Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-10-14 / 42. szám
A verseny szüneteiben is volt megbeszélni való, s a tizenöt év eseményeit idéző dokumentumok sok résztvevőt vonzottak. Tizenötödik évfolyamát tartotta szeptember 26—27-én a Vansovej Lomniéka vers- és prózamondó verseny. Talán nem lesz hiábavaló felidézni néhány adatot történetéből. Helyi jellegű kezdeményezésként indult 1967-ben, Terézia Vansová írónő születésének 110., halálának 25. évfordulója jegyében; a seregszemlén — mert a verseny gondolata csak később született — a poprádi járás vers- és prózamondói vettek részt. A verseny ötletét a Dolny Kubínban, Hviezdoslav tiszteletére évente zajló hasonló rendezvények adták. A harmadik évfolyamot (1968-ban) az SZNSZ Stará Lubovfta-i Járási Bizottsága rendezte, a húsz résztvevő is ebből, valamint a poprádi járásból érkezett. Ekkor volt először vers- és prózamondó verseny a Vansovej Lomniéka. 1970- ben már Szlovákia tizenöt járásának képviselői jöttek el összemérni erejüket. 1971- ben, a hatodik alkalommal megrendezett versenyen vettek részt először az ukrán nemzetiségű asszonyok, lányok is, akik azóta minden évben gazdagították a műsort előadásukkal. A kilencedik évfolyamot — 1974- ben — az SZNSZ KB rendezte, a Szlovák Nemzeti Felkelés jegyében, szlovák és ukrán nemzetiségű résztvevőkkel. Magyar nemzetiségű résztvevői először a XII. évfolyamnak voltak, s azóta évente eljönnek az országos versenyre ők is. A TIZENÖTÖDIK A hétköznapok fáradtsága nélkül érkeztek a résztvevők és a szervezők. Ünnepi izgalommal. Az első szervezők egyike, Stará Lubovfta-i lakos, mondta: legnagyobb örömük, hogy a rendezés jogát visszakapták, mert bennük él igazán a verseny szelleme, Terézia Vansová öröksége, ök tudják igazán, mit jelent az aszszonyoknak, hogy egész Szlovákia összejön, hogy egymást hallgathatják... ök, és az első résztvevők, akik közül néhányan ma is eljöttek: emlékezni a kezdetekre, a gyerekcipőben járó mozgalom botladozó lépéseire. S most lassan már felnőtté válik, Szlovákia második jelentős amatőr előadói seregszemléjévé. A Szólj költemény! negyedik évfolyamát, negyedik országos döntőjét is e napokban éltük át. Közös örömünk, hogy a szlovák és ukrán versenyzők egymást váltó művészielőadói kísérletei közt színvonalával, választékával és hangulatával is jelenkori költészetünk, prózánk sokrétűségét tükrözte és közvetítette a magyar nemzetiségű versenyzők előadása. Nem az ünnepi hangulat mondatja — mondatta el másokkal is —, hogy egy-egy versmondás olyan volt, mint a zene. A nyelvet nem értő közönség is értette, mit közvetít a vers, mit akar felmondani az előadó. A szó újra embereket hozott közelebb" egymáshoz. Kultúránk, irodalmunk közös forrásaihoz, önmegvalósításunk közös lehetőségéhez. Lehet, egy-egy előadás után a szemekben megcsillanó könny az oldódó izgalom könnye volt, hogy sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogy szerették volna... De a díjkiosztásnál nem voltak könnyek. Aki eljött, feltétlenül nyert valamit. Már évekkel korábban is így volt. Visszatérő szereplők bizonyítják. Köztük néhányan a nyugat-szlovákiai kerület magyar asszonyai, lányai közül is. Hogy többen is lehetnének? Ehhez elsősorban a közép- és kelet-szlovákiai versmondó, versszerető asszonyok aktivitása kellene. Hogy ők is hallassanak magukról, kapcsolódjanak be a versenybe, hiszen lehetőségeik adottak. MA BOLDOGSÁGBAN KÖSZÖNJÜK — Így hangzott az idei verseny mottója, mely felszabadulásunk harmincötödik évfordulójának tényét cnra L. Lisicky felvételei
