Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-10-27 / 44. szám

elszökött, gyáván cserbenhagyta a barátait. Pillanatok alatt elhatalma­sodott rajta a gondolat, s rövid időre testi rosszullétet érzett tőle, tompa nyomást a bensőjében és nyomasztó félelmet, bár nem tudta, mitől fél valójában. Érzékeiben és gondolatai csapongása közben mégis alaktalan és tartalmatlan szorongást érzett. Uramisten, sut­togta, bárcsak ne jöttem volna el. Bárcsak maradtam volna, és-vere­kedtem volna, mint a többiek, bár lettem volna velük, amikor Kole­­szárt meglesték. Akkor olyan lenne, mint a többiek, nem lenne más, hiszen nem akar más lenni. De hát miért jött el tőlük, uramisten, miért? Jeremiás Misa megkérdezi majd, hogy miért ment el, még jó, hogy szólt Palinak a szándékáról. Nem tudhatta még, hogy Misa majd így szól hozzá, ha találkoznak: Ej, cim­bora, szárazon megúsztad azt a nagy verekedést, minden jó lenne, csak hát azok a tetves morék sze­gény Koleszárnak elvágták a nyakát, mint egy hízó libának ... Nem, nem ilyen választ várt, mert vétkesnek érezte magát, felelősnek a történte­kért. A házból kilépett az orvos, kalap volt a fején, fekete táska a kezében. Azt mondta neki: — Mehetünk. Anyja kikísérte az orvost, és meg­köszönte, hogy ilyen rossz úton el­jött a beteghez; a házban már meg­fizette a látogatást; öregmama fel­nézett munkájából, és tovább ko­­pasztotta a tyúkot;, erős tyúkleves kell a betegnek, mondta magában, megbánjátok még, bolondok. — A doktor úr nem talált semmi komoly bajt — szólt anyja a fiúhoz. Persze hogy nem talált, ez csak a figyelmeztetés, morogta magában öregmama. — Láz ellen orvosságot adott meg fájdalomcsillapítót, ha szükség lenne rá. — Már mondtam ... — Az orvos méltóságosan, kimérten beszélt, tá­volságot tartott, de nem sértően, jóindulatú ember volt. — A láztól kissé legyengült a szív működése, zörejeket hallottam* és a tüdőben is észrevettem apróbb rendellenessé­geket. De túl van a nehezén, néhány nap alatt talpra áll, és felkelhet, ha valami előre nem látható közbe nem jön — tette hozzá. — Remél­jük, hogy semmi ilyen nem lesz. A lovak a szederfa alatt álltak a szekér elé fogva, lóherét ropogtat­tak, és várták az indulást. A fiú felvetette istrángjukat, és elörement a szekérrel, hogy az orvos felszál­­hasson. Most sem beszéltek, az orvos a hátsó szekérdeszkán ült. Lassan hajtson, mert kirázza a tel­kemet a szekér, kérte öt, aztán a vidéket nézte, cigarettázott, és hall­gatott. Nem mondta sem a fiúnak, sem a beteg feleségének, hogy mégis talált valami gyanúsat Nagy­­bene szervezetében. Vérszegény­ségre gyanakodott, de nem tudta megbízhatóan kivizsgálni, és abban bízott, hogy tévedett. Ha nem, a magas láz állapota rövidesen újból jelentkezik, s akkor majd kórházba viteti, és komolyan kivizsgáltatja a beteget. Nyugat felől a láthatár szélén vé­kony, világos felhőcsík tűnt fel, és észrevehetően megindult a nap felé. Mikor a fiú visszafelé tartott, a szétterülő felhöabrosz elérte a na­pot, és világosszürke, leplével elta­karta a világ elől. Amikor félúton volt hazafelé a felhőpalást széle a feje fölé ért. Apró szemű, ritka eső permetezett belőle, kicsi lyukakat ütött az útszéli porba, aztán a vég­telenül sok apró lyukacska össze­függő sötétszürke szőnyeggé egye­sült, mint az asszonyok kötése, melyből sál vagy szvetter lesz, ha elkészül, és az utat, a határt, a fákat és növényeket ellepte a langyos, puha nedvesség. Egyszerre hűvö­sebb lett a levegő, és megtelt a csendes nyári esők jellegzetesen kellemes illatával, melyet bőven le­hel magából láthatatlan párák és finom ködök alakjában a megázott föld. Nem, Koleszár alakja nem tűnik előle, nem bírja feledni, sem a fele­lősséget. Egy dolgot tudott, de azt bizto­san, mert a lehetőség váratlan fel­villanása után eltökélte magában, a padláson előveszi a kémény mögül az ovális, magas fadobozt, és elol­vassa a leveleket. Előtte átnézi a fényképeket, figyelmesen, aprólé­kosan. Aztán kibontja a cukorspár­gával átkötött, vaskos levélcsomót, és sorban elolvassa a leveleket. Es­tig végez velük. Gyerekkora óta ismeri a levélcso­mót. Színes bélyegekkel ékes borí­tékokban (kopertákban, mondta anyja akkor) őrizték a régi leveleket. Gyűröttek voltak és porosak, egyik­másik szakadt vagy egérrágta. Még az ő születése előtt íródott minde­gyik. Hétéves lehetett, második ele­mibe járt, s az olvasás megnyitotta előtte a betűk és könyvek birodal­mát, és ő ámuldozva, lelkesen járta csodálatos tájait ennek a biroda­lomnak. A padlás kincsesbányának bizonyult. Öreg kalendáriumok és tankönyvek, régi újságok, pókhálós iratok és levelek tömegét nézte át; a tankönyvekben, melyekben meg­találta apja és anyja szálkás írással, kaparó vastotlal rótt keze vonását. Apja utolérhetetlen szép érzékkel, színes ceruzával „kifestette" az ál­latok és hadvezérek képeit, a tájké­peket, és bajúszt meg szakállt fes­tett a tudósoknak és szenteknek; régi énekeskönyvekben megtalálta a rég volt Nagybenék nehéz írását, mellyel a nevüket, tulajdonjogukat és a könyv vételének dátumát örö­kítették meg. A kalendáriumok olyan történetekkel kápráztatták el, amelyek a messzi Amerikában, nagy dzsungelekben és félelmetes, kietlen sziklákra épült angol várkas­télyokban játszódtak le, a tenger zúgása és a sarki szelek dermesztő süvítése közben. Ócska papírok és kacatok között találta meg a levele­ket egyszer. Akkor még nem voltak cukorspárgával összekötve, hanem szanaszét dobálva hevertek a fedél­zugban a pléhtető alatt. Úgy kellett egyenként összeszedni őket. Elő­ször a bélyegek kötötték le a figyel­mét, és még inkább a különféle bélyegzők meg a címek. (folytatjuk) TÓTH LÁSZLÓ versei A másik ember „A gyerekeimre azt mondom: gyerekeim. A férjemre azt: férjem. Ennyi az egész. Ennyi. ” Csak zoknik, csak (görcsök) levesek. Az ablaküvegben láthatatlan remegés. w Az erotika ideje Szeptember, világűr, szobabelső: nem, most nem szabad aludni, behavazott tükrök táncolnak körbe-körbe, madaras, madaras ez az éj Madár jár benned, szárnyai kívül verdesnek. Körbe közepén ruha, ahogy a testről lecsúszott: tektonikus gyűrődés a gumipadlón.) Nem tudom, hányféle évszakból épül föl az éj, hányféle időből, s hányféle tér illeszkedik egymás mellé egyletien éjszakán. A klíma is sűrűn változik; a magasságok és a mélységek is. „Kevesebb s több leszel minden éjszakával. Nem Az éjszaka lehet csak több vagy kevesebb veled. Egy> poharat közelítesz a szádhoz: az érintés pillanatában hirtelen kicsere­pesedik az üveg ajka. (A szoba Ezt még Ezt még hadd mondjam el: hajóink kiúsztak az erdőből minden pontosan a tervek szerint történt nem volt semmi fennakadás egyik részlegen sem pompásan sikerült mind igazán büszkék lehetünk a horizont legszélén már zöld füstjüket látni csak a baj később történt s ezt hadd mondjam el még: nélkülünk mentek el mi a parton maradtunk s ha ott maradtunk mi mást tehetnénk: integetünk utá­nuk miközben arcunkat torz fintor i'érzi be integetünk s ezt hadd mondjam még el: integetünk és szemünkkel a történelem kitakart erogén zónáit keressük

Next

/
Thumbnails
Contents