Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-09-16 / 38. szám
c+c+DtQD® Ünnepünk fő témájává válik hétköznapjaink örök kérdése: hogyan szerkeszteni, írni a lapot, hogy az ne csak tetsszen, segítsen is az olvasónak. Ügy dolgozni — hűen az immár 60 éves kommunista sajtónk hagyományaihoz —, hogy közvéleményt tolmácsoljunk, egyben formáljunk is. Egyszerűen: együtt élni az olvasóval. Róla és neki szólni. A sajtónap évente megismétlődő alkalom — lehetőség és kötelesség — az összegezésre, egy időszak eredményeinek értékelésére, a megtett út — az elmúlt időszak — taglalására, alkotó elemeinek (egy-egy riport, portré, jegyzet, gloszsza, vagy egy egész szám) igenlésére, tagadására. Mi lehet ilyenkor a szempont? Az olvasói visszajelzések, visszhangok, az igények újrakimondása, megfogalmazása. Levelek érkeznek szerkesztőségünkbe. Hozzászólások írásokhoz, meghívások, figyelmeztetések témára, tudósítások, vagy csak néhány soros gratulációk. El kell mondanunk — nem mert sajtónap van —, jólesik az odafigyelés, a segítőszándék; újságírói munkánk igazolása még akkor is, ha a vélemény nem mindig kedvező. Mégis több, fontosabb a személyes találkozás. Riportutakon, olvasótalálkozókon győződtünk meg arról, nemcsak a mi érzésünk, véleményünk ez. Az önmagunkhoz jutás, az önismeret, tán legegyszerűbb, legjárhatóbb útja. Ha azt mondjuk, az idén nagyon sok olvasónkkal találkoztunk, tán legtöbbet az utóbbi időben, még akkor is jogos a hiányérzetünk. A térképet böngészve még mindig találunk fehér foltokat, ahol olvasóinkról csak a beküldött levelekből, képeslapokból, esetleg egy keresztrejvény megfejtője által tudunk. Járási számaink készítésekor az átfogó kép nyújtásának szándéka mellett fő célként szerepelt olvasóink véleményének megismerése is. Hányán keresték hiába nevüket, fényképüket a lapban, véleményüket a változó valóságról, élet- és munkakörülményekről?! Hány olvasótalálkozó füzetnyi jegyzete került íróasztalunk fiókjába — a résztvevők bánatára vagy éppen f ölháborodására ?! Mi tudjuk csak, mit jelentett a Medvesalja kilenc falujából összejött mintegy százötven asszony véleménye. Azoké, akik falvaik közművesítéséről számoltak be, a megteremtődött munkalehetőségekről, amelyek a városok tömbházaiból csalták vissza a fiatalokat, lehetőséget biztosítva a sokrétű társadalmi élet szervezéséhez, a színvonalasabb kulturális munka végzéséhez. Örösi (Strázne) olvasóinké, akik nem fejlődő, öregedő falunak vallják sajátjukat; figyelmük, önmegismerési szándékuk mégis arról vallott, közös céljaink vannak. Ipolynyék (Vinica) IMH
