Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-10-20 / 43. szám
г Л bú Fahd hazafelé tartott. Lassú léptekkel balla- Q I gott, enyhén tántorogva vágott át a szűk. ka■ I nyargós sikátoron, amelyet ritkásan elszórt lámj I pák fénye pásztázott végig. Abú Fahdot nyomasztotta a körülötte honoló csend, dúdolni kezdett, halkan dünnyögve: Szegény fejem, csak tengődöm .. . Éjfél felé járt. Abú Fahdnak virágos jó kedve kerekedett: három pohár pálinkát ivott meg. Mámorosán ismételte: Szegény fejem, csak tengődöm . , . Durva hangja elragadó édességgel csengett a Fűiében, Fennhangon mondta magának: — Énekes vagyok! Képzeletében sok-sok ember jelent meg, éljenzésre tátott szájak, integető, tapsoló kezek. Hosszan nevetett. Aztán vörös fejlődését kissé hátrébb tolva, újra rágyújtott vígan: Szegény fejem, csak tengődöm . . . Szürke nadrág volt rajta, csípőjét ócska sárga szíj fogta körül. Amint a híd alá ért, ahol a sötétség vette át az uralmat a fény felett, egyszerre egy kis fekete bárány termett előtte, ott állt a falhoz tapadva. Abú Fahd még a száját is ellátottá ámulatában. „Nem vagyok én részeg — mondta magában. — Nézd meg csak jól. ember, mit látsz! Bárány ez. nem más. És hol a gazdája?“ Körülnézett, de nem látott egy lelket sem, a sikátor teljesen elhagyatott volt. Aztán a bárányra meredt. „Részeg lennék?” — tanakodott. Fojtottan felkacagott. „Allah kegyes. Tudja ő. hogy Abú Fahd és asszonya már egy hete színét se látták húsnak." Megközelítette a bárányt, és megpróbálta járásra ösztökélni. Noszogatta előrefelé, de az meg sem moccant. Abú Fahd erre megragadta aprócska szarvait, és azoknál fogva húzta-vonta. de a bárány úgy maradt mereven a falhoz tapadva. Abú Fahd dühödten méregette: — Elviszlek biz én. és elviszem apádat, anyádat is — mondta neki. amelyeket még gyermekkorában hallott a dzsinnekről és viselt dolgaikról. Abú Fahd levetkőzött, eloltotta a villanyt, azután elnyújtózott az ágyon felesége mellett, a takarót felhúzta egész az áliáig. Umm Fahd hirtelen megszólalt: — Nem kellett volna elengedned, amíg oda nem adja az aranyakat előre! Abú Fahd nem felelt. Umm Fahd feltüzelve folytatta: — Menj el holnap! Fogd meg és el ne ereszd! Abú Fahd ásított, kimerült és elkeseredett volt. — És hogy találom meg? — kérdezte reménytelen hangon. — Biztos megtalálod a híd alatt. Hozd haza, és addig nem eresztjük el, amíg ide nem adja az aranyat. — Á, nem találom meg. — A dzsinnek nappal a fold alatt élnek. Amikor eljön az éj. feljönnek a föld színére, és hajnalhasadtáig itt élik világukat. Ha egy helyet megkedvelnek, oda újra meg újra visszatérnek. Meg fogod találni a bárányt a híd alatt. Abú Fahd az asszony felé nyúlt, kezét két keble közé csúsztatta, és otthagyta mozdulatlanul. — Gazdagok leszünk — mondta. — Házat veszünk! — Kertes házat! — Veszünk egy rádiót. — Jó nagy rádiót... — És mosógépet.. . — Nem eszünk többé kását.,. — Fehér kenyeret eszünk . . . Umm Fahd felkacagott, mint egy gyermeklány. Abú Fahd folytatta: — Veszek neked egy piros ruhát.. . Umm Fahd méltatlankodva sziszegte: — Csak egyetlen ruhát? — Száz ruhát veszek neked! — Abú Fahd egy ideig hallgatásba merült, majd megkérdezte: — Vigyázz, el ne ereszd! — figyelmeztette. Abú Fahdot olyan érzés fogta el. mintha veszélyes kalandra készülne; szüksége lehet a tőrre. Görbe pengéjű tőr volt. tompán csillogott. Elhagyta a házat, és sietve útnak indult. Amikor a hídhoz ért elfogta a kétség, hogy hátha nem akad rá a bárányra. A sikátor üres volt. A két oldalon foghíjas sorakozó házak ablakaiban már kialudtak a fények. Abú Fahd megállt, és mozdulatlanul várakozott, hátát a falnak vetve Kisvártatva közeledő léptek zaja ütötte meg a fülét, és csakhamar föltűnt egy részeg ember alakja. Amikor Abú Fahd közelébe ért, megállt, és bámész ámulattal nyitotta rá a szemét. Akadozó hangon, vígan kérdezte: Hát te mit csinálsz itt? — Tűnj el! A részeg gondolkozva ráncolta össze a homlokát, aztán földerült a képe. — Allahra, én sem vetem meg a nőket! Várod, hogy elaludjon a férj. és az asszony ajtót nyisson neked, mi? Abú Fahd kínosan feszengett, és érezte, hogy az ingerültség nőttön-nő benne. A részeg folytatta: — És szemrevaló a nő? — Miféle nő? — kérdezte Abú Fahd dühösen. Hát, akit vársz! Tűnj el! Osztozom veled! Abú Fahdnak fejébe szállt a vér az indulattól. Attól félt, hogy a bárány nem fog mutatkozni a részeg ottléte miatt. — Hordd el magad — mondta neki acsarkodva —. mert ha nem. szétverem a fejed! A részeg böfögött egyet, és elképedve hebegte: — Te parancsolgatsz nekem? Hát ki vagy te? — Egy pillanatnyi hallgatás után felkiáltott: Gyere csak. törd össze a fejem! . . . Na! — Eredj és hagyj engem! — mondta Abú Fahd. — Nem akarom én összetörni a fejed. ZAKARÍJJA TÁMIR / Szíriái novellista / Sptj7© ©Ш Felkapta a bárányt, és a hátára vette, kezével fogva mellső lábait. Útnak indult, és újra rázendített, mámoros jókedve még magasabbra csapott. De csakhamar abbahagyta az éneklést, mert úgy érezte, hogy a bárány súlyosabb és nagyobb lett. És akkor váratlanul hangot hallott: — Eressz! Abú Fahd összeráncolta a homlokát. — Allah verje meg a részegséget! — mormolta magában. Kisvártatva újra megszólalt ugyanaz a hang: — Eressz, nem vagyok én bárány! Abú Fahd megremegett, és a rémülettől sóbálvánnyá merevedve állt meg a báránnyal. A hang újra megszólalt: — A dzsinnek királyának a fia vagyok. Eressz el, és megadom neked, amit kívánsz. Abú Fahd nem felelt, csak megindult szapora léptekkel. — Hét teli korsó aranyat adok neked — mondta a hang. Abú Fahdnak úgy tetszett, hogy aranyak csörgését hallja. amelyek a közelben potyognak lefelé, és halomba gyűlnek a földön. A bárány kitépte magát a kezéből, ő körbefordult és már-már felkiáltott: „Ide vele!” Ott találta magát egyes-egyedül a hosszú, szűk sikátoron. Jó darabig úgy maradt odacövekelve, a rémülettől megsemmisülten, majd futásnak eredt! Amikor hazaért, felébresztette a feleségét, Umm Fahdot. és elmesélte neki a történteket. — Részeg vagy. aludj! — mondta az asszony. — Ugyan, mindössze három pohár pálinkái ittam. — Kerge vagy te már egy pohártól is! Abú Fahd úgy érezte, hogy sérelem esett rajta; élesen válaszolt: — Nem szédülök én biz, még ha egy hordóval iszom is meg! Umm Fahd szóra sem méltatta, hanem történetekbe fogott. Mikor szülsz? Három hónap múlva. Fiú lesz. Nem fog úgy gürcölni, mint mi . Nem fog éhezni. .. Tiszta, díszes ruhákban fog járni Nem kell munkát keresnie Tanulni fog, iskolába jár! Rajta nem követeli a háziúr a lakbért... Orvos lesz majd, ha megnő... Én azt akarom, hogy ügyvéd legyen! Majd megkérdezzük tőle, hogy ügyvéd akar lenni, vagy orvos. Szeretettel a férfihoz simult, és évődő hangon kérdezte: — És nem nősülsz meg másodszor? Abú Fahd gyengéden beleharapott a fülébe. — Miért nősülnék meg. amikor te vagy az asszonyok legjobbika? Hallgatásba merültek. Nagy, csendes boldogság áradt el bennük. Egy idő múlva Abú Fahd hirtelen mozdulattal lelökte magáról a takarót. — Mi lelt? — kérdezte az asszony. Megyek most! Hová? Hozom a bárányt! — Válj holnap éjjelig! Aludj most! Abú Fahd kiugrott az ágyból, meggyújtotta a mennyezetről lógó lámpát, és sebesen felöltözött. — Meglehet, hogy nem találod meg Megtalálom! Umm Fahd segített a csípőjére csatolni a sárga szíjat. — Nem. nem! — ordított a részeg nekibőszülten. — Gyere csak, és törd össze a fejem! Egy kicsit hátrább lépett, és derűsen jelentette ki: — Szitát csinálok belőled! Nadrágzsebébe mélyesztette a kezét, és egy hosszú pengéjű kést rántott elő. Abú Fahd gyorsan a szíjához nyúlt, és kivonta tőrét, miközben a részeg óvakodva sebesen közeledett felé. Abú Fahd magasba emelte tőrét, és lesújtott vele. A részeg villámgyors mozdulattal kitért balra, s elkerülte a tőrt. Ugyanakkor a kés Abú Fahd mellébe fúródott. Nesze! A kést kirántotta a húsból, és hátrált egy kicsit. Abú Fahd az agyagfalhoz tapadt, és újra felemelte a tőrt, de a részeg kése másodszor is a mellébe szúródott. Harmadszorra a jobb vállán érte a szúrás, karja lehanyatlott, a tör kicsúszott ujjai közül, és a földre esett. A részeg egyre ott szökdellt körülötte és ordítozott: — Nesze! Nesze! Amikor a csípőjén szúrta meg, Abú Fahd felhördült, érezte. hogy gyengeség fogja el a térdét. Megpróbálta szilárdan tartani magát a lábán. Szemben a késsel, amely lesben állt lecsapott a húsára, és könyörtelenül szétmarcangolta. — Nesze! — üvöltött a részeg. Beleszúrt a hasába: belei kiomlottak. Két kezét rájuk szorította: forrók, reszketők és nedvesek voltak. Akkor összerogyott és hanyatt vágódott. A részeg előregörbülve állt. néhányat köhögött, hányt, aztán futásnak eredt. Abú Fahd hallotta, amint a bárány így szól hozzá: — Hét korsó arany! És hullott az arany, hullott egyre; vilióztak az aranyak, mint apró napkorongok. Aztán lassan-lassan elhalt a csörgésük ES i 5j
