Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-11-25 / 48. szám

szíwel-lélekkel szóptatna, tisz­tában van ennek fontosságá­­val, de nem tud. Szinte szé­­^ gyelli, hogy nincs teje, ideges, > nem tud megbirkózni minden- H napi gondjaival, és erre vezeti S3 vissza kudarcait. A statisztá­ja kák viszont csak az említett N egy százalékot ismerik el ok- Ö nak... q Legjobb lenne ezeket a „lel­­ki“ tényezőket kiiktatni, és ■ • csak arra gondolni: Szoptat­ás nőm kell, nincs és nem aka­­£ rok más lehetőséget... De hát a mindennapok gyakorlata más. A neurotizáló környezet igen sokat árthat az anyának. A rendezetlen családi élet, a férj iszákossága (ez csak a későbbi években jelentkezik), hűtlensége, az anyagi nehézsé­gek, a lakásgond, a nemzedé­kek együttélése (gyakori az anyós-probléma) olyan konflik­tusokba sodorhatja az anyát, hogy egyéb panaszai mellett a teje is elapadhat, türelmet­len, ingerült, kimerült lesz. Ritkább esetekben szunnyadó lelki megrázkódtatásai éppen a szülés után, a nagy testi­lelki erőpróba után törnek ki, válnak patologikussá. Éppen most került ide egy fiatal­­asszony, aki magárahagyatott­­sága, túlterheltsége miatt a szülés után (harmadik gyer­mek) összeroppant, úgy érezte, nem bírja terheit, feladja a harcot. Ennek következtében kezdte magától elutasítani cse­csemőjét, mint „lelkiismeret­­furdalásának“ forrását. Hang­súlyozom, ritka eset, de nem tanulság nélküli... Inkább azt húznám még alá, hogy a fiúkat éppen úgy kel­lene tanítanunk (iskolában is, otthon is) a szülői felelősség­re, mint a lányokat. Nem kü­lönválasztani őket a hetedik, nyolcadik osztály biológiai óráin, hanem együtt, egymás­ról kellene felvilágosítanunk őket. Utódaink neveléséért egyformán felelősek vagyunk. — A lelki tényezőkön túl, a jövőnkre nézve milyen kö-Ezzel olyan vitaminok, hormo­nok, nyomelemek, védőanya­gok, zsírok, fehérjék kerülnek a csecsemő szervezetébe, amit ilyen összetételben — lega­lábbis a tudomány mai fokán — nem tudunk előállítani. Emésztőszerveinek működésé­hez, egyáltalán az élethez, a külvilághoz való alkalmaz­kodásához van erre szüksége. Ezeket az anyagokat az anya tartalékolja és csakis tejével tudja átadni. Amit a csecse­mő magával hoz a külvilágba, az csak két-három hónapra elegendő, viszont ez az idő nem elég ahhoz, hogy emésztő­rendszere, az anyagcserét le­bonyolító összes szerv^ meg­tanuljon alkalmazkodni az új feltételekhez. A kényszer­átállás majd egyszer, valahol kiütközik. A lelkiekről már szó volt. A mi kísérleteink alapján a testi, szervi elvál­tozásokról szólhatok. Az anya­tejben megtalálható 1300 (!) féle anyagnak pontosan meg­van a maga helye, szerepe. Sokat közülük még nem is ismerünk pontosan, ennélfog­va pótolni sem tudjuk. Számos kísérlet bizonyítja pl., hogy a felnőttkori pajzsmirigy meg­betegedések egy része az anyatejes táplálás hiányára, bizonyos anyagok csecsemő­­kori hiányára vezethető visz­­sza. A háborúban születettek (lényegesen magasabb volt az anyatejes táplálás aránya) ritkábban szenvednek érrend­szeri megbetegedésben, lé­nyegesen kevesebb közöttük az infarktusos. Az érelmeszesedés foka rendszerint előrehaladot­tabb azoknál a személyeknél, akiket nem szoptattak. Állat­­kísérleteink is igazolják, hogy az anya mellett hagyott álla­tok tanulékonyabbak, reflexeik gyorsabban alakulnak ki, mint azoknál az egyedeknél, ame­— Ideje már, hogy az apák­ról is nyíltan és szükségsze­rűen szóljunk. Hiszen az apa éppen úgy felelős a gyermek testi-lelki fejlődéséért, mint az anya. Az ó közvetlen fela­data a szülés után az, hogy az anyának biztosítsa azokat a feltételeket, amelyek között anyai kötelességeit teljesíti. Vagyis olyan légkört, bizton­ságot alakítson ki otthon, hogy az anya, gondtalanul törőd­hessen újszülött gyermekével. A szüléssel, a szoptatással csak az anyai ösztönök erő­södnek, fejlődnek ugrássze­rűen. Az apa majd lassanként „tanulja“ meg szeretni gyer­mekét. De érzésének mélysé­géhez az kell, hogy naponta részese legyen annak, ami anya és gyermeke között tör­ténik. Az anya már a terhesség alatt is folyton leendő gyer­mekére gondol. A szülés pil­lanatától ösztönösen felébred benne a szülői érzés, a szop­tatás alatt pedig nemcsak mé­­lül ez az érzés, hanem átadja gyermekének is. A csecsemő nem születik ezzel a lelki kö­töttséggel. Neki is meg kell tanulnia. A csecsemő elfogad­ja, és később anyaként szereti az idegen anyát is (örökbefo­gadás esetén). Azzal, hogy a csecsemő anyjának karjában pihen, bőrének melegét érzi, állandó, egyforma meleg táp­lálékhoz jut, olyan nyugalmat és biztonságérzetet kap, ami­re igénye van, kialakul benne egy mély, elszakíthatatlan lel­ki kötelék, és már itt meg­alapozódik benne az ő későbbi szülői ösztöne. A mestersége­sen táplált gyermeknek ezt az érzést, ezt a kapcsolatot sem­mivel sem lehet pótolni. Meg­figyelések alapján a mester­ségesen táplált csecsemők gye­rekkorukban is, felnőttkoruk­ban is ingerlékenyebbek, dur­vábbak, érzelmeikben seké­lyek, sivárak. A modern pszi­chiátriai elméletek azt tartják, hogy az ember egyéniségének jellemző vonásai visszavezet­hetők életének első két évére. Ezt nagyon jól kellene tudnia minden anyának, apának, aki gyermeknemzésre, gyermekne­velésre vállalkozik. — Sok anya panaszolja, hogy vetkeztetéseket von le a ku­tatóorvos? — kérdezzük MUDr. Juraj Palkoviéot, a tudomá­nyok kandidátusát, a Bratisla­­vai Tudományos Akadémia kutatóorvosát. — Az anyatejjel kapcsolatos kutatásainkat egyetlen mon­datban összefoglalhatom: az anyai emlő tökéletesebb táp­lálékot képes termelni, mint a legfejlettebb emberi agy a tudomány eredményeként. A természet nem adja fel olyan könnyen az évmilliók alatt bevált módszerét... Hiába áll most a másik oldalon az „agyon-stresszelt“ anyák sok milliós hadserege. A gyermek­nek anyatejre van szüksége. lyeket ugyan tökéletesen táp­lálunk, de a születés pillana­tától távol tartjuk az anyá­tól... A felnőttkor számos betegsége vezethető vissza éle­tünk e legkorábbi szakaszába. Bármilyen irányban tapogató­zunk, azt már biztosan leszö­gezhetjük: az anyai szív do­bogása, az anyai test melege, az anyatejjel együtt — az élő­világ legnagyobb csodája. Ezek után ki másnak tehet­nénk még fel kérdést, mint az új életet adó anyáknak: vajon van-e joguk megtagadni gyermeküktől az egyetlent és a pótolhatatlant, az édes anya­­tejet?! MEGYERI ANDREA mn

Next

/
Thumbnails
Contents