Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-03-12 / 11. szám

bizottság továbbra is együttműködik.

Veszelovszky Márta szoros kapcsolatban áll a Pedagógiai Kutatóintézettel, kezdettől részt vesz tanítványaival a kísérletekben. Az alapiskola felső tagozatán a tanulók egy-két nyelvtani hibát vétenek, de bátran beszélnek szlovákul, s nemcsak akkor nem jönnek zavarba, ha a tananyagot kérik tőlük számon, hanem akkor sem, ha az utcán kell szlovákul megszólalniuk.

Óráin nincs „üresjárat", s az óra szerkezetét úgy építi fel, hogy minél kevesebbet szerepeljen, beszéljen ő, aki tudja a nyelvet, minél többek a gyerekek.

Énekléssel kezdi a szlovák órát - oldó és átvezető szerepe van a zenének, s már így aktivizálódik az összes tanuló. A csoportos verseny tűzbe hozza az osztályt. Egymás szavába vágva teszik föl a kérdéseket, mondják a válaszokat, melyek környezetükkel, otthonukkal kapcsolatosak. Minden mondat egy-egy „kiválasztott" szót tartalmaz, amit mi annak idején fülünket befogva magoltunk, ezek a gyerekek mondatba ágyazva könnyedén, észrevétlen sajátítják el.

A verseny izgalmai, mozgalmassága után pihenésként olvasmányélményeikről beszélnek. A Bodri és a farkas c. mesét együtt olvassák, utána mindenki becsukja a tankönyvét, elsötétítik az osztályt. A tanító néni vetít, a gyerekek kommentálják a képeket. Ezen az órán semmi sincs megtiltva: a jobb tanulók kerek, szépen fogalmazott mondatokban felelnek, de legalább egy-két szóval jelzik a történetet, a gyengébbek csoportosan válaszolhatnak. A lényeg az, hogy mindenki beszéljen.

Az óra végén játszanak. - Már vége? - kapják fel a fejüket néhányon, amikor éneklésükbe belehasít a csengő.

— Szívesen tanulják a gyerekek a szlovák nyelvet, amióta nem a nyelvtani szabályokkal gyötörjük őket, hanem a tankönyvük, a tananyag alapján szinte maguktól jönnek rá a szabályokra, ők vezetik le az eddigi tanultakból. A mesének és a játéknak fontos szerepe van. Ezeket a gyerekeket még elvarázsolja, magával ragadja a mesevilág, könnyebb innen megközelíteni az idegen nyelvet, mintha mondjuk a biológiaórán is erre kellene időt szakítani. Játszani pedig minden gyerek szeret. Örülök az új módszereknek, annak, hogy a Pedagógiai

Kutatóintézet kísérletei, melyek azt bizonyítják, hogy idegen nyelvet külön órán kell tanítani a gyerekekkel, nem más szakórába ágyazva, eredményesek, s közelebb hozzák egymáshoz a pedagógusokat és a diákokat - mondta Veszelovszky Márta.- Az osztály végében két állandó faliújság:

„Hatalmas, szép nyelv,

Magyarnak nyelve!

Nagy és virágzó!

Kísérjen áldás, amíg

világ áll! S legyen megáldott az is,

ki téged ajkára vesz majd!"

(Ábrányi Emil)

„Ki a jó hazafi? — Aki ismeri és szereti saját népe történelmét, kultúráját, szülőföldjét, anyanyelvét.” — Olvasható az egyiken.

„Slovencina moja, krásne ty zvuky más.

Tatransko vzbudzujes, zivot mu dós."

(Viliam Paulíny-Tóth)

„Ki a jó internacionalista? - Aki ismeri és becsüli más népek történelmét, kultúráját, nyelvét.“ — Ez áll a másikon. A negyedik b osztály tantermében. Az osztályfőnök Kovács Zsuzsa.

Itt élénkebbek a gyerekek, természetesen más módszerekkel kell foglalkozni velük. Ha énekkel vagy verssel kezdenek, mozgással kell egykekötni. Az ismétlés nem a megszokott, diákot izzasztó feleltetés formájában folyik - összekapcsolják azt, amit az előző anyanyelvi órán tanultak nyelvtanból a szlovák óra tananyagával. Az elöljárók megértésében pedig öt segítőtársuk is van. A kutyát, a macskát és az egeret maguk helyezik el a táblán a fa elé, mögé, alá, mellé, a fakanálból készült Jankó és Kata egymás mellett, mögött lépked. S nem is tudatosítják, hogy az összehasonlító nyelvészetbe is belekóstolnak — nekik ez játék.

A Kassáról (Kosice) szóló olvasmányt is közösen olvassák, próbálják lefordítani. — Tanító néni, mi az a sídlisko? — a gyerekek kérdése optimizmussal tölt el. Városi gyerek már csak ezt a kifejezést használja, ők még így ismerik, mert tanulják: lakótelep. Az idegen szavak nem keveredtek tiszta beszédükbe, anyanyelvűkbe. Jó hallgatni őket a folyosón is — egynyelvű, homogén zsivaj.

Háromszázhetvenöt gyerek zsivajog a folyosókon

„A MA KÖNYVEI - A HOLNAP TETTEI"

(Első Osztályosok Ajándékkönyve)

A címül választott Heinrich Mann-i mondásban megfogalmazott igazság, úgy látszik, örök igazságnak bizonyul. Testvérdarabját, ha a múltba hátrálunk vissza, a hires marosvásárhelyi téka megalapítójának, Teleki Sámuelnek a testamentumában fedezhetjük fel: „Semmi sincsen inkább szivemen, mint Gyermekeimnek a Bibliothecámnak állapottyok; azokban kívánok holtom után élni, és hazámnak szolgálni." Ha meg a jelenre — s ezen belül is nemzetiségi társadalmunk jelenére - vetjük vigyázó szemeinket, Fábry Zoltánt idézhetjük, H. Mann-ra visszhangzón: „A könyv, az irodalom nemcsak a legnagyobb megtartó és megőrző tényező (hagyomány- és nyelvéltetés), de a legpotenciálisabb változtató erő is. A könyv, az Írás véd és őriz, támad és újít."

Az idézett gondolatok súlya és igazságértéke vezette - ötlettől a tettig - a Madách könyvkiadó szerkesztőit és könyvterjesztőit, s a komáromi (Komárno) Steiner Gábor utcai könyvesbolt dolgozóit, amikor elhatározták, hogy útjára bocsátják az Első Osztályosok Ajándékkönyve sorozatot. Bizonyára nem szorul magyarázatra sem a szülők, sem a pedagógusok előtt, hogy milyen mély, egész életre kiható élményt jelent a kisgyermeknek az a pillanat, amikor először lépi át az iskola - a csupa újat, ismeretlent rejtő iskola - küszöbét. Akad gyermek, aki a maga „nagy"-ságát látja az iskolában, úgy tekint rá, mint az ígéret földjére,_ ahol tudást lel, betűt és könyvet; könyvet, amelyben már nemcsak a képek, a színek „beszélnek", hanem azok az apró fekete firefuraságok, krikszkrakszok is, melyeknek szóra bírásával ez a könyv immár más: mélyebb és értelmesebb minőségre tesz szert, mint a csak vonatként vagy kígyóként sikló ávodáskori leporelló, amelyből különben várfalakat, szobákat, kerítéseket is emelhetett a metaforázó képzelet... - Akad viszont, sajnos, még mindig akad gyermek, akit ? körben nem érintett, nem érinthetett meg, önhibáján kívül, a betűéi könyvtisztelet; számára az iskola legföljebb szorongások kiváltója, fegyelmező•*I*P; „ahol majd rendre tanítanak...“ A végleteket említettem csak, nem sorolva föl a közbülső lehetőségeket. Am akár igy, akár úgy: feszült pillanatok sörösödnek egybe az első iskolai napban. Nem kétséges, a gyermek könnyebben küzdi le őket, ha félénkségét, bizonytalanságát, szorongásait szülő és pedagógus együttes odafigyelése egy kis kedveskedéssel, ajándékozással oszlatja szét.

E pillanatnyi, ámde meglehet: évekre kiható mozzanat sikeréhez szeretne hozzájárulni a Madách kiadó is, amely a SZÓL A RIGÓ KISKORÁBAN című, népi mondókákat és kíjlvasókat tartalmazó nagysikerű könyv i a LABDARÓZSA, NYÁRI HÓ című gyermekvers-antológia megjelentetése után ez idén immár harmadszor bocsátja útjára az Első Osztályosok Ajándékkönyve sorozat újabb kötetét, remélve, hogy a pedagógusoknak hasznos segédanyagot szolgáltat, a gyermekeknek pedig örömei szerez Tóth László AKOMBAKOM című, versbetétekben gazdag meséjével.

„Az egész akkor kezdődött - indítja a történetet az író -, amikor egy este aludni vittem a lányaimat. Mert - ezt még nem is mondtam - két lányom van. Az egyik Kiskata, a másik Julijul. Van nekik egy sötétzöld táblájuk, arra szoktunk rajzolgatni esténként. Gondoltam, mig elalszanak, rajzolok nekik most is két ripsz-ropsz figurát.- Ez Ripsz - mutattam Kiskatának azt, amelyik ripszre kész lett, de Kiskata már vigan durmolt közben.

— Ez Ropsz — mutattam Julijulnak a másikat, amelyik a ropszra készült, de Julijul is hajcsizott már akkorra.

(...)

Már indultam volna kifelé, amikor észrevettem, hogy az imént rajzolt Ripszropszok nincsenek a táblán. Talán valamelyik leány fölébredt volna, s letörölte? Nem, az nem lehet. Nézem a táblát, törlésnek nyoma sincs rajta.

S ekkor egyszerre világos lett előttem minden. Igen. Igen, semmi kétség.

Ripsz és Ropsz leléptek a tábláról. Meglógtak."

Vers, mese, játék - ez a műfaji minősítés áll Tóth László könyvének címe alatt. A szövegből kerek és lezárt cselekmény bontakozik ki, ám a líraion könnyed szójátékok, nyelvi-nyelvzenei kalandozások legalább olyan izgalmasak és gyermekiek, mint azok a helyzetek, események, amelyekbe Ripsz és Ropsz, Kiskata és Julijul belecsöppennek. A meseszöveget fantáziadús gyermekversek tagolják. S mennyiben játék ez a mű? Annyiban, hogy (a pedagógus tetszőleges módosításával, röviditéseivel) kitűnő alapanyagot szolgáltat a bábjátszóknak s a kisiskolás irodalmi színpadoknak is. — A könyv szines illusztrációi ugyancsak a gyermekek nyelvén „beszélnek". Nem is csoda, hiszen - Varga Lajos képzőművész és képszerkesztő irányításával - a kilencéves Varga Gábor szól bennük és általuk azokhoz a pajtásaikhoz, akik szeptember elején átlépik az iskola küszöbét.

Az Első Osztályosok Ajándékkönyve sorozat korábbi könyvei megérdemelt sikert arattak mind a gyermekek, szülők, pedagógusok, mind az irodalomkritika körében. Reméljük, a siker a harmadik könyv esetében sem marad el. A lehetőség: adott. A többi már az ügy nemességét s az olvasás és könyvszeretet fontosságát átérző pedagógusokon, a gyermekük értelmi-érzelmi-izlésbeli nevelését szívükön viselő anyákon-apákon, a szülői munkaközösségek tagjain múlik. Azon, hogy a komáromi Steiner Gábor utca 37. sz. alatti könyvesbolt által szétküldött megrendelőlapok elakadnak-e (mint ezt, sajnos, sok példa bizonyítja) az igazgatók, a pedagógusok, a szülői tanácsok közömbösségén, avagy visszakerülnek rendeltetési helyükre: a már említett könyvesboltba, amely a Csallóköztől a Bodrogközig valamennyi iskolánk igényét kielégíti, az elsősök létszámának megfelelően. S bizalommal fordulhatnak e könyvkereskedéshez az iskolai könyvtárak vezetői és az óvónők is.

„A ma könyvei — a holnap tettei": Szeretnénk hinni, hogy sem a pedagógusok, sem a szülői munkaközösségek tagjai nem tévesztik szem elől ezt az igazságot, s az iskolai beiratkozások eredményeinek ismeretében valamennyi kisiskolásuk számára megrendelik Tóth László Akombákom című mesekötetét.

ZALABAI ZSiGMOND

GBLiJ