Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-10-21 / 43. szám

MIHÁLY GÉZA, MÉRNÖK-KÖZGAZDÁSZ, AZ SZSZK KORMÁNYHIVATALÁNAK SZAKTANÄCSADÖJA

Népszámlálásra készülődre

Hazánkban és a baráti szocialista országokban a népszámlálásokat 10 évenként egyszer, általában a nullával végződő években tartják. Az utolsó csehszlovákiai népszámlálás 1970. december 1-én volt. Az elmúlt tíz esztendő alatt számos változásra került sor a társadalmi, gazdasági és kulturális élet minden területén. E sokrétű változásokkal kapcsolatos, megbízható és kimerítő adatok egyidejű beszerzése, egységes és gyors feldolgozása, s országos, föderatív, kerületi, járási, városi, községi szintű kiértékelése lehetetlen lenne népszámlálás nélkül. A népszámlálás kiterjed az országunk területén élő és tartózkodó minden egyes személyre. A legteljesebb és legpontosabb adatok felvételét biztosítja az államvezetés, gazdasági irányítás, tervezés, ellenőrzés, statisztikai elemzés stb. számára. A népszámlálás során vizsgált kérdések egy része igen fontos a nemzetközi összehasonlítás céljából is.

A népszámlálások történetéből kitűnik, hogy a népesség számbavételével már az ókor több, magas kultúrszínvonalon álló országában próbálkoztak. A rómaiaknál az adóztatási és katonai célokból végrehajtott censusok tekinthetők a népszámlálás ősi formáinak. Az uralkodó osztály tagjainak szükséges volt tudni az adófizetőknek, a hadra fogható férfiaknak, a nagy építkezésekre felhasználható munkásoknak a számát. A görög gondolkodók már az óko ban felvetették a kérdést, hogy a népesség mekkora száma és milyen összetétele biztosítja a városállamok polgárai számára a legnagyobb jólétet. Kifejezetten népességi vonatkozású és a mai népszámláláshoz hasonló adatgyűjtést 1509-ben Velencében végeztek. E népösszeírás, hasonlóan a többi, régebbi adatfelvételhez, csak a lakosság egy részére (adózási egységek, szolgálók, szabadok, polgárok) tért ki. Hasonló volt p helyzet a feudalizmus korában a mai Szlovákia területén is. Az összeírások nem az egyes személyek szociális helyzetére voltak kíváncsiak, hanem a gazdaságok és porták, a malmok számára, a szántóföldek és legelők területi nagyságára stb.

A modern értelemben vett népszámlálás csak az erős központi hatalom, a kopitalista termelési mód kialakulása, az államtudományok és a statisztika gyors fejlődése után valósulhatott meg. Az első statisztikai célból tartott népszámlálás 1665-ben Kanadában volt. Európában sem volt véletlen, hogy az első népszámlálások Angliában, Franciaországban és az akkor svéd fennhatóság alatt álló Finnországban (1749) valósultak meg. Az Egyesült Államokban az első hivatalos népszámlálást 1790-ben hajtották végre.

Magyarországon — beleértve a mostani Szlovákia területét is — a II. Józsefféle 1784—87. évi összeírás volt az első, amely részben megfelel a népszámlálás modern fogalmának. Ez az összeírás házanként, lajstromos összeíróívvel történt. Becslések és átszámítások szerint Szlovákia területén 1 millió 953 ezer ember élt, az akkori Magyarország lakosságának (9 343 000) 20 százaléka. Csehország lakosságának a száma 4 millió 355 ezer volt. Az 1787 és 1847

között tartott népösszeírások nem voltak teljesek, mert a nemességet és a papságot nem vették számba. Az abszolutizmus idején 1850-ben és 1857-ben tartottak népszámlálást az osztrák hatóságok. Szlovákia területére vonatkozóan a legmegbízhatóbb adatokat az első hivatalos magyarországi népszámlálás nyújtotta, amelyet 1869-ben tartottak Keleti Károly tervei alapján. E népszámlálás eredményei szerint Szlovákia mai területén 2 millió 449 ezer személy élt.

Azóta a népszámlálások általában tízévenként követték egymást. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása óta öt hivatalos népszámlálásra került sor (1921, 1930, 1950, 1961 és 1970). Az 1946-ban és 1947-ben végrehajtott népösszeírásokat a statisztikai hivatalok nem sorolják o hivatalos népszámlálások közé. Csehszlovákia lakosságának a száma a köztársaság megalakulásakor (átszámítva az ország mostani területére) 12 millió 955 ezer fő volt, ebből 9 millió 987 ezer személy Csehország és 2 millió 968 ezer Szlovákia területén élt. 1977. március 28-án országunk lakosságának a száma elérte a 15 millió főt. 1979. dec. 31-én hazánknak összesen 15 millió 280 ezer lakosa volt, ebből a CSSZK-nak 10 millió 317 ezer és az SZSZK-nak 4 millió 963 ezer a lakosa. Az egyes népszámlálások adatai szerint a csehszlovákiai magyar lakosság részaránya 5,3 % (1921-ben) és 3,0 % között mozgott (1950-ben). Szlovákiában a magyarok a lakosság 21,7 százalékát (1921-ben) képezték. A legalacsonyabb részarányt (10,3 %) az 1950-es népszámláláskor érték el. Abszolút számokban kifejezve a csehszlovákiai magyarok száma az egyes népszámlálásokkor a következőképpen alakult: 1921-ben 658 ezer fő, 1930- ban 597 ezer, 1950-ben nem egész 468 ezer, 1961-ben csaknem 534 ezer, 1970- ben 570 ezer polgár vallotta magát magyar nemzetiségűnek és 621 ezer magyar anyanyelvűnek. Az 1980-as félévi adatok szerint a csehszlovákiai magyarok számát 608 ezerre becsülték.

A sorra kerülő 1980. november 1-i népszámlálás szintén kitér a lakosság nemzetiségi összetételének vizsgálására. A népszámlálásra vonatkozó utasítások hangsúlyozzák, hogy minden személy szabadon, meggyőződése szerint, saját maga dönt nemzetiségéről a népszámlálási összeiróív megfelelő rovatának kitöltése útján. A 15 évnél fiatalabb gyermekek nemzetisége a szülők nemzetiségéhez igazodik. Ha a szülők különböző nemzetiségűek — megegyezésük alapján — az egyikük nemzetiségéhez. A bejegyzett nemzetiségnek nem szükséges azonosnak lenni a személyazonossági igazolványban feltüntetett nemzetiséggel. A népszámlálási szabályzat szigorúan megtiltja, hogy a számlálóbiztosok valamilyen úton-módon befolyást gyakoroljanak a számlált személyekre, s gátolják őket nemzetiségük demokrotikus megválasztásában. Ezt lényegében kizárja a népszámlálás módszere is, amely a lakásokba és lakóházakba eljuttatott nyomtatványok (népszámlálási összeíróív és nyilvántartási lap) önkitöltésén alapszik. A számlálóbiztosok 1980. október 27. és 31. között kötelesek kézbesíteni a nyomtatványokat, és szükség esetén kellő felvilágosítást nyújtani a lakosságnak. A kitöltött kérdőívek összegyűjtését legkésőbb november 9-ig kell lebonyolítani. I

A népszámlálás teljeskörű állapotfelvétel. Ebből következik, hogy a számba venni kívánt minden egységre kiterjed, és egy előre meghatározott, adott időpontra vonatkozik. A statisztikusok azt az időpontot, amelyre vonatkozóan a népesség állapotát rögzítjük, eszmei időpontnak nevezik. Népszámlálásunk eszmei (döntő időpontja az október 31-ről november 1-re virradó éjszaka 0 órája lesz). Az eszmei idő- Dontnak megfelelő valósághű és pontos bejegyzése rendkívül fontos, hiszen az egyidejűséget országunk területén csak ezzel lehet biztosítani. Az eszmei idő- Dont a megbatározott időpontban fennállott állapot rögzítését jelenti, korántsem azt, hoay a kérdőíveket ebben az időpontban kell majd kitölteni. A kérdőívek önkitöltésére tehát sor kerülhet november 1-én. 2-én, esetleg 3-án stb. is. ha iái eszünkbe véstük az eszmei időpontban fennállt állapotot. Az eddig szerzett tapasztalatokból kiindulva népszámlálásunkhoz lakás-, ház- és épületösszeírás is kapcsolódik. Ugyancsak sor kerül a lakosság központi, statisztikai nyilvántartásához szükséges adatok beavűitésére is. Hatodik népszámlálásunkat ismét az előre jól felkészített számlálószervek segítségével bonyolítjuk le. Az 1980. évi novemberi népszámlálásunknál kb. 86 ezer személy fog közreműködni. A számlálóbiztosok és számlálóellenőrök túlnyomó része a nemzeti bizottságok képviselői, alkalmazottjai, a Dolaári testületek tagjai stb. közül ke'ül ki. A számlólószervek hivatalos személvek, a nemzeti bizottságok megbízottiai és a lakosság érdekvédelmének képviselői. Személyes fogadalomtételükön kívül szocialista jogrendünk is kötelezi őket a teljes titoktartásra. Uayancsak tilos a kérdőívekbe bejegyzett bármelyik adat más irányú, nem a népszámlálás célkitűzéseit szolgáló felhasználása. Szocialista társadalmunk minden polgár számára szavatolja, hogy a begyűjtött kérdőívekkel és beieayzett adatokkal kapcsolatban semmilyen visszaélésre ne kerüljön, ill. ne kerülhessen sor. A nagyszámú és minden lényeges területet felölelő adatok begyűjtése, rendszerezése, gyors és meabízható feldolgozása dolgozó népünk érdekeit szolgálja.

Népszámlálásunk fontos jellegzetesséae, hogy a népesség számlálásánál kitér a számlált személyek állandó és ideiglenes Igkhelyének a vizsgálatára. Ez annyit jelent, hogy kétszer számlóliák azokat a személyeket, akik a népszámlálás eszmei időpontjában nem tartózkodnak majd állandó lakhelyükön, hanem ideiglenesen országunk más területén lesznek találhatók (éjjeli műszakban dolgozó és naponta hazatérő személyekre ez nem vonatkozik). Állandó lakhelyükön ideiglenesen távollévő személyként tüntetik fel őket, ideiglenes lakhelyükön szintén szükséges lesz gz ilyen személyek adatéinak a felvétele (azokban a községekben és városokban, amelyekben az ideiglenesen távol tartózkodó személyek szolgálati úton, kórházi vagy fürdői gyógykezelésben vannak, katonai szolgálatukat töltik, tanulmányaikat folytatják

stb.). Az 1970. évi népszámláláskor 1 millió lakosból átlagosan 700 ezren nem tartózkodtak az eszmei időpontban állandó lakhelyükön. Feltételezhetjük, hogy az idei népszámláláskor az ideiglenesen távol tartózkodó személyek száma lényegesen alacsonyabb lesz. A népszámlálás döntő időpontja ugyanis hét végére, szombatra virradó éjszakára esik, amikor az ingázó munkások, állandó lakhelyükön kívül tanuló közép- és főiskolások nagy része, esetleg a katonai szolgálatukat végző fiatalok egy része is hazatér állandó lakhelyére. A felvázolt módszer lehetővé teszi országunk állandó és jelenlévő népességének a pontos megállapítását. Az állandó népességen az országban állandó lakhellyel bíró, tartósan letelepedett, itt élő egyének összességét értjük, függetlenül attól, hogy az illető személy a népszámlálás pillanatában hol tartózkodott. Tartalmazza a külföldön levő csehszlovák állampolgárokat is. A jelenlévő népesség a népszámlálás eszmei időpontjában az országunk területén levő egyének összességét jelenti. Nem tartalmazza az eszmei időpontban ideiglenesen külföldön tartózkodó hazai polgárokat, ugyanakkor számba veszi az ország területén,' ideiglenesen tartózkodó külföldieket. Egyes országokban a népszámlálások csak a jelenlevő népesség, más országokban csak az állandó népesség kimutatására irányulnak.

Népszámlálásunk az egyes személyek adatainak begyűjtésén kívül rendkívül nagy figyelmet szentel a lakosság iskolai végzettség, foglalkoztatottság, kor és nem szerinti, család- és háztartás-demográfiai csoportosításának. Figyelembe veszi a családok, a háztartások típusait, s egyéb fontosabb mutatóit. Az 1970-es népszámlálás adatai szerint országunkban összesen 4 millió 867 ezer háztartás volt. A háztartások több mint 80 százaléka családháztartás volt (teljes családok: melyek férjből, feleségből és gyerekekből tevődnek össze, és családtöredékek: egy szülő gyerekkel stb.). A több személyes, nem család-háztartások (nem rokonok közös háztartása) 1,1 százalékot tettek ki, s végül az egyszemélyes háztartások 17,1 százalékot képeztek.

Szlovákia területén 1970-ben 1 millió 345 ezer háztartás volt, ebből 175 ezer volt az önálló magyar háztartások szórna. A magyar háztartások 51 százalékában volt 15 évnél fiatalabb gyermek. Egy háztartásra Szlovákiában átlagosan 3,4 személy esett: a szlovákoknál szintén 3,4, a magyar és cseh nemzetiségű lakosoknál 3,2, az ukránoknál 3,6. Népszámlálásunk minden lényeges kérdéscsoportja külön kitér a nők helyzetének vizsgálatára. így lehetővé válik, hogy a népesség nemi összetételén, az 1000 férfira jutó nők számának megállapításán kívül áttekintést nyerjünk a nők iskolázottsági színvonaláról, foglalkoztatottsági struktúrájáról, családi állapotáról, élveszületett gyermekeik számáról stb.

így sorolhatnánk hatodik népszámlálásunk további kérdéscsoportjait, amelyek kitérnek a lakás és lakóház főbb adataira, s az életszínvonaluk tervszerű emelkedését tükröző mutatókra.

C0Tj