Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-13 / 7. szám

váll már a gyermekprostitúció is. A filmiparban manapság különösen jó "job" kaszkadőrnek lenni. A jó kaszkadőrök keresettek, mert a kommersz filmekben túlteng az erőszak, az egyre vadabb, durvább, idegeket borzoló jelenetek. A színésznek, ha becsvágya rávinné is a kockázatra, mindebből ki kell maradnia, mert képtelen lenne megcsinálni.

A LEGMERÉSZEBB KASZKADŐR

Mickey Allen, egy kilencéves kislány. Súlya 33 kiló, magassága 1,35 méter. Halláshibában szenved. Mickey-vel sokat foglalkoznak a képeslapok, persze menedzsereinek busás hasznáról nemigen esik szó — a hírverés könnyed hangneméhez nem illenek olyan kifejezések, mint kizsákmányolás, hazardírozás és hasonlók. „Ahol másoknál véget ér a bátorság, Mickey Allennál ott kezdődik a szórakozás" — írják róla. Ö is szívesen nyilatkozik, már megtanulta, hogy a „publicity" sohasem árt.

„Feltétlenül meg kell hogy legyen a hatvanszázalékos esélyem arra, hogy a jelenet után felkelek és épségben távozom, különben túl kockázatos lenne, amit csinálok ..."

Ez a kilencéves kislány aligha lehet teljes mértékben tudatában egy-egy „nagyjelenet" lehetséges következményeinek. Mickey robogó jármüvekből ugrik ki, nyolcméteres tornyokból ugrik le, vágtató lovak száguldanak el fölötte, rohanó autó vonszolja kötélen. Hogy kaszkadőr lehessen, s így keresetével megemelje családja jövedelmét, el kellett végeznie egy háromhónapos tanfolyamot. Ez a dublőr-tanfolyam olyan hihetetlenül nehéz, hogy a jelentkezők 90 százaléka három hét után olthogyja. „A lábamra állandóan tizenhárom kilós súlyokat akasztottak, hogy megerősödjenek a hasizmaim - meséli Mickey az edzésekről. — Hatkilós súlyzókkal tornáztam, és 25 kilós súlyokat emelgettem rendszeresen ..

Arra a kérdésre, hogy mit gondol, történhet-e baleset vele a filmezés alatt, úgy válaszol, ahogy a kurzuson tanulta: határozott nemmel. De azért elmesél egy kis esetet. „Néhány hónappal ezelőtt megvágtam a kezemet. Ugyanis a jelenetben nagyon éles machettákkal harcoltunk, a partneremnek adott jelre el kellett volna dobnia fegyverét. ö azonban nem figyelt, vagdalódzott tovább és ennek én ittam meg a levét." A sérülésekről Mickey csendesen és bátortalanul beszél, mert tudja, hogy ilyesmiről egy kaszkadőrnek hallgatnia kellene.

A kislány négyszer esett át fülműtéten, de hallása nem javult, a normálisnak mindössze egy tizede. Ennek ellenére a producerek, menedzserek, rendelők (szeretnek Mickey-vel dolgozni, azért is, mert rendkívül értelmes és fegyelmezett) fényes jövőt jósolnak neki: olyan sztár lesz, akinek soha többé nem lesz gondja a megélhetéssel.

Lehetséges. Persze csak akkor, ha Mickey Allen továbbra is a szerencse kegyeltje marad, ha nem szól közbe kiszámíthatatlanul, gonoszul a véletlen. Pontosabban, ha a kockázatvállalásnak sohasem az a bizonyos 40 százaléka kerekedik felül, amelyikbe belekalkulálták a sérülést, a rokkantságot és természetesen a halált is.

Minden bizonnyal ezúttal is van „trükk", csak még senki sem bukkant a nyitjára. De mégis: játék a tűzzel. Maga Moretti sem tagadja: „Harminc éve folytatom ezt a mesterséget. Naponta három, de többnyire négy órát gyakorolok. Tehát fellépéseimen nem érzek egy csöppnyi félelmet sem, habár tudom, hogy a véletlennel egyszerűen számolni kell. Száz százalékos biztonság nincs, legfeljebb kilencvenkilenc százalékos, s én ezzel mindig is tisztában voltam.”

Ezzel az egy százalékkal nem kevesebbet, mint az életét kockáztatja, hogy — élhessen.

Feldolgozta: - gé —

D öviddel ezután kellemes viszontlátásra került sor. Az állomáson voltam. Hapsikra vártam, és egyszer csak ott volt mellettem Babszi, az a kislány, aki néhány hónappal ezelőtt a Soundban LSD-t kért tőlem. Babszi akkor tizenkét éves volt, iskolai zűrök miatt éppen csövezett, és még gyorsan kipróbált néhány szippantást, mielőtt nyakon csípték és visszavitték a nagyszüleihez.

Egymásra néztünk, mindent azonnal tudtunk a másikról, egymás nyakába estünk és megcsókoltuk egymást. Baromira örült, és én is. Babszi irtára lefogyott. Se melle, se feneke. De majdnem még szebb volt így. Ápolt, völlig érő szőke haja és szuper szerelése volt. Felmentünk az állomás teraszára. Arról nem is kellett beszélnünk, hogy mindketten teljesen benne vagyunk, és hogy szerezni járunk. De Babszi azt sem igen akarta elmesélni, hogy honnan van olyan sok anyaga és pénze. Csak azt mesélte el, hogy

otthon elég szigorúan fogják, amióta csövezett. Minden este hét és nyolc köpött otthon kellett lennie, és rendesen kellett iskolába járrfia. A nagymamája baromira vigyázott ró.

De mindig volt H-ja, amit az állandó hapsijától kapott. Annak írószerüzlete volt, és Heinznek hívták. Nagyon laza hapsi volt, mert rögtön H-val fizetett,' és így az ember megspórolta az egész szaladgálást.

Néhány nap múlva aztán Stellával is találkoztam a pályaudvaron, aki Babszi barátnője volt, együtt csöveztek annak idején, és még előbb kóstolta meg a H-t. Neki nem ment olyan jól, mint Babszinak. Az apja két évvel ezelőtt egy lakástűzben meghalt, az anyja egy olasz barátjukkal nyitott egy kiskocsmát, és ivott. Stella a kocsmából emelte el a pénzt a heroinra. De amikor az anyja barátjának a pénztárcájából csórt ötven márkát, akkor kiderült az egész. Nem -mert hazamenni és megint csövezett.

Elhatároztuk Stellával, hogy együtt megyünk beszererni. Ragaszkodtam hozzá, -hogy az állomáson csináljuk. Tehát csak együtt mentünk el a haps-ikkal. Kettőnket együtt nehezebb átvágni, és jobban is tudunk védekezni, ha a hapsi nem akarja betartani a megállapodást. És kettesben gyorsabban is megy.

A legkönnyebb dolga Babszinak volt. Néha a törzshapsija mellett még külön is keresett, csak azért, hogy nekünk is jusson. Sohasem festette ki az ártatlan gyerekarcát. Mell és fenék nélkül, tizenhárom évesen, pontosan úgy festett, mint amilyen lányokat a hopsi-k a bébi-placcon kerestek. Egyszer egy óra alatt hét hapsit intézett el, kétszáz márkáért.

Babszi és Stella rögtön csatlakoztak Detlef, Axel és Bernd galcsijához. Most már három fiú volt és három lány. Ha együtt elindultunk, én Detlefbe kapaszkodtam, a két másik fiú meg Babsziba és Stellába. Más nem is történt köztünk. Csak egyszerűen egy igazán laza banda voltunk. Mindenki elmondhatta a másiknak minden baját. Annak ellenére, hogy folyton minden apróságon összevesztünk, de hát ez minden fixerrel így van. Ebben az időben még összekötött minket a heroin.

Detleffel is egyre cikisebbek lettek az összezördüléseink. Fizikailag mind a ketten eléggé leromlottunk. Én a magam szózhatvankilenc centijével negyvenhárom kiló voltam, Detlef százhetvenhattal ötvennégy kiló. Gyakran nagyon rosszul éreztük magunkat, és akkor minden az agyunkra -ment, és igazán kellemetlenek voltunk egymásnak. Megpróbáltuk egyenesen brutálisan kikészíteni a másikat. Mindig a leggyengébb pontját vettük célba.

Már nemcsak a lányokkal, hanem Detleffel is csak azt láttuk egymásban, hogy micsoda ocsmány alakok vagyunk. Az ember magát gyűlölte, és ezért rászállt a másikra, és mindenáron azt akarta -bebizonyítani, hogy ő nem is olyan ocsmány mint a másik.

Megkezdődött az 1977-es év. Alig vettem észre az idő múlását. Az egyik nap olyan volt, mint a másik, akár télen, akár nyáron, akár karácsony volt, akár szilveszter. A karácsonyban csak az volt a különleges, -hogy megint kaptam pénzt ajándékba, és így megspórolhattam egy vagy két hapsit, ünnepen amúgy is majdnem lehetetlen volt hapsit szerezni.

Ebben az időben teljesen eltompult voltam. Semmire sem gondoltam. Semmit sem figyeltem meg. Csak magammal foglalkoztam. De már nem tudtam, ki vagyok. Néha már azt sem tudtam, hogy élek-e egyáltalán.

Alig emlékszem részletekre ebből az időből. Valószínűleg nem is történt semmi, amit érdemes lett volna elraktároznia szürke agysejtekben. Egészen 1977 februárjáig. Vasárnap kora reggel mentem haza. Feküdted az ágyban, és azt képzeltem, hogy fiatal lány vagyok, aki most volt táncolni, ahol megismerkedett egy rettentően kedves fiúval, és most igazán beleesett. Leginkább arról szerettem álmodozni, hogy vidám tini vagyok, olyan vidám, mint a coca-cola reklámokon.

Délben ébredtem fel. A fehér műanyagzacskóm után nyúltam. Túlságosan közömbös voltam ahhoz, hogy vigyázzak, nehogy az anyám meglásson, ahogy a műanyag zacskóval a fürdőszobába csoszogok. Bezártam a fürdőszoba ajtaját. A mi családunkban más nem szokott bezárkózni a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe, mint -minden reggel. A tükör egy teljesen idegen, beesett arcot -mutatott. Már rég -nem ismertem magamra a tükörben. Az arc nem az enyém volt. Akárcsak a totál lesoványodott test. A testemet már nem is éreztem. Még akkor sem hívta fél magára a figyelmet, ha beteg voltam. A heroin -közömbössé tette -a fájdalmakkal és az éhséggel, sőt még a magas lázzal szemben is.

Álltam a tükör előtt, és vágytam az adagra, mert M-port szereztem. A piacon szokásos fehér vagy barnás H-val szemben ez egy szürkés-zöldes por. Különösen piszkos, de őrjítő flascht okoz. Rettentően rámegy a szívre, és ezért óvatosan kell adagolni. Ha túl sok M-port lő be magának valaki, akkor feldobja a talpát. De hát én eszeveszetten vágytam az M-por utáni flasdhre.

(folytatjuk)

GHU