K. Blum szöktette meg a véres kezű Göttent, és szemérmetlenül visszaélt egy nagy tekintélynek örvendő tudós és nagyiparos baráti bizalmával és spontán segítőkészségével. A ZEi- TUNG-hoz időközben befutott információk alapján bizonyítottnak vehető, hogy nem K. Blumnál jártak férfivendégek, hanem ő ment kéretlen hölgyvendégként a villába, hogy ügyesen szemrevételezze. Korántsem olyan rejtélyesek már. K. Blum rejtélyes autóútjai. Ez az asszony gátlástalanul kockára tette egy tiszteletre méltó ember hírnevét, családi boldogságát, politikai pályáját — amelyről a ZEITUNG már többször tájékoztatta olvasóit —, közönyös volt egy lojális hitvessel és négy gyermekkel szemben. Nyilvánvalóan az volt a cél, hogy egy baloldali csoport megbízásából tönkretegye S. karrierjét. Valóban hisz a rendőrség, hisz az államügyészség Göttennek. aki tisztára mossa az asszonyt? A ZEITUNG újra megismétli a kérdést: vajon nem túlságosan enyhék-e mégis a mi kihallgatási módszereink? Emberségesnek kell-e maradni azzal szemben, aki embertelen?

Bloma, Blománé és a villa képé alatt:

Ebben a házban dolgozott K. Blum hét órától tizenhat óra harmincig, önállóan, ellenőrizhetetlenül, dr. Blorna és dr. Blománé teljes bizalmát élvezve. Vajon mi minden történt itt. miközben a gyanútlan Blornáék hivatásukat gyakorolták? Vagy mégsem voltak annyira gyanútlanok? Az asszonyhoz való viszonyukat nagyon bizalmasnak, szinte meghittnek mondják. Riportereink egyes szomszédoktól úgy értesültek, hogy szinte baráti kapcsolatról lehet beszélni. Bizonyos jeleket elhanyagolunk, mert nem tartoznak az ügyhöz. Vagy mégis? Mi a szerepe Gertrud Blorna asszonynak, aki egy tekintélyes műszaki főiskola évkönyveiből mindmáig a „Vörös Trude” néven ismert? Hogyan juthatott ki Götten К. Blum lakásából, holott sarkában volt a rendőrség? Ki ismerte a „Folyóparton lakni elegancia” öröklakásépületének terveit, azoknak legkisebb részletéig? Blománé! Hertha Sch. áruházi eladónő és Claudia St. munkáslány egybehangzó nyilatkozata a ZEITUNG kérdésére: „Ahogy azok ketten táncoltak (tudniillik K. Blum és Götten) — hát mintha csak örök idők óta ismerték volna egymást. Nem volt az véletlen találkozás, viszontlátás volt az."

Mivel sohasem biztos, vajon nem vesznek-e el bizonyos dolgok mint puszta célzások, vagy nem válnak-e esetleg tévértelmezések tárgyává, holott viszonylag világosan utalnak cselekmény- és ténybeli összefüggésekre, e helyütt engedtessék meg még egy föltáró utalás: a ZEITUNG, amely pedig riportere, Tötges által maga okozta Katharina anyjának kétségtelenül idő előtti halálát, most a SONNTAG SZEITUNG-ban Katharinát tette felelőssé anyja haláláért, ezenkívül azzal vádolta meg — épp csak többé-kevésbé nyíltan —, hogy ellopta Stráubledertől a férfi nyaralójának a kulcsát! Ezt azért még egyszer ki kell emelni, mert az ember ilyesmiben sohasem lehet biztos. Abban sem lehet egészen biztos, hogy ki-ki jól érti a ZEITUNG összes rágalmát, hazugságát, torzítását.

Hadd bizonyítsa a Blorna-ügy mint szemléltető példa, hogy milyen mértékben bírt a ZEITUNG még viszonylag racionális emberekre is hatni. Abban a városszéli villanegyedben, ahol Blornáék laktak. A SONNTAGSZEITUNG természetesen nem volt kelendő. Ott jobb sajtót olvastak az emberek. így történt, hogy Bloma, aki azt hitte, most már vége az egésznek, és aki csak némi szorongással várta Katharina és Tötges beszélgetése végét, csupán délben értesült a SONNTAGSZEITUNG cikkéről, amikor fölhívta Else Woltersheimot. Ami Elsét illeti, ő magától értetődőnek vélte, hogy Bloma már olvasta a SONNTAGSZEITUNG-ot. Nos, az remélhetőleg világos, hogy Bloma melegszívű. Katharináért őszintén aggódó, ugyanakkor azonban józan ember volt. Amikor most Else Woltersheimmal beolvastatta a telefonba a SONNTAGSZEITUNG vonatkozó passzusait, azt hitte, valamilyen érzékcsalódás áldozata — ahogy ezt mondani szokták —, illetőleg nem hitt a fülének (vagyis ebben az esetben csak egyik érzékének): újra fölolvastatta a szöveget, mire nyilván el kellett már hinnie, és ekkor — ahogy ezt alighanem mondani szokták — szabályszerűen kiborult. Ordított, üvöltözött, föltúrta a konyhát egy üres üvegért, talált egyet, kirohant vele a garázsba, ahol szerencsére elkapta a felesége, és megakadályozta abban, hogy egy szabálybs benzinespalackot gyártson, és azt bevágja a ZEITUNG szerkesztőségébe, majd még egyet Sträubleder „városi villájába”. Képzeljük csak magunk elé ezt: egy képzett, egyetemet végzett negyvenkét esztendős ember, akit Lüdíng hét év óta becsült. Sträubleder pedig respektált józan és világos tárgyalási stílusáért — nemzetközi szintű tárgyalásaiért is. akár Brazíliában, akár Szaúd-Arábiában vagy Északírországban —. vagyis legkevésbé sem valamiféle provinciális emberről volt szó', hanem egy ízig-vérig nemzetközi látókörű emberről.

HEINRICH BÖLL

KNHrfRINb

BLUM

вЧбШТ

TISZTESSÉGÉ

és ez akart benzinespalackokat fabrikálni!

Blománé ezt egyből elintézte azzal, hogy spontán kispolgári-romantikus anarchizmus, valósággal ráolvasta a férjére, ahogy beteg vagy sebes testrészekre szokás ráolvasni, azzal fogta a telefont, fölolvastatta Else Woltersheimmal a vonatkozó passzusokat, és itt meg kell mondani, hogy eléggé elsápadt, még ő is, és olyasmit csinált, ami talán rosszabb volt, mint egy robbanó benzinespalack lehet bármikor, tárcsázott, fölhívta Lüdinget (az éppen a szamócáját ette, tejszínhabbal és vaníliafagylalttal), s csak annyit mondott neki: „Maga disznó, maga nyomorult disznó.” A nevét nem mondta ugyan meg, de föltételezhető, hogy Blornáék ismerősei valamennyien ismerték a találó és éles megjegyzéseiről hírhedt asszony hangját. Ezt a telefont viszont a férje sokallta meg, abban a hitben, hogy az asszony Sträubledert hívta föl. Szóval következtek még zajos jelenetek. Blornáéknál is, Blornáék meg mások között is, de mivel ezek során senkit sem öltek meg, hadd lépjünk túl rajtuk. A SONNTAGSZEITUNG-nak ezeket a magukban véve jelentéktelen, noha megcélzott következményeit csak azért említjük itt. hogy az olvasó lássa a fölháborodást. amely még művelt és pozícionált embereket is elragadott, és a legdurvább erőszakcselekmények latolgatására késztetett.

Bizonyítva van, hogy Katharina ez idő tájt — körülbelül tizenkét órakor -. miután másfél óra hosszat az „Arany Kacsá”-ban tartózkodott. ahol nem ismerték föl, és ahol valószínűleg Tötgesről szerzett információkat, távozott ebből az újságíró-vendéglőből, és lakásán várta Tötgest, aki körülbelül negyedórával később megérkezett. Az „interjút” már nyilván nem kell részletezni. A vége ismeretes.

Blorna, hogy a gemmelsbrochi plébános meglepő — az összes érdekeltet meglepő — kijelentésének a hitelét ellenőrizze: mondta-e, hogy Katharina apja titkos kommunista volt. egy napra kiutazott a faluba. A lényeg: a plébános megerősítette nyilatkozatát, azzal, hogy a ZEITUNG szó szerint és pontosan idézte, amit mondott, bizonyítékokkal nem tudja ugyan az állítását alátámasztani, de nem is óhajtja, sőt, mint mondta, szüksége sincs rá, ő mindmáig ráhagyatkozhat a szimatára, s ő egyszerűen szagról megérezte, hogy Blumm kommunista. Szaglóérzékét nem óhajtotta pontosabban meghatározni, akkor sem mutatkozott különösebben készségesnek, amikor Blorna megkérdezte, hogy ha már a szaglását nem tudja meghatározni, magyarázná meg. milyen is a kommunistaszag. mondhatni, milyen is egy kommunistának a szaga, mire a plébános — sajnos meg kell mondanunk — eléggé udvariatlanná vált, és megkérdezte Blornát. hogy kalolikus-e. majd ennek igenlő válaszára az engedelmesség parancsát említette, amit Blorna nem értett. Világos, hogy ettől kezdve nehezen ment az adatgyűjtés. Blumék nemigen lehettek közszeretetnek örvendő család, csúnya dolgokat tudott meg Blorna Katharina elhunyt anyjáról, aki egyszer valóban megivott a sekrestyében az azóta elbocsátott sekrestyés társaságában egy üveg misebort, csúnya dolgokat tudott meg Katharina fivéréről, aki állítólag valóságos istenverés volt, ezzel szemben Katharina apjának kommunista voltát egyetlen mondatnak kellett volna bizonyítania, ami 1949-ben hangzott el a falu hét kocsmájának valamelyikében, ahol Scheumel gazdálkodónak állítólag úgy nyilatkozott Blum, hogy „éppen nem a legroszszabb a szocializmus”. Többre nem jutott a plébánossal Blorna. Sikertelen nyomozása mindössze annyi eredménnyel járt, hogy a végén őt magát is kommunistának mondták a községben, ha nem is becsmérlőleg, méghozzá egy olyan hölgy mondta annak — s ez különösen fájdalmasan meglepte Blornát —. aki mindaddig bizonyos segítőkészséget, még rokonszenvet is tanúsított: Elma Zubringer nyugalmazott tanítónő búcsúzóban gúnyosan rámosolygott, és így szólt: „Miért nem vallja be, hogy maga is közülük való — a felesége meg. az csak igazán.”

Sajnos nem hallgathatunk el itt egy és más olyan erőszakos cselekményt, amely azalatt következeit be, amíg Blorna Katharina kérésére Götten védelmét is elvállalta, és újra meg újra azon volt, hogy kölcsönös látogatási engedélyt szerezzen nekik, azt bizonygatva, hogy jegyesek. Hogy a kérdéses napon, február húszadikán este, majd aznap éjjel igenis megtörtént az eljegyzés. Stb. stb. Bárki elképzelheti, mi mindent írt a ZEITUNG róla. Göttenről, Katharináról. a feleségéről. Ezt itt nem kell mind említenünk vagy idéznünk. Bizonyos szinteket csak akkor háborgassunk meg, vagy ezektől csak akkor térjünk el, ha szükséges, itt pedig nem szükséges, mert a ZEITUNG-ot időközben alighanem mindenki megismerte. Elhintették azt a szóbeszédet, hogy Blorna válni akar. és bár ennek a szóbeszédnek egyetlen szava sem volt igaz, mégis némi kölcsönös gyanakvást keltett a házastársakban. Azt állították, hogy Blorna anyagilag le van csúszva, ami kellemetlen volt, mert igaz. Blorna valóban kicsit többet vállalt a kelleténél. mert még afféle készfizető kezességet is vállalt Katharina lakásügyében, holott a lakásra nemigen akadt bérlő, vevő sem, mert azt mondták, „vérfoltos”. Az ára kétségtelenül csökkent, közben Blornának változatlan összegű törlesztést, kamatot stb. kellett fizetnie. Még olyan jelek is mutatkoztak, hogy a „Haftex” a „Folyóparton lakni elegancia”lakótelepre vonatkozó kártérítési per gondolatával foglalkozik, mivel szerinte Katharina Blum lerontotta a lakások bérleti, kereskedelmi és társadalmi értékét.

(folytatjuk)

Ш171