Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-10-27 / 44. szám
Nő diplomával — jogász BEMUTATJUK CSIZMÁRIK JOLÁNT Láttam már korábban is. a Csallóköz népi táncegyüttes fellépésein, csak nem tudtam, hogy ő Csizmánk Jolán, a dercsikai (Jurová) szövetkezet jogásza. És ő az — Pozsonyeperjesen (Jahodná) mutatták így be —, aki a helyi nőszervezet egyik legaktívabb tagja, az elmúlt évben több tíz asszonyt tanított meg makramézni, szervezte, vezette a tqpfolyamot. Ő a helyi klub krónikása. — Szeretem átadni az embereknek azt, amit tudok, megtanultam, tapasztaltam. — Munkahelyén, a szövetkezet irodájában mondja, körülötte sok-sok papír, a nem értőnek fölfedezhetetlen rendszerességgel szétrakva. — Az a tudás, amit magunknak hagyunk meg. mit sem ér. Két mondatba sűrűsödik lénye: másokon, másoknak segíteni. Mindenkinek szépet jót nyújtani, a dolgos hétköznapok nyugalmát megteremteni, utánuk felszabadultságot, szellemi gazdagodást adó kikapcsolódást. Ilyennek tartják őt az eperjesiek, ilyennek a tánccsoport vezetője, munkahelyén pedig egyre többször hivatkoznak rá. Június elsejétől dolgozom a szövetkezetben, s örülök, hogy ide jöhettem. Néha, hogy a szakma hivatássá váljék, kell az is, hogy elhitessék az emberrel, szükség van a munkájára, és ezt éreztessék is. Korábbi munkahelyemen sokszor voltam semmittevésre kárhoztatva, vagy ПЯ 4 mást csináltam, mint kellett volna, végül akkor adták nekem a „dossziét", amikor már tényleg csak „lerakni" lehetett. Itt, Dercsikán egészen más a helyzet. A szövetkezet vezetősége az összes jogi dolgot — kezdve a munkaszerződésekkel, egészen a bírósági ügyekig — rám bízza, megbeszéli velem. És az emberek is felfedeznek, lassan a jogi tanácsadójuk teszek. Kell-e nagyobb öröm. mint a munkám megbecsülése?! Csöndesen, lassan szűri a szavakat. Mintha most is tárgyalóteremben lenne, minden mondatának külön súlya van. Összeomlik bennem a jogászokról kialakult szokványkép: mindig hadakozó, mindent többszörösen túlmagyarázó, ágáló. — Az is szóbeszéd, hogy a mi munkánk száraz, amolyan „papírmolyok" vagyunk, meg az is, hogy mi a paragrafusoktól nem látjuk az embert. Van persze olyan jogász, aki azért ment erre a pályára, erre az egyetemre, mert ott volt ismeretsége, vagy mert ott nincs matematika. fizika és kémia. Sajnos, van ilyen. De a többség azért választja ezt a hivatást, mert szereti az igazságot, és érez magában annyi erőt, hogy képviselje is az igaz, jó ügyet, szolgálja a szocialista rendet, mely emberközpontú törvényességével alapjaiban igazságos. Hitvallás? Vagy annak megmagyarázása, miért lett a Komensky egyetem jogi karának hallgatója ? Lényegében mindegy, hiszen egy ember az igazságot akarja szolgálni, hivatásként. — Eperjesen, alapiskolásként, még óvónő szerettem volna lenni, azt hiszem, ebben semmi csodálatos nincs, a lányok kilencven százalékának ez az álma. Talán mert játékai között a leggyakoribb a baba. talán mert a nevelés — mint anyának — úgy is kötelessége, nemes kötelesség. Még Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda), a magyar tanítási nyelvű gimnázium elsöse-másodikosaként sem álmodoztam a jogi karról. Csak úgy jött, magától. Hiszen édesanyám háztartásbeli volt mindig, édesapám pék, ma már nyugdíjas, a családban sincs „hagyománya a szakmának". Egyébként meg bírónő szerettem volna lenni, de nem volt üresedés, úgy látszik, sokan szeretik az igazságot osztogatni. Az egymásért tevésről még Eperjesen kezdtünk beszélgetni, az igényességről önmagunkkal és másokkal szemben, a szabad idő kihasználásáról. Akkor fogalmazta meg. hogy mindennemű igényességre nevelni kell az embereket, eljuttatni őket önmagukhoz s így másokhoz. Vannak intézmények, amelyeknek ezt kötelességből kell tenniük, de baj, ha kötelességszerüen cselekszenek, nem meggyőződésből, e munka nagyszerűségének és fontosságának tudatában. Különösen évényes ez a mi esetünkben, lévén szó nemzetiségről. Most munkahelyén folytatjuk a kimeríthetetlen témát. — A mai tizenévesek elsősorban diszkóba szeretnek járni. Nem tudnak beszélgetni, nincs mit egymásnak mondaniuk, a diszkóba meg nem kell beszélgetni, úgy sem hallják egymás szavát. A népdal, a népi tánc, egyáltalán a népművészet ismeretlen számukra, rosszabb esetben nevetségesnek tartják a „nyenyerészést". A könyvtől irtóznak, jobbik esetben krimiket, kalandregényeket olvasnak. Nincsenek kötődéseik, hiányoznak a gyökerek, amelyek meghatározhatnák, hová is tartoznak, értékrendszerük alakulhatna ki, tudatosan választva a csak szórakozást máskor a szórakozva nevelést, az önművelést. Az iskolák, a kulturális intézmények sokat tehetnének. De még mindig ott tartunk, hogy Petőfiről tizenöt órát beszélünk, a csehszlovákiai magyar irodalomról kettőt. Sokszor megvitatta ezt magával, másokkal. Érződik a meg-meglendülő nyelven, amint érvei szépen sorakoznak egymás mellé, hosszabb szünetek, gondolkodások nélkül. — Megkérdezték már tőlem is, nem bánom-e, hogy magyar nyelven tanultam. Nem értem a kérdést, mondom, mert hiszen a főiskolát elvégeztem minden különösebb probléma nélkül, pedig akkoriban a szlovák nyelv oktatása az alap- és a középiskolában sem volt olyan színvonalon, mint ma. Való igaz, hogy kezdetben voltak nyelvi nehézségeim, nem a beszéddel, inkább a tanulással. hiszen meg kellett szoknom szlovákul gondolkodni. De éppen ezért mondom, hogy amit elértem, csak így érhettem el. hiszen felnőtt ésszel, céltudatosan, lemaradás nélkül lehet áthidalni a szakadékot, míg ezt hat-hét évesen, nem tudatosítva a nyelvi váltás buktatóit, a megoldási lehetőségeket, nem hiszem, hogy sikerrel oldja meg a gyerek. Hozzátehetem esetleg, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Népművelő — jut eszembe. Hányszor vitatkoztunk és tesszük ma is: mi is a népművelő, és ki az. A pedagógusokat soroljuk leggyakrabban ide, persze a hivatásos népművelőket, itt-ott az orvosokat, s mostanság érinti az igény-számonkérés a mezőgazdasági értelmiséget. Csizmánk Jolánnal beszélgetve döbbenek rá. nem lehet ezt szakmához kötni, sokkal egyszerűbb és egyben bonyolultabb a kérdés. — Népművelő az, aki képes és hajlandó másokért tenni valamit, aki szívesen beszélget az emberekkel mindenről, ami érdekli őket, aki nem rejti véka alá véleményét, legyen az termeléssel, munkával vagy éppen filmmel, színházzal, gyerekneveléssel, könyvvel kapcsolatos. Népművelők lehetünk valamennyien, egymás művelői, nyílt szívű, közösségi emberek. NESZMÉRI SÁNDOR
