Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-10-21 / 43. szám

WEÖRES SÁNDOR Prózaversek a Szántó Tibor-kódexből MAG ASZTAL AS Mennyivel szebb vers az üres papírlap, mint a megírt költemény. Ez is, amit most írok: a papír be­­piszkolása. Az üres lap nemcsak látványnak szebb, szűzebb, fehérebb, mint a teleírt, hanem a világ minden nyelvének, minden bolond és bölcs eszmé­jének, minden már kimondott és még sose sejtett gondolatának lehetőségét tartalmazza, anélkül, hogy egyetlen betűt is mutatna. A szántatlan-vetetlen papírok a lehető legszebb versek, de érték-különbség nélkül, és elolvasásuk­nak időtartama semmi. MÁSSALÉTEL Fáj! Ez az első szó. A második sokféle. Mintha a fa kérgét lehántanák, először puszta hiány, aztán más­más módon tátogat, többé nincsen ébren, de nem is alszik, egyhelyben is utolérhetetlen. AZ ELMARADT TANÍTÁS Az elmaradt tanítás a szárnyakról szólna. Ha re­pülni bírnánk (nem skatulyában, hanem szabadon), könnyebben viselnénk el a zsebet, mely gyengéden óv, fészekmelegébe visszahív, és bár nem kötöz meg, repülni mégsem enged, vigyázó szeretetból. HÓDOLAT ATÜZTENGERNEK Egyik fájdalomtól a másikig hol rövidebb, hol hosszabb az idő. Mégis, erősen egyszerre csak egy fáj, ő a király, a többi fájdalom az ő népe, letom­pítva, elnyomva, sötétben. ✓ PÁLYÁK Sokáig egyetlen ívelésre hagyatkozva — később megfordulva keservesen — és megszületve kis szo­bában, összezsugorodva — ki ismerne rá még a hős kezdetre s a kezdeti hősre, akiért meglengetik a levegő' lábait, a földhöz tapadó tér hajdan tüzes érceit, az egyhelyben felfüggesztett harangokat? A VAGY FOKOZATAI Gyerekkoromban hintázni szerettem volna, de min­dig akadt másik gyerek, ki még jobban szeretett hintázni, mint én. Ezt értsétek meg, tülekedők! Csak a hintának mindegy, hogy kicsoda függ rajta. AZ ÜRESSÉG KAPCSAI A napsugár megakadt a sziklafalon. Most gyerme­két hintáztatja. ő maga kinek a bölcse? De a lát­vány érik, míg rá nem ereszkedik a senki sóhaja, mely csak azért nem félelmetes, mert nincs aki figyelje, így tölti be az egész vidéket, az eszmélke­­dőt kihagyva. És rátemetkezik az éjszaka. KONTRASZT A világosság a forrásának irányát megmutatja; a sötétség ellenkezőleg, elrejti. EGYSOROS A csillagokban alszom. ANGST Az óvatosság világa ez, annyi veszélyben, hogy hasztalan minden védelem. Valaha oltalmazó va­rázsigék közt élt az ember; lehet, hogy az is meg­lapulás volt. Legjobb menekülés nélkül szaladni, még mielőtt kergetne az árnyék. FIZIOLÓGIA Nincs olyan terület, ahol csak egyfajta virág nyílik. Vagy egy se, vagy többféle. S ahol csak egyfajta madár lakik, olyan sincs. De ahol csak egyfajta ember él, olyan mindig akad, míg be nem következik a népek végleges össze­keveredése. TURISZTIKA Elaltat és álmomban is kísér a kerekek csikorgása, bármerre járok: a rónán, a hegyek között, a tenger szegélyén. Olykor hidak dübörögnek, de rövidebb ideig, felébredéskor már nincsenek. És a nyájak! ablakon át látszanak néhány pilla­natig, aztán csak a póznák. Hónapokig tartó utazás után láttam egy pálma­fát. Néhány év múlva talán látnék még egyet, de akkor már nem élek. VÁLTOZATOK A CSÖNDRE A csöndnek micsoda ütemei lüktetnek a vérben! Tagolatlan csönd csak ott lehetséges, ahol senki sincs. Lehet-e, hogy a holtak hallják a csöndet? Vagy a hajdani nyugtalanok árasztják a nyugal­mat és habjaikban úszunk, de fölfogni nem tudjuk. Csönd van, ahol süketség uralkodik, de az örök csönd kihabzik a süketség alól. ALOM Kormos vonatok tekergőznek a füleimen át: úgy látszik, hegyvidékké változtam. Térdhajtásom felé közelítek két kordéba-fogott szamárral, gránátalma­bozótok között. Életemben először, kíváncsi vagyok a fejemre, de nagyon messze van. Majd egyszer önmagámmal való azonosságomnak hamis tudatá­ban, le fogom tagadni ezt a szégyellni-való kalan­dot, ámbár elmondani úgyse tudnám, mert egy­szerre hárman is beszélnek. A MOCSÁR MENTEN Elindultam feledni a kéz és láb ujjait, az iszapos ruhákat, a messzeségtől elzáró nádasokat, a disznó­kat amint kergetőznek és elbújnak — ilyenkor ők a valódi emberek — és szálanként a napsugarakat, de hiába, mert arrafelé nem visznek a lépteim, ahol feledni lehetne: csupa megjegyezni-való pán­tol köröskörül, és holtom után az eddigi egy helyett majd sokan emlékeznek helyettem. SZÜRKE METSZET A ragyogó hidegben fénycsóva ereszkedik a fenn­síkra, majd tovább, a rejtőző lakásokon keresztül, ahol a kisváros térdepel. A kerekek lassabban forognak, a rudak oldalt dőlve megtámaszkodnak. Itt vonulunk, az egész szakasz, földkupacok közt, olajfoltos csatorna mentén. Mindez egyik seszínű percből hasonló percbe suhan, mint a körjárat egy­formasággal, ezért nem történik, csak majd az emlékezésben. Mire meggondoljuk, mássá alakítjuk, csupán az összegubancolt esemény emlékezik. ALTAMIRA ÉS LASCAUX Agancsaira borulva szunnyad az őstörténet. Érzé­keny a késői érintésre, leheletre. Mégis, mindunta­lan előbukkan a fogaskerekek közül. VERTUMNUS Egy gyümölcs ottmarad a fonatok közt. Ö az áldozat a bőségért. Amikor hatalmasan lángol az ősz, nem nehéz összeszedni a kívánatosat, de mégis ez az egy hiányzik. Majd eljön a tél és mindent lekaszabol, a sokat éppúgy, mint a cseppnyit, válaszul az áldo­zatot visszasíró mohóságra. VAS WITTEG Zene van-e szebb, mint mikor vasakat visznek az éjszakában hálószobád ablaka alatt, és a vasat csö­rögve, csörtetve, csörömpölve átvonulnak hallásod területén. Férfiak viszik a síneket, a rudakat, a csö­veket, és amily véletlenül érkeztek, ugyanolyan véletlenül eltávoznak. MONDD SOKSZOR Akinek fáj az inge, kabátja, kalapja, cipője, botja. Csak ő maga nem fáj. KÖZELSÉG ÉS MESSZESÉG NÉLKÜL Ha kezembe fogok egy darab sötétséget és letöröm a sarkát: máris átjutottam egy másik teremtésbe, mely talán nincsen; de mi van, ha van? INTERIEUR A szegénység szobája sárgás-barna. De reggel fehér és éjszaka fekete. Ketyeg. És a csövek szuszogása! Hirdeti a szögletben egy esernyő, hogy őrá bár­mikor szükség lehet. JANUÁR Ha kinyitom az ablakot, beáramlik a tél hidege. Ha becsukom az ablakot, benn összepréselődik a tél mesterséges forrósága. Mindennel így van; vagy dermeszt, vagy éget. EGY MONDAT ÖT MELLÉRENDELÉSBŐL Az első csírázás rég befejeződött, a férfiak meg­görnyedtek, a nőkből árad a mellbűz, a kerekek nem nézik kire gurulnak, tenni kell valamit. POKOLI TÁNC Mit kergettem? A cifra sötétséget. A cifra sötétség kergetett engem, fgy találkoztunk. így valójában nem találkoztunk. Mit sötétítettem? A cifra kerge­­tést. A cifra kergetés sötétített engem. így sötéted­tünk. így valójában nem sötétedtünk. Mit cifráz­tam? A kergető sötétséget és a sötét kergetést. így cifrázódtunk. így valójában nem cifrázódtunk. De mégis. De mégsem. Rázódtunk. Sem. Is. Weöres Sándor prózaversei az úgynevezett Szántó Tibor-kódexből valók. A kódex a kiváló könyvművész leleménye: szépen bekötött üres könyv, amit azzal a kéréssel adott át a költőnek, írja tele verssel, illuszt­rálja tollrajzokkal. Weöres Sándor 1979. december 28-án kezdte el, s 1980. május 13-án végezte be a ver­ses-rajzos kódex munkálatait; új könyve megjelenésre vár. A kódex anyagából a prózaverseket közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents