Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-09-30 / 40. szám

31 ÉVE ALAKULT MEG A NÉMET DEMOKR Ha azt kérdezik tőlem, mi ragadott meg leginkább utolsó NDK-beli uta­mon, nem kell sokáig gondolkodnom. Az ifjúság nevelése. Munkára neve­lése. Két családnál voltam látogatóban. Sussyék tizenkét éves fia a szekrény zárjával bajlódott. Kicserélte, mert el­romlott. Hozzáértéssel forgatta a csa­varhúzót, s ami a legjobban meglepett, a papa csak állt és nézte. Nem szólt bele. Másnap Helgóéknál tizenegy éves „mázolómesterrel" ismerkedhettem meg. Klaus mustársárgára festette éppen a fűtőtest bordáit. Olyanra, mint a kony­habútor. Az „összhang" kedvéért és tehetségének megcsillogtatására. Egyik papa sem ért a szerszámokhoz. Honnan Üvegpalota maszatos falakkal L. GÁLY OLGA ÖT HflTtiROn RT ív. Rubens jegyében Antwerpen városa Paul Rubens flamand festő kultuszának jegyében él. Utunk hatodik napján, a hozzánk tar­tósan hűséges napsütésben érkeztünk az „ezerarcú" forgalmas belga kikötőváros­ba. Antwerpent, a fontos ipari központot a gyémántcsiszolás és a gyémántkeres­kedelem tette ismertté. Évszázadok óta itt sürgölődtek a világ legjelentősebb gyémántszakemberei, és tevékenységük­től függött a máig mozgalmas börze, illetőleg a börzén érdekeltek sorsa. Amióta a kereskedelmi forgalom súly­pontja a Scheldekikötőből áttolódott az északkabbra fekvő tengeri kikötőbe, meg­kopott a város képe. A magunkfajta turistáknak Antwerpen ezer arca közül a legvonzóbb az, amely kultúráját - múzeumainak kincseit, a gó­tikus építészet remekeit - mutatja; a szépen megkomponált modern felhő­karcolók, a dúsan zöldellő parkok és a Schelde vizén sikló fehér hajók is va­rázslatosak. A Schelde-kikötőben Meunier „Rakodó­­munkások" című szobra lenyűgöző, a kis „ékszer" terek a különleges, keskeny, tornyos homlokzatú lakóházakkal kedves látványt nyújtanak. A legemlékezetesebb az apró kerti kávéházaival hívogató hangulatos Rubens tér; itt csaknem vala­mennyi bolt a nagy festő nevét viseli. Nyelvismeretünkre támaszkodva a Bona­­parte-eszpresszóba tértünk be, de a fel­szolgálónő nem volt hajlandó franciául beszélni - ragaszkodott a fián nyelvhez. Kis ízelítő volt ez a belgiumi nemzetiségi villongásokból. MEZÍTLÁBAS PARADICSOM A Middelheim parkot nem túlzás pa­radicsomnak nevezni. Smaragdzöld, sely­mes pázsitján, az árnyas fák és a válto­zatos színekben tobzódó hortenziabokrok között talán a világ leggazdagabb sza­badtéri szoborkiállítása tárul a szemünk elé. A puha fű csábításának és a szo­bortól szoborig vándorló sajgó lábunk­nak engedve csakhamar sokan követjük a kisgyermeküket kosárban magukkal cipelő fiatal svéd turisták példáját és mezítláb sétálgatunk. Valamennyi százat nehéz lenne felso­rolni, bennünket Henry Moore (annak idején a bratislavai Nemzeti Galéria kertjében is kiállított) Királyi párja, Émile Antoine Bourdelle Ijazó Herkulese, Aristide Maillol Folyója, Max Bill szép ívű rézformációja, Ossip Zadkin Főnixe, Gustav Seitz Francois Villonja, Varga Imre magyar szobrász 1965-ben alkotott Prometheusa, Camiel Breedam Napsze­kere, Periclo Fazzini Sybillája nyűgözött le. HOLLAND FÖLDÖN Eddig csak könyvekben olvastam róla, újságban ritkábban, mert bel- és kül­politikája meglehetősen eseménytelen. A TV-ben felvillantottak néha jellemző képet valamelyik nagyvárosáról a gyar­mati felszabadító mozgalommal, az inflá­ció szülte sztrájkokkal és az ide is át­szivárgón terroristákkal kapcsolatban. Hallottam, olvastam a holland fapa­pucsról, főkötőről és a szélmalmokról. Tudtam azt is, hogy földjét a tengerszint alatti mélysége miatt szüntelenül védel­mezni kell a tenger behatolásától. Ké­sőbb kiderült, Hollandia nemcsak a szélmalmairól, de a kerékpározásról is híres. Állítólag itt a gyerekek hamarabb megtanulnak biciklizni, mint járni. Hága felé robogva elsősorban a ki­váló minőségű utat és a környezet ren­dezettségét érzékeltem. Az út elején mintha még mindig belga földön jár­nánk, nem észlelhető a talajszint fokoza­tos süllyedése. Vezetőnk menet közben adatokat olvas be a mikrofonba; a hollandok az utolsó 50 év alatt 350 ezer hektár földet hódí­tottak el a tengertől. A nemrég elkészült 28 kilométer hosszú autópálya - két ol­dalán a kerékpáros-sávokkal - ugyan­csak része a tenger elleni ún. „polder­­programnak", mert egyúttal magas gátat is képez az örök ' ellenséggel szemben. HÁGÁBAN A forgalmas, mozgalmas kikötőváros nekünk csak rövid megálló. Jellegzetesen keskeny, magas épületek egyike előtt romantikus, fűzfákkal övezett tó vizén vadkacsa család úszkál. Az épület a vá­ros szépművészeti galériája, termeiben Rembrandt, Rubens, Franz Hals, Pelleg­rini, Van der Heyde, Weermeer, Ruizdeal remekei. Szívesért elidőznénk a városban, de indulunk a tengerhez. A szokatlanul szép májusban megnyílt Scheweningen tengeri fürdőhelyen az idény. A parton ennek megfelelő a forgalom. Az egyik halárus­nál finom sült lepényhalat és hozzá ro­pogós hasábburgonyát vásárolunk, kicsit sütkérezünk a verőfényben, beszívjuk a só- és halszagú tengeri levegőt és meg­bámulunk egy nagy lelkinyugalommal, félmeztelenül napozó leányt. Amikor fo­tósaink lencsevégre kapják, csak nevet, a partnere azonban féltékenyen elhes­senti a kíváncsiskodókat. Azután robogunk tovább, végig a ten­gerparton, hatalmas szállodák és épület­tömbök mentén, üzlet sehol, aki az itt lakók közül vásárolni akar, az beutazhat, vagy bekerékpározhat a belvárosba. 1 Mi még önellátók vagyunk. Zuzka Minácová táskájából magyar cseresznyepálinkát varázsol elő. Az egyetlen pohár kézről kézre, szájról szájra jár. Jólesik a hosszú korty a halcsemege után.

Next

/
Thumbnails
Contents